Vörös Zászló, 1952. január-június (8. évfolyam, 1-54. szám)

1952-01-01 / 1. szám

4. oldal ÍGÉREM, SZENTÜL ÍGÉREM... HOGY MINDENT RENDBEHOZOK ...szokta mondani Korpos elv­társ, a körzeti népművelődési osztály vezetője, ha a körzeti gyűléseken és tanácskozáso­kon élesen bírálják munkáját. De minden marad a régiben. Meddig? — kérdezik még a körzet tanítói, akiknek azt kí­vánjuk az új esztendőre, hogy januári konferenciájukon Kor­pos elvtárssal már nem mint a népművelődési osztály veze­tőjével találkozzanak. SUNYKO elvtárs. Ön talán nem is tudja, hogy mint a vásárigazgatás veze­tője, elsősorban felel a bere­­hovói piacon uralkodó tartha­tatlan állapotokért. Bizonyá­ra nem tudja, mert máskülön­ben nem húzná fel tanácsta­lanul vállait minden kérdésre, hanem gondoskodnék arról, hogy a kolhozpiacon mindig elegendő olcsó kolhoztermék legyen és azt a szovjet keres­kedelem szabályai betartásá­val árusítsák. Az összes berehovói házi­asszonyok nevében kívánunk Önnek az új évhez új szelle­met. BF> 01651 A szerkesztőség-сіте: Bereliovo, Vorosilov tér 3. A szerkesztőség telefonszáma 156. A nyomdáé 411. Адрес редакції: м. Берегово пл. Ворошилова No 3. Телефон редакції 156. Телефон друкарні 111. * 9 EREHOVOI • • Povegyonok elvtárs, a Komszomol kolhoz elnöke sokat emlegeti az artel Alapszabályát. Alkalmazni azonban nem tudja, vagy nem akarja. A múlt évben 297 kolhozista nem dolgozta le kötelező mun­kanap-minimumát. Az elnök, ahelyett, hogy a kolhoz közvéleményé­nek ítélőszéke elé állította volna a munkakerülőket, védőszárnyai alá vette azokat. Povegyonok elvtársnak azt kívánjuk, hogy az új esztendőben ne csak beszéljen az Alapszabályról, de alkalmazza is azt a munkafe­gyelem megsértői ellen. JAKUBOVICS elvtársnak, a körzeti fogyasztási szövet­kezet elnökének. Ön, Jakubovics elvtárs, meg­sértődne, ha az új év alkalmá­ból megfeledkeznének Önről. Éppen ezért újévi ajándékul fogadja Blazsieva és más fal­vak kolhozistáinak azt a leg­hőbb kívánságát, hogy jobban válogassa meg azokat az em­bereket, akikre a falusi dol­gozók kiszolgálását bízza. Ön tud arról, hogy Pál Ber­talan, az ivanivkai Szilpo el­nöke, sógorát, Babin Bertalant tette meg a blazsievói falusi bolt vezetőjének. Talán arról is tud, hogy Babin munka he­lyett vadászni jár. Mi nem va­gyunk a vadászat ellen, de az ellen vagyunk a leghatározot­tabban, hogy a Rabinhoz ha­sonló ingyenélésre vadászók beszennyezzék a szövetkezeti kereskedelmet. • újévi jókívánságai, azoknak, akik szelet vetnek és vihart aratnak. VÖRÖS ZÁSZLÓ Kedd, 1952 január 1. A Molotov kolhozban az állatállomány javarésze jó istálló nélkül maradt a télre. Kázmér elvtárs, a kolhoz elnöke és Tóth Albert, az építőbrigád vezetője most azon vitatkoznak, hogy ki a bűnös a mulasztásért. A vita folyik, de az építkezés áll. Ezeknek az úgyne­vezett vezetőknek azt kívánjuk, hogy tanulják meg: jobb későn, mint soha. Szincsák elvtárs, a szvobodai klub vezetője, gondos ember. Jól vigyáz a klub vagyonára. Hogy senki hozzá ne férhessen, állandó­an lakat alatt tartja a klubot. Az újságvitrinben pedig, a friss na­pilapok helyett, gyakran látjuk a feliratot: »Rögtön jövök«. Szincsák elvtársnak és a hozzá hasonló klubvezetőknek azt kí­vánjuk, hogy az új évben a kultúrfelvilágosító osztály munkatársai gyakrabban látogassák meg őket és megnézzék, miért kapják havi fizetésüket. A külföld humora Ridgeway iskolája Egy idő óta az amerikai ve­­zetőkörök k komolyan aggódnak katonáiknak a nyilvános he­lyeken tanúsított magatartása miatt. Az amerikaiak, akiket megfelelően kitanítottak a külföldön elkövetendő bűn­cselekmények módjaira, a ta­nultakat már magában Ame­rikában kezdik alkalmazni. A »New-York Times Maga­zin« lap közli, hogy New- Yorkban különleges szolgála­tot kellett szervezni a Koreá­ba vagy Európába induló hős honvédelmezők ellen. A külön­leges