Világosság, 1975. január-június (16. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám - Lukács József: Harminc esztendő a magyar valláskritika történetében
pedig erős az ausztro-marxizmus és a szindikalizmus hatása. Mindamellett a századelő eszmei fejlődése vitathatatlanul előkészítője volt 1918—19-es magyar forradalmaknak és — a maga polgári keretein belül — végre megindította annak a vallási tudatnak a főként politikai jellegű bírálatát, amely az ezeréves úri Magyarország társadalmi rendjét konzerválta. 48 plebejus-demokratikus tradíciói, az önálló Magyarországért vívott harc 1918-ban és 19-ben ugyanúgy köteleztek a nacionalizmussal való leszámolásra, egy új, internacionalista vezetű hazafiság jegyében, mint arra, hogy végre elválasszák az egyházat az államtól, leküzdjék a konzervatív vallásosság politikai és ideológiai uralmát, és helyébe a gyökeres szociális átalakulás követelményeit tudatosító marxista szocializmus eszméit állítsák. A Tanácsköztársaság elbukhatott, de nemcsak a feudális-burzsoá rendet szentesítő keresztény-nemzeti gondolattal való szembeszállás szükségessége, hanem 48 és 19 célkitűzéseinek egysége, a demokratikus és a szocialista forradalom kapcsolatának egymásba való átmenetének eszméje is — igaz, nehéz elméleti küzdelmek árán, de egyre világosabbá vált a munkásmozgalomban. A polgárság és a kispolgárság 1919 után végképp kiegyezett a nagybirtokos osztállyal és a dzsentrivel, cserben hagyva még alig kicsírázott ideológiai radikalizmusát és szabadgondolkodói kísérleteit is. Az úri Magyarország szelleme nemcsak a vallás kritikáját, de egyáltalán annak tudományos igényű elemzését sem igen tűrte és még, a vallásszabadság polgári jellegű megvalósítását is csak felemásan, a bevett, a megtűrt és az el nem ismert felekezetek megkülönböztetését megtartva, fajgyűlöletbe átcsapó nacionalizmussal és antiszemitizmussal szennyezve engedte érvényesülni. A forradalmi marxizmus képviselői fejtették ki először Magyarországon a következetes materializmust mint világnézetet. A Tanácsköztársaság után azonban a szociáldemokrata párt teoretikusai — csekély számú kivétellel — lemondtak a világnézeti küzdelemről, a kommunista párt pedig, amely az illegalitásban nem folytathatott szélesebb körű világnézeti propagandát, a felvilágosító tevékenységet e téren is természetesen mindenekelőtt a vallás politikai funkciójának bírálatára, a Horthy-rezsim egyházi vezetői reakciós szerepének leleplezésére összpontosította. Ez annál fontosabb volt, mivel a vallási ideológiát a rezsim vezetői nacionalista, irredenta, kommunista és szovjetellenes céljaik érdekében aknázták ki. Mégis, ennek a helyzetnek az lett a természetes velejárója, hogy a marxizmus világnézete kifejtésének lehetőségei beszűkültek. Ugyanakkor a mozgalomban több irányú ingadozás is jelentkezett: a húszas években a világforradalom közeli megvalósulására készülve erőteljes volt a „baloldaliság”, a messianisztikus szektásság befolyása, ami érintkezési pontokat mutatott a vallási messianizmussal, s mint ilyen, harcképtelen is volt vele szemben. (Lenin teljesen tudatosan utalt ezzel az irányzattal szemben a harcos materializmus jelentőségére, Hegel materialista tanulmányozásának szükségességére, az ateista propaganda, valamint a marxizmus és a modern természettudomány szövetségének fontosságára.) Másrészt a világnézeti harc időnkénti bagatellizálása párosult egyfajta, kispolgári anyajegyeket még magán hordó antiklerikalizmussal. A társadalmi fejlődés vallást gerjesztő tendenciáinak, a keresztény-nemzeti eszme új formáinak elemzése, a vallásosság belső differenciálódásának és a szekularizációnak a tudományos elemzése, a vallásos paraszt-, munkás- és értelmiségi rétegekkel való poltikai együttműködés és eszmei vita dialektikájára], kidolgozása még váratott magára. A nagy változás mint Magyarország egész életében, világnézeti téren is döntő fordulatot eredményezett a felszabadulás, a népi demokratikus forradalom és a szocializmus építésének három évtizede. Az iparosítás és a gyors városiasodás, mindenekelőtt azonban a kizsákmányolás megszüntetése, a szocialista termelési viszonyok létrehozása, a szocialista tervgazdaság eredményes funkcionálása, a munkás- és paraszttömegek életviszonyainak és kulturális szintjének dinamikus fejlődése, az értelmiség rétegződésének átalakulása — mindez messzemenően gyorsította a szekularizációt, fokozta a vallás térvesztését és kohéziós erejének csökkenését. A tudomány társadalmi presztízsének növekedése, majd termelőerővé válásának tendenciája, valamint a politikai tevékenység tömegméretű kiterjedése jó talajt teremtettek a társadalmi tudat szerkezetének átalakulása számára. A gyors történelmi mozgás hatására a vallási konzervativizmus támasztékai meginogtak, a vallás közéleti integráló szerepe pedig gyakorlatilag megszűnt. Lehetővé vált a marxizmus—leninizmus széles körű terjesztése, aminek számára az iskolarendszer, a sajtó, a könyvkiadás, tudományos és kulturális intézményeink átalakulása jó feltételeket biztosítottak. Kialakult a haladó világnézeti hagyományok széles körű elsajátításának és szocialista irányú továbbfejlesztésének reális lehetősége, mód nyil a vallás kritikai jellegű tanulmányozására, és a marxizmus harcos materializmusának érvényesülésére. A világnézeti fejlődés folyamata azonban természetesen továbbra is ellentmondásos volt. Nemcsak arról van szó, hogy a társadalmi viszonyok számos mozzanata (az osztályok léte, a fizikai és a szellemi munka közti viszony adott szintje stb.) még nem teszik minden 203