Világposta, 1942 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1942-01-01 / 1. szám

Könyvismertet és Erdélyi katolikus nagyok. Szer­kesztik: Biró Vencel—Boros Fortu­nát. Kolozsvár, 1941. — A Hírnök lapjain találkoztunk már a Fráter Györggyel kezdődő s Majláth Gusz­táv apostoli lelkével végződő kato­likusokkal, akik annyit s mint a so­rokból kiviláglik, oly eredményesen dolgoztak a legmostohább hitúji­­tási harcokban is a katolicizmus megmentéséért. A hatvan arcképből világosan elénk jelenül, kik s a szinte lehetetlen helyzetben mit tudtak tenni Erdélyben a katoli­­kumért. A kötet '60 arcképének nagy­­ részét Biró Vencel piarista egyetemi tanár s P. Boros Fortunát ferences szerkesztő írták alapos utánjárással s rátermettséggel. Ára 3.50 pengő. Váth János: Tanítóírók és költők 11. Bokré­tája. Szerkesztették: Kiss József és Könyű­ László. Jászberény, 9 ív. 4 P. — Csinos, élvezetes könyv je­lent meg immár második járatban. Egybefoglalva az ország tanítóinak író- és költőgenerációját. A tetsze­tős­ kötet tartalmilag is, mondjuk, a megnagyobbodott országot kép­viseli.­ Csíktól Csáktornyáig, Új­vidéktől Kassáig megszólalt benne minden értéke a tanítóságnak. Él­vezetes és tanulságos módon. Váth. Tower Vilmos: Szerzetesnők il­lemkönyve. Karácsonykor jelent meg. Ára 4.80 P. — A­ könyv töb­bet nyújt, mint amennyit a címe mond,' mert rengeteg jótanácsot ad. Szakátsy Gyula: Jövedelmező télialmatermesztés. 148 oldal, szá­mos ábrával. Ára 4 P. — A szerző tapasztalatból szerzett tudását köz­vetíti e könyvben. Tárgyalja az almatermés állandóságának bizto­sítását, és megadja minden tekin­tetben a szükséges tudnivalókat az almatermesztés jövedelmezőségére nézve. Szőts Sándor: Kajszibarackter­­mesztés. 148 oldal. Ára 4P. — Szintén a tapasztalatból irt könyv a kajszibarack gazdaságos terme­léséről és értékesítéséről. Balogh L.: A m­éhészkedés leg­eredményesebb és legkönnyebb módja. II. kiad., 287 o. Ára 4:80 P. Gyorsszámoló (III. kiadás), kötve 80 fillér. A Világgazdaság Kis Enciklopé­diája. Szerkesztette Major Róbert. Ara fűzve 4.80, kötve 6.40 P.­­— Az igazságos újjárendezés, nyersanyagforrások megosztása, a a földreform és telepítés, a szabad­­kereskedelm és autarkia, az élet­terek és a nagytérségek, a termé­szetes és pótanyagok harca, munkanélküliség és a kivándorlás, a a túlnépesedés és a túltermelés, a régi és az új pénzrendszer, a tár­sadalompolitika és a jövedelem­megoszlás, az adók és a közterhek, a híttsztmi csoportok erőviszonyai. VILÁGPOSTA katolikus képes családi és missziós folyóirat Előfizetési díja: Magyarországon: 3.60 P, Németországban: 2.88 RM.; Szlovákiában: 24 K; egyéb külföldön 4.50 P. Megrendelhető : Magyarországon: Szent Imre Missziós Szeminárium, Kőszeg. A csekkszámla száma: 33.275. Szlovákiában: Misijny dóm Matky Bozej, Nitra. A csekkszámla száma: 3074. — Misijny dóm Bozs, Srdca, Vidiná, p. Lovinobana. A csekkszámla száma: 3119. — Misijny dóm Annuntiata, St’avnik, p. Hrabusice. A csekkszámla száma: 3099. — Egyéb külföldről: Szent Imre Missziós Szeminárium, Kőszeg. Megjelenik minden hónap 10-én. Minden változás 14 nappal a meg­jelenés előtt jelentendő be a kiadóhivatalnak. — Címváltozás esetén kérjük a régi címet is jelezni. — Csak az évfolyam végén rendelhető le. MEGJELENT „ISTEN VÉSŐJE ALATT” címen az Isteni Ige Társasága és a Szentlélek Szolgálói missziós szerzetesrendek alapítójának, P. Janssen Arnold életrajza. A könyvet Kasbauer Szixta nővér írta és Gergely Jolán fordította. Janssen Arnold pap akar lenni. A középiskolák elvégzése után azonban még fiatal a szemináriumba való belépéshez. A bonni egyetemre iratkozik be és megszerzi a tanári oklevelet. Ez­zel egyidejűleg pályadíjat is nyer, úgyhogy a berlini lapok ki is szerkesztik, mire berlini tanári állásra hívják meg. Janssen Arnold azonban hű marad életcéljához és papi hivatásához. Tanári ok­levéllel a zsebében beül a hittudományi főiskola padjaiba és pappá lesz. Ilyen nem mindennapi fordulatokkal indul meg Janssen Arnold élete. Hogyan lesz belőle rendalapító, hozzá mis­­­sziós rendalapító, akkor amikor hazájában a kultúrharc miatt a katolikus élet egén sűrű viharfelhők tornyosulnak? Mi a titka annak, hogy a rendalapítás annyi külső és belső nehézség ellenére sikerül, sőt , előre nem látott és nem is sejtett fejlődésnek indul? Ezekre az érdekes kérdésekre adja meg a feleletet ez a minden tekintetben érdekesen megírt könyv, amely szórakoztató eleven­séggel mutatja be nekünk Janssen Arnold missziós rendalapító, szentéletű és erős akaratú férfiú életét, akitől egyaránt tanulhat egyházi és világi, férfi és nő, felnőtt és fiatal. A 400 oldalas könyv ára fűzve 4.80 P, kötve 6.80 P. Meg­rendelhető a Világposta előfizetési díjának beküldésével együtt. Ha K. Olvasóinknak megtetszik a könyv — amiben nem kétel­kedünk, — kérjük, szíveskedjenek azt megvételre másoknak is ajánlani. Aki tíz előfizetőt szerez a könyvre, egyet tiszteletpél­dányként kap. Szent Imre Missziós Szeminárium, Kőszeg. Befizetési lapot mellékelünk ehhez a számhoz m­­i Előfizetőinknek az előfizetés megújítására. Azoknak az elő­fizetőknek, akik január folyamán nem újítják meg az előfizetést, ennek ellenére — eddigi szokásunkhoz híven —— tovább is küldjük a lapot, mert — ellenkező értesülés hiányában — feltesszük, hogy lapunknak továbbra is előfizetői akarnak maradni. — Kérjük m. t. Előfizetőink további hűségét és szives előfizetését. — Akik hátralékban vannak, szíveskedjenek hátralékukat is beküldeni, hogy a lap további küldésében ne álljon be fennakadás. Világposta szerkesztősége és kiadóhivatala-

Next