Vörös Zászló, 1967. július (19. évfolyam, 154-179. szám)
1967-07-18 / 168. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ RKP MAROS-MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNYI BIZOTTSÁGA ÉS A TARTOMÁNYI NÉPTANÁCS LAPJA XIX. évfolyam 168 (4856) szám 1967. július 18. kedd Ara 25 báni Ion Gheorghe Maurer elvtárs Hollandiába utazott Ion Gheorghe Maurer, Románia Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke hétfő reggel a fővárosból repülőgépen Hágába utazott, ahol hivatalos látogatást tesz a holland kormány meghívására. Hollandiai látogatására a román kormányfőt elkíséri Corneliu Manescu külügyminiszter, Angelo Miculescu, a Mezőgazdasági Főtanács első alelnöke. George Elian Románia hágai nagykövete, tanácsosok és szakértők. Induláskor a Baneasa repülőtéren jelen voltak a következő elvtársak: Alexandra Birládeanu, Emil Bodnarac, Hie Verdet, Iosif Banc, Petre Blajovici, Grigore Geamanu, az Államtanács titkára, a kormány több tagja. Ott volt Dr. Visscher, Hollandia bukaresti ideiglenes ügyvivője és a nagykövetség tagjai. (Agerpres) ------------------------------------------- Gazdaságosabbá válik a karbidtermelés gépesítési alapra van szükségük, aminek gazdasági hatékonysága viszont meghaladja az évi 10 millió 900 ezer lejt. A több és gazdaságosabb termelést tehát a belső tartalékok felkutatására, a kisgépesítés nyújtotta előnyökre alapozták. A termelés és a munka tudományos megszervezését tanulmányozó alkollektíva — amint a fenti összesítő adatok bizonyítják — igen hasznos munkát végzett. A szakemberek számításaiból kitűnt, hogy a legjelentősebb belső tartalék a karbidkemencék jobb kihasználásában rejlik. A kemencék kihasználási fokát elemezve megállapították, hogy a termelés nem mindig egyenletes ütemű az év minden szakaszában. Károsan befolyásolták a kihasználást az üzemzavarok. Emiatt az új és régi kemencék az elmúlt esztendőben 683 órát álltak. A leállás okozta kiesések felszámolására, és általában a jobb kihasználás érdekében már eddig több intézkedést tettek. Az elektrod-szorító gyűrűket — amelyek a hegesztésnél gyakran megrepedtek —, most öntöttacél gyűrűkkel helyettesítik. Az 1-es és 2-es számú régi kemencéknél bevezették az automatikus elektród-hosszabbítást, ami 1,5 tonnával növelte a napi karbidtermelést. Rövidesen üzembe helyezik a víztisztító állomást, s ezzel megszűnnek majd az eliszaposodás okozta csőrepedések, ami miatt a tavaly 207 órát szünetelt a munka. Jövő évre irányozták elő a 3-as számú kemence módosítását, hogy ennek is növelhessék teljesítőképességét. A korszerű 4-es számú karbidkemencénél az elmúlt esztendőben még nem érték el a tervezett paramétereket, csupán kettőt teljesítettek belőlük — a termelő kapacitást és a villanyáram-fogyasztást. A termelés és a munka jobb megszervezésével azonban olyan jelentős belső tartalékokat mozgósítottak, amelyek lehetővé tették, hogy ez év első felében csaknem minden paramétert teljesítsenek, illetve túlszárnyaljanak. Az új karbidkemence munkaközösségének tevékenységébe beállt minőségi javulást elegendő egyetlen számadattal szemléltetnünk: a tervezett 38,8 százalékos jövedelmezőség helyett az első félévben megközelítették a 42 százalékot. Ha a 4-es számú kemence műszaki-gazdasági mutatóit összehasonlítjuk más, iparilag fejlett országok megközelítőleg azonos karbidkemencéivel, a következőket tapasztalhatjuk. A Tirnoveni-i új kemence teljesítmény-tényezője (0,88) jobb mint a Nyugatnémetországban, Franciaországban, Lengyelországban és az NDK-ban működő berendezésekénél, ahol ez a mutató 0,83—0,86 között váltakozik. A technológiai áramfogyasztás — a nyersanyag és a késztermék minőségétől függően — elég nagy eltérést mutat. A 4-es számú