Vörös Zászló, 1972. január-június (28. évfolyam, 1-77. szám)

1972-01-01 / 1. szám

Együtt ünnepelünk A falu házainak ablakaiból ragyogó fény árad. Nagy a sürgés-forgás mindenütt. Az Újév fogadására készül Szvo­­boda. Itt is, ott is felvillannak a gazdagon feldíszített fenyő­fák fényei, elmennek egymás­hoz a barátok, rokonok, hogy együtt ünnepeljék meg az óesz­tendő elmúlásának, az Újév megérkezésének pillanatát. Az emberek arcáról a megelége­dettség, a jól végzett munka tudatából fakadó öröm mosolya sugárzik. Együtt fogadják az Újévet Fregán Anna csoportjá­nak tagjai. Van miért örülniük. A kerületben ők érték el a leg­magasabb kukoricatermést — több mint 60 mázsát hektáron­ként. Ajkukról magyar és uk­rán népdalok szállnak. Hiszen akárcsak egész brigádom, ez a csoport is ukrán és magyar nemzetiségű kolhozistákból áll. Kolhozistáink barátsága, test­véri együttműködése olyan erő, amelyre nyugodtan számít­hatunk munkánkban, amely egyre szebb eredményeink zá­loga. Számtalan példát tudnék felhozni erre. Az ukrán nemze­tiségű Olijnyik Sztepan gépke­zelő már évek óta dolgozik együtt váltótársával, a magyar Nyeste Endrével. Mindig kise­gítik egymást. Munkájuk az idén is kifogástalan volt. Soha nem fordult elő, hogy közöttük valamilyen komolyabb vitára került volna sor. Mint igazi jó­­barátokhoz illik, felköszöntik egymást, boldog Újévet kíván­nak egymásnak. Nincs brigá­domban olyan részleg, ahol ne lehetne számtalan ehhez hason­ló példát találni. Az újévi fenyőfa alatt szó­ba kerülnek a jövő évi teen­dők, célok is. Biró Gizella és Német József csoportjának tag­jai jövőre 16 mázsa hektáron­kénti dohánytermésre vállal­koztak. Fregán Anna csoportja 90 mázsás hetáronkénti kuko­ricatermést ígért. Az ukrán Rosinec Vaszil, Kucin Iván, a magyar Varró János, Homoki János gépkeze­lők is nyugodtan ünnepelhet­nek. Minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy jó eredményekkel zárják az 1971. évet. Számukra azon­ban ezek a téli napok nem a pihenés napjai. A tavaszra ké­szülődnek. A lánctalpas trakto­rokat, a vetőgépeket, tárcsá­kat, boronákat már kijavítot­ták. Az ünnep utáni napon megújult erővel látnak majd munkához, hogy lerakják a jö­vő évi bő termés alapjait. Az állattenyésztők azok, akik ezen az estén utolsóként érkez­nek haza. Megérdemlik az elis­merést. Becsülettel harcoltak azért, hogy eleget tegyenek kö­telezettségvállalásaiknak. Az utolsó fejés után néhány perc­re összejöttek a farm vörös sar­kában. Barna Demeter farmve­zető szívélyesen megköszönte mindegyikük munkáját, sok si­kert kívánt nekik az új eszten­dőben. Tehenenként közel 2400 liter tejet fejtek fejőnőink. De az olyan fejőnők, mint Мі­гші Mária, Pál Margit és má­sok ettől sokkal többet értek el. Munkatársnőik, akik némi­leg lemaradtak mögöttük, gra­tuláltak nekik a szocialista ver­senyben kivívott győzelmükhöz. Kihalnak a falu utcái. A há­zakból vidám zene és muzsika­szó hallatszik. Kékesen villog­nak a televíziók képernyői. A klubban a szépen feldíszített fenyőfa mellett megkezdődik az újévi bál a kolhozistáknak. Szívből kívánnak egymásnak munkasikerekben gazdag, na­gyon boldog, békés új eszten­dőt. TÓTH Ferenc, a XXI. Pártkongresszus Kolhoz brigádvezetője Valószínűleg gyakran cso­dálták meg a mesékbe illő ver­­hovm­ai tájat, de nézheti-e kö­zömbösen az ember az évszáza­dos fenyveseket vagy a hegyi tisztásokat, amelyek­­ kora ta­vasztól késő őszig különböző vidám színekben tündökölnek? Jacina Jurij tanító is sokat gyö­­nyörködött a Kárpátokban. És nem csupán azért, mert fino­man tudta érzékelni a termé­szet formáinak és színeinek tö­kéletességét, hanem azért is, mert titkon azt gondolta: «Mi lenne, ha mindezt a szépet vá­szonra vinném?» A gondolat később szenvedélyes vággyá változott, és most Jacina Jurij sétálta mindig magával viszi a festőállványt és a festékeket. Aztán ellárogatott a mukacse­­vói kultúrház mellett működő ifjúsági festőkörbe. Itt megis­merkedett