Világosság, 1963. január-június (4. évfolyam, 1-6. szám)
1963 / 2. szám - Elsom, John: Az ifjú angol művész és a keresztény morál
Egy ifjú angol művész és a keresztény morál A művész : John Elsom, fiatal angol drámaíró. Az angol rádióban tartott előadását a B.B.C. lapja, a ,,Listener « ,,Vádak a kereszténység ellen” (Charges against Christianity) címmel közölte. Elsőm nézeteiben sokhelyütt világosan felismerhetők az egzisztencializmus és a szemantikus filozófia nem mindig asszimilált jelei, felfogására az eklekticizmus jellemző. Ez azonban nem kisebbíti a keresztény erkölcs ellen intézett kritikájának súlyát, világos logikáját és érveléseinek szellemességét, ezért cikkét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük: kereszténység elleni támadások divatja legalább oly gyorsan változik, mint a kereszténység tolmácsolásáé. A XVIII. században azért bírálták a keresztény egyházakat, mert a liberalizmussal és a reformmozgalmakkal szembeszegülve a reakciós politikai érdekeket szentesítették. A XIX. században a keresztény hitből táplálkozó szellemi magatartást érte támadás, mert ez a tudományos módszer lényeges elemét, a szabad kutatói szellemet nyirbálta meg. A támadás éle a jelenkorban ismét új irányba fordult. Ma nem pusztán az egyházak politikáját támadjuk, nem is a hittételeket, hanem kérdéseket teszünk fel: „Sarjad-e a kereszténységből értékálló lelki tartás, szellemi habitus? Fejleszti-e vagy satnyává teszi a kereszténység a morális tudatot?” Más szóval: a kereszténység hétköznapi morálját támadjuk. Ezekből a most dívó vádpontokból négyet szeretnék feleleveníteni — nem mintha bármi új is volna bennük, hanem mert, véleményem szerint, társadalmilag fontosak, tehát kár lenne átsiklani fölöttük. Lényegében egyetértek a vádpontokkal, bár azokat a feltételezéseket, amelyeket a kereszténység kritikája használ, itt-ott fenntartással fogadom. Az első ilyen feltételezés, hogy erkölcsileg — éppúgy, mint értelmileg vagy fizikailag — éretlennek születtünk, és hogy erkölcsi tudatunk tenyésztésre és művelésre szorul 114 azon az úton, amelyen a tények és a szépségek fokozatosan tudatosodnak bennünk. Azzal válunk erkölcsileg tudatossá — ha ez egyáltalán megtörténik —, hogy mérlegeljük a különös esetek jó és rossz vonatkozásait, az egyéni dilemmákat, amelyek körében élünk. A közeli, kimerítő kapcsolat az élettel, az állandó igyekezet, amellyel inkább jobb, mint rosszabb irányba akarjuk terelni cselekedeteinket, idővel lassan, fájdalmasan, erkölcsileg mind tudatosabbá érlel bennünket. A morális tudatosság állapotát sohasem érjük el — mint ahogy a teljes tudás állapotába sem lehet eljutni: növekedési, fejlődési folyamat ez. Senki sem járhatja végig helyettünk ezt a utat, és kívülről sem erőszakolhatják ránk az erkölcsi tudatot. De nevelésünk segítségére lehet erkölcsi ítélőképességünknek. Megtaníthatják nekünk pl., hogy — az állatokhoz hasonlóan — milyen alapvető, gépies reakcióink lesznek időnként, és megtanulhatjuk azt is, hogy ezek hol s milyen esetben homályosítják el tudatunkat. Megtaníthatnak rá, hogy rögtön észrevegyük mihelyt önigazolást keresünk, vagy pedig uralkodni akarunk másokon. Kioktathatnak arra, hogy — ha szükséges — miképp szorítsuk kordába ezeket a hajlandóságainkat. Tudatosíthatják bennünk saját, emberi lényünkből fakadó képességeinket : az élet problémáinak és szépségeinek tudatára ébreszthetnek. A művészetet is — többek között — éppen ez igazolja : emberi létünkből fakadó képességeinket tudatosítja bennünk. Az erkölcsi tudatot úgy kell itt meghatároznunk, mint az értelem kiművelt magatartását, amely képessé tesz arra, hogy világosan, tárgyilagosan és a lehető legkevesebb előítélettel szemügyre vegyük helyzetünket. Magában foglalja azt is a meghatározás, hogy ha így teszünk, mind tisztábban látjuk a cselekedetek jó és rossz oldalait. Az erkölcsi ténykedést ezek nyomán szintén meghatározhatjuk : az adott helyzet tudatos ismeretében lehetővé teszi, hogy azokat a képességeidet nyilvánítsd ki, amelyek a helyzetből fakadó szükségnek leginkább megfelelnek. Így pl. tudatában kell lennünk a „türelem" és a „szeretet” bennünk rejlő lehetőségeinek, s fel kell ismernünk azt a helyzetet, amelyben szeretetünket és türelmünket szükséges segítségül hívni. Nem kell arra esküdnünk, hogy szeretni fogjuk szomszédainkat — a szeretet, bizonyos körülmények között, semmitmondó és félrevezető lehet. A helyzetnek kell reakcióinkon uralkodnia, így tehát erkölcsi ténykedésünk kulcsa az, hogy helyzetünknek mennyire vagyunk tudatában. Ha ostobán vagy erkölcstelenül viselkedünk, ez azért történik, mert tudatlanok vagyunk, vagy mert állati alapreakcióink vakká tettek bennünket, vagy pedig mert a fejlődés csupaszon, szárnyak nélkül hagyott egy olyan világban, amelyben repülnünk kellene. Nem puszta pragmatizmus £MedxJHLcajA