Vörös Zászló, 1956. július-december (12. évfolyam, 61-138. szám)
1956-07-01 / 61. szám
4. oldal KOMLÓSI J. Szolomka igazgatót az ügyosztály főnöke hivatta a területi központba. Szolomka félt ettől a találkozástól. A főnöknek már a tekintete is rémületbe ejtette a beszélgetésre nála megjelenő embereket. De miért éppen őt, Szolomkát akarja látni? És még hozzá este 6 órakor, munkaidő után? Hogy el ne késsen, a szokottnál korábban ebédelt, majd bement a borbélyhoz megborotválkozni. Körülbelül 3 óra lehetett, amikor már a kerületi végrehajtóbizottság épülete előtt állt, a Mukacsevó felé vezető úton. A megkésett tavasz egyik gyönyörű napja volt. A fákon madarak csiripeltek, a Vérke felől pedig a virágzó hársfák kellemes illata ütötte meg a járókelők orrát. Pompás, meleg idő volt. Mindez arra ösztönözte Szalomkát, hogy teherautóval, vagy ahogy az utasok nevezik, «alkalmi» autóval utazzék. Az autóbuszban igen fülledt a levegő, a taxiért pedig sokat kell fizetni. Ha az ember teherautón utazik, kevesebbet fizet és előbb van Uzshorodon... . A kerületi végrehajtóbizottság magas épülete előtt több ember várt járműre. Egyesek az út szélén és a járdán állottak, mások pedig az utcát egy kisebb parktól elválasztó alacsony kőkerítésen üldögéltek. Mind a két irányban személy- és tehergépkocsik közlekedtek, ügyes kerékpárosok száguldtak, szekérbe fogott lovak cammogtak. Közben a Szolotvina—Uzshorod között közlekedő piros-sárga lakkfestékkel színezett autóbusz is elhaladt már. Szolomka az öreg hársfa árnyékában állott és kinevette magában az autóbuszban izzadó utasokat, akik a nyitott ablakon keresztül kapkodtak egy kis friss levegő után. «Milyen jó, hogy nem vagyok közöttük», — örvendezett. Gondolatban már élvezte a nyitott autón való utazás gyönyörűségeit, a friss tavaszi levegőt, a nap meleg sugaraiban fürösztötte halovány arcát. Egymás után álltak meg a gépkocsik. Utasokat vettek fel, majd gyorsan tovább indultak. A tömeg egy pillanatra megritkult, azután újabb emberek érkeztek. De Szolomka továbbra is a végrehajtóbizottság épülete előtt állott. Még nem akadt egy kedvére való autó. Az a pótkocsis teherató deszkával van megrakva, a másikon benzines hordók állnak, a harmadik pedig téglával van tele. Csak nem ül ilyen autóra, méghozzá új ruhában?! Gyorsan, észrevétlenül telt az idő. Karórája mutatói már négy órát jeleztek. Hat órára ott kell lennie. Ideje lesz indulni! Krokodilbőr aktatáskáját lóbálva, Szolomka idegesen járkált le s fel a járdán. Egyszer csak, amikor Szolomka már kétségbe esett, az úttesten egy frissen festett tehergépkocsi jelent meg. A kabinban a sofőrön kívül senki sem volt. Az autó még meg sem állott, amikor odaszaladt hozzá, eltolva útjából egy öreg embert és egy állapotos asszonyt, szinte beesett (ELBESZÉLÉS) a kabinba és bezárta maga mögött az ajtót. Az utasok felültek, a sofőr gázt adott és az autó gyors iramban elindult. Szalomka kinyújtotta lábát, térdeire fektette aktatáskáját és rákönyökölt az ablakra. A szélvédőn vidáman játszottak a napsugarak. Az ablakon át friss levegő hulláma csapott be. A motor kitűnően dolgozott. A sofőr biztosan tartotta kezében a kormánykereket, ügyesen vette a csopivkai átjárónál a kanyarokat. «Ha így megyünk, egy órán belül Uzshorodon leszek, nem késem el», — nyugtatta meg magát Szolomka. íme, itt az első falu — Csopivka. Az üzlet előtt néhány utas szállt még fel, majd az autó tova haladt. Még egy kilométert sem mentek, amikor nem mindennapi látvány tárult Szalomka szemei elé. Az utat gépkocsik állták el. Az úttest mellett embertömeg, s