Világosság, 1983. január-június (24. évfolyam, 1-6. szám)

1983 / 1. szám - Tőkei Ferenc: A nomadizmus kérdéséről

méletének rekonstrukciója és továbbgondolása. Az ázsiai termelési mód „új vitájában” kezdettől világos volt, hogy e kategória új kérdésfeltevése­ket tesz lehetővé a nomád­ kutatásban is, kivált­képp, ha úgy értelmezzük, mint az őstársadalmak bázisán létrejött ún. archaikus civilizációk, „bi­rodalmi” alakulatok egész sorának összefoglaló kategóriáját.­ Ez összefüggésben a legérdekesebb kérdés, hogy a nomadizmust mint gazdálkodási formát vajon földtulajdoni formaként lehet-e, kell-e jellemezni. A kérdést magát is csak a marxi elmélet alapján lehet feltenni, a termelés és tulajdon egységének marxi felfogásával ; a marxizmustól érintetlen kutatás számára ez a probléma nem is létezik. A marxista kutatásban lassan utat tör az a felfogás, hogy a nomád pásztorkodás tulajdonformáját épp az a kettősség jellemzi, hogy a föld (legelő) törzsi tulajdonban van, az állatállomány pedig családi, nagycsaládi stb. tulajdonban.4 Nos, Marx a tulaj­don (és termelés) első alapformájának, a törzsi köztulajdonnak meghatározásába a nomadizmust expressis verbis beleértette.5 Érdemes idézni például a törzsi földtulajdon marxi elméletének ezt az összefoglalását: „[Ván­dorló pásztortörzseknél — és minden pásztornép eredetileg vándorló — a föld, akárcsak a többi természeti feltétel, elemi határolatlanságban jele­nik meg, pl. az ázsiai sztyeppeken és az ázsiai fennsíkon. Lelegelik stb., elfogyasztják a csordák, amelyekből viszont a csordanépek élnek. Úgy vi­szonyulnak hozzá, mint tulajdonukhoz, jóllehet ezt a tulajdont soha nem rögzítik. így van a va­dászterülettel az amerikai vad indián törzseknél : a törzs egy bizonyos vidéket a maga vadászterüle­tének tekint és erőszakkal megtartja más tör­zsekkel szemben vagy igyekszik más törzseket az általuk őrzött területről elűzni. A vándorló pász­tortörzseknél a község valójában állandóan egye­sítve van, utazótársaság, karaván, horda, és a fö­lé- és alárendelés formái ennek az életmódnak a feltételeiből fejlődnek ki. Amit itt valójában el­sajátítanak, és újratermelnek, az csak a csorda, nem a föld, melyet azonban mindig közösségi mó­don vesznek időleges használatba mindenkori tar­tózkodási helyükön.­ Az egyetlen korlát, amelybe a közösség ütközhet a természeti termelési felté­telekhez — a földhöz (ha mindjárt átugrunk a le­telepedett népekhez) — mint az övéhez való vi­szonyulásában, az egy másik közösség, amely a föl­det már igénybe veszi mint a maga szervetlen tes­tét. A háború — mind a tulajdon megtartására, mind az új tulajdon szerzésére — ezért egyike mindegyik ilyen természetadta közösség legősere-­­ detibb munkáinak. (Itt valójában beérhetjük az­zal, hogy az őseredeti földtulajdonról beszélünk, mert a pásztornépeknél a föld természettől készen­­talált termékeinek — pl. a birkáknak — a tulaj­dona egyszersmind annak a legelőnek a tulajdo­na is, amelyen átvonulnak. Egyáltalában a föld tulajdonába beleértődik a föld szerves ter­mékeinek tulajdona.)... — A tulajdon tehát ere­detileg csak azt jelenti, hogy az ember úgy viszo­nyul természeti feltételeihez, mint amelyek hozzá tartoznak, az övéi, amelyek saját létezésével együtt előfeltételezettek , úgy viszonyul hozzájuk, mint ön­maga természeti előfeltételeihez, amelyek úgyszól­ván csak testének a meghosszabbításai. Tulajdon­képpen nem viszonyul termelési feltételeihez, hanem kettősen létezik, mind szubjektíve, mint ő maga, mind objektíve, létezésének ezekben a ter­mészeti szervetlen feltételeiben. E természeti ter­melési feltételek formái kettősek: 1. az embernek egy közösség tagjaként való létezése; tehát e kö­zösség létezése, amely eredeti formájában törzsi­­ség, többé-kevésbé módosult törzsiség ; 2. a közös­ség közvetítésével való viszonyulás a,földhöz, mint az övéhez, közösségi földtulajdon, egyúttal egyedi birtoklás az egyes ember számára, vagy oly módon, hogy csak a termékeket osztják meg, de a föld maga és a megművelés közös marad. (Ám a lak­helyek stb., még ha a szkíták szekerei is azok, még­iscsak mindig az egyesnek a birtokában jelennek meg.) Az élő egyén egyik természeti termelési fel­tétele az egy természetadta társadalomhoz, törzshöz stb. való tartozása. Ez pl. már nyelvének stb. fel­tétele. Saját termelő létezése csak ezzel a feltétel­lel lehetséges. Szubjektív létezésének mint olyan­nak ez éppúgy feltétele, mint ahogy feltétele a földhöz mint laboratóriumához való viszonyulás. (A tulajdon ugyan eredetileg ingó, mert az ember először a föld kész termékeit keríti hatalmába, amelyek közé tartoznak többek között az állatok is, és az ő szempontjából sajátlag a szelídíthetők. Ámde még ez az állapot is — vadászat, halászat, pásztorkodás, gyümölcsgyűjtögetésből élés stb. — mindig feltételezi a föld elsajátítását, akár ál­landó lakhelyül, akár kóborlásra, akár az állatok legeltetésére stb.)”. E szerint a nomadizmus megkülönböztető sajátos­sága éppen az, hogy alapvetően a földtulajdon egy formája, amely azonban viszonylag „rögzítet­­len”, s így benne különös jelentőségre tesz szert az ingó tulajdon.­­ Határozottan ezt a felfogást vallja az a magyar kutató­csoport, amely az Őstársadalom és ázsiai termelési mód (Bp. 1976) c. kötet­tel lépett fel (bővített változata 1982-ben jelent meg; angol nyel­vű kiadása sajtó alatt van). Újabb írásaikat lásd az Acta Orient. Hung. 1981/2 —3. számában is. 4 Vö. G. E. Markov idézett könyvének következetes leírásaival. 4 Vö. Karl Marx: A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai . Marx—Engels Müvei 46/1, 356—357.

Next