Világgazdaság, 2007. november (39. évfolyam, 209/9726-228/9745. szám)

2007-11-14 / 216. (9733.) szám

141 VILÁGGAZDASÁG HIRDETÉS t . • Csökkenő tarifák az Allianznál Iványi Sándor: Az alacsonyabb kgfb-díjak mellett is marad a magas szolgáltatási színvonal Az idei kötelező kampány­ban az Allianz - a saját tör­ténetében is egyedülálló módon - csökkentette a kötelező gépjármű-felelős­ségbiztosítás tarifáját. Hoványi Sándor, az Allianz Hungária vezérigazgató­helyettese válaszolt kérdé­seinkre. - Az eddigi évek gyakorla­tával szembementek, és átlag 5 százalékkal csök­kentették a díjaikat. Miért e jelentősen megváltozta­tott stratégia? - Éppen az elmúlt évek ta­pasztalataira - és természe­tesen ügyfélkutatásokra - építve újratarifáltuk teljes gfb­­portfóliónkat, vagyis díjszin­tünket a személyautók eseté­ben átlagosan 5 százalékkal csökkentettük. Ez a gyakor­latban azt jelenti, több száz­ezer ügyfelünk kap az előző évinél kedvezőbb ajánlatot. Persze azokban a szegmen­sekben, ahol a károkozás vagy statisztikai szempontok ezt indokolják, maximum 1­­6 százalékkal, de mindenkép­pen infláció alatt emeltük a díjakat. Tulajdonképpen ez is kedvezménynek számít, hi­szen a károkozók esetében ennél magasabb emelést kel­lett volna végrehajtanunk. A mai piaci helyzet erős díjér­zékenységet mutat, mi vi­szont ezt az igényt úgy elégít­jük ki, hogy árcsökkentés mellett sem engedünk a szol­gáltatás színvonalából. Ma­gyarán, bár a mi áraink is ala­csonyabbak, rendelkezünk egy nagyon biztos háttérrel, amire építve kifizetjük az oko­zott károkat. Sokan ebben az időszakban csak az árat tart­ják szem előtt, és elfelejtkez­nek arról, hogy kár esetén szolgáltatásra is szükségük lehet. Az aktív kárrendezé­sünk ezekben az esetekben a feltételek szerint leegysze­rűsíti ügyfeleink kárügyinté­zését. - A díjcsökkentésen kívül melyek a legfontosabb változások tavalyhoz ké­pest? - A biztosítási piac 2008-as tarifaegyüttese az idén még tovább bonyolódott, így még átláthatatlanabb lett az ügyfe­lek számára. Mi átláthatóbbá, egyszerűbbé tettük a tarifa­­struktúránkat, és egységesí­tettük régi és leendő ügyfele­ink biztosítási díjait. Vagyis az idén nem lesz újrakötés, a gfb-szerződést nálunk nem érdemes felmondani, majd alacsonyabb díjjal újrakötni. Ez megszűnt, hiszen egysé­ges tarifát adunk régi és új ügyfélnek egyaránt! Emellett több kedvezményt is össze­vontunk. 5% Hűségkedvez­ményt adunk azoknak, akik­nek nálunk volt a kötelezője, de további 10 jár a gfb díjából gfb-casco együttkötés ese­tén. Allianz bankszámlával rendelkező ügyfeleinknek 15 százalék kedvezményt adunk, ha számlájukról lehí­vással rendezik a díjat. Aki pedig az Allianz november elején indult új portálján, az Allianz Directen köti meg biz­tosítását, akár 25 százalék kedvezményt is kaphat. Az egy szerződő által maxi­málisan igénybe vehető ked­vezmény mértéke 40 száza­lék, de az Allianz Directen el­érhető kedvezményeket még ebbe nem is számoltuk bele. - Van már - és korábban is indult - egy online di­­rektbiztosító. Ön