Világosság, 1949. október-december (5. évfolyam, 228-304. szám)
1949-10-01 / 228. szám
r-SZÍNHÁZ) A valóság és a művészet csodálatos találkozása a „Döntő fordulat!" Sztálingrád! Amikor először szállt végig ez a szó a világon, erőt és bizakodást öntött emberek millióiba, megkeményítette a szíveket, erőssé változtatott millió csüggedőt. A náci sötétséget ez a szó, a szovjet város neve törte át, vörösen izzó óriás fénygolyóként, napnál tüzesebben. A történelem kereke nagyot fordult, mert megfordította a sztálini hadvezetés, a szovjet nép hősiessége. A világ minden részén, Fokföldtől Newyorkig, Oslótól Bombayig reménykedve és csodálattá fejtették ki ezt szót, a szovjet város nevét, amelynél a világ leghősiesebb hadserege megálljt parancsolt a fasiszta katonai gépezet halált és pusztulást okádó embertelen hadának. Ki ne ismerné szerte a világon ennek a gigászi csatárjak hőskölteménybe illő epizódjait, de van-e művészet, amely méltó emléket állíthat a világtörténelem legnagyobb csatájának? A választ a szovjet filmek adják meg: csakis a szovjet művészet, a szovjet művész képes arra, hogy a maga teljes valóságában, híven tükrözze mindazt, ami örökre bevésődött a szabadságot szerető emberek szívébe. Ülünk a nézőtéren, telve felemelő érzésekkel. Gránitemberek , szovjetemberek beszélnek a vásznon. Más és más rendfokozatuk van: tábornokok, hadnagyok és közkatonák, csak céljuk és akaratuk egy: végrehajtani Sztálin parancsát, teljesíteni a a szovjet nép akaratát, megállítani a náci sáskahad támadását. Igaz emberek és hős katonák, akik — ha néha különböző is a véleményük — valamennyien a győzelemért, a beként harcolnak. Milyen hatalmas alakja ennek a filmalkotásnak Muravjov vezérezredes, Sztálingrád védője! Tudatos munkával, hallatlan akarattal hajtja végre a tervet, amelyet Sztálin zsenialitása sugallt. Ahogyan bajtársaival beszél — mindegy, hogy tábornokkal, vagy egyszerű katonával ahogyan parancsot ad — fetejthetetlen. A fronton feleségével találkozik, ő is katona, ő is harcol Sztálingrádért, a szovjet népért. Néhány percre ölelik meg egymást a robogó tankok, rohanó emberek között. Két szempár néz egymásra, mindkettő egy harmadik csillogó szempárt lát maga előtt: egy kisgyermekét. Nincs idő, néhány szó hangzik el csupán. A tábornok jobbra megy, a katonafeleség balra. Mögöttük zúg, moraljik a front — látják-e még egymást valaha? .. Nem, többet nem láthatják egymást. A szovjet parancsnok felesége hősi halált hal, életét adja Sztálingrádért — az emberiségért! És a többiek mind, példaképei a legmagasabbrendű hadsereg katonáinak, akik összekovácsolódtak a nép szeretettben, a legszentebb eszmék tüzében, a gigantikus csatában. Ilyen Minutka is, a sofőr, aki halálos sebbel kiviszik a pokoli tűzben, hogy megteremtse a telefonösszeköttetést. Kezét golyó éri, szájában viszi a drótot s utolsó erőfeszítéssel, halálba ránduló görcsös arccal teljesíti önként vállalt feladatát. Micsoda hősök, micsoda emberek ezek! Végigéljük a csata minden mozzanatát. És látjuk a győzelmet, a döntő fordulatot, amikor reszkető tagokkal, monoklisan fogságba esik a „Führer’’ tábornoka, aki SS-kandítáival együtt világot hódítani jött, de aljas terveit pozdorjává zúzták a szovjet katonák! De vájjon csupán a múlt történelem csodálatos epizódja a „Döntő fordulat"? Nem. Érezzük, hogy ez a hadsereg, a világ legnagyszerűbb hadserege, most is vigyázza a békét, őrzi a szabadságot és megvédi az emberiséget az újabb fasizmus, a háborúra uszító imperializmus minden támadáságát. Ermler monumentális rendezői munkája örökítette meg méltó módon a sztálingrádi győzelmet, nagyszerű színészek játéka varázsolja életre a felejthetetlen szovjet katonákat. A rendezés, fényképezés és színészi munka a szocialista realizmus legszemléltetőbb példája, a tartalom és forma csodálatos összhangja