Világgazdaság, 2014. május (46. évfolyam, 85/11345-104/11364. szám)

2014-05-16 / 94. (11354.) szám

2 Sokat fizethet végül a Holcim JOGTALANUL TARTÓZKODOTT húsz évig a hejőcsabai cementgyár területén a Holcim, mondta ki jogerős döntésében a Fővárosi Ítélő­tábla. Bár a multinacionális cég eddig sem hajtotta végre a számára kedvezőtlen, jog­erős bírósági döntéseket, a május 9-i ítélet után már el­fogyott a lehetőség a további időhúzásra. A cég hiába hi­vatkozott arra, hogy építke­zésekkel és beruházásokkal jogcímet szerzett a területre, az ítélőtábla szerint ezek az építkezések kifejezetten rosszhiszeműen történtek. Indul a pénzügyi elszámo­lás, a társaságtól a Magyar Cement mintegy 60 milliárd forintot követel. ■ VG Növelte bevételét a Masterplast A főként építőipari szigete­lőanyagok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Masterplast Nyrt. 6 száza­lékkal, 14,8 millió euróra nö­velte árbevételét az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg adózás utáni vesztesége az egy évvel korábbi 1,1 mil­lió euróról 685 ezer euróra mérséklődött. A cég szerint az egyes piacokon enyhén javuló iparági környezetnek és a kedvezőbb időjárási kö­rülményeknek köszönhető az árbevétel 6 százalékos növekedése, ami a kereske­delmi árrés növekedéssel is párosult. ■ MTI Nagyon jól kezdett itthon a Foodpanda havonta két számjegyű mér­tékben növekedett a Food­panda online ételrendelő portál forgalma az elmúlt bő egy évben - mondta a Food­panda HU Kft. ügyvezető igazgatója. Arany László mindehhez hozzátette: jelen­leg 43 országban vannak je­len, portáljuk szolgáltatásait 2013. márciusa óta vehetik igénybe Magyarországon az érdeklődők. A berlini szék­helyű Foodpanda a Rocket Internet inkubátorházból indult startup-vállalkozás, ételrendelési oldal, amely a házhoz szállító éttermek kí­nálatát fogja össze. ■ MTI VÁLLALATOK ÉS PIACOK 2014. MÁJUS 16., PÉNTEK Bajban az ár-összehasonlítók netgazdaság Nem készültünk fel a digitális monopóliumokra A piacról már eltűnt online térképszolgáltatások sorsára juthatnak az ár-összehason­­lító oldalak a Google egyik megoldása miatt. A kereső­cég ellen 2010-ben indult trösztellenes eljárás az idén zárulhat le, az eredmény meghatározó lehet a közép- és kelet-európai régió e-ke­­reskedelmi piacára is. Kalocsai Zoltán Sem Magyarország, sem az Eu­rópai Unió nincs felkészülve a digitális monopóliumok je­lentette kihívások kezelésére - mutatott rá az Allegro Group által szervezett tegnapi sajtó­­tájékoztatón Dunai András, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnöke. A szak­ember szerint erre jó példa a Google és a Facebook, hiszen mindkét cég alapjaiban változ­tatja meg az internetes gazda­sági környezetet, komoly kihí­vások elé állítva ezzel a többi piaci szereplőt. Várhatóan még ebben az év­ben, a nyári szünetet követően lezárhatja az Európai Bizott­ság (EB) a Google ellen indult trösztellenes eljárást. A szerve­zet 2010 novemberében azért indított részletes vizsgálatot a vállalat ellen, mivel több kere­sőszolgáltatást működtető cég panaszt tett találataik negatív elbírálása miatt. Az EB a Goog­le üzletpolitikáját több szem­pontból is vizsgálja, ám mind a piaci szereplők, mind a felhasz­nálók szempontjából a legizgal­masabb kérdés a Shopping ta­lálati doboz. Ennek használata “a többi piaci szereplő szerint azért aggályos, mivel a Google a saját szolgáltatásait - tekintet nélkül azok relevanciájára - az organikus találatok fölé vagy azzal egy sorba rendezi, hátrá­nyos helyzetbe hozva ezzel az összes többi e-kereskedelmi ol­dal találatát és előtérbe - azaz a keresési oldalon feljebb - helye­zi a saját vertikális megoldásai által kínált termékeket vagy szolgáltatásokat. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már koráb­ban elérhető Google Shopping tavaly novemberben indult el Lengyelországban és drámai csökkenést tapasztaltak azóta az árösszehasonlító oldalak for­galmában egyes kategóriákban - számolt be a tapasztalatok­ról Chris Sherwood, az Alleg­ro Group külső kapcsolatokért felelős vezetője. A szakember szerint a trösztellenes vizsgálat eredménye meghatározó lehet a közép- és kelet-európai régió e-kereskedelmi piacára, hiszen nagy mértékben befolyásolhat­ja majd a webáruházak költsé­geit. Chris Sherwood szerint ugyanis a Shopping lényege­sen drágább az e-kereskedők számára, mint a többi, ilyen jellegű szolgáltatás. Az Allegro Group külső kapcsolatok veze­tője hangsúlyozta, nem a Goog­le megbüntetése, vagy egy eset­leges elhúzódó jogi procedúra a cél, hanem egy olyan egyezség megszületése, amely mindkét fél érdekeit szolgálja. Ameny­­nyiben elmarad ez a megálla­podás, illetve az Európai Bi­zottság elfogadja a keresőcég jelenlegi megoldási javaslatát, az hosszabb távon azt eredmé­nyezheti, hogy a rivális árösz­­szehasonlító oldalak ugyanúgy eltűnnek a piacról, ahogy az online térképszolgáltatásokkal történt a Google Maps térhódí­tásával. Azt még nem tudni, hogy Magyarországon mikor indul el a Google Shopping, de középtávon szinte biztos, hogy nálunk is elérhető lesz. Székely Gergely, az Allegro Group HU Kft. jogi vezetője ezzel kapcso­latban elmondta, hogy az on­line kereskedőknek már most érdemes megkezdeniük a fel­készülést arra, hogy megnőnek majd a költségeik. A magyar online kiskereskedelmi forgalom (milliárd forint, kosaras rendszerben értékesítő webáruházaknál) * Előrejelzés: VG-GRAF1KA FORRÁS: ENET A hazai online kiskereskedelmi forgalom tavaly már meg is haladhatta a 200 milliárd forintot Megszűnik az iWiW média Az iWiW 12 év közszol­gálat után búcsút int felhasz­nálóinak, 2014. június 30-án lekapcsolják a magyar közössé­gi oldalt - közölte lapunkkal az Origó Zrt. A közösségi honlap 2005 és 2010 között Magyar­­ország leglátogatottabb portálja volt, a csúcsidőszakban napon­ta 1,5 millióan keresték fel. - Az iWiW hangsúlyos szerepet játszott a magyar internetezés elterjedésében és az online tar­talomfogyasztásban - nyilat­kozta Vaszily Miklós, az Origó Zrt. vezérigazgatója. ■ B. M. ­ HIRDETÉS Tájékoztató Az FHB Bank Zrt. ezúton tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy FHB Nyereménybetét termékének kamatmértékét 2014. június 1. napjától 2,00%-ra (EBKM: 2,00%) módosítja. A hatályos hirdetmények megtekinthetőek a bankfiókokban, a Bank www.fhb.hu honlapján, valamint az értékesítésre kijelölt Postahelyeken. Üdvözlettel: FHB BANK Google-javaslatok a 2010 óta tartó trösztellenes vizsgálat során a Google há­rom javaslatot is tett a többi piaci szereplőt hátrányosan érintő hirdetési forma módo­sítására. a legutóbb előterjesztett ja­vaslat lényege, hogy ha hon­lapján saját specializált kere­sőszolgáltatásokat kínál, ak­kor három, objektív szem­pontok alapján kiválasztott versenytársának ajánlatait is megjelenteti: az ötéves időtartamra terve­zett kötelezettségvállalás Eu­­rópa-szerte komoly bírálato­kat kapott, az ügy iránti ér­deklődést viszont nagyon jól mutatja, hogy összesen 125 vetélytárs reagált a javasla­tokra. Árbevételét és eredményét is jelentősen növelte a BTel távközlés a Business Tele­com (BTel) Távközlési Nyrt. nettó árbevétele 2014 első negyedévében 88,61 száza­lékkal, 1,624 milliárd forintra növekedett az előző év azonos időszakához képest - közölte tegnap a társaság. Tájékoztatá­suk szerint a cég első negyed­éves üzemi eredménye 229,16 százalékkal szárnyalta túl a 2013-as év hasonló időszaká­nak eredményét, és 685 millió forintot tett ki. Éves összeha­sonlításban a társaság adózás előtti eredménye figyelemre méltó mértékben, közel kilenc­szeresére, 