szerint a Direct fel tudja majd venni a versenyt a Genertellel? Ők nagyon alacsony díjak­kal próbálnak ügyfeleket toborozni. - Szerintem abszolút ver­senyképesek vagyunk, árban is és szolgáltatásokban is a legjobbra törekszünk. Az Allianz Direct az Allianz egyik új online biztosítás-közvetíté­si platformja, vagy ha úgy tet­szik, csatornája. Régen el­kezdtük a megvalósítást, ta­valy is volt ilyen lehetőség. A Directtel ennek keretet ad­tunk, a célcsoportunk - ezt tükrözik a kedvezmények is - főleg a budapesti (nagyváro­si), 36 év alatti inter­nethasználók. Ők könnyen, gyorsan és olcsón köthetnek itt biztosítást, ha már egyéb­ként is online intézik az ügye­iket. És ez az internetes kö­zösség ma már számottevő nagyságrendű. Itt további kedvezményekkel jutalma­zunk az alapvetően is nagyon kedvező alapdíj felett. Fontos kiemelnem azt, hogy az Allianz Directen kötött szer­ződések díja végleges, nem feltétel a többéves kármen­tesség. - Hogy áll Allianz Direct látogatottsága? - Az első 2 hét a kampány­ban a tájékozódás időszaka, ilyenkor még nem nagyon kötnek-törölnek az ügyfelek, csak számolgatnak. A Directen egyedül az indulás első napján mintegy 5000-en tarifáltak, ez a szám napról napra emelkedik. Egyébként - az előző év azonos idősza­kához képest - az Allianz weboldalának a látogatottsá­ga 127 százalékkal nőtt, csak november 5-én 223 000-en indítottak gfb-kalkulációt az Allianz díjszámítójával, ez 164 százalékkal magasabb, mint a tavalyi szám.­­ Szintén az idei kampány újdonsága az Allianz Au­tós kártya. - Igen, 180 000 gfb-vel és cascóval is rendelkező hűsé­ges ügyfelünk időközben már megkapta ezt az érdekes új­donságot. Minden magyaror­szági benzinkútra érvényes, és literenként átlagosan 5-8 forintot takaríthatnak meg ve­le ügyfeleink a benzin árából, a tankolás összegétől függő­en; egyéb vásárlásokra pe­dig az Allianz Bank pénz-visz­­szatérítési kedvezményt ad. - A kötelezők dzsungelé­ben mit tanácsol az ügyfe­leknek, mire figyeljenek oda feltétlenül? - Ez a hónap minden évben kiemelt figyelmet kap biztosí­tási szempontból, ami az idei kampányra még inkább igaz. Arról azonban általában ke­vés szó esik, hogy biztosítót váltani csak szigorúan meg­határozott feltételek teljesíté­se mellett lehet. A pontosan kitöltött felmondólevélnek legkésőbb december 1. éjfé­lig be kell érkeznie a régi biz­tosítóhoz (az idén ez a nap szombatra esik, így gyakorla­tilag november 30. a határ­idő), amellett nem szabad el­felejteni, hogy díjhiányos szerződéssel, díjhátralékkal nem lehet biztosítót váltani. A júliusi jogszabály-módosí­tás után a kártörténeti igazo­lást nem az ügyfélnek kell beszereznie, hanem az új biztosítónak. Nagyon fontos, hogy az ügyfeleknek, akik a váltás mellett döntenek, a felmondólevélben két adatot feltétlen fel kell tüntetniük: az előző biztosító nevét, illet­ve a korábbi szerződésszá­­mot. Ha ezeket az adatokat megadják, akkor AO-s bonus kategóriában indulnak az új biztosításukkal. Ezek hiá­nyában az új biztosító kény­telen a legrosszabb, M4-es kategóriába sorolni egészen addig, ameddig az ügyfél kártörténeti igazolását be nem szerzi.