Világgazdaság, 2008. október (40. évfolyam, 191/9953-211/9973. szám)

2008-10-01 / 191. (9953.) szám

2­I VILÁGGAZDASÁG RÖVIDEN Megvannak a díjazottak A Megálló Csoport kapta az idén a MIOK Alapítvány az Év Civil Szervezete Díját. Az Év Egyéni Adományozó­ja Lakatos Sándor, míg az Év Vállalati Adományozója a Süllős és Süllős Bt. lett. A ti­zenharmadik alkalommal ki­osztott díj a magyar vállalati és egyéni felelősségvállalás és adományozás, valamint a civil teljesítmény nagy ha­gyományokkal rendelkező, legrangosabb díja.­i VG Fejlesztési tervek és források A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) egy hónapos regio­nális rendezvénysorozatá­nak negyedik állomásán, az észak-magyarországi Lillafü­reden tegnap a térség me­gyéinek fejlesztési terveiről és gyakorlatáról volt szó. Az országos fiókhálózat nélkül működő MFB célja a ren­dezvénysorozattal, hogy az érdeklődőknek bemutassák azokat a kedvezményes for­ráslehetőségeket, amelyek a fejlesztésekhez és beruhá­zásokhoz rendelkezésre áll­nak, és hozzájárulhatnak a helyi vállalkozások verseny­­képességének megtartásá­hoz, erősítéséhez. i VG Szakmunkásképzés: égetőek a gondok Minden régióban 2009-től évente 20-30 százalékkal növelni kell az építőipari szakmákban a beiskolázan­dó létszámot. Ez az egyik legfontosabb javaslat azok közül, melyeket az elmúlt hetekben lezajlott szakkép­zési fórumok résztvevői meg­fogalmaztak. Különben - az ÉVOSZ szerint - 2015-re 40 ezer építőipari szakmunkás hiányzik majd, és ez veszé­lyeztetheti az uniós projek­tekben előirányzott fejleszté­sek minőségi és időbeni megvalósítását, i VG Ezer informatikust képez a NetAcademia A NetAcademia Oktatóköz­pont november elején ezer informatikai szakember kép­zésébe kezd a magasan képzett informatikusok hiá­nyából fakadó munkaerő­piaci probléma enyhítésére. A 12 hetes képzéseken a hallgatók biztonsági fejtörők, illetve innovatív alkalmazá­sok létrehozásán keresztül fejleszthetik tudásukat, ezt követően pedig díjmentesen nemzetközi MCP (Microsoft Certified Professional) minő­sítést szerezhetnek. Az okta­tás technológiai feltételeit a Hungary Networknél elhe­lyezett 6 terabyte tárolóka­pacitású virtuális kiszolgáló­farm biztosítja. i VG @IDŐJÁRÁS Folyamatosan frissülő, helyfüggő előrejelzés a T-Mobile wap­­portálján. http://wap.t-zones.hu Felboru­­lt a kórházi várólista Havonta 20 ezer beteg k­s NÓGRÁDI TÓTH ERZSÉBET amely­­ alapján Valószínűleg felborította a kórhá­­zat, így­zi várólistákat az egészségbiztos A betege­sítási alap megtakarításából jón­­­a­k szétosztott 3,8 milliárd forint­­ segítség- mondta a Világgazdaságnak Var- alakulás­­a Ferenc, a Magyar Kórházszó­ fél évbe vétség elnöke. A váratlanul jött felügyelt pénzt csak augusztusban és tályveze szeptemberben költhették el, ám Flazár ha a soron következő beteg nem írásál­a tudta vállalni a műtétet, meg­­tervezni előzte őt a mögötte lévő, emiatt télen a tartanak az Egészségbiztosítási sumer Felügyelet szankciójától.­lámokat Ha a kórház az előre hozott le­­értékelé­hetőségről értesítette a beteget, napos az intézmény jogszerűen járt el kel­szán - állítja Kiss Norbert, a felügye­­rint jó n­let főosztályve­zetője, akitől megtudtuk azt is, hogy havon­ta átlagosan 175 ezer be­avatkozást vé­geznek a kór­házakban, közü­lük közel húszezret a várólisták alapján. Kormányha­tározat írja elő, hogy­ mely műté­tekről kell listát vezetni, csak­úgy, mint azt, kötelező a listave­­tési kü­­zetés akkor is, ha az intézmény ahol a­z nem tudja hatvan napon belül 16­ százaléi­g adni a pácienst­ belül, ám A kötelező várólisták körét ápri- Belgiurr­lisban határozták meg, ekkortól ért