Világszínház, 1989 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1989-01-01 / 1. szám
A NÉMET SZÍNHÁZ 1988-BAN Forgách András Theatertreffen Nyugat-Berlinben A német nyelvű színházak, immár huszonötödik éve, minden májusban színházi találkozón vesznek részt Nyugat-Berlinben. A kezdetekkor ennek a találkozónak és a számtalan egyéb rendezvénynek kifejezetten demonstratív jellege volt: a fallal körülvett város kulturális autonómiáját, hovatartozását voltak hivatva bizonyítani az egymás sarkára taposó fesztiválok. Nyugat-Berlin ma is turista- és fesztiválváros, de státusa — ha a két német állam között továbbra vita tárgyát képezi is — mégsem kérdőjelezhető meg a nemzetközi kulturális életben. Nyugat-Berlint számon tartják. S nyilván eljön majd az az idő is, amikor az NDK-ból elengedik meghívott színházi produkcióikat a Theatertreffenre. Ha kezdetben a válogatás inkább politikai szempontokat tükrözött, ma már a részvétel egyételműen művészi presztízskérdés. Peymann, az egyik legjobb nevű nyugatnémet rendező, aki ma a bécsi Burgtheater művészeti vezetője, tizenhét meghívott előadásával „részvényesnek” nevezte magát, s a részvényes jogán sértődött meg most, hogy A vihar című előadását ebben az évben nem válogatta be a találkozó műsorába a zsűri. A kritikusokból álló zsűri évről évre új szempontokat keres, nem csupán a minőséget, hanem egy adott színház nehéz körülmények közötti helytállását vagy merész kísérletező kedvét is díjazza egy-egy meghívással. Ilyen volt például egy számomra tökéletesen érdektelen Platonov-előadás, melyet a nagy pénzügyi nehézségekkel küzdő Dortmundi Állami Színházból hívtak meg , hogy felhívják a figyelmet a vidék színházainak pénzügyi problémáira. Nyugat-Berlin egyre közelebb van hozzánk. Érdemes tehát közelebbről is megnézni, milyen a találkozó szelleme, milyenek az előadások, és milyen az azonnali kritikai visszhang. Mert visszhang az van. Nagyon gyors, naprakész, kiszámítható menetrendű kritikák jelennek meg a helyi sajtóban (de Frankfurtban, Münchenben és egyebütt is), elsősorban a nyugat-berlini Tagesspiegelben, mely a legolvasottabb nyugat-berlini napilap, és kritikáiban jól tükrözi a helyi közvéleményt. A radikális, baloldali TAZ célzatosabb és olykor igényesebb kritikái meghatározott réteghez szólnak, de a Tagesspiegel képviseli az átlagot. Arra gondoltam, tanulságos volna bemutatni egy lehetőleg nem zanzásított és alig kivonatolt „átlagkritikai” sorozatot. Ritkán vagyok elégedett olyan előadások kritikájával, melyeket magam is láttam. Ezért itt-ott megjegyzéseket fűzök a lefordított Tagesspiegel-kritikákhoz, ahol kitetszik, hogyan tolakodik a kritikus hangulata és előzetesen már megformált véleménye az előadás igazi képe és a kritikus közé. Nézzük tehát a találkozóra kiválasztott előadások listáját. (Ezek közül nyolcról lesz szó ebben az írásban.) 1. Arturo Ui (Brecht) (Bécs, Burgtheater) 2. Galilei élete (Brecht) (Moers) 3. Temetetlen holtak (Sartre) (Mühlheim) 4. Mein Kampf (Tábori) (Bécs, Burgtheater) 5.Napfelkelte előtt 5. Napfelkelte előtt (Hauptmann) (Frankfurt) 6. Phaedra (két változatban) (Racine) (München/Berlin,Schaubühne) 7. Platonov (Csehov) (Dortmund) 8. Macbeth (táncszínházi változat) (Heidelberg) 9. Mindenkinek a magáé (Doris Lessing) (Berlin, Schlossparktheater) 10. Lulu (Wedekind) (Hamburg) 11. Háború/Mészárlás /Kólika (látványszínház) (Bonn) 12. Álomjáték (Strindberg) (Stuttgart) 13. Pentheszileia (Kleist - versenyen kívül, a Phaedra párjaként) (München) Brecht, történelmi okokból ... A bécsi Burgtheater produkciója (Alfred Kirchner rendezése) érthető okokból került éppen most a vezető osztrák állami színház műsortervébe, hisz az Állítsátok meg Arthuro Uit cselekménye egy amerikai gengsztertörténet képében elmesélve épp abban csúcsosodik ki, amelynek idén volt az ötvenedik évfordulója: az Anschlussban; éppen ötven éve csatolták Ausztriát a hitleri Németországhoz. Hitler pályafutásának groteszk travesztiája a kezdetektől egészen szülőföldje annektálásáig nem mentes az érdekességtől, és egyenesen csodálatra méltó az a lélekjelenlét, amellyel Brecht 1941-ben, a nácik elől Finnországba menekülve, képes volt a közelmúlt eseményeit egy chicagói parabolában