kemence 1 tonna karbid előállításához 2.820—2.830 kilowattóra áramot használ fel, kevesebbet, mint a Német Demokratikus Köztársaságban (3.044 kilowattóra) és Lengyelországban (3.270 kilowattóra), ugyanolyan minőségű karbid (290 liter acetilén/1 kilogramm) gyártásához, de többet mint Franciaországban és Nyugat Németországban, ahol az áramfogyasztás 2.550—2.700, illetve 2.577—2.837 kilowattóra között mozog. A francia karbid minősége: 307 liter acetilén/1 kg karbid, a nyugatnémeté 278/1 kg. A mész és szénfogyasztásban alig van eltérés. A román karbidgyártás tehát lépést tart a gazdaságilag fejlett országok hasonló iparágával és minden jel arra mutat, hogy az eddigi előnyét a jövőben még tovább növeli. Sz. D. Válaszul kérdésemre kimutatást tettek elém. Ezen összesítették a gazdasági hatékonyságát annak a tanulmánynak, amelyet egy szakkollektíva a Tirnaveni-i Vegyipari Kombinát karbidrészlegéről készített. Még ebben az évben 10.000 tonna kabaddal növelik a termelést, előirányzaton felül, és 2.551.000 lejjel csökkentik a tervezett költségeket. Az 1967—70 közötti években az egy munkásra eső termelékenység 181,6 tonnáról 202,5 tonnára emelkedik, a terven felüli megtakarítások meghaladják a 20 millió lejt és 38.907.000 lej többlet jövedelemmel zárják az említett időszakot. Egy másik sokat mondó számadat is magára vonja a figyelmet: a javasolt intézkedések végrehajtásához 4.382.000 lejes kis HemcsaU maUmaUUa! Szekernyés László Aggódom a fiatalokért. Régesrégi, eldöntetlen vita alapján aggódom értük. Szó sincs róla, nem tartozom a „vaskalaposok“ közé, akik a mai és mindenkori fiatalságot miniszoknyája és trapéznadrágja alapján ítélik el, vagy 40— 50 évvel a vállukon, szemforgató módon aggódnak értük, holott annak idején ők maguk sem voltak jobbak a Deákné vásznánál. Tudom és hiszem, az ifjúság mindig hévvel és hittel, lendülettel és — lehet — néha talán kisebb nagyobb meggondolatlansággal intézi és intézni akarja saját ügyeit. Ez így van rendjén s így is lesz — remélem — míg a világ világ. Ennek ellenére mostanában, pontosabban, amióta befejeződött az érettségi és megkezdődtek a felvételi vizsgák, egyre inkább hatalmába kerít egy másfajta aggodalom. Sajtóban és vitákon egyaránt sok szó esett erről is, de csak mostanában éreztem először, hogy veszedelmesen nő a távolság korosztályom, a harminc évesek, és a tizennyolc-húsz évesek között. A távolság, melyet természetesen nem években mérek, s mely a szellemi érdeklődésben, a kapcsolódási területen jelentkezik. Tudom, világjelenség, pszichológusok, pedagógusok és írók egyaránt foglalkoznak vele, de megoldást nem igen találtak rá — egyelőre. Arról van szó, hogy a most végzettek szellemi érdeklődése szinte szöges ellentétben áll, mondjuk, a húsz-harminc évvel idősebbekével, s anélkül, hogy — ezt hangsúlyozni szerretném — mondvacsinált nemzedéki kérdést emlegetnék, kissé aggódom értük. Persze, ez merőben a művészetek síkjára beállított ember aggodalma; azé, aki élvezi ugyan a modern technika minden áldását, a civilizáció, a műanyagok és az atom századának minden jótéteményét, de szégyenszemre nem érti, s már reménye sem igen maradt arra, hogy valaha is megértse a XX. század technikai vívmányait. Ennek az embernek a nevében aggódom, szégyenkezve is, igaz, mióta egy frissen érettségizett diákkal beszélgetve kiderült, hogy fogalmam sincs a dezoxiribonukleinsavról, s horribile dictu még egy egyszerű lineáris függvényt sem tudok megoldani. Hát igen ... Erről annak idején lemaradtam, s a lemaradást már nem tudom behozni. Viszont én nem mosolyogtam rajta, nem is pirítottam rá, amikor rájöttem, hogy életében egyetlen Rilke verset sem■ olvasott, s a hellén-szel- i lemről nem tudja, eszik-e vagy