Világosság, 1966. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)

1966 / 2. szám - Pais István: Ami az ész ellen, az képtelenség

A prófétizmus elvetése kényszeríteni, hogy úgy gondolkodjanak, mint ők, miközben saját koholmányaikat, nézeteiket igyekez­nek a szentírásból kiokoskodni s isteni tekintéllyel alá­támasztani. Egyúttal aztán megtiltják azt is, hogy mások is értelmezni merészeljék a Bibliát. Spinoza elveti a farizeusok azon felfogását, hogy ők a prófétáktól eredő megbízható hagyománynak és he­lyes értelmezésnek vannak a birtokában. Tagadja a biblia-értelmezés kapcsán a pápai csalhatatlanságot. Kijelenti: nem igaz az, hogy a szentírást nem lehet az ész segítségével megvizsgálni és róla az igazságnak megfelelő álláspontot kialakítani. Azt fejtegeti, hogy „mindenkit megillet a szentírás értelmezésének kor­látlan joga” és „az értelmezés normája nem lehet más, mint a természetes világosság, amely mindnyájunk­ban közös. Nem lehet tehát semmiféle természetfeletti világosság, sem semmiféle külső tekintély”. Úgy véli, hogy a Bibliát újból, elfogulatlanul meg kell vizsgálni és nem szabad belőle semmi olyasmit kiol­vasni, ami világosan nem található meg benne. Kuta­tásának módszere az észen alapuló tudományos mód­szer kell hogy legyen. „Mármost, röviden összefoglal­va itt a dolgot, azt mondom — olvashatjuk nála egy­­helyütt —, hogy az írásmagyarázat módszere nem kü­lönbözik a természetmagyarázat módszerétől, sőt tel­jesen megegyezik vele. Mert ahogyan a természetma­gyarázat módszere főleg abban van, hogy a természet rajzát állítjuk össze, hogy belőle mint biztos adatok­ból a természeti dolgok meghatározásait vezessük le, úgy a szentírás magyarázatához is annak történetét kell kidolgozni, s belőle mint biztos adatokból és el­vekből a szentírás szerzőinek a szellemét kell helyes következtetésekkel levezetni.” Filozófusunk szerint ez az egyetlen és biztos módszer a Biblia magyarázatában s ha a természetes ész a szentírás elemzése közben valami olyasmire akad, amit nem tud saját fényénél értelmezni, akkor eb­ben nem ő, hanem azok a hibásak, akik a különféle bibliai szövegeket ránk hagyatékolták. A Biblia racionális magyarázatát a következő szem­pontok alapja hajtja végre. Elemzi a bibliai szöve­gek nyelvét és e nyelv történetét. Összeveti az egy-egy kér­déssel kapcsolatos különféle helyeket. Kutatja a szent­­írás könyveinek sorsát. Azt, hogy kitől, milyen erköl­­csiségű egyéntől erednek, hogy az illető mikor és ki­nek a részére írt és hogy nem hamisították-e meg az egyes könyveket. Külön felhívja a figyelmet arra, hogy a szentírás szerzői saját koruk és társadalmuk vi­szonyainak a kifejezői és erről a Biblia szövegeinek elemzésekor nem szabad soha megfeledkezni. A következőkben ismertetjük röviden azokat a leg­főbb kritikai eredményeket, amelyeket Spinoza a ma­ga racionalista és egyben történeti módszere segítsé­gével a Biblia vizsgálatából leszűrt. A vallási felfogás szerint a próféták természetfeletti úton, belső inspiráció révén igaz ismerethez jutottak. Ezt a nézetet fogadta el Maimonidesz, a középkor ve­zető zsidó skolasztikusa is. Spinoza viszont ellentétes álláspontot képvisel. Szerinte akik a próféták köny­veiből akarják kihüvelyezni az igazságot, az anyagi és lelki tünemények ismeretét, azok nagyon rossz úton járnak. A prófétákat — mondja — a jövendölés soha­sem tette okosabbá. Próféciáik egyébként is különbö­zőek voltak. Mégpedig nemcsak képzelőtehetségüktől, véralkatuktól, hanem ismereti szintjüktől és felfogá­saiktól függően is. A prófétai „jelek” — írja — magá­nak a prófétának a „nézeteihez és képességeihez alkal­mazkodtak.” A víg kedélyű próféta inkább jó dolgokat (győzelem, béke), a bánatos kedélyű pedig inkább rossz dolgokat (háború, csapás) jövendölt. Ha a próféta művelt lelkű volt, akkor az isten akarata csiszolt elő­adásban „nyilatkozott” meg neki. Ha viszont zavart elméjű, akkor homályosan. Spinoza e fejtegetéseiből levonja azt a következtetést, hogy isten nem érintkezett a prófétákkal, ezek csak saját milyenségüket juttatták kifejezésre. Nézeteik, jövendöléseik éppen emiatt mondanak egymásnak el­lent, különböznek egymástól és a tisztán elméleti kér­désekben nem tartozunk szavaiknak hitelt adni. Ál­láspontjának igazolására felhozza többek között pl. azt, hogy Józsué még úgy vélte, hogy a Nap a Föld kö­rül kering, a Föld meg maga mozdulatlan és azt hitte, a Nap egy időre megállt mozgásában. A biblia szerzői minden esetben saját felfogásuk szerint vélekedtek a különféle kérdésekben. Ezért nem tekintette Ádám istent mindenhatónak és mindenütt jelenvalónak. Ezért gondolta Noé, aki nem ismert embereket Palesz­tinán kívül, hogy az „özönvíz” az egész emberiség pusztulását okozta. Emiatt hitte Dávid és Lábán, hogy minden népnek más és más istene van, s emiatt vélték az egyes bibliai szerzők, hogy isten beszél, testi és féltékeny lény, az égben lakik stb. Spinoza szerint a próféciákhoz hasonlóan a szertartá­sok is emberi képződmények. Részletesen elemzi őket és kimutatja róluk, hogy népenként és történetileg változók. Mint már korábban emletettük, helyesen állapítja meg, hogy az egyes államok (pl. a zsidóké) felhasználják a szertartásokat saját érdekeik szolgá­latában. Ezt a felhasználási mozzanatot aztán el is tú­lozza, még nem látja, hogy az első szertartások nem ilyen ok miatt keletkeztek. Az Ószövetség elemzése során bebizonyítja, hogy a zsidóság nem volt kiválasztott nép, s téves az az álltás, hogy isten csak nekik adott igaz törvényeket és csupán nekik nyilatkoztatta ki önmagát.Bebizonyítja,hogy az 101 A Biblia emberi alkotás

Next