először alig hallható, majd egyre erősödő hangok ütötték meg a fülét. «Biztosan szerencsétlenség történt, — gondolta magában. — Az ilyesmi előfordul ezen az útvonalon. Az autók sorához érve, megálltak. — Mi történt? — kérdezte a sofőr az arra menő milicistát. — Mi az?! Miért zárták el az utat? Én sietek! — hadarta Szolomka. —• Semmi különös! Labdarúgó mérkőzés van, ennyi az egész — válaszolt a milicista, majd tisztelgett és a következő autóhoz lépett. — Labdarúgás?! — örvendezett a sofőr. — Hiszen ez nagyszerű! Nézzen csak arra jobbra! Szolomka csak most vette észre, mi is az oka a nagy torlódásnak. Jobboldalt, az árkon túl, emberek szorongtak. Egy kissé messzebb, a kerítés mellett kerékpárok álltak. Távolabb labdarúgó pálya, a kapuk és a gyorsan szaladó játékosok láthatók. Gyakran hallatszik a bíró füttyszava és a szurkolók kiabálása. Szolomka tekintete átfutotta a pályát, majd gyorsan órájára és a sofőrre nézett. És mit látnak szemei? A sofőr kikapcsolta a motort, kimászott a kabinból. — Hát maga meg hová megy? — kérdezte Szolomka és gyorsan hozzáfűzte: — Elkésem! Nekem gyorsan Uzshorodon kell lennem! A sofőr, keresztül futva az autó előtt, ezt kiáltotta: — Mindjárt visszajövök! Csak egy perc! Meg akarom tudni, milyen csapatok játszanak... Átugrott az árkon, majd eltűnt a tömegben. Szolomka mélyet sóhajtott, öszszeszorította a fogát és mérgesen aktatáskájára ütött. A játék tovább folyt. A bíró fütyült, helyeslő és tiltakozó kiáltások, a szurkolók biztatásai hallatszottak. Az idő telt, de a sofőr még mindig nem jött vissza. Szolomka kimászott a kabinból és felkászálódott az autó tetejére. Kezével árnyékolva be szemét a naptól, keresni kezdte a sofőrt. Na, de ennyi mozgó fej között próbáld megtalálni a sofőr hullámos hajú fejét! Eközben az autóra felnőttek és gyerekek másztak fel, Szolomkát egyre hátrább nyomták, majd egészen elállták előle a kilátást. Leült a padra, s körmét rágcsálva, átkozni kezdte a játékot és a sofőrt. De mintha még az is boszszantani akarná, a labda az autó felé szállt és fejen találta Szolomkát, miközben új, szürke nyúlszőrkalapja a földre gurult. Szolomka leugrott az autóról. Leverve kalapjáról a port, mérgesen beült a kabinba, s teljes erejéből becsapta maga mögött az ajtót. Látva, hogy a sofőr nem jön, dudálni kezdett. Az autó tetején lévő emberek válaszul ütni kezdték a kabin tetejét és kiabáltak:— Hagyja abba! Ne rongálja az idegeinket! Egyszer csak Szolomka hallja az autóbusz dudájának ismert hangját. Kiugrott a kabinból. Igen, ez a Huszt—Uzshorod között közlekedő autóbusz. Szolomka futni kezdett az autóbusz után, integetett, de hiába, az autóbusz nem állt meg. Ezen a helyen nincs megálló. Szolomkát ez teljesen kihozta sodrából. Átugorva az árkot, utat tört magának a tömegben. Minden oldalról lökdösték, de ő fel sem figyelt erre. Végül az északi kapunál meglátta a sofőrt, aki magánkívül kiabált és hadonászott. Amikor végül sikerült megközelítenie a sofőrt, a bíró az utolsót fütyülte. A mérkőzés véget ért. — Mit tett velem? — Támadt rá Szolomka a sofőrre. — Elkéstem a fogadásról! — Miféle fogadásról! Null-null, érti?! — mondotta mérgesen a sofőr, s az autó felé indult. — Minek vett fel engem az autóra? — kötekedett Szolomka. — Maga meg minek mászott fel, ki kérte erre? — vágott vissza a sofőr. A tömeg, még mindig a játékról beszélve, lassan szétszéledt. Senki sem volt megelégedve a döntetlen eredménnyel, így végződött a Micsurin és a Győzelem kolhoz csapatai mérkőzése. A sofőr beült a kabinba, begyújtotta a motort. Szolomka mellé ült. — Most már