Vörös Zászló, 1952. november (1. évfolyam, 260-284. szám)
1952-11-01 / 260. szám
2 Mszlrp XIX. Kongresszusának világtörténelmi identéseik Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs beszámolója a Román Munkáspárt Központi Vezetősége és az RMP Bukarest városi bizottsága aktívájának gyűlésén Elvtársai és elvtársitól? ! A Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának munkálatait az egész világ hatalmas érdeklődéssel és a legnagyobb figyelemmel kísérte. Az egész világ tekintete Lenin és Sztálin pártjának kongresszusa felé irányult, e korszakalkotó esemény felé, amelynek jelentős szerepe van az egész emberiség történelmében. Pártunk abban a nagy megtiszteltetésben részesült, hogy elküldhette küldöttségét a Szovjetunió Kommunista Pártjának kongresszusára. Üdvözlő beszédünkben igyekeztünk kifejezésre juttatni a Román Népköztársaság dolgozóinak határtalan szeretetét felszabadítónk, a Szovjetunió iránt, a Szovjetunió dicsőséges Kommunista Pártja iránt s a román nép legdrágább barátja, Sztálin elvtárs iránt. (A jelenlévők helyükről felállva, perceken át viharosan éljenzik Sztálin elvtársat). Küldöttségünk a román dolgozó nép nevében mély háláját fejezte ki az SZKP Központi Bizottságának és személyesen Sztálin elvtársnak azért a nagy, önzetlen segítségért és támogatásért, amelyet országunknak a szocializmus építésének művében nyújt. (Hosszas taps.) Küldöttségünk üdvözletében rámutatott, hogy a román kommunisták és a Román Népköztársaság dolgozói számára a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Szovjet Állam erejének növekedése, forradalmi erőforrás, amely megerősíti országunk dolgozó népének azt az elhatározását, hogy tovább haladjon előre az SZKP példájától megvilágított úton — a szocializmus útján Küldöttségünkkel együtt részt vett a kongresszuson számos más küldöttség, 44 kommunista és munkáspárt képviseletében a világ minden részéből: a népi demokratikus országokból, a tőkés országokból és gyarmati országok. Dél- A Szovjetunió Kommunista Pártjának kongresszusa ezáltal felejthetetlen megnyilatkozása volt a proletárnemzetköziségnek, a nemzetközi kommunista mozgalom növekvő erejének s az egész világ dolgozói szolidaritásának és szerepeiének a Szovjetunió iránt, a Szovjetunió Kommunista Pártja — a nemzetközi munkásmozgalom élcsapata — iránt. Felejthetetlen megnyilatkozása volt ez a kommunista pártok egységének a marxizmus—leninizmus zászlaja körül, Sztálin elvtárs körül. (Viharos taps.) A Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX- kongresszusát komplex nemzetközi körülmények közepette tartották meg, olyan feltételek között, amikor a mély ellentmondásoktól megrázkódtatott s elkerülhetetlen pusztulása felé haladó Világocapitalista rendszer tovább gyöngül, olyan feltételek között, amikor az amerikai—angol agresszív tömb részéről fenyegető újabb háborús veszély következtében a nemzetközi helyzet súlyosbodott, olyan feltételek között, amikor a népek harca a békéért fokozódott és kiszélesedett. A belső körülményeket, amelyek közepette a Szovjetunió Kommunista Pártjának kongresszusát tartották, a szovjet nép által minden téren elért nagyszerű sikerek jellemzik; olyan sikerek, amelyek megteremtették a feltételeket a fokozatos áttérésre a szocializmusból a kommunizmusba. A Szovjetunió fejlődésének jelenlegi szakaszában napirenden van a kommunizmus technikai-anyagi alapjának a megteremtése, a kommunizmus felsőbb szakaszára való fokozatos áttérés. Lenin és Sztálin pártjának mindenre kitérő gondoskodása és az előtte álló nagyszerű feladatok a párt XIX. kongresszusa anyagában jutottak kifejezésre. Malenkov elvtársnak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tevékenységéről szóló beszámolójában, amely teljes nagyszerűségében tárta fel a pártnak a XVIII. kongresszusa óta eltelt 13 év alatt lefejtett gigászi szervezési, gazdaság és nevelő tevékenységét, valamint