teszi felejthetetlenné, művészeti és politikai eseménynyé ezt a szovjet filmalkotást. Külön öröme a magyar közönségnek a szinkronszereplők jó munkája. Közülük is ki kell emelnünk Tapolczay Gyula és Molnár Tibor szövegmondását. Demeter Imre ★ A „Döntő fordulat” díszbemutatóját csütörtök este a Royal Apollóban rendezte a MOKBP és a Szovexport. Megjelent Szakosíts Árpád, Olt Károly, Geró Ernő, Farkas Mihály, Révai József, Kállai Gyula, Kossa István, Vas Zoltán, Ries István, Darvas József, Nógrádi Sándor, politikai és művészeti életünk számos kiválósága. Ugyanakkor az Uránia filmszínházban a Szabadságharcos Szövetség mutatta be ünnepi előadáson a hatalmas szovjet filmalkotást, amelynek jelentőségét Szabó István vezérőrnagy méltatta. Mindkét bemutató közönsége forró, lelkes tapsokkal kísérte a monumentális filmet. Nemrég Olaszországban járt Borisz Polevoj, a kitűnő szovjet író. Tapasztalatairól több levélben számolt be, ezek közül az elsőt részletesen ismertettük egyik utóbbi számunkban. Második levelét bő kivonatokban ezúttal közöljük: A Milánó központjának parkjában rendezett hatalmas béketüntetésen egymásután haladtak át a park fasorán a legnagyobb gyárak munkásainak tömegei. Sötétkék munkaruhában lépkedtek a Caproni és Breda gépépítői, zajos, tarka csapatban, énekelve és táncolva jöttek Montekatin kémiai üzemeinek munkásleányai, harmonikus négyszögben haladtak a villamoskalauzok és utcai forgalomszabályozó csoportjai a maguk valamikor „fényűző", de ma már zsíros és foltos egyenruhájukban. Békefelhívásokat tartalmazó plakátokat vittek. A park tarkázott a nemzetiszínű és vörös zászlóktól. Zengett az ,,Avanti pololo, Bandera rossa" harci ének, az olasz dolgozók forradalmi dala s a háborús uszítókra szórt átkok és a béke megőrzését követelő szenvedélyes felhívások szálltak a levegőben. A pázsiton álló csoportok üdvözlettel, éljenzéssel, vidám füttyel, tapssal és jókívánsággal kísérték a csapatokat. Mindezek a hangok összekeveredtek a dalok melódiájával és a parkot tarka, kellemes zaj töltötte be. De ez a lárma az egyik pillanatról a másikra hirtelen megszűnt, majd ismét erőteljesebben tört fel valahol a liget bejárata felől, ahonnan szüntelenül özönlöttek az újabb és újabb tömegek. A kétoldalt álló nézők között gyakran hallatszott a „bracsanti" szó. És a tömeg megindult oda, ahonnan hol gyengébben, hol erőteljesebben hullámszerűen hallatszott a taps. Végül a fasor elején feltűnt egy új, ebben a tarka tüntetésben egészen szokatlan csoport. Egyenes sorokban, lassan és meggondoltan, — azzal a járással, amellyel a munkától fáradt földműves tér haza este a földekről , jöttek ezek a különböző korú, a naptól barnára cserzett emberek, széleskarimájú, magastetejű szalmakalapjaikban, szakadozott, foltozott kabátokban, nadrágokban és fakult mellényekben. Vállukon csillogó kaszák, öreg sarlók és új búzakévék voltak, így meneteltek, kissé zavarodott mosollyal válaszolva a tömeg viharos éljenzésére. A milánói kislányok virágokat hintettek eléjük, a kétoldalt álló tömeg pedig tapsolt és ezt kiáltozta: „Forca, bra csanti! ... Bravissimo, bracsanti!” Taracsa olaszul kezet jelent. Bracsanti-nak hívják Olaszországban a béreseket, azokat a földműveseket, akiknek a két kezükön kívül semmi „vagyonuk” sincs, de még azt is eladják a földesuraknak. Milánó munkássága forró szeretettel köszöntötte a béresek küldöttségét ,a nemrégen lezajlott hatalmas sztrájk győzteseit, akik Lombardia termékeny földjéről bejöttek a városba, hogy résztvegyenek a békéért tartott általános tüntetésben. És Olaszország béresei valóban megérdemlik ezt a meleg, proletár fogadtatást. Hősi sztrájkjuk, amely az egész Apennin-félszigetet felölelte és győzelemmel végződött, az olasz munkásmozgalom történetének egyik legragyogóbb napja. Követelésük lényege az volt, hogy szüntessék