Világirodalmi lexikon 3. F–Groc (1975)
F - funkcionalista irodalomszemlélet
get (+•antropocentrizmus), s így a megismerés más szellemi tevékenységgel nem pótolható, sajátos formája (bővebben —tükrözés). E feladat betöltése egyaránt feltételezi az ember értelmi és érzelmi erőinek funkcionálását, sőt valamennyi emberi lényegi erő harmonikus együttműködését, ezek között tehát — szemben a fenti elképzelésekkel — hierarchia nem tételezhető (—esztétikum), aminthogy a funkció megszüntetettmegőrzött formában magába foglalja az erkölcsi, hasznossági, kellemességi funkciókat is. (rod.: Jánosi B.: Az aesthetika története (1899 — 1901); A. I. Burov: A művészet esztétikai lényege (1962); Lukács Gy.: Az esztétikum sajátossága (1965); J. Makarovsky: A csehszlovák művészetelmélet fogalmai (Hel, 1968, 1.); Marxista—leninista esztétika. A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem tankönyve (1969); Irodalomtudomány. Tanulmányok a XX. századi irodalomtudomány irányzatairól (1970); Szigeti J.: Bevezetés a marxista—leninista esztétikába (1971). Szerdahelyi István : A két világháború között kibontakozott —funkcionalista irodalomszemlélet a —primitív irodalom és afolklórkutatásában középponti helyre állította a funkció fogalmát. Elsősorban a mítoszok és rítusköltészet vizsgálata során arra a felismerésre jutott, hogy a korábbi elképzelésektől eltérően az irodalom kezdeti formáiban nem csupán a szöveg (és hiedelemszerű háttere), hanem a közvetlen cél, társadalmi szerep és hatás vizsgálata a fontos. Elsősorban a műfajok nevét és előadásmódját kutatták ilyen szempontból, esetenként utaltak a műfajok rendszerére is. Összefoglaló irodalomelméleti felismerés nem bontakozott ki, inkább csak a konkrét leírásban érvényesítették az alapgondolatot. Legújabban a kommunikációelméleti és strukturalista irányzatok hatására a konkrét funkcióhoz kapcsolják a formákat, ill. ezek rendszerét. Ennek alapján a „költészeti", a hiedelemszerű, a rituális és az oktató formák egymástól elkülönítése a leggyakoribb. Az irányzat eredményeit a primitív költészet kutatása mellett az irodalomszemantika, sőt — egyes műfajok értelmét keresve — a műfajelmélet is hasznosítja. O (—etnológiai irodalomszemlélet) , írod.: A. R. Radcliffe-Brown: Structure and Function in Primitive Society (1952). Voigt Vilmos O 3. A nyelvészetben a funkció fogalma kétértelmű. Nem nyelvészek (hanem filozófusok, szociológusok, etnológusok) a nyelvnek az emberi társadalomban ellátott feladatait jelölik így; ezek a nyelv külső, kommunikációs funkciói. A nyelvészek ezzel szemben a nyelv belső funkcióival foglalkoztak. (A műszó értelmezése nem egységes, jelentheti a jelentést, az egyes nyelvi elemek működését egy nagyobb viszonyítási kereten belül.) A nyelvészeti funkcionalizmust több modern nyelvészeti iskola tűzte zászlójára, elsősorban a prágai iskola, a londoni iskola és több más, kisebb jelentőségű európai iskolák. Mo.-on a funkcionális nyelvszemlélet a leltározó nyelvfelfogás meghaladásának számított Gombocz Zoltán idején, ma a formális elemzéssel való szembefordulást jelenti. O 4. az irodalomtudományba a prágai nyelvészkörből került át a funkció fogalma. A műalkotás vizsgálatában elkülönítettek több funkciót: a (formalisztikusan felfogott) esztétikait, az intellektuális (megismerő), a politikai, az erkölcsi, a szociális és egyéb funkciót. Acseh strukturalizmus irodalomelméletének fontos részévé vált a funkciók tana. Ez elsősorban a műalkotás szerkezetének kutatása és a művészet szociológiai vizsgálata közti kapcsolat feltárásával vált jelentőssé. Az egyes funkciók struktúrájának vizsgálata, elrendeződésük történeti változásának vizsgálata történeti szempontból jelentős. A prágai iskola révén a műszó ilyen értelemmel behatolt a folklorisztikába, ill. szórványosan az irodalmon túl levő művészetelemzésbe, elsősorban az építészet elméletébe. ( Irod.: J. H. Greenberg: Structure and function in language (Essays in Linguistics, 1957); J. Makarovsky: A csehszlovák művészetelmélet fogalmai (Hel, 1968, 1.); Gombocz Z.: Funkcionális nyelvszemlélet (Magyar Nyelv, 1934, 1 — 2.). Bojtár Endre—Szépe György funkcionalista irodalomszemlélet, a primitív irodalom tanulmányozásának elsősorban angolszász területen kialakult irányzata. Kezdeményezője a lengyel származású B. Malinowski, aki az I. világháború idejétől főként Melanéziában folytatott néprajzi kutatásokat. Az irányzat hosszabb időre az angol egyetemes néprajz vezető áramlatává vált. Alapgondolata az, hogy a különböző műfajoknak sajátos funkciójuk van, amely egy-egy adott társadalom hiedelmeivel, szokásaival, sőt társadalomszervezetével függ össze. A funkciók egymással összefüggő rendszert alkotnak, amely egyedi. Malinowski eredeti