a pártnak a jövőbeli terveit, az ötödik ,téves terv irányelveiben, a párt új szervezeti szabályzatában, a Kommunista Párt és a Szovjet Állam vezetőinek jelentéseiben és beszédeiben. A Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának világtörténelmi jelentősége abban rejlik, hogy összegezve a pártnak a XVIli-és XIX. kongresszusa közötti időszakban aratott korszakalkotó győzelmeit, a kommunista párt hatalmas tapasztalatával gazdagította a testvérpártokat, az egész világ dolgozóit, az egész haladó emberiséget s megvilágította az emberiség előtt a haladás, a boldogság s a jólét felé vezető utat. A kommunisták világszerte olthatatlan tudásszomjjal fogják tanulmányozni a kongresszus dokumentumait. Lenin és Sztálin pártja tapasztalatainak kiapadhatatlan kincsestára biztos útmutatót ad nekik tevékenységükben, tagadhatatlanul bebizonyítja a szocializmus történelmi felsőbbrendűségét a kapitalizmus felett, ragyogóan megerősíti azt az igazságot, hogy a szocializmus világgyőzelme elkerülhetetlen(Hosszas taps ) E kongresszus világtörténelmi jelentősége továbbá abban rejlik, hogy kijelölte a Szovjetunió további gazdasági fejlődésének és a szovjet társadalom anyagi és kulturális színvonala szakadatlan emelkedésének nagyszerű távlatait. A haladó és békeszerető emberiség méltán tekinti a Szovjetunió Kommunista Pártjának politikáját — a Szovjet Állam megerősítésének, gazdasága és a kultúrája megerősítésének politikáját — döntő hozzájárulásnak a béke és a népek szabadsága ügyének megvédéséhez. Amint Sztálin elvtárs a kongresszuson elmondott történelmi jelentőségű beszédében rámutatott, a Szovjetunió Kommunista Pártjának érdekei „nemcsak hogy nem állnak ellentétben a békeszerető népek érdekeivel, hanem ellenkezőleg, egybeforrnak velük. Ami a Szovjetuniót illeti, a mi érdekeink egyáltalán nem különíthetők el az egész világ békéjének ügyétől." A Szovjeunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának hatalmas történelmi jelentősége abban rejlik, hogy kijelölte a kommunista társadalom felépítésének útját a Szovjetunóban, fokozatos áttéréssel a szocializmusból a kommunizmusba, utat törve ezáltal az egész emberiségnek a kommunizmus felé. (Viharos taps.) A kongresszus munkálatainak s valamennyi dokumentumának alapja a tudomány nagy korifeusának, a marxizmus-leninizmus klasszikusának, Joszif Vasszárionovics Sztálin elvársnak „A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban" című új, zseniális műve volt. Ez a mű a marxi-lenini tudomány kincsestárát új eszmékkel, új tételekkel gazdagítja, amelyeket a marxizmus—leninizmus történetében Sztálin elvtárs fogalmazott meg elsőízben. E munka megalkotásával Sztálin A következőkben röviden kitérek néhány fő problémacsoportra, amelyet munkálatai során az SZKP XIX. kongresszusa elemezett. A kongresszus behatóan elemezte azokat a változásokat, amelyek az SZKP XVIII. kongresszusa óta eltelt időszakban a nemeztközi helyzetben végbementek. Amint Malenkov elvtárs kimutatta beszámolójában, a második világháború alapjában megrendítette sok nép és állam életét és megváltoztatta a világ arculatát.. A nemzetközi imperialista reakció erői által előkészített háború a szovjet nép hősi harca eredményeképpen az imperialisták számára nem várt eredményekkel végződött. „A Szovjetunió megsemmisülése vagy gyengülése helyett — mondja Malenkov elvtárs — a Szovjetunió megerősödése következett be; a Szovjetunió nemzetközi tekintélye megnövekedett. A demokrácia meggyengülése és szétzúzása helyett több közepes délkeleteurópai ország elszakadt a kapitalizmustól, s az említett országokban gyökeret vert a népi demokratikus rendszer. A gyarmati és függő országok népeinek még súlyosabb rubs,ilm döntése helyett ezekben az országokban a nemzeti felszabadító harc újabb, hatalmas fellendülése következett be, kiéleződött az imperializmus gyarmati rendszerének válsága. A nagy kínai