Világosság, 1946. július-szeptember (2. évfolyam, 145-220. szám)

1946-07-19 / 160. szám

Összecsapott a jobb-és baloldal a kisgazdaképviselők tegnapi értekezletén Nagy Ferenc beszéde után a kisgazdaképviselők egyhangúan a koalíció fenntartása mellett döntöttek , kisgazdapárti képviselők teg­nap délután értekezletet tartottak a Parlament épületében. Az ülésen Nagy Ferenc miniszterelnök beszá­molt az aktuális politikai esemé­nyekről, részletesen ismertette a B-listát és azokat a gazdasági in­tézkedéseket, amelyeket a stabili­záció érdekében léptet életbe a kor­mány. A miniszterelnök beszámoló­jában kitért a politikai válságra, a pártközi megbeszélésekre, ame­lyek révén sikerült a különböző kí­vánságokat közös nevezőre hozni és a válságot megoldani. A miniszterelnök megjelölte a ki­bontakozás útját, majd felszólította a képviselőket, hogy mindent kö­vessenek el a koalíció fenntartása érdekében és figyelmeztet arra, hogy a mai viszonyok között nem szabad a pártegységet megbontani. Hibáztatta, hogy egyes képvise­lők külső befolyástól engedve, a pártvezetőség intencióival ellen­tétben egyéni akciókban vettek részt, amelyekkel a koalíció mű­ködését veszélyeztetik. A miniszterelnök komoly intelmét és érdekes beszámolóját a képvise­lők feszült figyelemmel hallgatták végig, majd vita következett. A fel­szólalók kivétel nélkül megegyeztek­ abban, hogy mindenképpen fennt kell tartani a koalíciót és m­indenttt-y­nek alá kell magát vetni a párt­fegyelemnek, akár tetszik ez egye­seknek, akár nem. Egyes­ felszólalók a stabilizáció szempontjából aggá­lyosnak tartották a B-lista nagy­mérvű végrehajtását, azzal az indo­kolással, hogy szerintük a termés­beszolgáltatás idején egyes várme­gyék megfelelő közigazgatási sze­mélyzet nélkül maradnak. Az érte­kezlet a késő esti órákig tartott, úgyhogy az összes kérdéseket nem tudták letárgyalni. Ezért ma dél­,­előtt ismét összeültek a kis­gazdapárt­i képviselők, hogy a napirenden sze­replő kérdéseket teljes egészében le­tárgyalják. A tegnapi értekezlet azonban nem volt izgalommentes. A kisgazdapárt jobboldali szár­nya már régen várja a kellő pilla­natot, hogy támadásba menjen át a párt demokratikus érzelmű tag­jai ellen, akik meggyőződéses hívei a: munkásság, parasztság és értel­miség összefogásának. A tegnapi értekezletet ez a jobb­oldali csoport alkalmasnak ta­lálta arra, hogy most már nyílt támadásba menjen át és Futó Dezső, a csoport megbízásából személy szerint, támadást inté­zett Gulácsy György, Gáspár Ervin, Katona Jenő és Ortutay Gyula ellen. — öntsünk tiszta vizet a pohárba — mond­­ta Futó —, aki különböző vádakkal illette a párt baloldali frakciójának vezetőit és követelte, hogy mondjanak le a mandátumuk­ról és lépjenek ki a pártból. Futóék nem tudják megbocsátani a párt baloldali csoportjának márciusi ki­­álltványát, amellyel leleplezték a Kisgazdapártban működő félfasiszta elemeket és amelyek eredményekép­pen megindult a tisztulási folyamat a Kisgazdapártban. Futóék most mindenképpen arra törekednek, hogy azokat a kisgazda­­párti képviselőket, akik a munkás­pártokkal békés megértéssel együtt dolgoznak és akik nem engedik meg, hogy a pártban a reakció hídfőállá­sát kiépítse, kitessékeljék a Kisgaz­dapártból. A baloldali csoportot ért éles tá­madás arra indította a személy sze­rint érintett Gulácsy Györgyöt, Gás­pár Ervint, Katona Jenőt, Ortutay Gyulát, hogy a támadás ellen a Magyar Távirati Iroda útján a kö­vetkező nyilatkozatban válaszolja­nak: „A Független Kisgazdapárt szerdai képviselői értekezletén Futó Dezső kép­viselő úr támadást intézett ellenünk és távollevő dr Gulácsy György barátnak ellen. A dolog személyi részével rövi­den végezhetünk. Futó Dezsőnek és megbízóinak módjuk lesz állításaik bizonyítását megkísérelni és azokért helytállni. A támadás politikai része azonban nemcsak a mi ügyünk. A Kisgazdapárt Jobbszárnyán elhe­lyezkedett reakciós, feudális-fél­­fasiszta elemek jónak látták éppen most, a stabilizáció és a békekötés előestéjén, a párt­­ balszárnyival szemben támadásba menni át, miután a pártot és vele a koalíciót a pártból márciusban kizárt képviselőkkel együtt felrobbantaniuk nem sikeült. Támadásuk rajtunk az, akik valóban nem kényszerű, de meggyőződéses hívei vagyunk a parasztság, munkásság és értelmiség összefogásának, akik büszkén valljuk magunkat haladó demokraták­nak, a koalíciónak, az egész magyar de­mokráciának szól. Velük és bennük az egykori reakció, amely a végső leszámolás előtt saját vesztét, ha kell az ország és nemzet pusztulásával óhajtja megvásárolni és életét