Világgazdaság, 2004. február (36. évfolyam, 21/8780-40/8799. szám)

2004-02-06 / 25. (8784.) szám

2004. február 6., péntek Nő a munkaerő ára, emelkednek a működési költségek, megszűnnek az adókedvezmények, elfogyott a privatizációs tartalék - Parragh László szerint ezek a tényezők játszanak közre Magyarország versenyképességének romlásában. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondja: a kormányzat által elhatározott megszorítások önmagukban nem elegendőek, strukturális reformokra van szükség. . Az uniós csatlakozással összefüg­gésben megkerülhetetlen a verseny­­képesség. A kamara e tárgyban ké­szített száznapos programjában is ez került az első helyre. Magyarország versenyképessége a szomszédos államokéval összevetve romlik. Ez részben természetes folya­mat eredménye, részben nem megfelelő gazdaságpolitikai lépések következmé­nye. Természetes, mert versenyképessé­günk a 90-es években a jó munkakultú­rájú, ám alacsony bérű munkaerőre épült. Másik előnyünk az adókedvezmé­nyekben rejlett, a harmadik a privatizá­cióban. Mára ezek a tényezők eltűntek. Nő a munkaerő ára, emelkednek a költ­ségek, megszűnnek az adókedvezmé­nyek, elfogyott a privatizációs tartalék. Új előnyöket kellene találni, amelyek miatt idejönnének a befektetők.­­ Elemzők állítják: Közép-Európá­­ban kiemelt szerep jut az adók ver­senyének. Az adóterhelés a versenyképesség fon­tos eleme. Ha az állam képtelen csök­kenteni kiadásait, növelnie kell az elvo­násokat. Hogy ennek érdekében akár látványosan, akár „titokban” növeli az adókat, esetleg kevesebbet oszt vissza. Ha nem jön egy felelős politikusnemzedék, amely hajlandó a radi­kális lépésekre és képes vállalni a súlyos népsze­rűségvesztést, nem lesz racionálisan működő Magyarország, közömbös. Egy biztos: minden adótör­vényvita itt a piros, hol a piros játék. Az állam azt állítja, csökkenti az adóterhe­lést, de amit itt ad, azt ott elveszi. Ma az állami újraelosztás mértéke ötven szá­zalék körüli, miközben Szlovákiában, Lettországban, Észtországban, Szlovéni­ában 40-42 százalékos. 12003 őszén a kamara 250-300 milliárdos kiadáscsökkentést, 100 milliárdos adócsökkentést és a közszférában 50-70 ezer fős lét­számleépítést javasolt. Mi lett en­nek a következménye? Javaslatainkat most hajtják végre. Kez­detben folyt tovább a szavazatvásárlás politikája, amely három éve zajlik. Egy­másra licitálnak a pártok. Mindegyik többet akar adni olyasmiből, aminek már nincs fedezete. A kormány végül rádöbbent, hogy tarthatatlan a helyzet. Mi történt? Szeptemberben jött egy 88 milliárdos megtakarítás, decemberben egy 35, most egy 120 milliárdos. Össze­sen 243 milliárd. A vége még nem lát­szik, de igazi eredménye sincs. Részle­tekben próbálják levágni a macska far­kát. Ha egyszerre csinálják, bár lett vol­na társadalmi elégedetlenség, de mára minden elcsitult volna. Elégedetlenség így is van, és az emberek azt is érzik, hogy ami történt, kevés. Ami a foglal­koztatást illeti: az nem megy, hogy azért csökken a munkanélküliség, mert a közszférában jobban növekszik a foglal­koztatás, mint ahogyan a versenyszférá­ban csökken. Az egyetlen megoldás: nem a létszámot, hanem a bér- és meg­­bízásidíj-tömeget kell csökkenteni.­­ Programjukban olvashatunk a párhuzamos intézmények meg­szüntetéséről. Mire gondolnak? Az államigazgatás működtetése sokba kerül. A megszorítás önmagában sem­mit sem ér, mert az igény megmarad. Ha változtatni akarunk, át kell alakítani a struktúrát. Meg kell nézni, milyen ál­lami feladatok vannak. Amire szükség van, hatékonyabban kell működtetni. Amire nincs, azt meg kell szüntetni.­­ Mi az, amire nincs szükség? Vegyük a kereskedelemfejlesztést. Ez­zel ma három cég foglalkozik: az ITDH, az Agrármarketing Centrum és a Ma­gyar Turizmus Rt. Ezek a költségvetés 16-17 milliárd forintjába kerülnek, noha nincs racionális oka, hogy a három cé­get külön tartsuk. Persze, a három cég­ben van három felügyelőbizottság, há­rom igazgatótanács, és három helyen van puha pályázati pénz, tízmilliárdos nagyságrendben. Ez csak egy példa. A nyugdíjbiztosításról, az egészségügyről, az államigazgatás egészéről nem is be­széltem.