Világgazdaság, 2000. november (32. évfolyam, 212/7976-232/7996. szám)
2000-11-02 / 212. (7976.) szám
2000. NOVEMBER 2. A Torgyán család építkezésének politikai következményei Összeférhetetlenségi javaslat készül Az Igazságügyi Minisztériumban (IM) dolgoznak a képviselői összeférhetetlenségi törvény módosításán — mondta szerdán a Magyar Rádiónak Dávid Ibolya. Az SZDSZ a házelnöknél összeférhetetlenségi eljárás megindítását, az MSZP a mentelmi bizottság összehívását kezdeményezte. Isépy Tamás (Fidesz) szerint elképzelhető, hogy az összeférhetetlenségi törvény hatpárti módosításra tesz javaslatot — egyelőre ezek a Torgyán József építkezésével kapcsolatos ügy politikai következményei. :iim.wiuimio “Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kijelenti, hogy mind vagyonbevallását, mind egyéb adatszolgáltatási kötelezettségeit a valóságnak megfelelően tette meg” — áll az agrárminisztérium által még kedden kiadott közleményben. Hozzáteszi: a miniszter megindítja a megfelelő eljárásokat azokkal szemben, akik azt terjesztik, valótlan vagyonbevallást tett. Korábban azonban maga Torgyán József közölte: azért nem szerepeltette vagyonnyilatkozatában a felesége nevén levő budai telket és azért titkolta el vagyoni helyzetét, mert félt a rablóktól. Az építkezés személyes ügye a miniszternek, ám nem fogja tudni elkerülni, hogy a nagyobb nyilvánosság előtt beszéljen róla—jelentette ki Orbán Viktor szokásos szerdai interjújában. Kiemelte, a téma a parlamentre tartozik. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter szintén a közrádiónak annyit mondott: az IM dolgozik a képviselői összeférhetetlenségi törvény módosításán, ebben egyértelműsítenék, milyen célt kell szolgálnia a vagyonnyilatkozatnak. Az SZDSZ összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett a házelnöknél — nyilatkozta a Világgazdaságnak Hack Péter. A szabad demokrata képviselő szerint felvetődött a gyanú, Torgyán Józsefnek összeférhetetlen pozíciói vagy jövedelemforrásai vannak, illetve valótlan vagyonnyilatkozatot nyújtott be. Áder János a kezdeményezésről annyit mondott: ha a javaslat megérkezik, továbbítja a mentelmi bizottságnak. Az MSZP képviselői a mentelmi bizottság összehívását kezdeményezték Isépy Tamásnál, a testület elnökénél. A bizottságnak ki kell alakítani a vagyonnyilatkozatok nyilvánosságával, hozzáférhetőségével kapcsolatos álláspontot, elvi állásfoglalást kell adnia a vagyonnyilatkozatok magánokirati jellegéről, illetve fel kell hívnia Torgyán Józsefet és feleségét, hozzák nyilvánosságra zárt nyilatkozatuk egy részét vagy akár egészét — indokolják javaslatukat a szocialisták. Bizottsági állásfoglalás nem pótolhatja az összeférhetetlenségi törvény hiányosságait — reagált a kezdeményezésre Isépy Tamás a Világgazdaságnak. Hozzátette: az MSZP— SZDSZ koalíció fogadta el ezt a rossz, logikátlan jogszabályt. “Elképzelhető, hogy javaslom a törvény hatpárti indítványra történő módosítását”—nyilatkozta. Az SZDSZ beadványáról azt mondta: vagyonnyilatkozattal kapcsolatban nem indítható összeférhetetlenségi eljárás. A nyilatkozatról szóló bejelentések során csak a nyilvános adatok vizsgálhatók, annak pedig nincs jogkövetkezménye, ha azokról kiderül, nem felelnek meg a valóságnak. Isépy Tamás hozzátette még: ha valamelyik képviselő ellen magánokirathamisítás miatt indul eljárás, akkor a parlamentnek mentelmi eljárást kell indítania. Hibás CD-re rajzolták az olajtérképet