Világosság, 1989. január-június (30. évfolyam, 1-6. szám)
1989 / 1. szám - MAGYARORSZÁG, 1953–1956 - Az "új szakasz" - egy meghiúsított kísérlet (Kerekasztal-beszélgetés: Balogh Sándor, Kazal János, Nyers Rezső, Papp Gábor, Újhelyi Szilárd és Vásárhelyi Miklós)
változás fogalma, és emellett a részek változásának a kategóriája. VÁSÁRHELYI MIKLÓS: Én ehhez annyit tennék hozzá, nagyon örülök, hogy végre sor kerül erre a beszélgetésre, mert véleményem szerint — s ezt hosszú-hosszú évek óta vallom —, az 1953-as fordulatnak, illetve az ennek következtében beinduló reformnak a jelentőségét a mai napig nem mérték fel. Én ebben az első magyar reformkísérletben nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi munkásmozgalom szempontjából is rendkívül jelentős eseményt látok, amelynek a kommunista és szocialista pártok a mai napig nem fogták fel a jelentőségét. Hogy is fogták volna fel, amikor nálunk sem beszélnek róla! Éppen a meg nem tárgyalás következtében — ennek a reformnak utólag egyoldalúan túlhangsúlyozottak a gazdasági vonatkozásai, és ezen belül is elsősorban az agrárpolitikai jelentősége. Ezzel szemben Nagy Imre júliusi miniszterelnöki programbeszéde, az új szakasznak a kezdete politikailag nem kevesebbet tartalmazott, mint a törvényesség helyreállítását, a kitelepítés és az internálás intézményének a megszüntetését, az állam és párt viszonyának felülvizsgálását, illetve a kettő funkcióinak szétválasztását. Már akkor, az elején felvetődött, és később valósággá is lett — igaz, elég nehezen — a népfront felélesztésének a gondolata. Az agrárpolitika terén jelentkező változás egyébként rendkívüli társadalmi hatást is gyakorolt, hiszen a kuláklista eltörlése és annak közlése, hogy a szövetkezetből ki lehet lépni — tehát az erőszakos kollektivizálás gondolatának és gyakorlatának a megtagadása — a falu egész atmoszféráját megváltoztatta. Ezekkel az észrevételekkel csak azt kívántam érzékeltetni, hogy az „új szakasz" igenis teljes értékű reform volt gazdaságilag, politikailag és társadalmilag egyaránt. Ez a reform részleteiben külön-külön is hatékony volt, és ehhez hasonló kezdeményezésre 1953 és 1956 között egyetlen szocialista országban sem volt példa. BALOGH SÁNDOR: Én az elhangzottakkal úgyszólván teljes mértékben egyetértek. Azzal szeretném kiegészíteni, hogy Magyarországon 1953 tavaszára-nyarára belpolitikai válság áll elő, úgy is lehetne mondani, hogy az lényegében kiteljesedik. Mit jelent ez a tények szempontjából? Azt, hogy a kitűzött célokat úgy, ahogy akarták, elérni nem lehet. Azzal a politikával, amit folytattak, szocializmust építeni nem lehet, mert a politika válsága következett be. Az 1953. júniusi központi vezetőségi ülésén elfogadott határozat a korábbi politikának a felülvizsgálatát jelenti és egy olyan új program megfogalmazását, amelyre az adott viszonyok között a nemzetközi munkásmozgalom képes volt. Abban a vonatkozásban is egyetértek az 1953-as reform nemzetközi jelentőségével, hogy ebben a periódusban szinte valamennyi közép- és délkelet-európai államban, ahol szocialista programmal léptek föl, különböző válságjelek vannak — hol súlyosabbak, hol kevésbé súlyosak —, de ennyire egyértelműen, ennyire határozottan megfogalmazott új kibontakozási programot sehol sem találunk. PAPP GÁBOR: Amelyik párosult az előző politikai rendszer nyíltan megfogalmazott kritikájával. Tudomásom szerint a nemzetközi munkásmozgalom egészét tekintve is ez volt az első eset, hogy a fennálló politikai rendszeren belül olyan váltás következett be, amely párosult a rendszer nyíltan megfogalmazott kritikájával is. BALOGH SÁNDOR: így van. Ez tulajdonképpen kritikája volt a szocialista építés egész sztálini felfogásának és programjának. Annyit tennék hozzá a politikai reform vonatkozásához, hogy én a Hazafias Népfront életrehívásában nem egyszerűen politikai elmozdulást látok, hanem azt, hogy a politika felülvizsgálata mellett az intézményrendszer tekintetében is történik előrelépés. ÚJHELYI SZILÁRD: Az előttem elmondottakhoz nekem sok hozzátenni valóm nincs, mert a reform indulásánál nem voltam jelen, tehát nincsenek személyes élményeim. Odabent a börtönben 1953 késő nyarán sejtettük meg, hogy valami történik. Semmi érintkezésünk nem volt a külvilággal, legfeljebb annyi, hogy reggelente behallatszott a kivonuló katonák énekszava. Mindig úgy énekelték, hogy „Farkas Mihály rézágyúja fel van virágozva". A börtönben az ember minden apróságra figyel, s egyszer csak azt hallottam, hogy „Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva ..." A másik jel az volt, hogy — ez már 1953 őszén történt — felsorakoztattak bennünket, és behozták a kikötővasakat, majd bejelentette az akkori börtönparancsnok, hogy mától kezdve a kikötés büntetése megszűnik. Tudniillik, miután a börtönben nem volt levelezés, nem volt csomag — így nem lehetett büntetni levélmegvonással, csomagmegvonással —, a fegyelem fenntartására ezt a „humánus" módszert választották. Akkor ott, a felsorakozott foglyok előtt ünnepélyesen elvitték a kikötővasakat, és ebből is arra következtettünk, hogy valami történt. Amikor 1954 nyarán kikerültem, akkor én már nemcsak azt tapasztaltam, hogy valami történt, hanem azt is, hogy valami a változás ellen is történik. 1954 őszén már azt éreztem, hogy nem egy erő van itt, hanem létezik egy másik is, amelyik a folyamatot nemcsak megállítani, hanem visszafordítani is szeretné. Én harmadik erőt nem láttam, és természetesen teljes szívemmel csatlakoztam Nagy Imréhez, az akkori miniszterelnökhöz, aki hivatott is, remélve, hogy újból részt fogok venni a közéletben. Teljes meggyőződéssel csatlakoztam hozzá. NYERS REZSŐ: Én egyetértek azzal, hogy nagy jelentőségű eseménysorozat kezdődött 1953 közepén. Egyetértek azzal, hogy ezt reformkezdeményezésnek minősítsük, mert a szándék, hogy elszakadjunk a korábbitól és valami újat építsünk fel, olyan széles volt — a gazdaság, a társadalom, még a politikai felépítmény tekintetében is —, hogy megérdemli a reformkezdeményezés jelzőjét. De én is arra szeretnék rámutatni, amit Újhelyi Szilárd kezdett mondani: ennek a pártban mindvégig két értelmezése volt. Az egyik értelmezés érdemli meg a reformpolitika jelzőjét, a másik értelmezés egy kompromisszumos taktika volt. Az előbbit képviselte Nagy Imre, az