Vörös Zászló, 1987. január-június (43. évfolyam, 1-78. szám)

1987-01-01 / 1. szám

EGYIK SZEMÜNK SÍB, A MÁSIK MEG NIVEIэоеооооеееефеоодеро MEGTÖRTÉNT MINIKALANDOK — No, Hópelyhecske, semmit sem felejtettél el? — fordult Télapó szép úti­­társnőjéhez, mielőtt útnak indultak. — Semmit! Az ajándé­kok a puttonyban, a címe­ket tudjuk. — Üljünk le hát­ az út előtt egy percre, úgy, ahogy szokás, aztán neki­vágunk... Hópelyhecske arra kér­te a mindentudó öreget, hogy addig meséljen vala­mi érdekeset. — Kevés az időnk, de néhány minikalandot el­mesélhetek neked. Seszták Mária klubve­zetővel és Zseliznyák An­na könyvtárossal kezde­ném, akik valószínűleg a legboldogabbak közé tar­toznak Tasnádon. Nemrég még azon törték a fejüket, mivel is támaszt­hatnák ki a klub falát, ne­hogy kidőljön. Szegénye­ket a Csapajev Kolhoz ve­zetői segítették ki a baj­ból. 1985 nyarán Jánosi­ból építőket küldtek Tas­­nádra Cseh József brigádi vezető irányításával. A kőművesek először körül­járták a rozzant építményt, másodszor leültek az ud­varon, rágyújtottak... Va­laki közülük megkérdez­te a klubvezetőt és a könyvtárost: — Na, és pénz van? A munkáért fizetni kell. — Hát hogyne! A kerü­leti művelődési­ osztály' 3000 rubelt utalt ki! Egyébként is falunk a kol­hozhoz tartozik. Az em­berek búzát termesztenek, más termékeket állítanak elő — kezdett agitációs húrokat pengetni Seszták Mária. — Na nézd csak, mi­lyen barátokra találtunk. Majd meglátjuk — vetet­te oda búcsúzóul Cseh József... Ám nem úgy lett, ahogy­­ elképzelte. A csigalas­súsági munkavégzés, a hozzáírások miatt levál­tották a brigád éléről. A klub tatarozása folyamat­ban van... — Miért is olyan sze­rencsések végül is a tas­­nádi kultúrmunkások? — csúszott ki Hópelyhecske száján a kérdés. Télapó megsimogatta a szakállát, ravaszul hunyo­rított és azt válaszolta: — Hát azért, gyerme­kem, mert a klub nem dőlt össze, mint Alsóremetén és Somban. — Nem volt viszont szerencséje a napokban Lőrincz Bélának, a gáti községi tanács elnökének. Sokáig ült dolgozószobá­jában. . Beadványok, le­velek, panaszok... A vá­lasztók szeretnek írogat­ni — folytatta a mesét Télapó. — Sehogyan sem tudják megérteni például azt, hogy a falu központ­jában miért állnak csak úgy a lámpaoszlopok, mint a manökenek? — Holnap összehívom a településrendezési bizott­ságot és kitisztázzuk az ügyet — határozta el szi­lárdan Lőrincz Béla. Ak­korra leszállt az éj. Ide­je volt hazamenni. Nem­­ fogta fel, hogy az ellenke­ző Irányba indult el. A hátánál pedig ott álltak, mint a manökenek, a lám­paoszlopok. — Eltévedt szegényke — érzett együtt a községi tanács elnökével Hópely­hecske. — Úgy tűnik. Igen... Az érdekes beszélge­tés során teltek a percek Ideje volt útnak indulni. Ám az újévi ünnepségek főszereplőinek párbeszéde tovább folytatódott. — Na, még ülünk egy kicsit — mondta Télapó, egyik kezéből a másikba véve át botját. — Mi ér­dekeset meséljek még ne­ked? Aha, eszembe jutott még valami. Nemrég még nem hittem, hogy a nőket is érdekli a foci. E téren valószínűleg a