Az olajbizottság egyetlen tagja sem látta még a testület kérésére a Legfőbb Ügyészség által készített olajtérképet — mondta lapunknak Juhász Ferenc, a bizottság MSZP-s alelnöke. Az ügyészség az eddigi vizsgálatok során a nyomozó szervek látókörébe került cégek tulajdonosi szerkezetének áttekintését készítette el. Az anyagot egy CD-n adták át a bizottságnak, de azt a képviselők technikai hiba miatt nem tudták megnyitni. így jártak egy másik CD-vel is, melyen büntetőeljárásokban érintett cégekkel kapcsolatos anyagok olvashatók. Juhász Ferenc elmondta: az adatokat tartalmazó CD nem lesz nyilvános, az ügyészség szerint az adatbázisban szerepelő csoportosítások sérthetik az érintettek jogait. A CD-ket visszaküldték az ügyészségnek, a technikai hiba kijavítása után a hét végén kaphatja meg újra azokat az olajbizottság. (VG) r A„Papa” letartóztatásának okai (Folytatás az 1■ oldalról) Az autót egy közös ismerős kipróbálásra elvitte, majd átadta Pálocska Jánosnak, aki a vitatott tartozás összegét érvényesíteni kívánta a vételárban. Molnár Péter feljelentést tett a rendőrségen. Ezután Pálocska János az ukránokkal többször megfenyegettette, melyet Molnár Péter jelentett is a hatóságnak. Pálocska Jánossal való szembesítése után négy ukrán megtámadta, megszurkálta, és az ékszereit elrabolta. Molnár Péter vállalkozót 1997. augusztus 13-án felrobbantották. A tettes mindmáig ismeretlen — a nyomozást megszüntették. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal az üggyel kapcsolatban őrizetbe vette Csizmadia Imrét, Várpalota rendőrkapitányát, aki abban az időben a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság bűnügyi osztályát vezette. Információink szerint az ügyészség azzal gyanúsítja Sándor Istvánt, hogy Csizmadia Imrén keresztül befolyásolhatta az eljárást. Ezzel az üggyel összefüggésben fogták le Pálocska Jánost, és ez a nyomozás tette halaszthatatlanná Sándor István alezredes őrizetbe vételét is. Letartóztatása nincs összefüggésben olajbizottsági meghallgatással: az ügyészség tájékoztatása szerint — a nyomozás érdekeit nem sértő körülmények között — a képviselők bármikor kérdéseket tehetnek fel a volt főnyomozónak, aki olajügyekben elmondhat mindent, amit akar. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal az ügyben nem ad tájékoztatást. Annyit tudott meg lapunk, hogy Sándor Istvánnal szemben a gyanúsítás bővülhet, ha olyan tanúk is megszólalnak, akik eddig félelemből nem tették meg. Hegedűs László ügyvéd, a volt rendőr jogi képviselője több alkalommal hangsúlyozta: védence ártatlan, gyanúsítása olajbizottsági meghallgatásával függ össze. Egyes rendőri források szerint viszont Sándor István letartóztatása a szervezett bűnözés elleni fellépés egyik legfontosabb állomása az elmúlt tíz évben. VILAGGAZDASAG TÁRSADALOM ÜZLETI NAPILAP 5-1- A gyanúsított képviselő, Székely Zoltán ismét vádaskodik Az FKGP-elnök is tanú lehet Az általa koncepciósnak minősített eljárás alól Torgyán Zezse FKGP-elnök és Molnár László kisgazda politikus tanúvallomása révén igyekezne tisztázni magát Székely Zoltán. A vesztegetéssel gyanúsított, a kisgazda frakcióból kizárt képviselő szerint pártjából többen bűncselekményekkel, gazdasági visszaélésekkel gyanúsíthatók. MUNKATÁRSAINKTÓL Torgyán József pártelnök és Molnár László, a kisgazdapárt vállalkozói tagozata vezetőjének tanúkénti meghallgatását indítványozza az ügyészségnél Székely Zoltán, a vesztegetéssel