meg a földbirtokosok jogát az indokolatlan elbocsátásokra, kössenek egész Olaszország területére egységes szerződést a földesurak és béresek között és az olasz szakszervezetek által az ipari munkásság számára elért egyes jogszabályokat terjesszék ki a béresekre is. A Földbirtokosok Egyesülete elvetette ezt a javaslatot. Erre kétmillió béres szüntette be a munkát és szervezettségével, kitartásával igyekezett követeléseit elérni. „Füvest eszünk és éhenhalunk, de nem adjuk meg magunkat!” — jelentették ki a földesurak támadására. Múltak a hetek, a béresek tartották magukat. Az egyes családok gyér tartalékai már régen elfogytak. Sokan összeestek az éhségtől, de a földesurak azon kísérleteire, hogy az egységet megbontva, a sztrájkolók külön csoportjával folytolytasson tárgyalásokat, a béresek „nem és nem”-mel válaszoltak. S ezekben a napokban az olasz dolgozók gyönyörű szolidaritásának voltunk tanúi. Giuseppe di Vittorionak, az Olasz Országos Munkatanács vezetőjének felhívására a sztrájkoló béresek segítségére sietett városi munkásság. Az olasz munkások, akik közül jelenleg sokan rövidített munkaheteket dolgoznak és ők maguk sem lahatnak jól, utolsó falatjukat is megosztották a béresekkel. Az üzemekben bizottságok alakultak, amelyek megszervezték a sztrájkolóknak nyújtott segítséget. A7 kétmillió sztrájkoló földművesnek segítette elviselni a nehézségeket a városi munkásság. A gyümölcs és a gabona gyors érése pedig sürgetően követelte a munkáskezeket s ez végül is megingatta a földesurakat. A sztrájk harminchatodik napján megtört a földesurak makacssága. A Földbirtokosok Egyesülete — ha fogcsikorgatva is — kénytelen volt értesíteni az Olasz Országos Munkatanácsot, hogy elfogadja a parasztok követeléseit. Az egész Apennin-félszigetet felölelő hatalmas sztrájk győzött. Az olasz dolgozók és a győztes béresek a nap hősei lettek... ...És most győzelmük tudatában, büszkén vonultak fel a béketüntetésen azok az olasz parasztok, akik életükben talán először ismerték meg saját erejüket. A dolgozók tömegei pedig minden oldalról üdvözölték őket: — Bravisszimo bracsanti! Előre béresek! Scelba és De Gasperi sem állít meg benneteket — ilyen és hasonló kiáltások röpködtek a virágokkal együtt minden oldalról a győztes béresek fáradt, de büszkén lépegető csapatai feléi amp **»« Borisz Polevoj útilevele Milánóból : Világosság ,ST A „Minden kunyhóban ott van a Te arcképed is“ ~ írta Zalka Máté Osztrovszkijra — Engem a lenini Komszomol nevelt — írta Nikoláj Osztrovszkij. És amikor a Bolsevik Párt Központi Bizottsága azzal a felhívással fordult a szovjet írókhoz, hogy alkossák meg azt a művet, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a polgárháború és a sztálini ötéves terv óriási feladataiban ábrázolja a növekvő és diadalmas szovjet embert. Osztrovszkij megírta „Az acélt megedzik“ című regényét. Szinte a halálos ágyán, bénán és vakon írta a moszkvai Gorkij-utca egyik első emeleti lakásában. Ma ott van az Osztrovszkij-múzeum. A kiállított anyagban a Nagy Honvédő Háború katonái, szovjet és külföldi írók, Romain Rolland és mások levelei mellett Zalka Máténak, a magyar nép legendás fiának egy levelét is találjuk. — Már több mint egy hónapja vagyok Ukrajnában — írja a levélben — Poltava alatt. Egy könyvön dolgozom itt, az imperialista háborúból, a címe: „Doberdo” Elbeszélő-kötetem, amely már tavasszal szedésben volt, még mindig nem jelent meg, így hát nem küldhettem el neked. Mi van a „Vihar szülötteivel?