isszák." Dehát erre neki nincs is szüksége, mondta természetes hangon, hiszen vegyészmérnök lesz ... És ekkor kezdtem aggódni. Csúf szó, szeretném kissé enyhíteni valahogy, de nem sokra megyek, le kell írnom: ezekből a vidám, értelmes , egészséges és józan fiatalokból lesz két- három évtized múltán a szakbarbár. Az, aki a maga szakterületén nagyszerű eredményeket mutat fel, de képtelen egy szép mondat kíséretében átadni jövendőbelijének a virágcsokrot (ha egyáltalán ez eszébe jut). Ebből lesz az az ember, aki hallatlan megvetéssel lekezeli majd azokat a szerencsétlen könyvkukacokat, akik lelkesednek két összecsengő rímért, s a legnagyobb regény mondanivalója is elúszik halló, de nem értő fülük mellett. Márpedig az írók neki is szeretnének írni. Mert van a világnak, az emberi életnek olyan területe is, amelyet nem lehet vegyi képletekkel, sem lineáris függvénnyel ábrázolni és rendszerbe foglalni, van az emberben — ne csodálkozzék, benne is — sok minden, amit csakis a művészetek, az egyetemes emberi gondolkodás és alkotó erő képes felszínre hozni és kifejezni. Annál is inkább, mert a mi állandóan változó, állandó fejlődésben és mozgásban lévő társadalmunk a művészetekben találja meg tükröződését s anélkül, hogy ezt megértené — mondanám neki most, sok napi gondolkodás után — nem le-het belőle jó vegyész, matematikus, vagy mérnök. Persze tudom, megélhet, sőt, remekül megélhet könyvek, filozófia, sőt, ,,filozofálgatás“ nélkül is. Egy jó szakkönyv lehet számá- ra izgalmasabb, mint egy regény, de egész ember nem lehet soha. Márpedig társadalmunk egész embereket kíván. Vezetőket, akik nemcsak azért lettek vezetők, mert kiváló szakemberek, hanem, mert ismerik és megértik az embert. Ezt pedig még a szerves kémiából sem lehet megtanulni. Eltolódást vettem észre, a szellemi értékek bizonyos devalválódását az egyik oldalon, s hipertrófiás értékfelnagyítást a másikon. Végletekben beszélek, tudom, hogy nincs mindenben igazam, hisz pontos statisztikai, szociográfiai adatokkal nem rendelkezem. Csupán annyit szeretnék a magam szerény tehetségétől telhetően útravalóul adni azoknak a tizennyolc éveseknek, akik most élték át a felnőttéválás egyik nagy pillanatát, hogy soha sem szabad megfeledkezni arról az embert, az igazi nagy szellemeket mindig az egyetemességre való törekvés jellemzi, s csak akkor szolgálunk rá igazán az ember névre, ha nemcsak a környező anyagi világot, de saját titkainkat, saját magunkat megismerjük. Mert az élet nem csupán matematikailag levezethető tételekből áll. HÍREK ■ ESEMÉNYEK ■ HÍREK ■ ESEMÉNYEK ■ HÍREK ■ ESEMÉNYEK ■ HÍREK Nyári divatcikkek csökkentett áron A tegnap számos marosvásárhelyi és vidéki üzlet kirakatában megjelentek a reklámfeliratok, amelyek arról tájékoztatják a lakosságot, hogy július 17- és augusztus 19 között 30—35 százalékkal olcsóbban vásárolhatók a nyári divatcikkek, mint az azt megelőző időszakban. Az árleszállítás vonatkozik gyapotból, műanyagból készült nyári ruhákra, nyári fehérneműkre, s úgyszintén különböző nyári cipőkre. Felhívjuk a vásárló közönség figyelmét arra, hogy augusztus 19-e után az összes nyári divatcikkeket ismét az eredeti áron hozzák forgalomba. M HM MMMI «MM MM MBM • BUKAREST LAKOSSÁGA UTOLSÓ ÚTJÁRA KÍSÉRTE TUDOR ARGHEZIT, AZ ÍRÓT ÉS HAZAFIT Július 17. hétfő. E nap délelőtti jén Bukarest lakossága utolsó útjára kísérte Tudor Arghezi írót, arra az útra, amely lezárta a román irodalom és kultúra felvirágoztatása szolgálatába állított ragyogó, áldozatos életét. Az Atheneum előcsarnokában felállított ravatal előtt számos fővárosi lakos állt meg egy pillanatra, hogy lerója kegyeletét a nagy művész iránt, aki minden időkre fennmaradó életművét az embernek szentelte, s akinek