Világgazdaság, 2004. február (36. évfolyam, 21/8780-40/8799. szám)
2004-02-06 / 25. (8784.) szám
2004. február 6., péntek Nő a munkaerő ára, emelkednek a működési költségek, megszűnnek az adókedvezmények, elfogyott a privatizációs tartalék - Parragh László szerint ezek a tényezők játszanak közre Magyarország versenyképességének romlásában. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondja: a kormányzat által elhatározott megszorítások önmagukban nem elegendőek, strukturális reformokra van szükség. . Az uniós csatlakozással összefüggésben megkerülhetetlen a versenyképesség. A kamara e tárgyban készített száznapos programjában is ez került az első helyre. Magyarország versenyképessége a szomszédos államokéval összevetve romlik. Ez részben természetes folyamat eredménye, részben nem megfelelő gazdaságpolitikai lépések következménye. Természetes, mert versenyképességünk a 90-es években a jó munkakultúrájú, ám alacsony bérű munkaerőre épült. Másik előnyünk az adókedvezményekben rejlett, a harmadik a privatizációban. Mára ezek a tényezők eltűntek. Nő a munkaerő ára, emelkednek a költségek, megszűnnek az adókedvezmények, elfogyott a privatizációs tartalék. Új előnyöket kellene találni, amelyek miatt idejönnének a befektetők. Elemzők állítják: Közép-Európában kiemelt szerep jut az adók versenyének. Az adóterhelés a versenyképesség fontos eleme. Ha az állam képtelen csökkenteni kiadásait, növelnie kell az elvonásokat. Hogy ennek érdekében akár látványosan, akár „titokban” növeli az adókat, esetleg kevesebbet oszt vissza. Ha nem jön egy felelős politikusnemzedék, amely hajlandó a radikális lépésekre és képes vállalni a súlyos népszerűségvesztést, nem lesz racionálisan működő Magyarország, közömbös. Egy biztos: minden adótörvényvita itt a piros, hol a piros játék. Az állam azt állítja, csökkenti az adóterhelést, de amit itt ad, azt ott elveszi. Ma az állami újraelosztás mértéke ötven százalék körüli, miközben Szlovákiában, Lettországban, Észtországban, Szlovéniában 40-42 százalékos. 12003 őszén a kamara 250-300 milliárdos kiadáscsökkentést, 100 milliárdos adócsökkentést és a közszférában 50-70 ezer fős létszámleépítést javasolt. Mi lett ennek a következménye? Javaslatainkat most hajtják végre. Kezdetben folyt tovább a szavazatvásárlás politikája, amely három éve zajlik. Egymásra licitálnak a pártok. Mindegyik többet akar adni olyasmiből, aminek már nincs fedezete. A kormány végül rádöbbent, hogy tarthatatlan a helyzet. Mi történt? Szeptemberben jött egy 88 milliárdos megtakarítás, decemberben egy 35, most egy 120 milliárdos. Összesen 243 milliárd. A vége még nem látszik, de igazi eredménye sincs. Részletekben próbálják levágni a macska farkát. Ha egyszerre csinálják, bár lett volna társadalmi elégedetlenség, de mára minden elcsitult volna. Elégedetlenség így is van, és az emberek azt is érzik, hogy ami történt, kevés. Ami a foglalkoztatást illeti: az nem megy, hogy azért csökken a munkanélküliség, mert a közszférában jobban növekszik a foglalkoztatás, mint ahogyan a versenyszférában csökken. Az egyetlen megoldás: nem a létszámot, hanem a bér- és megbízásidíj-tömeget kell csökkenteni. Programjukban olvashatunk a párhuzamos intézmények megszüntetéséről. Mire gondolnak? Az államigazgatás működtetése sokba kerül. A megszorítás önmagában semmit sem ér, mert az igény megmarad. Ha változtatni akarunk, át kell alakítani a struktúrát. Meg kell nézni, milyen állami feladatok vannak. Amire szükség van, hatékonyabban kell működtetni. Amire nincs, azt meg kell szüntetni. Mi az, amire nincs szükség? Vegyük a kereskedelemfejlesztést. Ezzel ma három cég foglalkozik: az ITDH, az Agrármarketing Centrum és a Magyar Turizmus Rt. Ezek a költségvetés 16-17 milliárd forintjába kerülnek, noha nincs racionális oka, hogy a három céget külön tartsuk. Persze, a három cégben van három felügyelőbizottság, három igazgatótanács, és három helyen van puha pályázati pénz, tízmilliárdos nagyságrendben. Ez csak egy példa. A nyugdíjbiztosításról, az egészségügyről, az államigazgatás egészéről nem is beszéltem. Ma igen fontos a szakképzett