­­ A kampánnyal kapcso­latban a mesterségesen felhangosított időszak ki­fejezést említette. Mi a vé­leménye az egyre többek által bírált egy hónapos kampányidőszak gyakor­latáról? - A jelenlegi gyakorlatot ide­je felülvizsgálni, mert sem az ügyfeleknek, sem a biztosí­tóknak nem kedvező. A gép­jármű-felelősségbiztosításo­kat a jelenlegivel ellentétben nem a naptári évfordulóhoz kellene kötni, hanem a bizto­sítási szerződés kötésének időpontjához, mint minden egyéb vagyonszerződés esetén, így ha valaki megköt egy gépjármű-felelősségbiz­­tosítást, a szerződés attól a naptól lépne életbe, és a szerződéskötéstől számított egy év múlva járna le. Emel­lett az átláthatóság kedvéért a biztosítóknak továbbra is meg kellene hirdetniük a ta­rifáikat, akár ugyanabban az időszakban, mint most, hogy a rendszer minden ele­me ne változzon. A naptári évforduló eltörlésével a rendszer fokozatosan át tud­na állni, ez az ügyfeleknek kifejezetten előnyös lehet­ne, hiszen autóvásárlás ese­tén nem csak egy hónap áll­na rendelkezésükre biztosí­tásuk kiválasztására, hanem ennél jóval hosszabb idő, akár egy év is. Két példa kgfb-módozatokra Gyártmány Szerződő neme RENAULT férfi Szerződő kora 51 Szerződő irányítószáma 1125 Szerződő lakhelye Budapest XII. ker. Hengerűrtartalom 1998 Díjfizetési mód csekkes Díjfizetési gyakoriság negyedéves Használati mód magán Jogosítvány megszerzésének éve 1980 Van 14 év alatti gyereke? nem Webes kötés igen Van másik szerződése a biztosítónál? igen Allianz Bank nem Casco együttkötés igen Nyugdíjas nem Autóklub nem Nyugdíjpénztártag nem Közszolgálati dolgozó nem B/M AC Dijak AEGON 88 524 ALLIANZ 56 400 ALLIANZ DIRECT 48 600 GENERALI 71 493 GENERTEL 54 587 GROUPAMA 92 245 K&H 99 048 KÖBE 68 178 MÁV 71 370 OTP GARANCIA 87 168 POSTA 96 568 SIGNAL 106 337 TIR 61 460 UNION 71 715 UNIQA 84 341 Helyezések AEGON 11 ALLIANZ3 ALLIANZ DIRECT1 GENERALI7 GENERTEL2 GROUPAMA 12 K&H 14 KÖBE5 MÁV6 OTP GARANCIA 10 POSTA 13 SIGNAL 15 TIR4 UNION8 UNIQA9 Gyártmány Szerződő neme vw nő Szerződő kora 39 Szerződő irányítószáma 6050 Szerződő lakhelye Lajosmizse Hengerűrtartalom 1595 Díjfizetési mód csekkes Díjfizetési gyakoriság negyedéves Használati mód magán Jogosítvány megszerzésének éve 1988 Van 14 év alatti gyereke? nem Webes kötés igen Van másik szerződése a biztosítónál? igen Allianz Bank nem Casco együttkötés igen Nyugdíjas nem Autóklub nem Nyugdíjpénztártag nem Közszolgálati dolgozó nem B/M B1 Díjak AEGON 42 852 ALLIANZ 35 280 ALLIANZ DIRECT 32 880 GENERALI 57 932 GENERTEL 38 805 GROUPAMA 45 035 K&H 51 552 KÖBE 35 604 MÁV 35 549 OTP GARANCIA 39 581 POSTA 48 284 SIGNAL 43 030 TIR 36 772 UNION 47 594 UNIQA 43 577 Helyezések AEGON8 ALLIANZ2 ALLIANZ DIRECT1 GENERALI 15 GENERTEL6 GROUPAMA 11 K&H 14 KÖBE4 MÁV3 OTP GARANCIA7 POSTA 13 SIGNAL9 TIR5 UNION 12 UNIQA 10 Hoványi Sándor, az Allianz Hungária vezérigazgató-helyettese I 2007. november 14., szerda

Next