írásaiból a nép és a haza, a haza szépségei és sokszázados története iránti olthatatlan szeretet sugárzik. A tömeg ünnepélyesen megilletődötten halad el a ravatal előtt. Az olvasók, akik számára Tudor Arghezi zseniális művet alkotott. Gyászindulók ünnepélyes akkordjai hangzanak fel. A ravatalnál őrséget áll a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága, az Államtanács és a kormány több tagja, az Akadémia, az alkotási szövetségek, központi intézmények és társadalmi szervezetek képviselői, dolgozók. A kegyelet, a nagy halott emléke iránti tisztelet utolsó jeléül Tudor Arghezi, az író hazafi ravatala körül őrséget állnak Nicolae Ceausescu Chivu Stoica, Alexandra Birladeanu, Emil Bodnara?, Paul Niculescu-Mizil, Ilie Verdet, Iosif Banc, Manea Manescu elvtársak. A párt- és államvezetők ezután részvétüket fejezik ki az elhunyt családjának. Tíz óra. Megkezdődik a gyászgyűlés. Pompiliu Macovei, a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság elnöke beszédében ezeket mondotta: ,,Az idők során megszoktuk az író messzehangzó és a román nép egész kultúrájában visszhangot keltő nevének állandó és mindig az újdonság erejével ható jelenlétét. Arghezia minden korú és kategóriájú olvasókhoz szólt, várták, keresték, megértették, csodálták, és szerették őt. Ma, utolsó könyvével, az oly tragikus jelentésű címet viselő Noaptea-val elapadt művészi ihletettségű szava, s a román kultúra befogadta a költőt az örszkevalóságba. Arghezi életműve, amely az ország és az országban élő emberek iránti szeretetet juttatja kifejezésre, szellemi életünk, nemzeti lényünk kincsévé vált. E mű megteremtőjének nevét feljegyezzük azoknak a névsorába, akik a haza lelkét és történetét alakítják, a tegnapi és a mai harcokban részt vett tudósoknak és művészeknek, a holnap ragyogó látnokainak a névsorába. Dalai, amelyeket olykor a lázadás és a harag hatott át, máskor a bizalom és a remény, amely századokon át bevilágította népünk életútját egészen a mai időkig, Arghezi egész életműve alkotó géniuszunk egyik legragyogóbb momentuma. A nemes pátosztól áthatott, a hazafias érzelmek zengő kifejezéseként szálló dala parasztságunk 1907-ben tanúsított forradalmi elszántságát dicsőítette. A hazafias erők harcához csatlakozva Tudor Arghezi szavának egész erejével és tekintélyével szembeszállt a fasiszta diktatúrával és a hitleri megszállással. A szocialista korszak fennkölt eszményeit hordozva, művészi értéket tulajdonított a társadalmi megújulásoknak, kifejezésre juttatva a régi rendszerek béklyóiból kiszabadult emberiség prométeuszi lendületes haladását a megismerés felé, a szabad munka és alkotás nemes örömét. A társadalmi fejlődés összefüggéseinek és irányainak mélyreható megértése az az alap, amelyre Arghezi az utóbbi évtizedekben nagyszabású alkotását építette, amelyben gyakran meghatottan idézte fel a kommunisták harcát, a párt vezetésével megteremtett művét. Befejezésül a szónok arról beszélt, hogy Tudor Arghezi, a nagy társadalmi víziók költője, ugyanakkor a román táj szépségeinek finom hangú dalnoka. Zaharia Stancu akadémikus, az írószövetség elnöke ezeket mondotta: „Nyolcvanhét életévéből Tudor Arghezi több mint 70 évet íróasztala mellett töltött elmélyült munkában, a szavakat csiszolgatva és illesztgetve, halhatatlan verseket és prózai műveket alkotott. Kétségtelen, hogy a több mint 60 kötetet kitevő nagy Arghezi-mű a kivételes tehetségnek tulajdonítható, amellyel a költő született, de ezek a nagy képességek sohasem hozták volna meg a gazdag termést, ha Tudor Arghezi nem ismerte volna mélyrehatóan az életet, ha nem fűzték volna elszakíthatatlan szálak népéhez, ennek történelméhez és nyelvéhez, ha nem hajolt volna szüntelenül a papír fölé, hogy