el. A kell jelenteni a felügyeletnek is, sake­tel írói megy műtétre, eddig nem volt panasz ébertől egy új program útja majd nyilván a listá­­jységes lesz a rendszer, az intézmények honlap­­iháztól kapott titkos kód­del­­ tudják követni azok­­. Szerencsére az eltelt nem érkezett panasz a lez - mondta a Kosz­iban nincsenek erő­­szak hosszára, ám a­­ nagyműtétek ese­­tére Health Con­­­dex EU-tagot­­összehasonlító­­ kilencven­­atárérték­­e 1. E sze- rE nősí- 3 ak azok az országok, tegeknek több mint 90 t ellátják ennyi idén ilyen eredményt csak Németország és Svájc magyarok sem dobogó­­ntetben, hiszen néhány gerincmű­­tétre, protézisbe­ültetésre éveket kell várni. Az elfogadható vára­kozási idő az orvosi szakmák­tól is függ: a daganatos megbete­gedéseknél például a 21 napon belül megkezdett terápia a kívá­natos, az MRI diagnosztikai vizs­gálatnál pedig hét nap ez az idő. A várakozás megszűnése a leggazdagabb országokban sem reális; ennek a pénzügyi korlá­tok mellett az orvoshiány, vala­mint az is oka, hogy az emberek nem „egyenletesen betegek” az év során, az infrastruktú­ra viszont állandó. Ha­zánkban a jelentős föld­rajzi és orvosszakmák közötti egyenlőtlenségek okoznak gondot, ezen a meglévő források jobb el­osztásával, illetve a közfi­nanszírozott kórházak közötti szabad intézményválasztással lehet segíteni - mondta Kiss Norbert. Új VÁRÓLISTÁK. A kórházi várólisták rövidülnek, s Magyarország így az európai középme­zőnyhöz tartozik a mű­tétre várakozás idejé­nek hosszát tekintve. Ám mindez nem megy zűrzavar nélkül Apró betű h­elyett bizalom? A versenyhivatal felmérte a bankok tájékoztatási gyakorlatát FOGYASZTÓVÉDELEM. Válto­zatos a banki ügyintézők felké­szültsége. Az esetek többségé­ben az első találkozás alkalmá­val az ügyfél igényeinek a megis­merésére koncentrálnak, a szer­ződésre, annak tartalmára nem­igen hívják fel a figyelmet. Nem pontatlanok, nem közölnek té­ves információkat, de bizonyos kérdésekben kevésbé jártasak, például a díjakról korántsem nyújtanak teljes körű informáci­ót. Egyebek között ilyen tapasz­talatokat rögzít a Gazdasági Ver­senyhivatal (GVH) felkérésére készült, a banki tájékoztatás mi­nőségével foglalkozó tanulmány. A felmérés szerint míg a klasszikus bankbetéteket maga­biztosan ajánlják az ügyintézők, kevésbé tájékozottak a legújabb, kombinált termékekről, azok lé­nyeges elemeiről az érdeklődő már nem kap kielégítő ismerete­ket. Hasonlóképpen keveset tud­hatnak meg az ügyfelek a hitel­kártya külföldön történő haszná­latával kapcsolatos elszámolás módjáról vagy mondjuk az inter­netes fizetés lehetőségeiről. Ugyanakkor devizahitel esetén többségük külön kérés nélkül is­merteti az árfolyamkockázatot. Tény az is, hogy az ügyfél a bankfiók­­án többet tudhat meg, mint a c 1 centeren keresztül. A GV -ban elmondták: a ta­núimén kísérleti jellegűnek te­kintik. C­éjuk az volt, hogy telje­sebb ké­rt kapjanak arról, mi A bankok­ban jobb a tájékoztatás Több­­en­­kről hiányos az információ em teljes körű a tájékoztatás z ügyintézők pontosak A díjakra Általában zajlik a banki ügyfélszolgálato­kon, és felmérés eredményeit lehetősé szerint hasznosítják a pénzint­­etekkel szembeni eljá­rásaikba . Ismeretes: a közel­múltban a hivatal vizsgálatainak sorában igencsak előkelő helyen szerepeltek a bankok. A verseny­­hatóság szigorúan lép fel a fo­gyasztót megtévesztő, pontatlan, hiányos hirdetések, szórólapok, információk miatt. Az eljárások eredményeként több hitelintézet is vállalta, hogy átalakítja tájé­koztatási gyakorlatát. Ebben a munkában fontos adalék lehet az ügyfelekkel való közvetlen kap­csolat. Meg kell találni az egyen­súlyt. A