Vízügyi Közlemények, Az 1998. évi árvíz, 2003 (különszám)
IV. kötet: Elemző és módszertani tanulmányok az 1998-2001. évi ár- és belvizekről - Szlávik Lajos: Az elmúlt másfél évszázad jelentősebb Tisza-völgyi árvizei és az árvízvédelem szakaszos fejlesztése
AZ ELMÚLT MÁSFÉL ÉVSZÁZAD JELENTŐSEBB TISZA-VÖLGYI ÁRVIZEI ÉS AZ ÁRVÍZVÉDELEM SZAKASZOS FEJLESZTÉSE DR. SZLÁVIK LAJOS A Tisza árvizeiről évszázadokra visszamenőleg találunk írásos feljegyzéseket. A XVIII. század közepéig az árvíz nem volt általános érvényű természeti katasztrófa, vagy olyan mértékű veszélytényező, mint a XIX. század óta napjainkig. A folyók síkvidéki szakaszain a széles, nyílt árterek, továbbá a vízgyűjtő nagyobb arányú erdősültsége folytán az árvízszintek a mainál méterekkel alacsonyabbak voltak. A lakosság a folyók menti magaslatokon telepedett le és a helyi adottságokhoz jól alkalmazkodó ártéri gazdálkodást folytatott. Az árvizek kiöntését és levonulását, a mederbe történő visszavezetését a parti övzátonyok magasításával, vagy átvágásával, a természetes mélyvonulatok rendszerét kiegészítő csatornákkal szabályozták. A XVI-XVIII. században, a török hódoltság idején, részint a nagyarányú erdőirtások, részint az árvizek levonulását szabályozó fokrendszerek tönkremenetele, részint pedig a lápos-vizenyős területeknek a török elleni védekezési-rejtőzködési célból történt szándékos növelése következtében a síkvidéki folyóvölgyek jelentős része elmocsarasodott. A XVIII. század közepétől, de különösen a napóleoni háborúk időszakában kialakult európai élelmiszer termelési konjuktúra adta az első lökést a mezőgazdaság extenzív fejlesztésére, ami viszont - mint előfeltételt - a folyók szabályozását, a völgyek ármentesítését, lecsapolását tette szükségessé. Az ármentesített területeken fejlődésnek indult gazdaság a termelés intenzifikálásával, infrastruktúrájának megteremtésével, ezáltal erősödő kárérzékenységével egyre kevésbé volt képes elviselni az árvízi elöntésekből származó veszteségeket. Ennek következtében, a korábban helyi jelentőségű, szinte csak a lakott területek védelmére szorítkozó árvízvédelmi gátak helyett a XIX. század első felében egész folyóvölgyekre kiterjedő, viszonylag egységes terveken alapuló ármentesítési munka kezdődött, mely a ma is létező árvízvédelmi rendszer alapjait teremtette meg (Orlód 1987). Korbély József a XVIII. század közepétől a Tisza szabályozásának megkezdéséig a következő éveket említi a nagyobb tiszai árvizek előfordulási éveiként: 1772, 1813, 1816, 1817, 1830, 1845 (Korbély 1937). Kvassay Jenő megállapítása szerint a régi, szabályozás előtti árvizek korszaka legkésőbb 1855-ben lezárult (Kvassay 1889). Egy-egy jelentősebb árvízi esemény mindig fontos alapot jelentett, indítékot szolgáltatott az árvízvédelem fejlesztéséhez. Így volt ez már az elmúlt évszázadban, amikor pl. a Tisza szabályozás megkezdését az 1816., 1830. és 1845. évi árvizek indították el, majd pedig az 1855., 1867-68., 1879., 1881., 1888. évi - rendre katasztrofálisnak tekinthető - árvizek adtak egyegy lökést a fejlesztések folytatásához, kiteljesítéséhez (Szlávik 1992). A közhiedelemmel ellentétben a jelentős nagy árvizek viszonylag ritkán fordul- Dr. Szlávik Lajos okt. mérnök, Ph.D., a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. (VITUKI Rt.) tudományos tanácsadója, az Eötvös József Főiskola (Baja) tanszékvezető főiskolai tanára.