gyorsan ott leszünk, — mondotta a sofőr, amikor a sebességet bekapcsolta. Majd egy pár perc múlva hozzátette: — Kár, hogy döntetlenül végződött. Micsoda játék volt! Szolomka nézte a sofőr göndör fejét, kezeit, melyekkel biztosan tartotta a kormánykereket, s csüggedten ezt mondotta: — Nem fontos sietni! Már úgy is elkéstem... Igen, null-null az eredmény... nullát ér az én utam is! Lehajtva fejét, mérges tekintettel nézett végig a mezőn. Szidta a játékot, a labdarúgást, a sofőrt és saját magát — a kényszer-szurkolót. A KÉNYSZER-SZURKOLÓ VÖRÖS ZÁSZLÓ Berehovó város múltjából Városunk keletkezéséről nagyon sok legenda szól. Az egyikben arról van szó, hogy azon a helyen, ahol jelenleg szőlőültetvények vannak, egykor legelő volt. Egy Szász nevű pásztor ökröket legeltetett. Egy napon az ökrök dulakodni kezdtek és lábukkal feltúrták a földet. Szász széjjelkergette őket és a dulakodás helyén pénzt vett észre. Amint mélyebbre ásott, egy nagy kád kincset talált. Ezen a pénzen alapította meg a várost, amely az ő nevét viseli. A város keletkezéséről szóló legrégibb okmányok a XIII. századból valók. 1247-ben engedélyezték itt először a szombati vásárt. A város gyorsan fejlődött. 1590- ben megnyitották az első egyházi iskolát. Az 1660—1680-as években Beregszászból tizenketten tanultak felső tanintézetekben. Az 1. számú középiskola épülete 1862-ben épült. Akkor gimnáziumnak nevezték. Az iskolában 1865- ben 81, 1870-ben 147 és 1873-ban 512 diák tanult. 1874-ben a város összes polgári iskoláit bezárták a magas tandíjak miatt. Az első szakemberek a XVII. század második felében jelentek meg. 1682-ben a városban egy kőműves, két asztalos, három lakatos és három kádár dolgozott. Az első nyomdát 110 évvel ezelőtt, a postát pedig 1836-ban szervezték. Az első könyvtárat 1867-ben nyitották meg. Akkor olvasókörnek nevezték és 86 olvasója volt. A takarékpénztárt 1870-ben, a tűzoltóságot 1878-ban szervezték meg. Vasárnap, 1956 július Г. NEMZETKÖZI SZEMLE Szilárdulnak a baráti kapcsolatok az SzSzKSz és a Közel-Kelet országai között Június második felét számos fontos nemzetközi esemény jellemzi, amely a Szovjetunió és a Közel-Kelet országai közötti baráti kapcsolatok további megszilárdulásáról tanúskodik. Ezen események közé tartoznak el-Bahremir, Jemen miniszterelnökhelyettese és külügyminisztere két heti Szovjetunió-beli látogatása, Sepilov D. T., az SzSzKSz külügyminisztere egyiptomi, szíriai és libanoni utazásai, valamint Irán sahjának Moszkvába való megérkezése. A június 24.-én közzétett, Bulganyin N. A. és el-Badr által aláírt szovjet-jemeni közlemény kihangsúlyozza, hogy a szovjet-jemeni baráti kapcsolatok nem csak megfelelnek a két ország érdekeinek, de hozzájárulnak a béke megszilárdításához Közel- és Közép- Keleten. Ezek a kapcsolatok, amint a közlemény rámutat, a békés együttélés elvein alapulnak, amelyek előirányozzák az államok közötti egyenlőséget, területeik sérthetetlensége és szuverenitásuk kölcsönös tiszteletben tartását, az egymás belügyeibe való be nem avatkozást. A tárgyalások alatt a Szovjetunió és Jemen képviselői felvázolták a gazdasági és kulturális együttműködés fő irányvonalát. A szovjet-jemeni tárgyalások eredményeit az arab országokban nagy megelégedéssel fogadták. Ezen országok társadalmi körei és sajtószervei különösen kihangsúlyozzák, hogy a Szovjetunió mély tiszteletben tartja a kis országok jogait és önzetlen segítséget nyújt a gazdasági és politikai függetlenségükért folytatott harcban. Közel-Kelet társadalma nagyra értékeli Sepilov D. T. elvtárs tárgyalásai eredményeit