bank kényelmi és bizal­mi jellegű szolgáltatást nyújt. A nehezen olvasható apró betűt gyakran pótolja a bizalom - véle­kedtek a bankszövetségben. A szervezet természetesen elen­gedhetetlennek tartja az ügyin­tézők felkészültségét, azt, hogy az érdeklődők valóban kimerítő válaszokat kapjanak a kérdése­ikre, hiszen csak így adhatók el a legújabb termékek. Ám az is tapasztalható, hogy nem akar mindenki minden részletet tud­ni a leendő hitelügyletről. Sokuk érthetően csak a legfontosabb feltételekre - például a tör­lesztőrészletekre - kíváncsi. A jó ügyintéző néhány példával elfo­gadhatóbb magyarázatot adhat a szórólap apró betűs szövegének a tanulmányozása helyett. KK­ ­ NÉHÁZ­I MEGÁLLAPÍTÁS Forrás: VG-gyűjtés SZAIHÍVÓZÁS Az a követ­keztő védel Szig­­etés uniós vére szaba­dos tájékoztatást ik meg a szeptem­­hatályos fogyasztó­­i rendelkezések, ra a fogyasztói hite­ll összefüggő új direktíva, amelyet be­­kell ültetni a hazai hozásba. BELFÖLD 2008. október 1., szerda ­­ HIRDETÉS Tisztelt olvasóink! Lapunk előfizetésével, kézbesítésével, sz­ámlázásával kapcsolatos kérdéseivel kérjük, forduljon a kiadóhoz ahol munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére! Telefon: 489-1165, e-mail: vgterjesztes@vg.hu A FÖLÖSLEGES MŰTÉTEK ARÁNYA A fölösleges műtétek arányát az Egyesült Államok­ban - szakterülettől függően - 10-30 százalék közé te­szik. Ez azért probléma, mert finanszírozási forrást von el más betegek gyógyí­tásától, miközben az egész­ségügyre szánt forrás nagy­sága többé-kevésbé adott. Az egészségügyi közgaz­dászok szerint az egészség­­ügyi kapacitás többletkeres­letet generál, „a kórházi ágy megtalálja a maga betegét” - állítják. Csökkenteni kell a bürokráciát SZABÁLYOZÁS. A magas élő­­munkateher, a piaci korlátok, va­lamint az adminisztratív terhe­lés gátolja leginkább a magyar vállalkozások fejlődését. Utóbbi terén komoly gondot okoz az ál­lami túlszabályozás növekedése, valamint a jogszabályi környe­zet instabilitása - fogalmazott a Gazdasági Versenyképesség Kerekasztal (GVK) tegnapi ülé­sén Viszt Erzsébet, a GKI Gazda­ságkutató Zrt. szakértője. A ku­tató leszögezte: amennyiben va­lóban sikerülne 25 százalékkal csökkenteni a vállalkozások ad­minisztratív terhelését, annak mértéke a GDP arányában a je­lenlegi 6,8-ről 3,5 százalékra mérséklődne, s 420 milliárd fo­rintos megtakarítást jelentene a magyar gazdálkodóknak. Előadásában a szakember az egyszerűsítés fontos eszközének nevezte az e-kormányzat erősíté­sét, az űrlapok egységesítését, az adatszolgáltatásra kötelezet­tek körének a szűkítését, a mi­nisztériumok közötti koordiná­ció erősítését, valamint az adat­bázisok összehangolását. Mind­ehhez azonban politikai elköte­lezettség, folyamatosság és meg­felelő, a szakszerűségre épülő szervezet szükséges. A folya­matba ajánlatos bevonni az üzle­ti szereplőket, a kamarákat és különböző szövetségeket is - tet­te hozzá Viszt Erzsébet. Az utóbbi időben Magyaror­szágon kedvező folyamatok in­dultak meg az adminisztrációs terhelés enyhítése terén - muta­tott rá Bartha Attila, a Kopint- Tárki kutatója. A GVK ülésén le­szögezte: fontos feladat a humán­­erőforrások és a közoktatás mi­nőségének a javítása, de szükség van a foglalkoztatás adóterhelé­sének a csökkentésére is. Az ülé­sen részt vevők egyetértettek ab­ban, hogy elodázhatatlan a kor­rupció visszaszorítása is. Ez utóbbi tényező jelentőségéről a GVK november közepére szervez tanácskozást. KR Forrás: VG-gyűjtés (a környező országokban, a GDP százaléká­ban, 2006) Ausztria 4,6 Csehország 3,3 Lengyelország 5,0 Magyarország 6,8 Németország 3,7 Szlovákia 4,6 Szlovénia 4,1 EU25 3,5

Next