szervek ellenintézkedé­seket foganatosítanak a kato­naruhás rablók ellen, akik ép­pen úgy viselkednek New­ York utcáin, mint valamely marshallizált ország főváro­sában. A katonai rendőrség számára, a rendőrosztagok helyiségei mellett, ki kellett üríteni a városi bíróság épü­letének legfelsőbb emeletét is, hogy azt börtönként használ­hassák fel. Mi mást tehetnek? A kato­nákat megtanították rabolni, gyilkolni és azok igyekeznek tudományukat a legtökélete­sebben felhasználni. Nem cso­da tehát, hogy New­ Yorkban ez év hat hónapja alatt, Ma­­kintaire, a katonai rendőrség alezredesének nyilatkozata szerint, a katonák 2.639 bűn­cselekményt követtek el. Elképzelhetjük Makintaire alezredes és munkatársai nem éppen irigylésreméltó helyze­tét, amikor például egy olyan őrmesterrel kell elbánniuk, aki agyonszúrta szomszédját. Az alezredes szelíd tanácsa­ira az ilyen őrmester pillanat­nyi gondolkodás nélkül kihúz­za zsebéből az utasítást, amelyben érthetően fel van tüntetve: »A gyilkolás természetes ösztönét bátorítani kell«. — Uram, látja, ön rosszul ismeri a szabályzatot! — jegyzi meg hanyagul az őr­mester. — De hiszen várhatott vol­na, míg Koreába érkezik — dörmögi zavartan az alezre­des. — Maguk­ várhatnak, de engem Koreában már az első napon elintézhetnek! Akkor pedig az egész tanulás kár­­ba veszett! — vág vissza ügye­sen az őrmester. Mit felelhet erre az alezre­des? Hiszen jól tudja, hogy nemcsak a katonai hatóságok, hanem az egyetemek rektorai is arra törekednek, hogy »min­den amerikait megtanítsanak gyilkolni«. Ha még azt is fi­gyelembe vesszük, hogy min­den katona oktatására és Ko­reába küldésére sokezer dol­lárt költenek, akkor belátjuk: az alezredes egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen nagyértékű hőst börtönbe ültessen... Az amerikai sajtó hazug felháborodással ír az ameri­kai katonák ilyen magatartá­sáról, de nem hajlandó feltár­ni annak valódi okát. Ez azon­ban enélkül is kézzelfogható: a kutyát meg lehet fertőzni veszettséggel, de arra már nem lehet megtanítani, hogy megválogassa, kit szabad megharapnia és kit nem. Дїш nevetnek a franciák A tolmács felesleges Az Észak-Atlanti szövetség ülésszaka Ottawában. Schu­­man Robert, a francia külügy­miniszter beszél. Mikor befe­jezi mondanivalóját, kitűnik, hogy a teremben nincs tol­mács. — Csekélység — jelenti ki hanyagul Acheson. — Én magam is lefordíthatom Schu­­man beszédét. Acheson egy óra hosszatt beszél. Az Atlanti szövetség­ben résztvevő országok mi­niszterei vörösre tapsolják le­Egy angol és egy amerikai unatkoznak Montmartre egyik éjszakai bárjában. Elhatároz­zák, azzal fognak szórakozni, hogy a leglehetetlenebb törté­neteket mesélik egymásnak. Fogadást kötnek arra, ki tudja a legnagyobb hazugságot Nemrégen Noille-Noilletől, a népszerű párizsi komikustól megkérdezték: Hogyan határozná ön meg a »szerencsétlenség« és a »csapás« fogalmak közötti különbséget. — Hogy könnyebben meg­értsük a dolgot — felelte No­­ille — egy konkrét példát he­nyerüket. Különösen Norvégia képviselője van elragadtatva. A következőket mondja Ache­­sonnak:­­— Nem hittem volna, hogy ön ilyen jól ismeri a francia nyelvet... Acheson félbeszakítja a túl­buzgó norvéget. — Ki mondta önnek, hogy én tudok franciául? Ez feles­leges is. Hiszen mondhat-e a francia miniszter mást, mint amit én mondok? mondani. Az amerikai hosszas gondolkodás után így kezdi el történetét: — Élt egyszer egy gazdag, művelt amerikai... — Stop, ön máris nyert! —■ kiáltott fel az angol. zok fel. Mondjuk, hogy Eisen­­hower tábornok, az Atlanti szövetség hajóhadának manő­verei felülvizsgálása közben elmerül az Óceán hullámai­ban. Ez egyszerű szerencsét­lenség. Ha azonban egy buta őrmester megmenti Eisen­ho­­wer tábornokot — ez már csa­pás. Az amerikai nyert A szerencsétlenség és a csapás Szerkesztő: SVÉD A. Тираж 3000

Next