“ Kolja! Minden kunyhóban Pártunk vezetői, Sevcsenko arcképe mellett ott van a Te arcképed is! Mikor azt kérdezem: hát ez ki? — azt felelik: Ez Nikoláj Alexejevics Osztrovszkij, „lenin-rendes író" — mondják a gyermekek. Gondolhatod, milyen kedves ez nekem! A nagy író regényei a realista regényirodalom fontos útjelzői, maga Osztrovszkij pedig a bolsevik kitartás példaképe. »Egész szívemmel telyeslem és üdvöglöm a kölcsön kibocsátását'—« Írók, tudósok, színészek, filmrendezők a kölcsönjegyzők hőseit a Szovjetunióban A moszkvai üzemekben, tudományos intézetekben, hivatalokban és főiskolákon az új kölcsön kibocsátására vonatkozó kormányrendelet megjelenését követő órákban népes gyűléseket tartottak. A „Sarló és Kalapács" fémkohászati gyárban délután 4 óra körül gyülekeztek az 1. számú Martin-üzem acélöntői, vasöntői és többi más munkásai. Elsőnek Jaroskin acélöntő emelkedett szólásra: — Egész szívemmel helyeslem és üdvözlöm az új kölcsön kibocsátását. Munkánkkal és rubeleinkkel is a szovjet állam, tehát a saját államunk hatalmát erősítjük. A többi műhelyben is hasonlóan lelkes hangon beszéltek a dolgozók és megindult a kölcsön jegyzése a gyár valamennyi osztályán. Az Izzólámpa- gyár rádiólámpa-műhelyében Kondrasova, Sztálin-díjas művezető ezt mondotta: Megtakarított pénzünket a dolgozók jólétének fokozására, gyárak, üzemek, lakóházak, szanatóriumok és kultúrházak építésére fordítják A kölcsön jegyzésével még jobban erősítjük szovjet hazánk hatalmát A műhelyben félórán belül megtörtént a kölcsön jegyzése, az ívet minden dolgozó aláírta. Moszkva városa Sztálin-, Hrasznyipesznyenszk-, Lenin-, France- és más kerületeiben is óriási lelkesedéssel üdvözölték a kölcsönt nemcsak a munkások, hanem a tisztviselők és más értelmiségi dolgozók is. A Scserbakovkerületben, az összes minisztériumokban zsúfolt termekben folytak le a gyűlések és a hivatalok dolgozói a lelkesedéstől izzó szavakkal ajánlották fel szeretett hazájuk számára megtakarított pénzüket. Egyetlen napon, de mindössze 1—2 órán belül jegyezték le a kölcsönt a kereskedelmügyi, mezőgazdasági, a fa-, papír- és a könnyűipari minisztériumokban. A Szovjet Tudományos Akadémiájának és a Szovjet Zeneszerzők Szövetségének ez alkalomra összehívott ülésein a felszólalók egyöntetűen fejezték ,1e a szünetüket a Bolsevik Pártnak és a szovjet kormánynak azért a gondoskodásért és figyelemért, amit a tudományos és a művészeti dolgozók iránt tanúsítanak. A zeneszerzők elhatározták, hogy ajánlották fel. Ép ilyen lelkesedéssel együttesen jegyzik a kölcsönt és a leg- t üdvözölték az új kölcsön kibocsátását többen másfél-kéthavi jövedelmüket ,a moszkvai tudósok is. Ugyanilyen lendülettel folyt az új kölcsön aláírása a moszkvai színházakban, valamint a szovjet film dolgozói körében is. első alakok kozon voltán a legismertebb színészek közül Korov, Sztanyicin, Prutkin, Boguljobov és Sztyepanova. A szelemi élet vezetői és a komszomolistik minden területen az elsült között voltak a kölcsön aláírásában. A kolhozokban is hatalmas sikerrel folytak az előjegyzések. Például a Zsdeznodorzsnij-körzet három mezőgazdasági szövetkezetének kolhoz-parasztjai egy óra alatt 195.000 rubelt jegyeztek. Az írók közül Fagyejev, Szofronov, Gribacsev, Azsajov, Gorbatov, Bubenov, Karéjevá és mások már az első órában aláírták a kölcsön jegyzésére szolgáló ívet. De a komszomolisták is elölsírtak a kölcsön jegyzésében. Például Tatjana Nikolajeva, a sztálinabadi Tex-Gsak így érthető, hogy a legutolsó szovjet államkölcsön, amelyet 1949 május 3-án 20 milliárd rubel összegben bocsátották ki, május 4-én estére befe-A film mesterei köréből Pudovkin, Dovzsenko, Romm, Geraszimov filmrendezők és a legismertebb színészek már az első órákban példamutatóan nagy összeget jegyeztek. Jilfizem több gépen dolgozó ifjúmunkásnője, ezekkel a szavakkal írta alá a kölcsönkibocsátási ívet: „Boldogan jegyzek az államkölcsönre megtakarított pénzemből. A ma két hónapi keresetemet, 1200 rubelt ajánlom fel államunknak.”yeződött. Huszonnégy óra alatt 21,691 millió rubelt jegyeztek a szovjet dolgozók,vagyis a szovjet állam által megállapított kölcsönösszeget 1691 millió rubellel túljegyezték.