Sajtóter­jesztő újságárusai vin­nék el a pálmát. Nem vé­letlenül! Nemrég jelent meg náluk a „Szocialisztics­­na Harkivscsina” kiadó gondozásában a labdarúgó naptártájékoztató az 1985-ös évre. Szó ami szó, szükség van erre a kiad­ványra. Hőseink váratlanul meg­hallották a kremli torony­órák harangjátékát. Erre elmondták újévi mondóká-­jukat: Itt az újév nálatok, Hozzátok a kalácsot... Télapó és Hópelyhecs­ke párbeszédét leje­gyezte Zsbura Mihaj- A KÉT KÍVÁNSÁG Mióta vezető beosztás­ba kerültem, eljárogatok vadászni. A beosztottjaim ugyanis folyton így nyag­­gattak: »Kincses elvtárs, min­den valamirevaló kolhoz­elnök kijár a barátaival nyúl- vagy rókalesre. Ma­gának is sodródnia kell az árral, nehogy a többiek különcnek tartsák és kiu­tálják maguk közül«. Beszereztek számomra egy puskát, célozni is megtanultam valamelyest, beléptem a vadászegyletbe, s azóta ismerőseimmel rend­szeresen átfésüljük az er­dőket, mezőket. Azon a december végi napon már kora hajnalban fölkeltem, füttyentettem a kutyának és kiléptünk a nagy fekete éjszakába. Gondoltam, meglesem az esetleges vadorzókat, ame­lyek a kolhozunk területén garázdálkodnak és fele­lősségre vonom őket, mert éppen tilos a vadászat. Mindenesetre magammal vittem a puskát is. Jó órácskát járkálhat­tam már, amikor Néró he­gyezni kezdte a fülét. Az­tán én is meghallottam a mocorgást valamelyik bo­kor alatt. Óvatosan, léleg­zetvisszafojtva, lábujjhe­gyen közelítettem a gya­nús bokor felé. De hirtelen megkönnyebbült sóhaj hagyta el az­ ajkamat, mert csak egy hurokba szorult nyúl vergődött ott. Ékte­len haragra gerjedtem: ki merészel Itt hurkot vetni? No, majd kézbe veszem őkéimet! De addig is egy jókora husángot vettem kézbe, hogy agyonüssem vele a tapsifülest, s az iszákom­­ba tegyem, mint bűnjelet. Már éppen emeltem a botot, hogy lesújtsak, ami­kor nagy megrökönyödé­semre hangot hallottam: »Ne ölj meg,­ meghálá­lom. Ha életben hagysz, teljesítem két kívánságo­dat.« і — Miért nem hármat? — kérdeztem a nyúltól fel­háborodva, emlékezve az­ HUMORESZK ra, hogy a mesékben min­dig három kívánságról esik szó. — Ennyiért ta­lán nem is érdemes meg­kegyelmeznem neked! De hogy lásd, milyen jó szí­vem van, nem bántalak. —­ Halljuk az első kí­vánságot — mondta a tap­sifüles. — Nekem ne paran­csolgass! — vágtam visz­­sza. — Először hadd gon­dolkozzam, mire is lenne leginkább szükségem. Számba vettem anyagi helyzetemet. Van szép házam, Jól fizetett állá­som, családi életem • Is rendezettnek mondható, a gyerekeim tanulnak, szóval minden a megfele­lő kerékvágásban megy körülöttem. — A, megvan — gyúlt fény az agyamban. —■ Szégyen, hogy vezető lé­temre egy kopott Zsiguli áll az udvaromon —• Cseréld ki a kocsi­mat egy vadonatúj Vol­gára — adtam ki a pa­rancsot. — Meglesz — szólt a nyúl. — Hazaérve ott ta­lálod a nemrég épített garázs előtt. Halljuk a második kívánságot. Gondolkodóba estem. Ha megint egyéni kényel­memet helyezem előtérbe, az az oktalan állat azt gondolhatja, hogy nem aggasztanak a gazdaság problémái, pedig azokból van