gyanúsított, az FKGP-frakcióból kizárt képviselő — tudta meg a Világgazdaság. A honatya lapunknak elmondta, a vallomásoktól azt várja, hogy tisztázzák őt és az általa koncepciósnak tartott ügyet. Szerinte Balla Dániel vállalkozó bosszúból félrevezette az ügyészséget, ezért indult eljárás ellene. Székely Zoltán azt mondta, egy “politikai maffiacsoport tör az életére”. A Torgyán-klán tagjai azt akarják megakadályozni, hogy a birtokában levő, több kisgazda politikussal szemben bűncselekmény gyanúját alátámasztó dokumentumok nyilvánosságra kerüljenek. Székely Zoltán elmondta, ezen iratok — amelyekről részleteket nem kívánt elárulni — nem nála, hanem néhány másik kisgazda képviselőnél, illetve külföldi bankok széfjeiben vannak. A “Torgyán-klán” politikusai között Székely Zoltán Bánk Attila frakcióvezető, Kiszely Katalin (Székely utóda a közbeszerzési bizottság élén) és Kelemen László nevét említette. Székely Zoltán a Nap-kelte tegnapi műsorában kijelentette: milliárdos “síbolásokról” van tudomása. Arra a kérdésre, hogy tesz-e feljelentést, elmondta, már augusztusban megkereste Polt Péter legfőbb ügyészt és Pintér Sándor belügyminisztert, akiknek referált a korrupciógyanús ügyletekről. Torgyán József kisgazda pártelnök azonban kétszeri próbálkozása ellenére sem fogadta. Székely Zoltán szerint Torgyán Józsefet egy, a kisgazdapárton belüli gazdasági csoport zsarolja. Kérdésre Székely Zoltán megerősítette, hogy Torgyán József zsarolható. A saját ügyével kapcsolatban továbbra is állítja, hogy politikai okokból csapdát állítottak neki. Székely Zoltán szerint az FKGP vezetése diktatórikus, vezető testületei és választott bizottságai nem működnek, a párt elnöke egy személyben irányít mindent. á HÍRSOROK Kedvezőbb EU-országjelentés, mint tavaly Az Európai Bizottság idei, Magyarországról szóló országjelentése jobb lesz a tavalyinál — jelentette ki Martonyi János külügyminiszter újságírók előtt a Tíz éve szabadon elnevezésű nemzetközi konferencián tartott előadása után szerdán Budapesten. A politikus úgy fogalmazott, hogy kedden kapott információi szerint az országjelentés kritikai megállapításai valamelyest enyhébbek lesznek, mint az elmúlt évben voltak. (MTI) Daewoo Matízért vámkönnyítés Romániában A Romániában gyártott Daewoo Matíz gépkocsik magyarországi importjának megkönnyítésében látja a román és a magyar miniszterelnök a magyarországi hús romániai importját sújtó védővámok eltörlésének lehetőségét — állapította meg a szerdai román sajtó Orbán Viktor és Mugur Isarescu újabb határ menti találkozójáról beszámolva. A lapok többsége rövid tényhírt közölt a Nyírábrány—Érmihályfalva határátkelő megnyitásának alkalmából tartott miniszterelnöki megbeszélésről. (MTI) Hatszáz kék lámpa Minimálisra kellene csökkenteni, vagy teljesen kizárni a mérlegelési jogot a kék lámpák használatának engedélyezésekor—jelentette ki a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Felkai László annak kapcsán, hogy a belügyminiszter utasítást kapott a különleges jelzések kiadásának feltételeit szabályozó rendelet felülvizsgálatára. Az 1996-os jogszabály alapján jelenleg hatszáz engedély van forgalomban az ORFK adatai szerint. Kuncze Gábor (SZDSZ), az előző kormány belügyminisztere szerint Nógrádi László közlekedési miniszter jogosulatlanul vette igénybe a megkülönböztető jelzést. Az ORFK főosztályvezetője az Info Rádiónak elmondta: a megkülönböztető jelzés lehetőségének egyik