Világosság, 1973. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 1. szám - Lunacsarszkij, A. V.: Petőfi Sándor (részlet) - Illyés Gyula: Petőfi Sándor (részlet)

A. V. Lunacsarszkij • Petőfi Sándor (Részlet) Petőfi Sándor az európai költészet egyik legragyogóbb alakja. Ő is huszonhét éves korában halt meg, mint a mi Lermontovunk, a gazdag magyar irodalomban mégis olyan helyet foglal el, mint nálunk Puskin. Nemrégiben egy eléggé komoly betegség ágyhoz kötött: ezalatt átnéztem a nálam lévő német fordításokat, s tel­jesen a nagy magyar költő őserejének bűvöletébe kerül­tem. Elhatároztam, hogy magam próbálkozom azoknak a költeményeknek a lefordításával, amelyek a legjobban tetszettek. Csak 38 költeményt fordítottam le. Sokkal többet lehetett volna kiválogatni. Mivel Petőfit minden oldaláról be akartam mutatni, legkülönbözőbb jellegű lírai költeményeit válogattam össze. Köztük vannak leg­jelentősebb forradalmi himnuszai és ódái, vannak köztük tájleírások és zsánerképek, valamint szerelmi versek, pohárköszöntők és bölcselő költemények is. Lermontov bonyolultabb és mélyebb Petőfinél, de Petőfi műve mellett Lermontov műve, melyet éppen az előbbi után olvastam el ismét, minthogy a fordítással egyidőben készültem a Szverdlov egyetemen egy Lermontovról tartott előadásra — szinte keresztül-kasul betegnek, elgyötörtnek látszik. Ha Lermontov után Petőfi költe­ményeit vesszük a kezünkbe, a gyönyör szokatlan érzését érezzük: mintha valami fülledt, mérgező levegőjű üveg­házból, ahol egzotikus virágok csodálatos és bódító illa­tába alattomos hullahűz vegyül, egyenesen kilépnénk egy vadvirágoktól tarkálló verőfényes rétre, vagy valami távoli szabad hegycsúcsra. Azért vonom meg a határokat Petőfi és kora négy leg­nagyobb költője között (Sevcsenkó, Heine, Lenau és Lermontov. A szerk.), hogy megkíséreljem őt pontosab­ban jellemezni. De semmi nem jellemezheti jobban tulaj­don műveinél, amelyeket most átnyújtok az olvasónak abban a reményben, hogy Petőfi tüzének legalább bágyadt visszfényét megtalálja fordításaimban, noha két közegen át, a német és az orosz nyelven megtörve jutnak el hozzá. .. .Petőfi heves és erősen baloldali forradalmár volt. . . A forradalomban Petőfi nyilvánvalóan burzsoá-ellenes álláspontot foglalt el — mondhatnánk kora „bolsevik­­ja” volt. A szociális igazság megvalósításáról álmo­dozott (persze utópista módjára), s azt tartotta, hogy a politikai forradalom, ha nem hozza közelebb az egyenlő­séget és nem enyhíti a nép nyomorát , mit sem ér. Emiatt szakított a mérsékeltekkel és a centrummal, s már-már hátat fordított a pesti ideiglenes kormánynak és az üres forradalmi szólamoknak, látván, hogy az oppor­tunizmus kezd eluralkodni. Ám mégis visszatért atyai barátja, az ugyancsak szélsőbaloldali forradalmár Bem tábornok zászlaja alá, amikor az orosz cár a felszabadult Magyarország ellen küldte kozák seregeit. Petőfi hősie­sen küzdött a kozákokkal vívott ütközetben i­s itt lehelte ki lánglelkét. A nemzetközi proletárköltészet előfutárai között vitat­hatatlanul Petőfi csillaga ragyog a legszebb fénnyel. Illyés Gyula • Petőfi Sándor (Részlet) Aki a szellemi megnyomorítottság, a szolgalelkűség olyan példájával találkozik, mint ő, s aki csaknem mindent a nagy jellemek hősi önfeláldozásától várt, annak kínzó kétkedéssel, méltán felmerülhetett a fejében ez a gon­dolat. Vajon most, ha eljön a nagy munka, Meg bírjuk-e védeni mi magunkat? Oh magyarok istene, add jelit, Ha a kenyértörés elközelít. Hogy az égben uralkodói még te­­ magad s néped dicsőségére! És diadalra vezeted ezt a népet az udvar és arisztokrácia elleni szent háborúban — a következő versekből s a költő szerepléséből ez derül ki. Eddig írói zsenialitásával fog­lalkoztunk. Ezentúl állandóan szem előtt kell tartanunk forradalmári éleselméjűségét, amellyel a nép ügyét szol­gálta, s amelyet azon a helyen, ahol állt, Magyarországon, nem lehet az előbbitől elválasztani. Nagy író nincs nagy jellem, nagy merészség nélkül. Irodalmi állásfoglalásától elválaszthatatlan állásfoglalása a társadalmi harcokban. Most leljük meg összeférhetetlenségének, izgágaságának rugóit, a meg­ nem alkuvást, a törhetetlen elvhűséget. Most következik a népiesség igazi értelmezése is, amely a költőt összetéveszthetetlenül elkülöníti elődeitől s epigonjaitól, s amely világosan megmutatja, hogy az iro­dalmi irányzatban, amelyet megindított, kik az ő rokonai. Bor István grafikája

Next