Világosság, 1983. január-június (24. évfolyam, 1-6. szám)
1983 / 1. szám - Tőkei Ferenc: A nomadizmus kérdéséről
méletének rekonstrukciója és továbbgondolása. Az ázsiai termelési mód „új vitájában” kezdettől világos volt, hogy e kategória új kérdésfeltevéseket tesz lehetővé a nomád kutatásban is, kiváltképp, ha úgy értelmezzük, mint az őstársadalmak bázisán létrejött ún. archaikus civilizációk, „birodalmi” alakulatok egész sorának összefoglaló kategóriáját. Ez összefüggésben a legérdekesebb kérdés, hogy a nomadizmust mint gazdálkodási formát vajon földtulajdoni formaként lehet-e, kell-e jellemezni. A kérdést magát is csak a marxi elmélet alapján lehet feltenni, a termelés és tulajdon egységének marxi felfogásával ; a marxizmustól érintetlen kutatás számára ez a probléma nem is létezik. A marxista kutatásban lassan utat tör az a felfogás, hogy a nomád pásztorkodás tulajdonformáját épp az a kettősség jellemzi, hogy a föld (legelő) törzsi tulajdonban van, az állatállomány pedig családi, nagycsaládi stb. tulajdonban.4 Nos, Marx a tulajdon (és termelés) első alapformájának, a törzsi köztulajdonnak meghatározásába a nomadizmust expressis verbis beleértette.5 Érdemes idézni például a törzsi földtulajdon marxi elméletének ezt az összefoglalását: „[Vándorló pásztortörzseknél — és minden pásztornép eredetileg vándorló — a föld, akárcsak a többi természeti feltétel, elemi határolatlanságban jelenik meg, pl. az ázsiai sztyeppeken és az ázsiai fennsíkon. Lelegelik stb., elfogyasztják a csordák, amelyekből viszont a csordanépek élnek. Úgy viszonyulnak hozzá, mint tulajdonukhoz, jóllehet ezt a tulajdont soha nem rögzítik. így van a vadászterülettel az amerikai vad indián törzseknél : a törzs egy bizonyos vidéket a maga vadászterületének tekint és erőszakkal megtartja más törzsekkel szemben vagy igyekszik más törzseket az általuk őrzött területről elűzni. A vándorló pásztortörzseknél a község valójában állandóan egyesítve van, utazótársaság, karaván, horda, és a fölé- és alárendelés formái ennek az életmódnak a feltételeiből fejlődnek ki. Amit itt valójában elsajátítanak, és újratermelnek, az csak a csorda, nem a föld, melyet azonban mindig közösségi módon vesznek időleges használatba mindenkori tartózkodási helyükön. Az egyetlen korlát, amelybe a közösség ütközhet a természeti termelési feltételekhez — a földhöz (ha mindjárt átugrunk a letelepedett népekhez) — mint az övéhez való viszonyulásában, az egy másik közösség, amely a földet már igénybe veszi mint a maga szervetlen testét. A háború — mind a tulajdon megtartására, mind az új tulajdon szerzésére — ezért egyike mindegyik ilyen természetadta közösség legősere- detibb munkáinak. (Itt valójában beérhetjük azzal, hogy az őseredeti földtulajdonról beszélünk, mert a pásztornépeknél a föld természettől készentalált termékeinek — pl. a birkáknak — a tulajdona egyszersmind annak a legelőnek a tulajdona is, amelyen átvonulnak. Egyáltalában a föld tulajdonába beleértődik a föld szerves termékeinek tulajdona.)... — A tulajdon tehát eredetileg csak azt jelenti, hogy az ember úgy viszonyul természeti feltételeihez, mint amelyek hozzá tartoznak, az övéi, amelyek saját létezésével együtt előfeltételezettek , úgy viszonyul hozzájuk, mint önmaga természeti előfeltételeihez, amelyek úgyszólván csak testének a meghosszabbításai. Tulajdonképpen nem viszonyul termelési feltételeihez, hanem kettősen létezik, mind szubjektíve, mint ő maga, mind objektíve, létezésének ezekben a természeti szervetlen feltételeiben. E természeti termelési feltételek formái kettősek: 1. az embernek egy közösség tagjaként való létezése; tehát e közösség létezése, amely eredeti formájában törzsiség, többé-kevésbé módosult törzsiség ; 2. a közösség közvetítésével való viszonyulás a,földhöz, mint az övéhez, közösségi földtulajdon, egyúttal egyedi birtoklás az egyes ember számára, vagy oly módon, hogy csak a termékeket osztják meg, de a föld maga és a megművelés közös marad. (Ám a lakhelyek stb., még ha a szkíták szekerei is azok, mégiscsak mindig az egyesnek a birtokában jelennek meg.) Az élő egyén egyik természeti termelési feltétele az egy természetadta társadalomhoz, törzshöz stb. való tartozása. Ez pl. már nyelvének stb. feltétele. Saját termelő létezése csak ezzel a feltétellel lehetséges. Szubjektív létezésének mint olyannak ez éppúgy feltétele, mint ahogy feltétele a földhöz mint laboratóriumához való viszonyulás. (A tulajdon ugyan eredetileg ingó, mert az ember először a föld kész termékeit keríti hatalmába, amelyek közé tartoznak többek között az állatok is, és az ő szempontjából sajátlag a szelídíthetők. Ámde még ez az állapot is — vadászat, halászat, pásztorkodás, gyümölcsgyűjtögetésből élés stb. — mindig feltételezi a föld elsajátítását, akár állandó lakhelyül, akár kóborlásra, akár az állatok legeltetésére stb.)”. E szerint a nomadizmus megkülönböztető sajátossága éppen az, hogy alapvetően a földtulajdon egy formája, amely azonban viszonylag „rögzítetlen”, s így benne különös jelentőségre tesz szert az ingó tulajdon. Határozottan ezt a felfogást vallja az a magyar kutatócsoport, amely az Őstársadalom és ázsiai termelési mód (Bp. 1976) c. kötettel lépett fel (bővített változata 1982-ben jelent meg; angol nyelvű kiadása sajtó alatt van). Újabb írásaikat lásd az Acta Orient. Hung. 1981/2 —3. számában is. 4 Vö. G. E. Markov idézett könyvének következetes leírásaival. 4 Vö. Karl Marx: A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai . Marx—Engels Müvei 46/1, 356—357.