munkaerő kérdése. Milyenek az esélyek a szakképzési rendszer modernizálására ? A szakképzésre fordított pénzek lassan térülnek meg. A kamara lehetőséget kapott, hogy tizenhat gyakorlatigényes szakma esetében koordinálja a vizsgarendszert. A követelményeket 2004 szeptemberétől vezetjük be, a szisztéma 2005-től válik általánossá. Praktikusan 2009-ben állnak először munkába azok, akik az új rendszer alapján kezdtek tanulni. Erősítjük a tanulóképzést is, amelynek programját 2000-ben indítottuk. Akinek a tanulóképzésben van stabil, gyakorlati képzési helye, 90 százalék fölötti eséllyel a szakmában marad. Akik nem vesznek részt ilyenben, kétharmad részben lemorzsolódnak. A tanulóképző-hálózatot ötezerről felfejlesztettük 14 ezerre, és föl akarjuk tornászni 40 ezerre. Míg a felsőoktatásban részt vevők száma lendületesen emelkedik, a szakképzetteké csökken. Halljuk, a világban nő a felsőfokú végzettségűek aránya. Ez igaz, de más a struktúra. A fejlett országokban moduláris képzés van. A szintek egymásra épülnek. Ha valaki jogásznak készül, két év alatt kiképzik jogi asszisztensnek. Ha ekkor úgy dönt, dolgozni kezd, máris szüksége van rá a gazdaságnak. De ha közgazdászt képezek, és pénzügyi-számviteli technikust egyáltalán nem, mi lesz? Egy bank felvesz száz embert egy évben, ám közülük kilencvenet a pénztárablaknál akar foglalkoztatni. Ehhez az érettségi kevés, a diploma sok. Sok ember frusztrált, hiszen túlképzett az álláshoz, amelyet talál, és a gazdaságnak is sokba kerül. A gazdasági igények figyelembevétele nélkül képtelenség jó felsőfokú szakképzést csinálni. Programjukban előkelő hely jut a környezetvédelemnek. A környezetvédelemben nagy tömegű beruházásra kell számítani, ami a vállalkozásoknak óriási lehetőség a fejlődésre. A környezetvédelem területfejlesztés is. A politika kétarcú e téren. Azt mondja: be kell vonni a területfejlesztésbe a gazdasági szereplőket. Meg is állapodtunk, hogy a kamarák és a munkaadói szervezetek visszakerülnek a területfejlesztési tanácsokba, ám az elkészült előterjesztésből az ezt biztosító passzusok hiányoznak. A politika abban érdekelt, hogy a beruházásokat a politikai preferenciák mentén döntse el. Nem szeretné, hogy bárki kívülről beleszóljon. Mindig azt mondja, kész figyelembe venni a gazdasági szereplők véleményét és igényeit, de amikor konkrétumokról van szó, elfelejti ezt az ígéretet. Ez a kettősség gyakran felmerül. Tényleg: bevonják a kamarát a jogszabály-előkészítésbe? A politika felső szintjén mély és folyamatos a párbeszéd. Az előző és a mostani kormány miniszterelnökével és minisztereivel is gyakran találkoztam és találkozom. Jó néhány dolog úgy alakult, ahogyan szerettük volna. Más kérdés, hogy a politika sokszor találkozik olyan igényekkel, amelyek miatt ésszerű és racionális döntéseket nem tud, nem akar meghozni. Abban, mit kellene tenni, a legtöbbször egyetértünk, de nemegyszer minden másképpen alakul.A Medgyessy-kormánynak van gazdaságpolitikai víziója? Minden kormányváltáskor megváltozik a gazdaságpolitika, s lerombolják az előző eredményeit. Igaz, a koncepcióváltás nem mindig a választások évében megy végbe. Két modell van: az exportvezéreit és a belső fogyasztást ösztönző. A magyar GDP-növekmény 60 százaléka exportvezérelt tartalom eredménye, 40 százaléka belső fogyasztásból fakad. Akkor lehet jó gazdaságpolitikát csinálni, ha a két elemet folyamatosan egyensúlyban tartják. Az elmúlt tizenöt évet áttekintve kitűnik: 96-ig tartott az első MAGÁNÜGY Parragh László nős, gyereke - mint mondja - „még nincs”. A Parragh házaspár egy fővárosi lakásban él. Az MKIK elnöke nyáron szívesen kerékpározik, télen síel, és évszaktól függetlenül szeret olvasni. stabilizációs időszak, majd 96 végétől az exportvezérelt modellt tükrözte a gazdaságpolitika. 