Vitorlázás, 2007 (1-6. szám)
2007 / 6. szám
interjú . DÉNES D. ISTVÁN apunk előző számában (2007/5.) két írásban is szó esett Fa Nándorról. Az egyikben hosszabban emlékeztünk arra, amikor Gál Józseffel együtt a Szent Jupát fedélzetén első magyarként megkerülték a földet. A másik említés egy rövidke mondat volt, amelyben arra emlékeztettük a magyar vitorlázókat, hogy bizony utoljára Nándi volt az, aki a világ vitorlázásának csúcsait vette célba egyszemélyes vállalkozásával a Vendée Globe-on. A példa azt az állítást volt hivatott alátámasztani, mely szerint igencsak teljesítményhiányos a honi vitorlázás - miközben a sportág minden korábbinál népszerűbb. Több telefon érkezett e tárgyban, a vélemények azt erősítették, hogy van alapja az állításnak, bár az okok megnevezésében már erősen eltértek. Vajon hogy látja a helyzetet az érintett, Fa Nándor, aki az utóbbi években alig szólalt meg a nyilvánosság előtt? - Amióta - szerintem szabálytalan eljárás révén - kikerültem többedmagammal a Magyar Vitorlásszövetség elnökségéből, csakugyan ritkán nyilvánítottam véleményt. Úgy gondoltam, ha a vitorlástársadalom nem helyesli azt, amit akkor és ott képviseltem, akkor semmi szükség a szócséplésre. Elfoglaltságom bőven akad, és a vállalkozásom irányítása mellett úgy vettem részt a magyar vitorlázásban, hogy életre hívtam két olyan versenyt, amely megítélésem szerint nagyobb teljesítmények elérésére ösztönzi a honi mezőnyt. A TBS Nagydíj és a Kenese-Keszthely verseny csakugyan egyre népszerűbb és azt támasztja alá, hogy egyre többen szeretnék keményebb próbákon is megméretni magukat. De megtörted a hallgatást az Amerika Kupa után, amikor egy másik, vitorlázással foglalkozó lapban véleményt nyilvánítottál itthoni dolgainkról... - Felépült bennem egy gondolatsor az elmúlt években és egy valenciai szakmai vizitet követően úgy éreztem, hogy ki kell mondani végre: irdatlan távolságra vagyunk a világ elitjétől. Pedig lehetnénk közelebb is. - Nem túlzás ez az állítás? - Megpróbálom elmagyarázni... Nos, kifejezetten jónak tartom, hogy a vitorlázás Magyarországon minden korábbinál több embert érint meg. Nem így volt ez abban az időben, amikor először indultunk földkerülő útra a Szent Jupáttal. Elit sportnak tartották, kifejezetten a „tűrt” kategóriába tartozott. - Te, meg Gál Józsi tettétek sokak számára a hétköznapokban is átélhető élménnyé a sportágat! - Ez az állítás természetesen megtisztelő, és magunk is úgy gondoljuk, hogy sokat tettünk a vitorlázás megismeréséért, befogadásáért. De most ne erről beszéljünk, hanem például arról, hogy nálunk ma a vitorlázásban tökéletesen összekeveredik a szabadidő eltöltésének egy igen kellemes formája és a teljesítménysportág a maga szigorú gazdasági és szakmai követelményeivel. - Mit értesz ez alatt? - Például azt, hogy a vitorlázásba tömegével kapcsolódtak be olyan emberek, akik azt szeretik hinni magukról, hogy profik - miközben fényévnyi távolságra vannak ettől az állapottól. Viszont jó ideje ők vannak abban a helyzetben, hogy anyagi lehetőségeik miatt erősen hatnak a folyamatokra. Nem vonom kétségbe, hogy imádják a vitorlázást, de szerintem akarva-akaratlanul ők állították olyan evolúciós pályára a magyar vitorlázást, amelynek semmi köze a világban zajló eseményekhez. Létrejött egy belterjes kis világ idehaza, és sokan még ideológiát is gyártanak hozzá. Olyan hajóosztályok sorakoztak fel, amelyek sehol nem jegyzettek, nincs nemzetközi hátterük, ennélfogva fejlődési lehetőségük sincs. Senkit nem izgat a magasabb színvonal, tökéletesen jól elvagyunk itthon. Olyan hajóosztályokban érünk el eredményeket, amelyek erősen kiürültek, leszállóágban vannak. Ezt egy ideig el A vállalás hiánya Fa Nándor nagyhajózásról, teljesítményről, színvonalról Fa Nándor: Nálunk az erő a populárissal társul