Vörös Zászló, 1957. január-június (13. évfolyam, 1-77. szám)

1957-01-01 / 1. szám

2. oldal Ezt hozta nekünk az 1956. év A kerület ipara határidő előtt, december 23-án teljesí­tette össztermelési tervét. Ezt a műszaki haladás és az élen­járó tapasztalat széleskörű al­kalmazása következtében ér­ték el. Az élelmiszeripari kombinátusban például az el­múlt év folyamán 12 új áru készítését sajátították el. Az üzem két lokomobillal, para­A sajtgyár kollektívája 10 hónap alatt teljesítette évi össztermelési tervét. Mi azon­ban másról is gondoskodtunk. Az állattenyésztés produktivi­tása rohamosan növekszik és gyárunk idővel képtelen lesz feldolgozni a megnövekedett mennyiségű tejet. Elhatároz­tuk tehát, hogy új műhelye­k A kerület kolhozai jövedel­meinek növekedése lehetősé­get ad új gépek és berende­zések vásárlására. 1956 fo­lyamán a mezőgazdasági ellá­tón keresztül kolhozaink 3 millió 760 ezer rubel értékű gépet és műtrágyát vásárol­tak. A Gorkij kolhoz takarmány­feldolgozó kombájnt és sok más berendezést vásárolt több, mint 60 ezer rubel és­Egy év alatt Csetovóra, Gátra, Popovóra, Novo-Szelo­­ba, Dzvinkovére és Csornára vezették be a villanyáramot. 25 transzformátor mellék­telep közül 8 kolhozt. A kol­hozokban 53 kilométer hosz­­szúságú magasfeszültségű á­­ramvezetéket készítettek, 17 A kerület szőlőszovházai évről-évre növelik szőlőül­tetvényeik területét, új épü­leteket emelnek. A berehovói szőlőszovhoz­­ban új borfeldolgozó műhelyt, két brigádházat és lóistállót építettek. Üzembehelyezték a gőzfűtéses melegházat is, ami lehetővé teszi, hogy ellás­sz­­t a kommunizmushoz kolhoz fejénél gyönyörködve nézik a farmon emelkedő ha­talmas épületet. Ez egy 200 férőhelyes tehénistálló, me­lyet nemrégen fejezett be a kolhoz építőbrigádja. Eddig a jószág egy része a faluban volt elhelyezve. Sok takarmány veszett így kárba, s a kellettnél mintegy 600 munkanappal fordítottak Zásztávnén vidám mosoly­­lyal járnak-kelnek az embe­rek. A műkedvelők műsoros estéjére készülődnek. Izgatot­tan várják az újévi műsort, amikor a klub színpadán meg­jelenik a kolhozifjúság tán­cokkal, versekkel és a «Bu­­jócska» című színdarabbal. Pár nappal ezelőtt még ha­t beregi, koszinói és vári-i magyar tannyelvű középisko­lákban kibocsátották az első érettségizőket. A kolhozisták és alkalmazottak 160 gyer­meke szülőfalujában nyert kö­zépiskolai végzettséget. Valóra vált Voloscsuk Kate­­rina, a kaszinói középiskola dicsempürét készítő kom­bájnnal, a palackozó műhely pedig két félautomatával bő­vült. Sokat tettek a műszaki ha­ladás szempontjából a borü­zemben és a város más üze­meiben is. Vajdonics I., az UKP kerületi bizott­ságának instruktora­­ket építünk, melyek naponta 35—40 tonna nyersanyagot fognak feldolgozni. A helyi­ségek már készen vannak. A gyár műhelyeit új, nagyobb kapacitású gépekkel fogják ellátni.­­ Povegyonok F., a sajtgyár igazgatója, é­r­tékben. A Komszomol kolhoz függőpályát és lóvontatású permetezőgépet vásárolt. Je­lentősen megnövekedett az En­gels kolhoz gépállománya is. Itt 67 ezer rubel értékű gé­pet vásároltak az év folya­mán. Zsvanyko V., a mezőgazdasági ellátó berehovói raktárának igazgatója, szérát és 29 silóvágó gépet láttak el árammal. 