­­ Ma igen fontos a szakképzett munkaerő kérdése. Milyenek az esélyek a szakképzési rendszer modern­izálására ? A szakképzésre fordított pénzek lassan térülnek meg. A kamara lehetőséget ka­pott, hogy tizenhat gyakorlatigényes szakma esetében koordinálja a vizsga­­rendszert. A követelményeket 2004 szeptemberétől vezetjük be, a szisztéma 2005-től válik általánossá. Praktikusan 2009-ben állnak először munkába azok, akik az új rendszer alapján kezdtek ta­nulni. Erősítjük a tanulóképzést is, amelynek programját 2000-ben indítot­tuk. Akinek a tanulóképzésben van sta­bil, gyakorlati képzési helye, 90 száza­lék fölötti eséllyel a szakmában marad. Akik nem vesznek részt ilyenben, két­harmad részben lemorzsolódnak. A ta­nulóképző-hálózatot ötezerről felfejlesz­tettük 14 ezerre, és föl akarjuk tornász­ni 40 ezerre.­­ Míg a felsőoktatásban részt ve­vők száma lendületesen emelke­dik, a szakképzetteké csökken. Halljuk, a világban nő a felsőfokú vég­zettségűek aránya. Ez igaz, de más a struktúra. A fejlett országokban modu­láris képzés van. A szintek egymásra épülnek. Ha valaki jogásznak készül, két év alatt kiképzik jogi asszisztens­nek. Ha ekkor úgy dönt, dolgozni kezd, máris szüksége van rá a gazdaságnak. De ha közgazdászt képezek, és pénz­ügyi-számviteli technikust egyáltalán nem, mi lesz? Egy bank felvesz száz em­bert egy évben, ám közülük kilencvenet a pénztárablaknál akar foglalkoztatni. Ehhez az érettségi kevés, a diploma sok. Sok ember frusztrált, hiszen túlképzett az álláshoz, amelyet talál, és a gazda­ságnak is sokba kerül. A gazdasági igé­nyek figyelembevétele nélkül képtelen­ség jó felsőfokú szakképzést csinálni.­­ Programjukban előkelő hely jut a környezetvédelemnek. A környezetvédelemben nagy tömegű beruházásra kell számítani, ami a vál­lalkozásoknak óriási lehetőség a fejlő­désre. A környezetvédelem területfej­lesztés is. A politika kétarcú e téren. Azt mondja: be kell vonni a területfejlesztés­be a gazdasági szereplőket. Meg is álla­podtunk, hogy a kamarák és a munka­adói szervezetek visszakerülnek a terü­letfejlesztési tanácsokba, ám az elké­szült előterjesztésből az ezt biztosító passzusok hiányoznak. A politika ab­ban érdekelt, hogy a beruházásokat a politikai preferenciák mentén döntse el. Nem szeretné, hogy bárki kívülről bele­szóljon. Mindig azt mondja, kész figye­lembe venni a gazdasági szereplők véle­ményét és igényeit, de amikor konkrétu­mokról van szó, elfelejti ezt az ígéretet.­­ Ez a kettősség gyakran felmerül. Tényleg: bevonják a kamarát a jog­szabály-előkészítésbe? A politika felső szintjén mély és folya­matos a párbeszéd. Az előző és a mosta­ni kormány miniszterelnökével és mi­nisztereivel is gyakran találkoztam és találkozom. Jó néhány dolog úgy ala­kult, ahogyan szerettük volna. Más kér­dés, hogy a politika sokszor találkozik olyan igényekkel, amelyek miatt éssze­rű és racionális döntéseket nem tud, nem akar meghozni. Abban, mit kellene tenni, a legtöbbször egyetértünk, de nem­egyszer minden másképpen alakul.­­A Medgyessy-kormánynak van gazdaságpolitikai víziója? Minden kormányváltáskor megváltozik a gazdaságpolitika, s lerombolják az elő­ző eredményeit. Igaz, a koncepcióváltás nem mindig a választások évében megy végbe. Két modell van: az exportvezé­reit és a belső fogyasztást ösztönző. A magyar GDP-növekmény 60 százaléka exportvezérelt tartalom eredménye, 40 százaléka belső fogyasztásból fakad. Akkor lehet jó gazdaságpolitikát csinál­ni, ha a két elemet folyamatosan egyen­súlyban tartják. Az elmúlt tizenöt évet áttekintve kitűnik: 96-ig tartott az első MAGÁNÜGY Parragh László nős, gyereke - mint mond­ja - „még nincs”. A Parragh házaspár egy fővárosi lakásban él. Az MKIK elnöke nyáron szívesen ke­rékpározik, télen síel, és évszaktól függetle­nül szeret olvasni. stabilizációs időszak, majd 96 végétől az exportvezérelt modellt tükrözte a gazdaságpolitika. 2000-ben álltunk át a belső fogyasztást ösztönző modellre, ami a tavalyi év végéig tartott. A Medgyessy-kormány átvette ezt, meg is fejelte, és nehezen tud kiszállni belőle. Egyébként a jelenlegi kabinet érdeme a magyar társadalom szempontjából, hogy jelentősen növelte a reálbéreket. Igaz, megbillent a rendszer, jöttek a problémák. A kormány kényszerpályán mozog.