jócskán. Képes lesz írni a feletteseimnek, azok pedig kiküldenek hozzám néhány ellenőrt. Ezért ördögi cselhez folyamodtam. — Azt kívánom — mondtam csengő hangon —hogy a kolhoz minden tehetségtelen, karrierista, hatalmával visszaélő szak­emberét süllyeszd a föld alá, mert ők az okai an­nak, hogy ilyen gyenge eredményeket értünk el az idén. A nyúl kétségbeesetten nézett rám és a szavamba akart vágni, de én ráripa­­kodtam: »Azonnal telje­sítsd a parancsomat, hal­lod-e!« — Hát legyen, ahogy jónak látod — egyezett bele vonakodva. Én pedig rémülten vet­tem észre, hogy ... süllye­dek! Tóth Károly A SZERKESZTŐSÉG CÍME: 295510. Kárpá­­tontúli tér, Berehovó, Munkácsi u. 3. Telefonok: szerkesztő 2-31-54, helyettes szerkesztő, párt­élet 2-43-45; a magyar kiadás felelőse, könyve­­lőség 2-43-26, felelős titkár 2-33-05, mezőgaz­dasági, ipari rovat, rádióadás 2-21-43, levelezési rovat 2-33-06. Vörös Zászló. Az Ukrajnai Kommunista Párt Berehovói Kerületi Bizottságának és a Népképviselők Kárpátontúli Területi Berehovói Kerületi Tanácsának lapja. Az újság ukrán és magyar nyelven hetente háromszor, kedden csütörtökön és szombaton jelenik meg. A lap 1945. december 2-tól jelenik meg. Az újság ofszetnyomással készül. Terjedelem: 1 (A/З) ív. Példányszám: 13 075. Index: 61813. A megrendelés száma: 2. Berehovói Kerületi Nyomda: 295510 Berehovó, Október 40. évfordulója tér 1. Telefon: 2-31-59. Szabó Sándor fotoetűdje A TV KÉPERNYŐJÉRŐL ISMERJÜK ŐKET VALERI­J LOBANOVSZKIJ és IGOR TURCSIN Mindketten kiváló ed­zők, nagyszerű szakem­berek, méltán lehet büszke rájuk sportmozgalmunk. Mégis sok mindenben kü­lönböznek. Mint ismeretes, a lab­darúgó-bajnokság sorsa az utolsó mérkőzésen dőlt el. A Moszkvai Dinamó­nak a döntetlen is elegen­dő lett volna az aranyérem­hez. A Kijevi Dinamónak két pontra volt szüksége. Az eredmény közismert: 2—1-ге a kijeviek győz­tek. A tévé kamerája sokszor fordult a mérkőzés során Valerij Lobanovszkij fe­lé. A nyugalom szobra volt! Mintha nem is érde­kelte volna, mi történik a pályán, mintha az esti me­sét nézte volna a tévében. Csak egy apróság sejtet­te, mi játszódik le benne. Néha előre-hátra ringatta felsőtestét. Amikor a bíró sípja a felejthetetlen mérkőzés végét jelezte, a kijeviek örömének nem volt határa. Százezer néző üdvözölte boldogan a bajnokcsapatot. Lobanovszkij is ott volt ezekben a percekben a pályán, gondterhelt arc­cal terelgette az öltöző fe­lé ujjongó fialt. Mintha azt mondta volna nekik: — Ugyan, minek ez a nagy cécó? Majd május­ban, a BEK döntőn ünne­peljetek!.. Igor Turcsin a hollan­diai női kézilabda-világ­bajnokságon a Szovjet­unió—Magyarország mér­kőzésen ,piros lapot ka­pott. Vitatkozott, pörölt a bírókkal, szidta a lányo­kat, akiknek ezen a mécs­esén nem ment a játék. Így aztán a döntő Szov­jetunió—Csehszlovákia mér­kőzésen nem ülhetett a kispadra, a nézők sorából látta az összecsapást. A szünetben azért mégis a pályára lépett, próbált ta­nácsot adni lányainak, fe­leslegesen, hiszen már vagy 10 góllal vezettek. A bí­ró természetesen