14 kolhoz­ban gépesítették az állatte­nyésztési farmok vízellátását, a szálas- és szestakarmányok aprítását. Csobotarjov M., a kolhozépítkezési osztály vezetője c­sak a dolgozókat korai zöld­ségfélékkel. A muzsijevói szőlőszovház­­ban nagy sikereket értek el az új szőlők telepítése terén. 1956-ban 120 hektár új sző­lőt létesítettek itt. Opacsko I., a szőlőtröszt főagronó­­musa, egy télen többet a gondozás­ra. — Most mindez megszű­nik, — mondják elégedetten a fejőnek. Már azzal is szá­molnak, hogy az önműködő itatóval, függőpályával, reke­­szes jászlakkal felszerelt, vi­lágos és száraz istálló segít­ségükre lesz a tejhozam eme­lésében. Rubis V., farmvezető, lapácsütések zajával, a friss gyanta és mész szagával volt tele a terem. Ma az emberek jókedve, öröme árad minde­nütt. Kellemes érzés számuk­ra, hogy újévi ajándékul az érdekes műsoron kívül tágas, új klubot kaptak. Tóth R., klubvezető, érettségizőjének álma. Az uzshorodi állami egyetem or­vosi fakultásán tanul. Sok érettségizett lépett be szakiskolákba. Berényi A., a berehovói kerületi nép­­művelődési osztály ins­pektora. * * * VÖRÖS ZÁSZLÓ Kedd, 1957 január 1. A hős családjában Katalin meggyújtotta gyertyát az újévi fenyőfán. Az asztal körül Benedek György, a Szocialista Munka Hőse családja foglalt helyet. Mindnyájuk arcáról boldog mosoly sugárzik. A kolhoz­rendszer boldogságot, jómódú kulturéletet hozott számukra. Az estére eljött néhány barát is. Hiszen ők is a családhoz tartoznak, együtt dolgoznak a Kalinin kolhozban és minden erejükkel arra törekednek, hogy a berehovói kerület a vi­rágzó kertek és szőlők vidéke legyen. Benedek György mindösz­­sze egy éve vezeti a kolhoz szőlészetét. Az első eredmé­nyek elég jók. A kedvezőtlen időjárási viszonyok és a jég­verés ellenére a kolhozban hektáronként 40 mázsa sző­lőt szüreteltek. Egyéni részle­gén pedig hektáronként 58 mázsa szőlőt termelt. Van mi­ről beszélni régi barátjaival. A gyerekeket nem érdekli a szülők beszélgetése. György harmónikázik, Magda és Kata­lin pedig iskolai bizonyítvá­nyukat mutogatják. — Nem tiszta ötös, — mondják szé­gyenkezve, — de nemsokára az lesz. Különösen Magda állítja ezt. Ő már a X. osztályba jár és pár hónap múlva befejezi azt. Az új évben kikerül az iskola padjaiból és belép­ a kommunizmus fiatal építői közé. Turóczi B. DRÁVAI Gizella Vegyetek virágot... Egyiptom, egyből sok angol gépmadár Halált szúrt védtelen gyermekre, anyára. Széttépett testekből vérfolyók zuhogtak Felgyújtott városok füstölgő romjára. Vegyetek virágot kis arab árvának, Vihesse sírjára meggyilkolt anyjának, Hadd tudja a világ, hogy magyar gyermekek Egy vérző kis szívet magukhoz öleltek. Pénzéhes angol úr szeretné továbbra Rabolni kincseit Egyiptom népének. Ezért kell meghalni annyi sok anyának, Ezért kell folynia feketék vérének. Vegyetek virágot kis arab árvának, Vihesse sírjára meggyilkolt anyjának, Hadd tudja a világ, hogy magyar gyermekek Egy vérző kis szívet magukhoz öleltek. Egyiptom rónáin gyilkolva, őrjöngve, Az ádáz ellenség bármiként tombol, dúl — Fekete kezeknek hófehér gyapotját Többé már nem fogja rabolni angol úr! Vegyetek virágot kis arab árvának, Tűzhesse mellére harcoló bátyjának. Hadd tudja a világ, hogy magyar gyermekek Szabadságszerető népekkel éreznek. Megjött a Télapó Fehérszakállas Télapó, óriás, csillogó fenyőfa, apró izgatott emberkék. Megható e tarka szín­padi kép. S a nézőtéren a leg­kisebbek még csöpp szájukat is nyitva felejtették. Ők még nem veszik észre, hogy vatta