Egyiptom, Szíria és Libanon kormányai vezetőivel. A szovjet-egyiptomi közös nyilatkozat rámutat arra, hogy mindkét fél, megtárgyalva a szovjet-egyiptomi kapcsolatok kérdéseit és egyes nemzetközi problémákat, azonos nézetre jutott. Hasonlóan azonos nézetre jutottak a Sepilov D. T. elvtárs és Szíria, valamint Libanon kormányképviselői közötti tárgyalások során is. A szíriai «And Neser» című lap kihangsúlyozza, hogy a tárgyalások, amelyeketa drága szovjet vendégekkel folytattak, széles távlatokat nyitottak a Szíriát érdeklő legfontosabb kérdések megtárgyalására... A tárgyalásokat mindkét fél őszintesége, az egyszerűség és igazságosság jellemezte». Amint a szovjet-egyiptomi, éppen úgy a szovjet-szíriai és a szovjet-libanoni közös nyilatkozatok is kihangsúlyozzák, hogy Sepilov D. T. Egyiptomban, Szíriában, valamint Libanonban folytatott tárgyalásai hozzájárulnak ezen országok és a Szovjetunió közötti kulturális, gazdasági együttműködés fejlesztéséhez, barátságuk megszilárdulásához. Ez azonban nem érdeke egyes nyugati köröknek. Egyes nyugati sajtószervek a legfelelőtlenebb, hazug nyilatkozataikkal hiába igyekeznek meggyőzni az arab népeket arról, hogy a Szovjetuniónak valami érdekei vannak és hatalmába akarja keríteni az Arab Keletet. Ilyen koholmányokhoz folyamodnak többek között a «New- York Times» és «New-York Tribun» amerikai újságok is. De az arab népek tudják, hogy az ilyen rosszakaratú, ellenséges állítások az imperialista körök azon felbőszülésének szüleménye, hogy a Kelet országai a független fejlődés útjára léptek és nem hajlandók végrehajtani mások akaratát. A Szovjetunió álláspontját részletesen kifejtette Sepilov D. T. elvtárs abban a beszédében, amelyet a Libanoni Köztársaság elnöke által adott ebéden mondott. «...Az arab államok, — mondotta — számíthatnak a Szovjetunióra, mint önzetlen, hű és megbízható barátjukra, aki nem keres magának semmifélehasznot és fölényt politikai és gazdasági téren, többek között azt, hogy fölénybe jusson az arab államok természeti kincsei kihasználásánál, mint barátjukra, aki elvben elutasítja a gazdasági terjeszkedés politikáját, mely lehetővé teszi az imperialista monopolisták számára, hogy a gyengén fejlett államok népei idegeit és izmait, verítékét és vérét a nyereségek arany halmazává változtassák». Egy másik esemény, mely az SzSzKSz és Közel-Kelet országai közötti baráti kapcsolatok és együttműködés fejlesztését szolgálja — Irán sahjának megérkezése a Szovjetunióba. Az «Ett laat» című, Iránban megjelenő újság azt írja, hogy a sah szovjetuniós látogatása az SzSzKSz és Irán közötti «jószomszédi kapcsolatok megszilárdításának hasznos és hatékony eszköze». Csihir N. A DOLGOZÓK PIHENÉSE ÉRDEKÉBEN Újságunk ez év június 10.-i számában közöltük Polter elvtárs, az 1. számú téglagyár munkája levelét, melyben arról írt, hogy a város dolgozóinak jármű hiánya miatt nincs lehetőségük a szombati és vasárnapi napokon a Borzsa folyóhoz utazni pihenni. A város dolgozói pihenése feltételeinek széleskörű megteremtése céljából szombaton és vasárnap Berehovó és Borzsava falu között taxik és személyszállító tehergépkocsik fognak közlekedni. A kocsik a Hősök teréről indulnak, szombaton 15 óra 30 perctől, vasárnap pedig reggel 8 órától. A duzzasztónál pihenő dolgozók kiszolgálására a kerületi fogyasztási szövetkezet falatozót nyitott. Szerkesztő: LUSZTIG K. A szerkesztőség címe: Berehovó, Vorosilov tér 3. — A szerkesztőség telefonszáma 156. — A nyomdáé 111. Адреса редакції, ы. Берегово, пл. Ворошилова, No 3. Телефон редакції 156, друкарні — 111. Тираж 3.000.