elszánt akarással, kemény munkával örökbecsű és ragyogó munkákat teremtsen. Ezt a példamutató képességet, hogy minden egyes verssor vagy prózai írás művészi kidolgozására oly nagy gondot és tudást fordítson, Tudor Arghezi nagy elődeitől, Eminescutól, Creangától, Caragialetól örökölte, azoktól, akiknek neve szent előttünk, de akik mellett az ő neve sem homályosul el. Tudor Arghezi első írása 16 éves korában jelent meg és két héttel ezelőtt még alkotott. A hatalmas mű, amelyet örökül hagy, egyedülálló újszerűségével, változatosságával és kifejező erejével. Az igazság harcosaként hevesen támadta országunk régi társadalmi-politikai berendezését, s már ifjú korában kimutatta a szocialista eszmék iránti megbecsülését. Népünk viszontagságaiban Tudor Arghezi mindig az elnyomottak, a tömegek, az igazság oldalán állott. Határozott antifasiszta magatartásáért az író a háború idején azzal fizetett, hogy internálótáborba került. Tudor Arghezi elhunytával nemcsak korunk legkimagaslóbb román írója száll sírba, hanem a világ egyik nagy írója is. Tudor Arghezi számos nyelvre lefordított írásával a határokon túl is ismertté tette népünket és hazánkat. A szépség e fáradhatatlan alkotója hatalmas és felbecsülhetetlen értékű örökséget hagyott népére. Ám Tudor Arghezi nemcsak irodalmi művét hagyja ránk, hanem példát mutat munkás életével is, amelyet a román irodalomnak, a román népnek, a hazának szentelt“. Miron Nicolescu akadémikus, az Akadémia elnöke kifejezte a napjaink legnagyobb román költőjének elvesztése fölött érzett fájdalmát, majd ezeket mondotta: „Kifejező eszközeinél fogva Arghezi e román föld szülöttje, amellyel neve örökre egybeforrt. Mondanivalója azonban átlépi az ország határait s mindazokhoz szól, akik küszködtek, szenvedtek, szerettek, akik hisznek a szépben, az igazságban. Mert Arghezi, mint minden nagy lélegzetű, hiteles költő, akiben az élet minden eseménye mély visszhangot kelt, művészetét habozás nélkül a saját népe élethez és munkához való jogának megvédése szolgálatába állította, erőteljesen és megsemmisítő gúnnyal leplezte le egy végnapjait élő társadalmi rend egész rothadtságát. Arghezi a szó erejébe vetett hittel bátran harcolt művészetéért és népéért tollával, amely hol szúrt, mint a méh fullánkja, hol pedig simogató volt, mint az anya vigasztaló szava. Arghezi tagja volt az Akadémiának. Ez általában azok számára jelent megtisztelést, akiket megválasztanak. Jelen esetben azonban ez csak az utolérhetetlen költő kivételes személyiségének hivatalos elismerése volt, s számunkra jelentett megtiszteltetést. Jeles kortársunk emléke örökké élni fog tudatunkban és utódaink tudatában, akárcsak műve. Arghezi költészetének páratlan szépségeit, mélységes eredetiségét, a népművészettel való szoros kapcsolatát kidomborítva Al. Philippide akadémikus, az Akadémia irodalmi és művészeti osztályának elnöke ezeket mondotta: „Tudor Arghezi megjelenése a román irodalomban, századunk elején, forradalmat jelentett a stílus megújító ereje tekintetében. Arghezi prózában és versben egyaránt szembetűnő újításokat hozott, írása nem hasonlított semmihez, amit addig írtak. Ritkán található az irodalomtörténetben ilyen egyéni stílusművész, mint Tudor Arghezi. De mindennél bámulatosabb ebben a költői egyéniségben az, hogy Tudor Arghezi műve, noha a kifejezés szempontjából annyira egyéni, alapjában magában foglalja a román népi teremtőerő legjellegzetesebb elemeit. A költő kikristályosította a román folklór lényegét és ebből merítette költészetének kifinomult elemeit. Valóban bámulatos a népi jellegnek ez a megőrzése ebben a stílus és a kifejezőeszközök szempontjából annyira új költészetében. Most, amikor a halandó ember elhunyt, a halhatatlan mű