helyette­síti a szakállt, bajuszt. Igazi Tél­apónak látják a hetedikes Nagy Imrét. A 6. számú iskola újévi ünnep­ségén vagyunk a Kulturház nagy­termében. Az orosz nemzeti tánc ropogó ritmusát, a kínai hölgyi­­kék tipegő illegését, majd a csárdás bokázó dobbanásait az énekkar változatos programmja tarkítja. Érdekes jelenetek, császtuskák nevettetik meg a né­zőteret, majd csöpp hópelyhek incselkednek apró kéményseprők­kel. Az óra már tizenkettőt üt. — Bermann Kató, a kisérő muzsikus harmonikájából jönnek a hangok, s a bájos óratánc után Télapó szétosztja ajándékait, s tovább megy — más ünnepségek felé. De vajon hová? Melyik isko­la dicsekedhet még azzal, hogy ilyen szép, nevelőhatású, vidám és megható, magas színvonalú szórakozást nyújtott az aprónép­nek? Köszönjük Drávai G.-nak, a szövegírónak és Galánta M., Stichleitner E., Kampó S. ren­dezőknek ezt a sok fáradozást igénylő kezdeményezést, ezt a szép újévi ajándékot, mellyel gyermekeinket meglepték. Sőt, kérésünk is van hozzájuk: hoz­záértő, gyöngéd kezükkel és sza­vukkal irányítsák a tehetségese­ket, kikkel fáradságos útjukon találkoznak a hosszú évek során, míg ijedt elsősökből öntudatos hetedikesekké válik sok-sok év­folyam. Vajda A. ----------* *------—­ Nem lehet visszafordítani a történelem kerekét A szobát fokozatosan meg­töltötték az emberek. Dér Sán­dor, vagy egyszerűen, ahogy Váriban nevezik, Sándor bá­csi, szótlan fejbólintással üd­vözölte az újonnan jötteket. Az asztal mellett már ott ült Sándor, a legidősebb fia, meg­érkezett Lajos­­és lánya Eszter is. Azok gyermekeikkel, va­gyis Dér Sándor 10 unokájá­val, sőt egy dédunokájával e­­gyütt már 17-en voltak. Sán­dor bácsi jobbra-balra néze­getett, hosszasan legeltette szemét gyermekein és unoká­in, sürű, bozontos szemöldö­kei alatt egyre gyakrabban pislogott a szeme, hogy elrejt­se azt a könnycseppet, amely lassacskán, szinte szégyenkez­ve előgördült szemszögéből és elrejtőzött a mély ráncok e­­gyikében. Hiába igyekezett elrejteni izgatottságát, hiába simogatta megszokott mozdulattal hófe­hér haját. Egyre közeledtek azok az utolsó percei az év­nek, amikor az ember önkén­telenül is visszatekint a meg­tett útra és emlékezetének legrejtettebb sarkaiból is egy­más után jönnek elő a már régen elfeledtnek hitt esemé­nyek. Az öreg meghatottsága má­sokra is átterjedt. Még a gyer­mekek is abbahagyták a zsi­­bongást. A feszült csendben jól lehetett hallani a régimódi falióra ketyegését: — Tik-tak, tik-tak — ütö­­gette egyenletesen az óra. És minden jelenlévő most valami különleges, rendkívüli jelen­tőséget tulajdonított ennek az egyszerű hangnak, amelyre máskor nem is fordítottak fi­gyelmet. Hiszen most valami egyszer s mindenkorra elmú­lik, a történelem tulajdonává válik, ugyanakkor pedig va­lami új születik. Fejét oldalra billentve, el­gondolkozva hallgatta a ketye­gést Dér bácsi is. Időnként nagyokat szippantott pipájá­ból és hosszan sóhajtva bo­csátotta ki a füstöt. Váratla­nul, szemei előtt életének egyik régi epizódja merült fel­. Kora ifjúságában történt. Abban az időben béresként dolgozott Kálos földbirtokos­nál. Egy ízben, amikor a gaz­da aljassága már végképpen felbosszantotta, megtagadta a parancs végrehajtását. — Mit lázongsz, kölyök! szólt hozzá gúnyosan az úr. — Amióta a világ fennáll, mindig voltak urak és szol­gák, így volt, és így is lesz!.

Next