nép történelmi győzelme súlyos csapást mért az egész imperialista világrendszerre. Immár az emberiség egyharmada megszabadult az elvtárs újabb kézikönyvet adott az egész világ kommunistáinak, újabb útmutatót adott tevékenységükhöz. Sztálin elvtárs „A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban“ című műve alapvető tételeinek nyomán a kongresszuson megválasztott bizottságnak — élén Sztálin elvtárssal — az lesz a feladata, hogy kidolgozza a Szovjetunió Kommunista Pártja új programjának tervezetét Mindannyiunkra, az RMP küldöttségének tagjaira, akárcsak a testvérpártok többi küldötteire rendkívül mély hatást gyakorolt az a fennkölt légkör, amelynek közepette a Szovjetunió Kommunista Pártjának kongresszusa lezajlott, a viták magas eszmei színvonala, az éles kritikai és önkritikai szellem, a kongresszus munkálatainak mélyen demokratikus jellege. A kongresszuson megmutatkozott a párt hatalmas ereje, sorainak sziklaszilárd egysége, töretlen egyöntetűsége. Ezt az egységet és összetartást fejezte ki az a hatalmas lelkesedés és az az egyöntetűség, amellyel a kongresszus megválasztotta a párt új Központi Bizottságát, élén Sztálin elvtárssal, aki Lenin oldalán megteremtette a Szovjetunió Kommunista Pártját és harcra vezette a pártot a forradalom győzelméért, a szocializmus győzedelmes fölépítéséért, aki a kommunizmus felépítése útján vezeti a Szovjeuniót, akit a földkerekség egyszerű emberei minden nyelven a béke zászlóvivőjének, a dolgozók atyjának, a népek szeretett vezetőjének neveznek. (Szűnni nem akaró taps és éljenzés) A kongresszus nagyszerű, felejthetetlen iskola volt a testvéri kommunista és munkáspártok képviselői számára, akiket az a megtiszteltetés és öröm ért, hogy résztvehettek munkálatain. Mérhetetlen megindulással, forró szeretettel és lelkesedéssel hallgatták a kongresszusi küldöttek és mi, más országokból érkezett vendégek Sztáln elvtársnak a kongresszuson elmondott beszédét, e nagyszerű harci és győzelmi programmját a kommunista és munkáspártoknak, a dolgozóknak és a békeszerető népeknek a világon mindenütt — a Szovjetunióban, a népi demokratikus országokban, valamint azokban az országokban, ahol a dolgozók még a kapitalizmus igájában sínylődnek, az imperialisták által elnyomott gyarmati országokban. Sztálin elvtárs történelmi jelentőségű beszéde lendületet ad az egész világ kommunistáinak abban a nemes harcban, amelyet népünk javáért, az emberiség javáért, Marx—Engels—Lenin— Sztálin ügyének diadaláért vívnak. imperializmus elnyomásától s lerázta az imperialista kizsákmányolás láncait." Ilyenformán beigazolódott Sztálin elvtársnak 25 évvel ezelőtti zseniális előrelátása. Sztálin elvtárs akkor azt mondotta, hogy a történelmi fejlődés során a világon két központ fog kialakulni: a szocialista központ, amely magához fogja vonni a szocializmushoz vonzódó országokat és a kapitalista központ, amely a kapitalizmushoz vonzódó országokat fogja magához vonni. Az események menete fényesen igazolta a sztálini előrelátást, a második világháború utáni időszakban pedig a szocialista központ mind erősebbé és vonzóereje mind nagyobbá vált, míg a kapitalista világrendszer a szüntelen gyengülés folyamatát éli. Hogy mennyire mély változásokat hozott a népek életében a második világháború, s főként a Szovjetuniónak ebben a háborúban aratott győzelme, saját példánkon mérhetjük fel. Abban az időben, amikor a XVIII. kongreszszust tartották, Románia tőkés-földesúri rendszerű ország volt, gazdaságilag elmaradott, a fasizálás teljében lévő ország, az imperialista hatalmak hűbérese és a szovjetellenes agresszió előőrse volt. Az azóta eltelt években sok minden történt népünk életében. Az imperialista agresszorok és fasiszta antoneszkánus lakásaik súlyos vereséget szenvedtek. Döntő szerepe volt országunk és népünk sorsára nézve annak a történelmi körülménynek, hogy a szocialista Szovjet Állam volt a