Világosság, 1983. július-december (24. évfolyam, 7-12. szám)
1983 / 12. szám - Tihanyi László: A mai kozmológia kérdőjelei
A mai kozmológia kérdőjelei „Amikor az ég még csak a csillagszögekkel kivert kék boltozat volt, kicsinek és szűknek, szinte nyomasztónak éreztem a világmindenséget; most, hogy ezer és ezer örvényre osztva végtelen nagyra és mélyre tágították, úgy érzem, sokkal szabadabban lélegzem . . . Létünk tartamát, mely csak egy pillanat, feltétlenül valami másnak a mércéjéül kell állítanunk? Ha valami százezerszer hosszabb ideig marad fenn, mint mi, mondhatjuk róla, hogy örök életű?” Fontenelle: Beszélgetések a világok sokaságáról. Ötödik este Hérakleitosz örökké égő tüzével, Thalész és a többi ión filozófus végtelen és eleven ősanyagaikkal, vagy akár Démokritosz az emberi tudat elemiségének mintájára alkotott örök atomjaival minden létező közös alapját, szubsztanciáját, okát ragadták meg a legkisebbektől a legnagyobbakig. Mi maradt ebből több mint kétezer év múltán, Fontenelle korára, a XVII—XVIII. sz. fordulójára, mire Püthagorasz és Kepler harmóniái törvényekké csiszolódtak ? Az ókoriak kérdései a konkrét anyagra vonatkoztak, és kozmológiát alkottak; mi bírjuk a kérdéseik általánosságában rejlő örökséget is, és a konkrét anyaggal kapcsolatos problémákat is, és ugyancsak nehéz mindezeket rávenni arra, hogy találkozzanak. . . Mire kell korlátoznunk magunkat ma, a pozitív tudományok kifejlődését követően, ha kozmológiáról beszélünk ? A legnagyobb dolgokra kell figyelnünk, avagy Démokritosz, a reneszánsz mágusok és Eddington nyomán kozmológiai kérdésnek tekintsünk egyetlen elemi részecskét is ? És ha a természettudományos világképünk a kérdés, miként illesszük össze abban az élő léptékét a metagalaxissal, vagyis a csillagászat által átlátott egész világgal? Miközben nyitva maradnak az összes előbbi kérdések, körülhatároljuk érdeklődésünk körét, azaz: meghatározzuk a kozmológiát. A kozmológia ma a csillagászat egyik részterülete, amit a csillagászat és a fizika eszközeivel kapott ismeretek alapoztak meg. Lévén szaktudomány, tárgya konkrét. Hosszú fejlődés után ma a tejútrendszerek, az extragalaxisok halmazai, mozgásuk, eloszlásuk, kölcsönhatásaik állnak a középpontjában; egyáltalán mindaz, ami ehhez a léptékhez illeszkedik (az elektromágneses háttértől a globális csillagászati jelenségekig, vöröseltolódásig és kozmikus elemgyakoriságig, valamint a metagalaxis minden 760 kicsiben megmaradónak ismert összmennyisége.) A MODERN KOZMOLÓGIA KIALAKULÁSÁNAK TÖRTÉNETE Értelmetlen volna a keresztkérdést feltenni egy ógörög atomistának. Azok az atomok nem a mai atomok közvetlen gondolati előzményei. Ám a kétezer évvel későbbi reneszánsz már mai csillagokból épít végtelen világot, és ezzel igazi, vitatható első közelítést ad. Innen kezdve a konzekvenciák ellenőrzése elől nem térhet ki a csillagászat ; noha a kozmológia Bruno után még sokáig a bolygórendszer csillagászatát jelentette, mégis a mai kozmológiát a XVI. századtól kell számítanunk. Halley, majd Gheseaux híres kérdése ez : ha egy erdőben állunk és az elég nagy, nem láthatunk ki belőle, mert mindenfelé fába ütközik a szemünk. Ha a csillagokból álló világegyetem valóban végtelen, hogyan láthatjuk sötétnek az éjszakai eget ? Erre a kérdésre 1720-tól kezdve minden kozmológiának válaszolnia kell, a mait is beleértve. Newton legnagyobb tudománytörténeti tette nem a gravitáció törvényének mennyiségi megformulázása volt, hanem az, hogy bebizonyította: a földre hulló alma ugyanannak a nehézkedési törvények engedelmeskedik, mint a Föld körül keringő Hold. A tömegvonzás egyetemes. Ha azonban a Naphoz hasonló, gravitáló csillagok végtelen tengere a világ, hogyan adódhat meghatározott nagyságú gravitációs erő például a Föld felszínén? Ahhoz, hogy ezt a kérdést kellő pontossággal meg lehessen fogalmazni, szükség volt a kontinuummechanika és a vele kapcsolatos matematikai apparátus kifejlődésére, így a kérdést Seeliger csak 1895-ben tehette fel, de ez nem változtat azon, hogy a probléma lényegében azonos a Cheseaux-félével. Mindkettő felveti a lehetőségeket : talán mégsem végtelenül egyforma a világ; a csillagok nem világítanak örökké, esetleg valamilyen hierarchikus rendbe szerve