célja az, hogy az arra jogosult vezető beosztású ember mielőbb eljusson az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzet színhelyére. Nógrádi László egy közúti csomópont átadására sietett. A kórházban ápolt miniszterrel folytatott beszélgetéseken eddig nem került szóba, hogy lemondana tisztségéről—mondta Boros István szóvivő. A kék lámpa használatának jogszerűségét — miután a vezető engedélye rendben volt— nem vizsgálja a rendőrség — mondta Keres László ezredes. (VG) . Kérdések az Arculatról Szabó János honvédelmi minisztertől várja a tisztázást a parlament honvédelmi bizottsága (hb) az Arculat Kft.—Kis Újság ügyben. A testület három évre visszamenőleg megvizsgálja a honvédelmi tárca kommunikációs kiadásait. Többször “nem tudom”-mal válaszolt a Kis Újságban elhelyezett fizetett cikkekkel kapcsolatos vizsgálatot irányító helyettes államtitkár a hb keddi ülésén a képviselők kérdéseire. A Honvédelmi Minisztérium (HM) — amint arról keddi számunkban írtunk — elégedett a kisgazda tulajdonú Arculat Kft.-vel kötött szerződéssel. A hb alelnöke, Juhász Ferenc (MSZP) viszont saját elemzésükre hivatkozva elmondta, hogy a tavaly 5 millió, ez év szeptember végéig 5,1 millió forintért megrendelt honvédelmi tárgyú írásokból jó néhány lapszámba nem jutott. A hb megszavazta, hogy a miniszter mutassa be az Arculattal kötött szerződést. Fideszes indítványra elfogadták, a tárca külső kommunikációra elköltött pénzfelhasználását 1997-ig visszamenőleg tekintsék át. A db többségi szavazással (fideszes tartózkodással) támogatta Lezsák Sándor (MDF) indítványát, hogy a kétévi költségvetésből a pápai repülőtér 300 és 320, a dunai flottilla 400 és 430 millió forintot kapjon. Mindkét alakulatot felszámolásra ítélte a kormány, de a hb megtartaná azokat. (VG) Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest Vill., Auróra u. 11., telefon: 303-4738, fax: 303-4744 http://www.observer.hu NAPKELTE November 3-án, péntek reggel is Nap-kelte a Magyar ATV-n 5.50 és 9 óra között stúdióbeszélgetésekkel, szolgáltatásokkal, hazai és külföldi jelentésekkel. Tervezett témáink: Tárgyalás után a zámolyi romák. A stúdióban: Monostory Attila, az áldozat családjának jogi képviselője, valamint a vonalban Krasznai József Strasbourgból. Nem nyugszik a gazdajegyző. Most éppen miért jelentette fel a búzaégető a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert? A Kimnpadon: Karsai József; Kereszttűzben: Horn Gyula exminiszterelnök; Három gyermekével vált földönfutóvá az édesanya. Az önkormányzat szerint remény sincs arra, hogy visszakapja egykori otthonát. A stúdióban a kétségbeesett asszony és gyerekei. Ébredjen vidáman R. Székely Julianna jegyzetével: Millenniumi vetélkedő. Producer: Gyárfás Tamás. Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Pallagi Ferenc Telefonszámunk az adás idején: 251-0519. ÉLET ÉS IRODALOM Megrendelhető a szerkesztőségben (1089, Rezső tér 15.), a Magyar Posta Rt. hírlapüzletági irodáin, vidéken a postahivatalokban és a hírlapkézbesítőknél. Telefonszám: 303-9211 Telefax: 303-9241 E-mail: irodalom@westel900.net Gereben István: Adalék 1956 történetéhez (Varga Béla tanúvallomása az Egyesült Államok képviselőházában) Bozóki András: A köztársaság java — Seattle után Szántó T. Gábor: A nappali hold fénye és árnyéka Ungváry Rudolf: Egy megveretésről Elnökválasztás az USA-ban (Arató András, Mándl Tibor) Ex libris Károlyi Csaba Megjelenik minden pénteken!