győzelem megteremtője, s hogy a Szovjet Állam felszabadító fegyveres ereje lépett hazánk földjére. A párt vezetésével, a Szovjetunió szakadatlan segítségével Románia forradalmi átalakulásokban gazdag, nagy utat tett meg néhány esztendő alatt. Hogy számot vessünk ezeknek az átalakulásoknak a mélyreható jellegével, elegendő összehasonlítanunk a 13 év előtti Románia politikai és gazdasági, belső és nemzetközi helyzetét a mai Romániáéval, amikor az ország a szocializmus építésének hatalmas munkatelepévé vált, a népek békeharcának aktív tényezőjévé, egyikévé azoknak az országoknak, amelyek büszkén viselik azt az elnevezést, amelyet Sztálin elvtárs adott nekik: a nemzetközi forradalmi és munkásmozgalom új „rohambrigádja“. (Perceken át tartó hatalmas taps, éljenzés). A kapitalista tábor és a szocialista tábor helyzete közötti mély különbséget egyfelől a kapitalizmus alaptörvényének hatása, másfelől a szocializmus alaptörvényének hatása idézte elő — azoknak a törvényeknek a hatása, amelyeket a marxi-leniai tanok történetében Sztálin elvtárs tárt fel és fogalmazott meg első ízben. Amint Sztálin elvtárs mondja: ,,A mai kapitalizmus alapvető gazdasági törvényének fő vonásait és követelményeit körülbelül a következőképpen lehetne megfogalmazni: maximális tőkésprofit biztosítása, az adott ország lakossága többségének kizsákmányolása, tönkretétele és nyomorbadönése útján, más országok, különösen az elmaradt országok népeinek leigázása és rendszeres kifosztása útján, végül pedig háborúk és a nemzetgazdaság militarizálása útján, amelyeket a legmagasabb profitok biztosítására használnak fel.“ A kapitalista gazdaság eme alapvető törvényével szembehelyezkedik a szocializmus alapvető gazdasági törvénye, amelynek lényeges vonásait és követelményeit — tanít bennünket Sztálin elvtárs — „körülbelül a következőképpen lehetne megfogalmazni: az egész társadalom szakadatlanul növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítása a szocialista termelés szakadatlan növelése és tökéletesítése útján, a legmagasabb technika alapján.“ E törvények hatása következményeképpen a világgazdasági helyzetben ma a fejlődés két irányvonalával találkozunk. Az egyik: a gazdaság szakadatlan fellendülésének vonala a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban ; a másik vonal a kapitalisi gazdaságé, amelynek termelőerői egyhelyben topognak, s amely a kapitalizmus egyre mélyülő általános válságának karmaiban vergődik. A gazdasági fejlődés e két vonalát tükrözik a Szovjetunió és a tőkésországok ipari termelésének fejlődésére vonatkozó összehasonlító számadatok, amelyeket Malenkov elvtárs beszámolója és más elvtársak beszédei idéztek. Így például a Szovjetunió ipari össztermelése 1951-ben közel 13-szorosa volt az 1929 évinek, míg az Egyesült Államokban a termelés ugyanabban az időszakban mindössze kétszeresen emelkedett és ez is csupán a fegyverkezési hajsza és a koreai nép elleni bűnös háború következménye. Nem kevésbbé meggyőző a következő összehasonlítás. Míg a Szovjetunió a szovjethatalom fennállásának 35 esztendeje alatt 39-szeresére gyarapította termelését, Angliának a termelés ugyanilyen arányú növeléséhez 162 esztendőre volt szüksége, az Egyesült Államok pedig e 35 év alatt mindössze körülbelül két és félszeresére gyarapította termelését. Ez fényesen igazolja a szocialista rendszer és gazdasága hatalmas felsőbbrendűségét. A fentiekhez még újabb adatokat is sorakoztathatunk a népi demokratikus országok gyorsütemű fejlődéséről. Ha például a mi országunkat vesszük, ipari termelésünk volumenye megkétszereződött a háború előtti színvonalhoz képest, az ipar egész sor döntő ágában pedig ez a növekvés még sokkal nagyobb. 