552 millió forintra nőtt az első negyedévben a bá­zis időszakhoz képest. Az árbevétel növekedése egy új termék fejlesztésének és a piacra történő gyors be­vezetésének, valamint a szol­gáltatás hazai és nemzetközi értékesítésének köszönhető. A BTel az XPrime bevezetésével meglévő ügyfeleinek 52 szá­zalékát nyerte meg és 41 ezer új előfizetőt szerzett három hónap alatt, ami a magyar internetelőfizetők 1 százaléka, ezzel bővítette a piaci része­sedését - szerepel a társaság közleményében. A cég a hazai piaci jelenlét erősítése mellett a külföldi piacokra való terjeszkedést is elindította, 2014-ben hat országban alapít leányvállala­tot, amiből Németországban, Ausztriában és Szlovákiában az alapítási folyamat már el­kezdődött, a további hullám az év második felében várható - közölték. A Business Telecom Nyrt. Magyarország alternatív távközlési szolgáltatója, a céget 2006-ban Kecskeméten alapí­tották, budapesti és szerencsi kirendeltséggel is rendelkezik, mintegy 100 főt foglalkoztat közvetlenül. ■ MTI Változás (BTel fontosabb mutatószámaiban, 2014. első negyedév, bázishoz képest, százalék) Árbevétel 88,61 EBITDA 138,47 Üzemi eredmény 229,16 Adózás el. eredm. 794,68 Saját tőke 47,44 VG-GRAFIKA FORRÁS: CÉGKÖZLÉS Javított eredményén a CIG Pannónia pénzügyek Megugrott a nyugdíjbiztosításokból származó bevétel A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 8 millió forint adózott konszolidált veszteséggel zár­ta a nemzetközi pénzügyi be­számolási standardok (IFRS) szerint 2014 első negyedévét, ami 308 millió forintos javulás az egy évvel korábbihoz képest, míg a magyar számviteli szabá­lyok szerint 141 millió forint mérleg szerinti nyereséget ért el az egy évvel korábbi 111 mil­lió forintos veszteséggel szem­ben - közölte a biztosító a Bu­dapesti Értéktőzsde honlapján. A csoport IFRS szerinti bruttó díjbevétele 2014 első negyed­évében 3,77 milliárd forint, 32 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához viszo­nyítva. Az életbiztosítási szeg­mens díjbevétele 24 százalék­kal, a nem-életbiztosítási szeg­mens 55 százalékkal csökkent 2013 első negyedévéhez képest. A jelentés szerint az életbiz­tosítási szegmens esetében a díjbevételek csökkenése elsősor­ban az eseti és megújítási díjak elmaradásának hatását mutatja. Ugyanakkor a nyugdíjbiztosítá­sok újonnan nyíló adókedvez­ményét gyorsan és rugalmasan megragadva, már 2014. január 2-án értékesíteni kezdték a nyug­díjtermékeket, az első negyedév­ben 203 millió forint nyugdíjbiz­tosítási állományt szerezve. A társaság közleménye alap­ján a magyar számviteli szabá­lyok szerint a biztosító bruttó díjbevétele 2014 első negyed­évében 3180 millió forint, amelynek meghatározó része rendszeres díj, 3003 millió fo­rint. Emellett­­az eseti díjak összege 177 millió forint. A bruttó díjbevétel 2013 hasonló időszakához viszonyítva közel 27 százalékkal csökkent. En­nek ellenére a biztosító 2014 első negyedévében 100 millió forint biztosítástechnikai ered­ményt ért el, amely összeha­sonlítva a megelőző év azonos időszakával, 102 millió forintos javulás. Vagyis a biztosító már az első negyedévben nyeresé­gesen tudott működni. A köz­lemény kiemeli: tavaly döntött a menedzsment az értékesítési csatornák diverzifikálásáról, így az idén már az értékesítési csatornákon belül a saját háló­zat kimagaslóan jól teljesített, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 93 százalékos nö­vekedést produkált. ■ MTI ás A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (mszsz szerinti, első negyedéves adatok, millió forint) 2013 2014 Bruttó díjbevétel 4366 3180 Bruttó szerzési ktg. -923 -836 Igazgatási költség -448 -274 Mérleg szer. eredm. -111 141 Saját tőke 4187 4850 Mérlegfőösszeg 52143 53970 FORRÁS: CÉGKÖZLÉS

Next