a vonalakkal, színek­kel, kompozícióval, azaz a tár­gyak térbeli elhelyezésével. De a művészetben az elmélet még távolról sem minden. Hogy va­lamilyen sikert érjen el az em- VIDÁM SZÍNEK bér, ahhoz szorgalmas és kitar­tó munkára van szükség. Sze­rencsére ezek a vonások meg­vannak Jacina Jurijnál. Már nyugodtan beszélhetünk az ifjú festőművész sikereiről. Külö­nösen figyelemreméltóak a szü­lőföld szépségét ábrázoló képei. A művész olyan képeire mint a Tavasz, ősz, Hegyi patak, jel­lemző a lendületesség, a színek kavalkádja és a líraiság. A festő főleg tájképeket ké­szít. Apránként, lépésről lépés­re tökéletesíti művészetét. Fel­figyeltek erre területünk neves festőművészei. Egyszer azt mondta neki Boksay József, az USzesZK érdemes festőművé­sze, a Szovjetunió Képzőművé­szeti Akadémiájának levelező tagja­. Könnyű keze van magá­nak... Ez persze nem a legnagyobb elismerés. De ha figyelembe vesszük, hogy az akadémikus általában szófukar, nagyon rit­kán dicsér meg valakit, akkor a megállapítása már sokat je­lent. Ma Jacina Jurijnak már több mint ötven festménye és tanul­mánya van. Közülük néhányat bemutattak a területi és kerü­leti kiállításokon, ahol kivívták a látogatók tetszését. A festővel beszélgetve meg­kérdeztem, honnan meríti képei­hez az ihletet. Hiszen nehéz fog­lalkozása van: pedagógus. Ja­cina Jurij, a hetveni speciális iskola igazgatója. — Gyönyörű valóságunkból — válaszolja. — Azoknak, akik festészettel foglalkoznak, szeretném tanácsolni, hogy ne mechanikusan vigyék vászonra azt, amit látnak, hanem kriti­kusan ábrázolják a jelensége­ket és eseményeket, ne feled­jék, hogy a művészetnek hatal­mas társadalmi szerepe van. Zagrijcsuk Pavlo A városképbe jól beilleszke­dő hatalmas épülettömb emel­kedik a magasba az Odesszai utcán, a Vérke-csatorna bal­partján. Itt épül kerületi köz­pontunk egyik igen fontos, 1972-ben átadásra kerülő léte­sítménye, a minden igényt ki­elégítő sportkomplexum. A téli napok ellenére jó ütemben haladnak a munkála­tok — a vakolás, csempézés, villany- és vízvezeték-szerelés. A Javító­ Építőhivatal komplex építészeti brigádja kihasznál minden kedvező percet, hogy minél előbb birtokukba vehes­sék a sportolók a termeket, az uszodát. A főépületben kap helyet a tornaterem, ahol kosár-, röp- és kézilabda-mérkőzéseket bo­nyolíthatnak le. Ugyanitt he­lyezik el a nehézatlétikai ter­met, az emeleten pedig a köny­­nyűatléták edzéséhez nyílik tág tér. Az épületben már a belső munkálatok folynak. Stéfán Er­nő ácstársaival a padlózást végzi, Tusa Károly, Stefán Bé­la és a többi vakolómunkás a belső falak bepucolásán szor­goskodik. Hamarosan megkez­dik a hatalmas tornaterem pad­lózását is. A mellékszárny alagsorában Sportkomplexum születik lesz elhelyezve a korszerű kö­vetelményeknek megfelelő, 100 méter hosszú céllövölde. Felül pedig az öltözők, zuhanyozók, adminisztrációs irodák és a szakosztályok irodái kapnak he­lyet. Az épülő sportkomplexum ezen részében is élénk munka folyik. Prihlenko Sztepán, Bak Gábor, Laki Zsigmond és Bog­danov Alekszander a vízveze­téket és a levezető csatorna csöveit szerelik. Ívfény lobban, nyom­ban szilárdan egybeforr­nak a csövek. Bogdanov Alek­­szand­­r megelégedetten szem­léli a hegesztés minőségét. A z­ihangozóban a falakat borítja színes csempével az öt­tagú Szűcs-brigád._ Szűcs Gyu­la, öccse — Szűcs István, fiai — Szűcs Ferenc és Szűcs Jó­zsef már több éve dolgoznak együtt. Erre az építkezésre is együtt jelentkeztek. Ügyes ke­zű munkájuk nyomán az egyik négyzetméter után a másikra simulnak szorosan egymáshoz a csillogó csempelemezek. A fér­fi és női zuhanyozóból egy elő­szobán keresztül és egy alagút­­szerű átjárón át közvetlenül az 50x25 méteres úszómedencé­be lehet majd bejutni. A me­dencét termálvízzel fogják fel­tölteni, melyre közvetlenül a sportkomplexum közelében ta­láltak rá a Geológiai Expedíció futóosztagának tagjai. Javában folynak a villany­hálózat szerelési munkálatai is. Krauszberg Sándor, Naboka Albert és Tóth Sándor, a falusi villanyhálózat tapasztalt vil­lanyszerelői már többszáz mé­ter vertéket fektettek­ le be­­pucolás előtt a falakba.