állandó polgárháborús feszültség és válság felidézésével igyekszik meg­hosszabbítani, egy utolsó rohamban a Kisgazdapártba akarja magát befész­kelni és a jobb sorsra érdemes pártot a reakció hídfőállásává kiépíteni. Feudá­lis és nagytőkés érdekek képviselőitől félrevezetett vagy felbérelt elemek pré­dájául pártunkat veszni nem engedjük. Azok ellen, akik a bűnös múltat vissza­sóvárogják, azt végleg elmúlni, a jobb jövőt pedig megszületni nem engedik, a gazdasági újjáépítést, hazánk nehezen visszanyert függetlenségét és önkor­mányzatát veszélyeztetik, lelkiismere­tünk parancsaira végsőkig fogunk küz­deni. Futó Dezsőnek és társainak a Függet­lenségi Front nyilatkozata ellen elhang­zott támadásaira a nyilatkozatot aláíró miniszterelnök és pártvezér hivatott a választ megadni.“ A kereskedelmi minisztériumban B-listára került:­ ­ osztályfőnök, 5 osztálytanácsos, 6 miniszteri titkár A­ kereskedelmi és szövetkezet­­ügyi minisztériumban befejezéshez közeledik a B-listázás. A fogalma­zási szakon, ahol a legnagyobb tisz­togatásra volt szükség, már be is fejeződött a B-listázás, melynek so­rán egy miniszteri osztályfőnököt, dr Kőszegi Ivánt, négy miniszteri tanácsost, öt osztálytanácsost, hat miniszteri titkárt helyeztek B-lis­tára. A B-listázottak között van dr Flórián-Szabó László miniszteri osztálytanácsos, akit a németek­­ német Sas-renddel tüntettek ki, dr Konkoly-Thege Balázs miniszteri osztálytanácsos, Asbóth József mi­niszteri számvizsgáló, a sokszoros tenniszbajnok, aki egy éve fizetés­­nélküli szabadságát tölti. Báró Brandenstein Gyula, minisz­teri tanácsos és báró Kruchina, szintén B-listára került. B-listára került dr Laki Barnabás miniszteri segédtitkár, Laki Dezsőnek, a Laka­tos-kormány volt közellátási minisz­­erének fia, aki jelenleg Svájcban­a­rtózkodik. A­z első szovjet gabonaszáll­ítmi­ány megérkezett Budapestre Lapzártakor jelentik: A Szovjet­­unió által Budapestnek nyújtott 300 vágón gabonaszállítmányból ma 23 vagon rozs megérkezett Buda­pestre. A 23 vágón rozst felőrlik és rövidesen kenyérnek dolgozzák fek A Győrffy-kollégium­ földművesszövet­­kezeti vezetőképző tanfolyamot rende­zett. A tanfolyam záróünnepélye csü­törtökön 3 emkor lesz a Győrffy-kollé­­giumban. A záróbeszédet Erdei Ferenc tartja. Hannoverben megkezdődött Lanterlmitter pir® (Hamburg.) A hannoveri néptör­vényszék megkezdte Hartmann Lauterbacher volt hannoveri kör­zetvezető bűnperének tárgyalását. Azzal vádolják, hogy parancsot adott 37 szövetséges hadifogoly meg­gyilkolására. A parancsot aláren­deltjei nem teljesítették. Amikor a vádlottat a bíróságra kísérték, az épület környékén összesereglett tö­meg hevesen tüntetett ellene. Remek szandálok szob­á áruik fenes cipőszalon IV, Váci ucca 12 ww&sammm A Világosság Bé­csi szerkesztősége jelenti: l Disznó vicc Az atombomba gyakorlatnál az egyik kísérleti hajón 200 sertést gyűjtöttek össze és ,beöltöztették“ az amerikai tengerészet egyenruhájába, hogy ilyen, módon megállapíthassák az atombomba hatását a használatban lévő egyen­ruhákra. Az amerikai humor már meg­teremtette az első atombombaviccet. Két matróz messziről egy disznót lát távozni a hajóról. Kérdezi az egyik mat­róz a másiktól: Mondd, ki az ott, Jonny, vagy Tom! ♦ A borisszák borpótjegyet kérnek Ausztriában A közellátásügyi direktórium ha­tározatot hozott, amely szerint Ausztria teljes bortermését lefog­lalja és az igazságos elosztás érde­kében jegyre osztja ki a lakosság között. A borisszák között felmerült a terv, hogy kérni fogják: az anti­alkoholisták ne részesüljenek a ki­osztásban, miután ők zugban adnák el a bort, ellenben a jó borivóknak adjanak bor­pótjegyet, ahogy a ne­héz testi munkások is nagyobb ada­got kapnak. CS­okoldögörlök A Felső-Ausztriában lévő Weisben az amerikai katonai bíróság elítélt harminc fiatal leányt, köztük 11 éveseket, mert tilalom ellenére a megszálló csapatok szállásai körül ólálkodtak. Egyenként hathónapi fogházbüntetést kaptak. A lá­nyok azzal védekeztek, hogy azért jár­káltak az amerikai katonák szállásai közelében, mert A és kedvességekérért­ csokoládét, rágógumit és cigarettát kap­tak. A katonai bíró az ítélet kihirde­tése után figyelmeztette a kislányokat, hogy ne csokoládégörlök legyenek, ha­nem otthon tanulják meg a háztartási munkáikat. Vidéki kereskedők! -B­á­l­i­n­t k­ö­t Olcsó áron férfiing alsónadrág közvetlenül a gyártól a Nyugatinál Bálint B­á­l­i­n­t k­ö kötszövőgyár * V. Klotild ucca 22, 7 tel.:123-817­5 V ' V­e­6­g­y­á­r 0 V­á­r­mrmmi rmwTiffirmm­airmtHminmtiBw^^ vm vn. 19 PArtefc Viláflffisgáffl 3 #

Next