lehesse­­gette a pályáról. A holland tévé operatőre persze nem hagyta ki ezt a zic­cert, végigkísérte kamerá­jával a megalázó jelene­tet. Igor Turcsin csapata, a Kijevi Szpartak többszö­rös BEK-győztes, a vá­logatott világbajnok, Va­lerij Lobanovszkij legény­sége még nem szerezte meg ezt a trófeát, a válo­gatott sem jutott el Mexi­kóban a legjobbak közé. Mégis valahogy Loba­novszkij a szimpatikusabb kettőjük közül.. DIEGO MARADONA Júniusban virrasztástól vörös szemmel jártunk munkába, a hajnalig tartó labdarúgó VB mérkőzések bizony próbára tették ki­tartásunkat. Voltak en­nek a nagy shownak öröm­teli és szomorú percei is. A játékosok közül azon­ban szinte csak az argen­tin Diego Maradona ma­radt meg emlékezetünk­ben. Ő volt a VB koroná­zatlan királya! Rúgta a gólokat és köz­ben arra is figyelt, hogy elszórakoztassa a közönsé­get. Flick-flackkal pat­tant fel a földről, ha kel­lett, bukfencet vetett. Mint egy csintalan gyerek. Legnagyobb trükkje azon­ban az a gól volt, amit kézilabda-játékost megszé­gyenítő ügyességgel do­bott az angolok hálójába. Az egész világ elképedve nézte ezt a páratlan mutat­ványt, csak a bíró nem méltányolta azt kellőkép­pen, szabadrúgás helyett ugyanis középre mutatott és gólt ítélt. »Én olyan jó játékos vagyok, akit tulajdonkép­pen már meg sem lehet fi­zetni« — mondta egyik Interjújában. Hát ami a sportszerűsé­get és szerénységet illeti, a kis Diegónak még van mit tanulnia. ISAURA Az ő nevével volt tele a város majdnem három hónapon át. 15 estén kí­sértük lélegzet-visszafojt­­va a kis brazil rabszolga­lány édeskés-szirupos­­tejszínhabos történetét. Sajnáltuk szegénykét, ami­kor hébe-hóba dolgoznia kellett azokkal a zongorá­záshoz , szokott gyönyörű kis ujjacskáival. Megsi­rattuk a derék Tóbiást, a jólelkű Malvinét, remény­kedtünk, hogy valamilyen csoda folytán feltámadnak­­poraikból és megbüntetik a gonoszokat — Leonciót, a jóképű gazembert, Fran­­ciscót, a sötét tekintetű rabszolgahajcsárt. Meg­szerettük Januárját, a sza­kácsnőt, aki minduntalan sült csirkemellel kedves­kedett a szegény rabszol­gáknak. Megutáltuk Ró­zát, a cselszövőt, aki rá­adásul csúnya is volt, mint a sötét éjszaka. Mint ahogy az ilyen ro­mantikus történetecskék­­ben már megszokott, min­den jól végződött. A jók el­nyerték jutalmukat, a rosszak­b megérdemelt büntetésüket. Állítólag a 15 részes sorozatnak folytatása lesz. Te jó ég! Csanádi György NEVE • A színész fia vizsga után sugárzó arccal megy haza az iskolából. — Na, hogy sikerült a vizsga? — kérdi az apa. — Olyan jól — feleli a gyerek —, hogy közkívá­natra meg kell ismételnem az osztályt. * * e Az orvos mondja az al­koholistának: S S Ü N . — Ne igyék. Minden po­hár bor egy szög a kopor­sójába. — Na és, mit árt az ne­kem, ha a koporsó úgy fog kinézni, mint egy sündisz­nó? Szerkesztő: Csanádi György A kiadásért felel: Balogh Irén A kerületi agráripari egyesülés vezetősége, párt- és szakszervezete szívélyesen köszönti Ro­­manovics Jevsztakijt, a kerület főállatorvosát hatvanadik születésnap­ja alkalmából.

Next