2000-ben álltunk át a belső fogyasztást ösztönző modellre, ami a tavalyi év végéig tartott. A Medgyessy-kormány átvette ezt, meg is fejelte, és nehezen tud kiszállni belőle. Egyébként a jelenlegi kabinet érdeme a magyar társadalom szempontjából, hogy jelentősen növelte a reálbéreket. Igaz, megbillent a rendszer, jöttek a problémák. A kormány kényszerpályán mozog. Mi a megoldás? Három út lehetséges. A baloldal szeretné továbbvinni a jóléti rendszerváltást, az osztogatás gyakorlatát. Nem megy. A másik az ortodox neoliberális csomagra épül. Ennek az elméleti előkészítése javában zajlik. A harmadik út a kettő között van. Csökkenteni a kiadásokat, a teljesítményekhez igazítani a kiáramoltatást, de nem tenni drasztikus lépéseket. A gazdaság rendbe hozásához nem elég 50, 100 vagy 200 milliárdos csomag. Strukturális reformok kellenek. Az újraelosztási arányt le kell szorítani 40 százalékra. Az oktatás, az önkormányzatok, az egészségügy, a nyugdíjbiztosítás reformját végre kell hajtani. Ebben a ciklusban ehhez túl sok választást tartanak. Igaz. Ennek ellenére, ha nem jön egy felelős politikusnemzedék, amely hajlandó a radikális lépésekre és képes vállalni a súlyos népszerűségvesztést, nem lesz racionálisan működő Magyarország. A társadalom kezd megérni arra, hogy igazat mondjanak neki. Eljön az idő, amikor nem az nyer majd, aki a legtöbbet ígéri, hanem az, akiről elhiszik, hogy végrehajtja, amit ígért.A kamarának nem sikerült elérnie központi támogatása emelését. Feladataik ellátására lesz pénz? A kormány is tudja, hogy több költségvetési forrásra van szükségünk. Most azonban azt mondja, pénz nincs. Nem vitatjuk, a finanszírozást a feladatokhoz kell igazítani. A kamarák a gazdaság érdekében tevékenykednek, ezért valakinek fizetnie kell. A tagdíjakon keresztül nem megy, kötelező tagság nem lesz. Fel sem merül? Nem. Rettentően visszavetné a kamarák társadalmi elfogadottságát. A presztízsünk nő, 45 ezer önkéntes tagunk biztosítja legitimitásunkat. A tagdíjak radikális emelése sem jöhet szóba, ezért kellenek a központi források. A kamara 90 millió forintot kapott 2004-re. Az említett kereskedelemfejlesztési cégek 17 milliárdot.A vállalkozások európai uniós felkészítésében hol tartanak? Tavaly ősszel a GKM-mel közösen elindítottunk egy programot az uniós információk ismertetésére. Elértünk 20 ezer vállalkozást. A következő lépés az uniós pályázatírás feltételrendszerének javítása lehet. Javasoltuk, regisztrálják a pályázatírásban részt vevőket, mert a műfajnak nagy lesz a konjunktúrája, és így sok csalást meg lehetne előzni. Az ötlet tetszett, ám most ott tartunk: az államigazgatás saját hálózatot akar kiépíteni. Milyen a kamara viszonya a munkaadói érdekképviseletekkel? A kamara sajátos szereplő a „piacon". A kötelező kamaránál nem volt jelentősége, tagjai mennyire állnak mögötte. Ma már muszáj olyan érdekérvényesítő erőként megjelennünk, aminek köszönhetően a vállalkozások belépnek hozzánk. Ez versenyhelyzetbe hoz bennünket a munkaadói szervezetekkel. Amikor a makrogazdaságról beszélek, azt úgy éli meg egy két vezető, hogy az ő pályáján játszom. Ez nem így van. A tagokat akarjuk meggyőzni, szükség van ránk. Minden munkaadói szervezettel együttműködésre törekszünk. Vannak sikereink: a VOSZ-szal közösen csináltuk a Széchenyi-kártyát, amelyet ma már több mint 10 ezer vállalkozás birtokol. A rendszerváltozás óta ez a legsikeresebb gazdaságpolitikai program. Tavaly decemberben azt mondta, 2003 a kijózanodás éve volt. 2004 minek az éve lesz? Az egyensúlyozásé. A kormány arra törekszik majd, hogy minden lépést megtegyen, amely a befektetések, a működő tőke szempontjából szükségszerű, de nem szánja el magát drasztikus, határozott és egyértelmű reformokra. „Az idei az egyensúlyozás éve lesz” Parragh László, az MKIK elnöke: A politika felső szintjén folyamatos a párbeszéd PARRAGH LÁSZL 42 éves. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát 1988-ban, azóta vállalkozó. 1989-ben nyitotta meg első, fürdőszobaberendezéseket forgalmazó üzletét a fővárosban. 1991-ben megalakította a Parragh Kereskedelmi és Holding Rt.-t. 1994-2000 között a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének az alelnöke, 1999-től 2002-ig a miniszterelnök tanácsadó testületének tagja. 2000 novemberétől a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. GAZDA ALBERT I N T E R J Ű_______________________________________ VILÁGGAZDASÁG 7