­­ Mi a megoldás? Három út lehetséges. A baloldal szeret­né továbbvinni a jóléti rendszerváltást, az osztogatás gyakorlatát. Nem megy. A másik az ortodox neoliberális csomagra épül. Ennek az elméleti előkészítése ja­vában zajlik. A harmadik út a kettő kö­zött van. Csökkenteni a kiadásokat, a teljesítményekhez igazítani a kiáramol­tatást, de nem tenni drasztikus lépése­ket. A gazdaság rendbe hozásához nem elég 50, 100 vagy 200 milliárdos cso­mag. Strukturális reformok kellenek. Az újraelosztási arányt le kell szorítani 40 százalékra. Az oktatás, az önkor­mányzatok, az egészségügy, a nyugdíj­­biztosítás reformját végre kell hajtani.­­ Ebben a ciklusban ehhez túl sok választást tartanak. Igaz. Ennek ellenére, ha nem jön egy fe­lelős politikusnemzedék, amely hajlan­dó a radikális lépésekre és képes vállal­ni a súlyos népszerűségvesztést, nem lesz racionálisan működő Magyaror­szág. A társadalom kezd megérni arra, hogy igazat mondjanak neki. Eljön az idő, amikor nem az nyer majd, aki a leg­többet ígéri, hanem az, akiről elhiszik, hogy végrehajtja, amit ígért.­­A kamarának nem sikerült elér­nie központi támogatása emelését. Feladataik ellátására lesz pénz? A kormány is tudja, hogy több költség­­vetési forrásra van szükségünk. Most azonban azt mondja, pénz nincs. Nem vitatjuk, a finanszírozást a feladatokhoz kell igazítani. A kamarák a gazdaság ér­dekében tevékenykednek, ezért valaki­nek fizetnie kell. A tagdíjakon keresztül nem megy, kötelező tagság nem lesz.­­ Fel sem merül? Nem. Rettentően visszavetné a kamarák társadalmi elfogadottságát. A presztí­zsünk nő, 45 ezer önkéntes tagunk biz­tosítja legitimitásunkat. A tagdíjak radi­kális emelése sem jöhet szóba, ezért kellenek a központi források. A kamara 90 millió forintot kapott 2004-re. Az em­lített kereskedelemfejlesztési cégek 17 milliárdot.­­A vállalkozások európai uniós felkészítésében hol tartanak? Tavaly ősszel a GKM-mel közösen elin­dítottunk egy programot az uniós infor­mációk ismertetésére. Elértünk 20 ezer vállalkozást. A következő lépés az uniós pályázatírás feltételrendszerének javítá­sa lehet. Javasoltuk, regisztrálják a pá­lyázatírásban részt vevőket, mert a mű­fajnak nagy lesz a konjunktúrája, és így sok csalást meg lehetne előzni. Az ötlet tetszett, ám most ott tartunk: az állam­­igazgatás saját hálózatot akar kiépíteni.­­ Milyen a kamara viszonya a munkaadói érdekképviseletekkel? A kamara sajátos szereplő a „piacon". A kötelező kamaránál nem volt jelentősé­ge, tagjai mennyire állnak mögötte. Ma már muszáj olyan érdekérvényesítő erőként megjelennünk, aminek köszön­hetően a vállalkozások belépnek hoz­zánk. Ez versenyhelyzetbe hoz bennün­ket a munkaadói szervezetekkel. Ami­kor a makrogazdaságról beszélek, azt úgy éli meg egy két vezető, hogy az ő pályáján játszom. Ez nem így van. A ta­gokat akarjuk meggyőzni, szükség van ránk. Minden munkaadói szervezettel együttműködésre törekszünk. Vannak sikereink: a VOSZ-szal közösen csinál­tuk a Széchenyi-kártyát, amelyet ma már több mint 10 ezer vállalkozás birto­kol. A rendszerváltozás óta ez a legsike­resebb gazdaságpolitikai program.­­ Tavaly decemberben azt mondta, 2003 a kijózanodás éve volt. 2004 minek az éve lesz? Az egyensúlyozásé. A kormány arra tö­rekszik majd, hogy minden lépést meg­tegyen, amely a befektetések, a működő tőke szempontjából szükségszerű, de nem szánja el magát drasztikus, határo­zott és egyértelmű reformokra. „Az idei az egyensúlyozás éve lesz” Parragh László, az MKIK elnöke: A politika felső szintjén folyamatos a párbeszéd PARRAGH LÁSZL 42 éves. A pécsi Janus Pannonius Tudományegye­temen szerzett jogi diplomát 1988-ban, azóta vállalkozó. 1989-ben nyitotta meg első, fürdőszoba­berendezéseket forgalmazó üzletét a fővárosban. 1991-ben megalakította a Parragh Kereskedelmi és Holding Rt.-t. 1994-2000 között a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének az alelnöke, 1999-től 2002-ig a miniszterelnök tanácsadó testü­letének tagja. 2000 novemberétől a Magyar Keres­kedelmi és Iparkamara elnöke. GAZDA ALBERT I N T E R J Ű_______________________________________ VILÁGGAZDASÁG 7

Next