a nagyszerű költészet örökké élő példaképeként marad fenn, mivel rendelkezik azzal a ritka tulajdonsággal, hogy egészen egyéni, páratlanul eredeti formákban általános emberi lényeget ábrázol, amelyben az ember alapvető érzelmei állandóan új kifejezési formában nyilvánulnak meg, a döbbenetes erejű stilisztikai megfogalmazás folytán“. Florian Cojocaru munkás szintén lerótta utolsó kegyeletét a nagy elhunyt író iránt, aki szerette az anyagi javak alkotóit. „Fájó szívvel válunk el ma — mondotta — a Cintare omului költőjétől, irodalmunk egyik legragyogóbb képviselőjétől a honpolgári, a hazafias és a művészi öntudat nemes példaképétől, Tudor Arghezitől, a Szocialista Munka Hősétől. Több mint 70 éven át nap mint nap géniuszával szolgálta országát és népét, a dolgozó tömegek testvérének érezte magát, gondolataink, fájdalmaink, örömeink és törekvéseink tolmácsolója volt. Lángoló szava bátorított, belénk oltotta az ember erejébe, a szabadság és az igazság nemes eszményeibe vetett szilárd hitét. Beteljesedve látva álmait a mai fénylő években, a tavaszt énekelte meg, a megújhodás jelképét, a munka örömét a szabadság napja alatt, a megelégedést, hogy kortársa lehet annak az időszaknak, amely fölött a szocialista győzelem zászlaja leng. Fejet hajtunk a nagy költő ravatala előtt. Mi, munkások mindig magunk mellett tudtuk őt, mint jóbarátot, mint elvtársat, aki szintén munkás volt az irodalom mezején, példát mutatva nemes hivatása iránti odaadásával, kitartásával, ügyszeretetével’1. A Tudor Arghezitől való elválás e nehéz pillanatában — mondotta Despina Tomescu diáklány — gyászoló szívünk ismét emlékezetbe idézi a szépségnek azt a világát, amellyel a szó nagy mestere titkokra és bizonyságokra áhítozó lelkünket gazdagította. Mindig közel éreztük magunkhoz, mindig kortársunknak éreztük, mert általa behatoltunk az ismeretlen csodák nagy birodalmába, s felfedeztük önmagunkat; az ifjúi érzések és a gondolatok forgatagában irányította lépteinket a megismerés kitaposatlan ösvényein. Társunk volt az álmokban és eszményekben, szívünk hozzáfordult tanácsért. Számunkra, diákok számára Arghezi nagy tanítómester volt és marad, aki megtanít az emberségre és a szépre, a hazafiasságra és az emberi magatartásra, a munka iránti igényességre és megbecsülésre, az odaadásra és alkotó szárnyalásra. Elismeréssel hajtunk fejet előtte, mint ahogy fejet fognak hajtani utódaink is, hódolattal megőrizve emlékét. Utolsóként Marin Sorescu, fiatal költő beszélt. Abban az örömben volt részem, hogy néhányszor a mester mellett lehettem. Kezére nézve, amelyből több mint hét évtizeden át nem hullott ki a toll, egy másik gorji művész csodamadara jutott eszembe. A csodamadár, amely szintén az egész világ csodálatát vívta ki, ugyanilyen ritmikus szárnycsapásokkal szállt a végtelenben. Arghezi, évszázadok viharával dacoló népünk ősi erényeinek kifejezője, a népé, amelynek a szabadság és a szép iránti vágyakozása beteljesedett. Arghezi ezeket az erényeket a mai idők, a szocialista Románia jelentőségével telíti. Ezek a legbecsesebb kincsek, amelyeket mindnyájunk mestere most összegyűjtve, nevével együtt reánk hagyott, a nép sorsát megtestesítő hatalmas és szent könyvként, amely sohasem csukódik be. A gyászgyűlés véget ért. Kulturális és tudományos életünk élvonalbeli személyiségei kiviszik Tudor Arghezi koporsóját az Atheneum gyászlepellel bevont előcsarnokából és elhelyezik a halottaskocsin. Az Atheneum előtt az emberek sokasága lehajtott fővel búcsúzik a nagy román költőtől. Egy század katona gyászszalagos zászlóval tiszteleg. A katonazenekar gyászindulót játszik. A gyászkocsi megindul a Mártibor felé. A menet élén a mester gyászkeretes arcképét viszik. Érdemrendjei és