Világosság, 1966. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)
1966 / 2. szám - Pais István: Ami az ész ellen, az képtelenség
A prófétizmus elvetése kényszeríteni, hogy úgy gondolkodjanak, mint ők, miközben saját koholmányaikat, nézeteiket igyekeznek a szentírásból kiokoskodni s isteni tekintéllyel alátámasztani. Egyúttal aztán megtiltják azt is, hogy mások is értelmezni merészeljék a Bibliát. Spinoza elveti a farizeusok azon felfogását, hogy ők a prófétáktól eredő megbízható hagyománynak és helyes értelmezésnek vannak a birtokában. Tagadja a biblia-értelmezés kapcsán a pápai csalhatatlanságot. Kijelenti: nem igaz az, hogy a szentírást nem lehet az ész segítségével megvizsgálni és róla az igazságnak megfelelő álláspontot kialakítani. Azt fejtegeti, hogy „mindenkit megillet a szentírás értelmezésének korlátlan joga” és „az értelmezés normája nem lehet más, mint a természetes világosság, amely mindnyájunkban közös. Nem lehet tehát semmiféle természetfeletti világosság, sem semmiféle külső tekintély”. Úgy véli, hogy a Bibliát újból, elfogulatlanul meg kell vizsgálni és nem szabad belőle semmi olyasmit kiolvasni, ami világosan nem található meg benne. Kutatásának módszere az észen alapuló tudományos módszer kell hogy legyen. „Mármost, röviden összefoglalva itt a dolgot, azt mondom — olvashatjuk nála egyhelyütt —, hogy az írásmagyarázat módszere nem különbözik a természetmagyarázat módszerétől, sőt teljesen megegyezik vele. Mert ahogyan a természetmagyarázat módszere főleg abban van, hogy a természet rajzát állítjuk össze, hogy belőle mint biztos adatokból a természeti dolgok meghatározásait vezessük le, úgy a szentírás magyarázatához is annak történetét kell kidolgozni, s belőle mint biztos adatokból és elvekből a szentírás szerzőinek a szellemét kell helyes következtetésekkel levezetni.” Filozófusunk szerint ez az egyetlen és biztos módszer a Biblia magyarázatában s ha a természetes ész a szentírás elemzése közben valami olyasmire akad, amit nem tud saját fényénél értelmezni, akkor ebben nem ő, hanem azok a hibásak, akik a különféle bibliai szövegeket ránk hagyatékolták. A Biblia racionális magyarázatát a következő szempontok alapja hajtja végre. Elemzi a bibliai szövegek nyelvét és e nyelv történetét. Összeveti az egy-egy kérdéssel kapcsolatos különféle helyeket. Kutatja a szentírás könyveinek sorsát. Azt, hogy kitől, milyen erkölcsiségű egyéntől erednek, hogy az illető mikor és kinek a részére írt és hogy nem hamisították-e meg az egyes könyveket. Külön felhívja a figyelmet arra, hogy a szentírás szerzői saját koruk és társadalmuk viszonyainak a kifejezői és erről a Biblia szövegeinek elemzésekor nem szabad soha megfeledkezni. A következőkben ismertetjük röviden azokat a legfőbb kritikai eredményeket, amelyeket Spinoza a maga racionalista és egyben történeti módszere segítségével a Biblia vizsgálatából leszűrt. A vallási felfogás szerint a próféták természetfeletti úton, belső inspiráció révén igaz ismerethez jutottak. Ezt a nézetet fogadta el Maimonidesz, a középkor vezető zsidó skolasztikusa is. Spinoza viszont ellentétes álláspontot képvisel. Szerinte akik a próféták könyveiből akarják kihüvelyezni az igazságot, az anyagi és lelki tünemények ismeretét, azok nagyon rossz úton járnak. A prófétákat — mondja — a jövendölés sohasem tette okosabbá. Próféciáik egyébként is különbözőek voltak. Mégpedig nemcsak képzelőtehetségüktől, véralkatuktól, hanem ismereti szintjüktől és felfogásaiktól függően is. A prófétai „jelek” — írja — magának a prófétának a „nézeteihez és képességeihez alkalmazkodtak.” A víg kedélyű próféta inkább jó dolgokat (győzelem, béke), a bánatos kedélyű pedig inkább rossz dolgokat (háború, csapás) jövendölt. Ha a próféta művelt lelkű volt, akkor az isten akarata csiszolt előadásban „nyilatkozott” meg neki. Ha viszont zavart elméjű, akkor homályosan. Spinoza e fejtegetéseiből levonja azt a következtetést, hogy isten nem érintkezett a prófétákkal, ezek csak saját milyenségüket juttatták kifejezésre. Nézeteik, jövendöléseik éppen emiatt mondanak egymásnak ellent, különböznek egymástól és a tisztán elméleti kérdésekben nem tartozunk szavaiknak hitelt adni. Álláspontjának igazolására felhozza többek között pl. azt, hogy Józsué még úgy vélte, hogy a Nap a Föld körül kering, a Föld meg maga mozdulatlan és azt hitte, a Nap egy időre megállt mozgásában. A biblia szerzői minden esetben saját felfogásuk szerint vélekedtek a különféle kérdésekben. Ezért nem tekintette Ádám istent mindenhatónak és mindenütt jelenvalónak. Ezért gondolta Noé, aki nem ismert embereket Palesztinán kívül, hogy az „özönvíz” az egész emberiség pusztulását okozta. Emiatt hitte Dávid és Lábán, hogy minden népnek más és más istene van, s emiatt vélték az egyes bibliai szerzők, hogy isten beszél, testi és féltékeny lény, az égben lakik stb. Spinoza szerint a próféciákhoz hasonlóan a szertartások is emberi képződmények. Részletesen elemzi őket és kimutatja róluk, hogy népenként és történetileg változók. Mint már korábban emletettük, helyesen állapítja meg, hogy az egyes államok (pl. a zsidóké) felhasználják a szertartásokat saját érdekeik szolgálatában. Ezt a felhasználási mozzanatot aztán el is túlozza, még nem látja, hogy az első szertartások nem ilyen ok miatt keletkeztek. Az Ószövetség elemzése során bebizonyítja, hogy a zsidóság nem volt kiválasztott nép, s téves az az álltás, hogy isten csak nekik adott igaz törvényeket és csupán nekik nyilatkoztatta ki önmagát.Bebizonyítja,hogy az 101 A Biblia emberi alkotás