1948-hoz viszonyítva, ipari termelésünk csupán 4 év folyamán — tekintetbe véve az 1952. évi terv végrehajtását — 300 százalékra emelkedik. Ugyanakkor a kapitalista világ kis országainak gazdasága a tönk szélén áll annak a hírhedt ’„segély“nek a következményeként, amelyet az amerikai imperializmus rájuk kényszerített a Marshall-terv formájában. Ez a terv a gazdasági leigázás, a belső ügyekbe való durva beavatkozás s ez országok nemzeti függetlensége és állami szuverenitása alárendelésének és elrablásának a terve. Ez az eredménye annak, hogy korunk gazdasági életében két fejlődési irányvonal létezik. Sztálin elvtárs „A szocalizmus gazdasági problémái a Szovjetunióban“ című munkájában arra tanít, hogy a második világháború legfontosabb gazdasági eredménye az, hogy az egységes, mindent átfogó világpiac szétesett, s ez a körülmény a kapitalista világrendszer általános válságának újabb kimélyülését határozta meg. Ma két párhuzamos világpiac van, amelyek ellentétes irányban fejlődnek: a demokratikus, békés tábor országainak piaca, és az agresszív imperialista tábor országainak piaca. A demokratikus tábor piacán belül a kapcsolatokat a gazdasági együttműködés és a kölcsönös segítség jellemzi. Ennek az együttműködésnek a tapasztalata azt mutatja, — írja Sztálin elvtárs — hogy egyetlen tőkésország sem tudott volna olyan tényleges és magas műszaki színvonalú segítséget nyújtani a népi demokratikus országoknak, amilyet a Szovjetunió nyújt nekik. Ez a segítség technikailag elsőrendű és ugyanakkor a lehető legolcsóbb. A lényeg mindenekelőtt az, — hangsúlyozza Sztálin elvtárs — hogy ennek az együttműködésnek az alapja az az őszinte óhaj, hogy egymáson segítsenek az általános gazdasági fellendülés érdekében. Sztálin elvtárs rámutat, hogy ennek eredményeképpen gyors ütemben fejlődött a népi demokratikus országok ipara, s előre látja, hogy ezek az országok rövidesen odáig jutnak, hogy nemcsak hogy nem lesz szükségük tőkés országokból való árubehozatalra, hanem maguk érzik majd szükségét annak, hogy elhelyezzék termelésük árufeleslegeit. Kongresszusi beszédében Mikojan elvtárs országunkat a Szovjetunió és a népi demokratikus országok közötti testvéri együttműködés eredményeinek példájaként, állította. Méltán mutatott rá, hogy a Román Népköztársaság a kőolajtermelés fellendítésével egyidejűleg megszervezte a most már teljes fejlődésben lévő gépipart és a Szovjetunió testvéri segítségére támaszkodva, maga állítja elő a kőolaj kitermeléshez szükséges csaknem egész felszerelést és rátért a kőolaj finomításhoz szükséges bonyolult készülékek termelésére. Ez az egyetlen példa a világon, hogy egy kőolaj forrásokkal rendelkező kis államnak saját kőolajipari felszerelést gyártó ipara is van. A demokratikus tábor országai közötti árucsere további növekedése, a hosszúlejáratú gazdasági egyezményekre való áttérés, a gazdasági együttműködés új formái e tábor országai között, az a lehetőség, hogy terveiket öszehangolják és főleg az a hatalmas segítség, amelyet a Szovjetunió nyújt a demokratikus tábor öszszes többi országának, mindez rendkívül fontos szerepet játszik a demokratikus országok gazdasági fejlődésében és megakadályozza az imperialisták kísérleteit, hogy akadályokat gördítsenek fejlődésük elé, hogy gazdasági zárlattal aláaknázzák gazdaságukat. Egészen más az imperialista tábor piacának a helyzete és az e piachoz tartozó országok közötti kapcsolatok természete. Ez a piac egyre jobban összeszűkül a gazdasági válságok, a munanélküliség, a tömegek elszegényedése, a lakosság fogyasztásának csökkenése következtében, a demokratikus táborhoz tartozó országok piacának elvesztése következtében. Az amerikai imperializmus — a legterhetetlenebb és legagresszívebb imperializmus — a világpiac fölötti uralom teljes meghódításával igyekszik szabadulni a gazdasági nehézségektől; azt „szövetségesei“ és „barátai" rovására és hátrányára cselekszi, Angliával kezdve. A tények azt mutatják, — mondotta Malenkov elvtárs — hogy Angliára egyetlen ellensége sem mért olyan súlyos csapásokat és nem rá (Folytatás a 3. oldalon.) . VÖRÖS ZÁSZLÓ