érdemérmei bíborpárnákon csillognak. Az elhúnyt családtagjai mellett haladnak a gyászkocsi mögött a következő elvtársak: Manea Manescu, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának póttagja, a KB titkára. Roman Moldovan, a Minisztertanács alelnöke, Grigore Geamanu, az Államtanács titkára. Pompiliu Macovei, Miron Nicolescu, Zaharia Stancu, az RKP KB, az Államtanács és a kormány több tagja, központi intézmények és társadalmi szervezetek vezetői, a kulturális és a tudományos élet sok személyisége és számos honpolgár. Útban Mártibor felé, az utcák mentén a bukaresti lakosok, idősek és fiatalok ezrei fájdalommal válnak meg a román nép nagy költőjétől és fiától — Tudor Arghezitől. A gyászmenet megérkezik a Martiborhoz. Itt Eugen Jebeleanu költő elmondotta az utolsó búcsúbeszédet: Semmi sem tűnik el mindabból — mondotta — amit szelleme az általa megújított és megnemesített nyelv öntőformáiban hátrahagyott. Semmi sem válhat csupán emlékké abból a harcból, amelyet Arghezi vívott, hogy népünk nyelvét és gondolkodását az egyetemes tisztelet régióiba emelje. Mert Tudor Arghezi, a nagy művész bebizonyította, hogy a művészet erőt jelent, hogy a művészet olyan állandó jelenség, amely nélkül az élet kimondhatatlanul szomorú lenne. A névtelen embermilliók megtestesítője volt, azoké, akiknek a szavában a források csobogása az őszi szél sóhajtása, a privát sürítése és a hullámzó búzatáblákat simogató, jótékony nyári szellő susogása zeng. Tudor Arghezi múlhatatlan emlék. De ime. Tudor Arghezi itt van körünkben, mondhatatlanul élőn, az emberiség legdrágább, szavakkal ki nem fejezhető kincsében, aminek a neve a szellem. És ime, ez a szellem testamentumba foglalta saját történetét, a miénket, e szocializmust építő népét, az emberiséget, legyőzve a sötétséget és a halált. Beszédének végén Eugen Jebeleanu felolvasta a mester Testament című megrendítő költeményét. Ezután felhangzik Románia Szocialista Köztársaság állami himnusza. Egy század katona sortüzet ad le. Visarion püspök, a Román Ortodox Egyház Pátriárkátusának vikáriusa papi segédlettel istentiszteletet celebrált. A gyászinduló akkordjai közepette a koporsót lebocsátják a sírba a Martisor-i ház kertjében, annak a háznak a kertjében, amelyben Tudor Arghezi hosszú éveket töltött alkotó tevékenységben, s amelyet oly melegen emlegetett halhatatlan művében. Országjáró diákok örömére A marosvásárhelyi „Dózsa György“ utcai Szakmai Iskola bentlakásának falára, az üvegtáblára meglehetősen vonzó színekben ez a felírás került: ..Baza Turistica Republicana“. Hétfőtől a szóbanforgó iskola szépen berendezett bentlakása szállást és pihenést nyújt azoknak az országjáró kiránduló iskolásoknak, akik a nyári vakáció idején tartományunk természeti szépségeivel, történelmi nevezetességű helységeivel és múzeumával ismerkednek. Városunkban két köztársasági turisztikai központot rendeztek be. Az egyik az Unirea Líceum internátusa 100, míg a másik a Szakmai Iskola bentlakása 60 férőhelyes. Itt szállásolják el a különböző tartományokból városunkba érkező kiránduló diákokat, s gondoskodnak ellátásukról is. Kisebb fajlagos A Marosvásárhelyi Városi Helyi Ipari Vállalat tükör részlegén egy olyan berendezést alkalmaznak — Rettegi Brúnó technikus újítása —, amellyel visszaszerzik fogyasztással a tükrözéshez használt ezüstnitrát egy részét. Az elmés újítás bevezetésével évente 344 800 lej értékű ezüstnitrátot takarítanak meg. Javítják az iskolát A palotailvai néptanács idejében megtette a szükséges intézkedést az iskola javítására, az új tanév alapos előkészítésére. Az eddigi munkálatokat véve alapul elmondhatjuk, hogy a toplicai helyi gazdálkodási vállalat jó minőségű munkát végez. (Aurel Trebici levelező).