­­ Az egész épülettömb köz­ponti fűtését egy kazánház fogja biztosítani. A kazánház­ban is jó ütemben haladnak a szerelési munkálatok, — mon­dotta Kardos Albert, a komp­lex építészeti brigád vezetője. — Minden munkásunk arra törekszik, hogy a határidőnél jóval hamarabb a sportolók rendelkezésére bocsáthassuk ezt a létesítményt. Reméljük, hogy az építők betartják szavukat és a sport szerelmesei 1972-ben birtokuk­ba vehetik ezt a nagyszerű ajándékot. BOGOLH Kamill Új nap köszönt a falura irodára igyekszik kerékpárján. Agronómus a gazdaságban. A lakásban csak az édesany­ja marad. Talpon van­­ is, hisz ma még sok mindent el kell intéznie: postára kell adni fiai­nak a csomagot, aztán meg kell nézni a dohányt, alkalmas-e már a simításra. Közel húsz éve csoportvezető. Bekapcsolja a rádiót, mint minden reggel. Közben kiszedi a sütőből a ropogósra sült ka­lácsot. A fiúknak készül az új­évi csomagba. Nem jönnek ha­za az egyetemről csak január végén, jólesik majd nekik a ha­tás. «Moszkvában mínusz húsz fok a hőmérséklet» — közli a kellemes női hang oroszul. Aztán a köztársaságok, na­gyobb városok következnek. «Harkov — mínusz 7 fok» — figyel fel a várt névre. Vajon felvették-e a meleg pulóvert, nem fáznak-e meg? — tűnődik. — Fiatalok, nem érzik a hideget, aztán kész a meghűlés. — Elmosolyodik. Testvérek, ikrek, mégis meny­nyire más a természetük. Sanyi komoly, kevésbeszédű fiú, szor­galmas. Szinte látja maga előtt könyvei és jegyzetei fölé hajol­va. Lajcsi már közlékenyebb, vidámabb természet. Mennyit ugratták egymást gyermekko­rukban, mégsem tudtak meg­lenni egymás nélkül egy per­cig sem­. Lajcsi a gépekért, a technikáért lelkesedett, Sanyi az állatokat szerette, s már pöttömnyi emberként szőrén A hajnali csendet szekérzör­gés töri meg. Barta Albert, az Engels Kolhoz fogatosa hajt le az udvarról. A­ farm felé for­dítja szekerét. Siet, hogy a reggeli etetésre az istállóban legyen a takarmány. A ház ablakai a családfő tá­vozása után is világosak marad­nak. Korán kel az egész csa­lád. Dóra Kaszonyba, a kolhoz­ ülte meg a lovat. Kisiskolás ko­rában fogatos akart lenni, mint az apja. «Elhagylak százszor az autómmal» — nevette a fivé­re. «De ha bedöglik a masinád, vagy kifogy a benzin, nézhetsz a lovaim után» — mondta Sa­nyi. S lám, mégis mindketten a gépkezelői szakiskolába men­tek tanulni. Majd annak elvég­zése után a Harkovi Mezőgaz­dasági Főiskolára kerültek. Hisz a jövő a gépeké. Másfél év múlva befejezik a tanulást, hazajönnek. Dórának ez az 1972-es év hozza meg a sikert. A Lvovi Mezőgazdasági Főiskola utolsó évfolyamtján ta­nul magánúton. S közben dol­gozik. Mennyit tud beszélni a szőlőről! Kifogyhatatlan, ha belekezd.­­ Ilyen műtrágya, olyan vegyszerek, lugasrend­szer, teraszos szőlőművelés. De nemcsak a szőlő érdekli. A diplomamunkáját a burgonya termesztéséről írja. Így tehát mind a három gyerek diplomás szakember lesz. Hogy mit hoz az új év? Hát igen, új otthonba költözik a család. A nyáron építkeztek. Nem mintha kicsi vagy rossz lett volna a régi lakásuk, de korszerűtlen volt, miért ne épí­tenének egy másikat, nagyob­bat, modernebbet? Megbeszél­ték a családban, s a nyáron fel is húzták a falakat, a tetőt. De csak akkor költöznek be, ha tel­jesen berendezik. Mire Barta Ilona végez a reggeli teendőkkel, kivilágoso­­dik az ég alja. Új nap köszönt a falura, új munkásnap. BALOGH Irén ♦ Jó hangulatban vannak a Kárpáti Tenyészüzem fejőnői és fejei. Érthető, hiszen tavaly ők érték el a legjobb mutatókat a kerületben: 3064 kilogramm te­jet fejtek tehenenként. A jövő­ben még nagyobb sikerek áll­nak előttük. A felvételen: (balról jobbra) BOHUS Lenke, BAKOS Irma, MOLNÁR Rozália, BUBR.TÁK Sándor, HEÉ Mária és TRACI? Olga, Überall Emil felvétele

Next