Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1966-12-01 / 6. szám

A darvasi jégtorlasz 15,30 órakor műszaki beavatkozás nélkül megindult és maga előtt törve a mederben még összefüggő jégtáblákat, nagy morajlással vonult lefelé. Miután ebben az időben álló torlaszoktól mentes volt a folyó, arra következtettünk, hogy a jég most már kár­tétel nélkül levonul. A SZEGHALMI SZABADSÁG-HÍDNÁL — amelynek átfolyási szelvénye a II. világháború utáni provizórikus helyreállítás alkalmával közbeiktatott pillérek miatt le­szűkült — a levonuló jégtorlasz megakadt. A torlasz ro­hamosan nőtt, 18 órakor már 2,5 km, majd 22 órakor több mint 4,5 km-re növekedett. E legnagyobb jégtor­lasz eltávolítása az adott körülmények között csak rob­bantással volt lehetséges, amit azonnal megkezdték. A nagy tömegű és még szilárd jég azonban úgy összeverő­dött, hogy a robbantó részlegek munkájának fokozásá­val is csak 11-én 13 órakor volt elérhető a jégtorlasz megindulása. Ekkor már 300 fős műszaki egység végezte a robbantást. A jégtorlasz hatására a vízszint rohamosan emelkedett és várható volt a töltés meghágása. A szakaszvédelem-vezetés nyúlgát építésével ugyan megpróbálta felvenni a harcot, de mind hosszabb sza­kaszon bukott át a víz mindkét oldali töltésen. A töltésszakadás február 9-én 22:25 órakor következett be a bp. 12+700—12+800 szelv. között, mely végső ki­fejlődésében 82 fm hosszúra nőtt. A szakadást követően fokozódott a többirányú küzde­lem. A védelemvezetésnek erőit az alábbi feladatokra kellett megosztani: — emberi élet és anyagi javak mentése a kiöntéssel veszélyeztetett területről, — lokalizációs vonalépítés (még akkor is, ha ezzel csak időt nyerünk), — védekezés további szakadások ellen, mert a magas vízállás hatására további töltésszakadás volt vár­ható, — összpontosított erővel hatásosabban robbantani a megakadt és felfeküdt jégtorlaszt, — a szakadás gyors elzárása, — a kiömlött víz visszavezetése, — a szakadás helyreállítása, mert újabb levonuló ár­hullámmal is számolni lehetett. E KRITIKUS IDŐSZAKBAN nehezítette a védekezést, hogy a természet minden eleme a védekezők ellen for­dult. Nevezetesen: — hajnalra sűrű köd lepte be a tájat úgy, hogy a kitörő víz útját még követni sem tudtuk, légi meg­figyelés lehetetlen volt, — a védekezőknek a föld fagyával is meg kellett küz­deni, amely még 10—15 cm vastag volt, — majd szemerkélő eső áztatta a védekezőket, tette sárossá a fagyos talajt és lehetetlenné vált a köz­lekedés. — AKSZ-eink a szórványosan levonuló jégtáblák miatt nem tudtak a vizen mozogni, szárazföldön pedig járhatatlan volt az út, — a töltésen átbukott jég — 1 km hosszban — el­nyírta a telefonoszlopokat is, ezzel nehezítette a hírközlést. AZ EMBERI ÉLET ÉS JAVAK mentése órákon belül megkezdődött Szeghalom tanyavilágában, majd Újirázon, Csökmőn, Darvason és Kórószigeten. E térségben árvizet még nem ismerő emberek nehezen értették meg, hogy árvízveszélybe kerültek, el kell hagyni otthonukat, ki kell üríteni a községeket, de a kezdeti vonakodás után a munkát tanácsszerveink irányításával a lakosság gyorsan és fegyelmezetten hajtotta végre. LOKALIZÁLÁSRA a Kutas főcsatorna jobb oldali de­­poniáját használtuk fel. Számolni kellett azzal, hogy a lokalizációs töltést két víz közé szorítva kell kiépíteni, — a kiömlött víz és a Kutas csatorna vize között — viszont a Kutas csatorna medrét egyben ellennyomó medence­ként is tudtuk felhasználni. A munka végzésére nagy­számú kézi munkaerőt irányítottunk a helyszínre. 10-én hajnali 4 órakor már 800 ember dolgozott a lokalizációs vonalon, s aznap a déli órákig ezt a számot kb. 5000 főre növeltük. A 16 km-es lokalizációs vonal legmélyebb pontjain ember embert ért, egyes helyeken mégis csak néhány cm-rel előzte meg a lokalizációs töltés emelése a kitört vízszint emelkedését. 2. kép: Káb­ói szakadás 3. kép: Átvágás az ÁKSZ­ létraállványával

Next