Vörös Zászló, 1970. július (22. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-19 / 168. szám
= 4 = A vásárhelyi színjátszás kezdetei Hivatásos színjátszásunk megszületésében nagy szerepet játszott az iskolai színjátszás. A nagyenyedi „tógás deákok és úrfiak“, mintegy harmincötön, 1791-ben elhatározták, hogy társaságot létesítenek, melynek célja idegen nyelvekből színműveket fordítani, eredeti költeményeket írni és darabokat eljátszani. Ez a kis társaság nem egy későbbi kolozsvári színész számára hasznos előtanulmányt jelentett; az 1792- ben megalakult színtársulat három tagja az ő soraikból került ki. Több színész nevelődött a kolozsvári iskolai előadások szereplőiből is. Ennek az első társulatnak a tagjai között találjuk ők Filep Istvánt, aki egy Marosvásárhelyt felépítendő színház ügyében 1794-ben mozgalmat indított és beadványt szerkesztett. Kezdeményezése nagy visszhangot keltett egyes körökben, mivel a Kollégium diákjai már az 1770- es évek körül rendeztek játékokat és ezeket a vásárhelyi polgárok is szívesen látogatták. (Az előadásokat korábban a Cigánymezőn tartották, mely az ifjúság játszótere volt.) A játékok, a darabok egyre merészebb hangot ütöttek meg és ezért „mintegy 1780 tájt megtiltatott a komédia.“ Egy évtized elteltével Aranka György nevezetes röpiratában nagy figyelmet szentelt az állandó színház eszméjének. Művelődéspolitikai terveiben a színházi törekvéseket a nyelvművelési mozgalommal hangolta össze, és mindent elkövetett, hogy a társaság tagjai segítséget nyújtsanak az akkoriban megalakult kolozsvári színtársulatnak. őri Filep István terve, melyet a kisváros akkor mindössze néhány ezer lakosának — a nemesség, diákság, polgárság — nagy színházszeretetére alapozott, sajnos nem valósulhatott meg. Ma már megmosolyogtató elképzelése, hogy milyen kevés is kell a színházalapításhoz. Szerinte szükség lenne egy 61/2 öl hoszszú 31/2 öl széles, 2 öl 2 láb magas deszkaépületre. Ebben épülne fel egy tíz ölnyi színpad, melynek felszerelése egy első függönyből „továbbá egy-egy erdőt, tömlöttöt, szobát, kertet ábrázoló kárpit, ... utóbbiak mindkét oldalukon más-más díszletekkel“ — állana. A vászon, festék, enyv szükséglet pontos kiszámítása után igényel még 8 szál vékony fenyőgerendát, 72 szál deszkát és 12 bádogtáblát a gyertyafény visszaverésére. (Ez lett volna a „világítási berendezés!“) A társulat tagjait őri a színjátszásra díjtalanul vállalkozó nemes ifjatóból akarta összetoborozni, (hála a kollégiumi előadásoknak, ilyen jelentkező akadt volna), és csak két színésznő számára igényelt fizetést, bár a jó nevelésű nemes kisaszszonyok felléptetését sem látta kivihetetlennek. (Ezt állítani ebben a korban — nagyon kockázatos volt!) A Martinovics féle összeesküvés vérbe fojtása utáni években a bécsi rendeletek, az iskolai nevelés megszigorítása és mindenfajta haladó gondolat üldözése háttérbe szorította a színházépítés-alapítás eszméjét, mely az 1800-as évek elején újult erővel lángolt fel városunkban. Kolozsváron — a jobbnál jobb előadások ellenére — a közönség a színházat eltartani nem tudta, és ezért a színészek minden esztendőben vándorlásra kényszerültek. Wesselényi úgy gondolta, hogy talán Vásárhellyel közösen kifizetődne a vállalkozás. A kolozsváriak levelet írtak a város tanácsának és hatheti vendégjátékra kértek engedélyt, továbbá egy nyári színház felépítésére alkalmas telket, hogy az uraságok által megajánlott építőanyagból színházat emeljenek. Rövidesen városunkba érkezett a kolozsváriak direktora és kitűnő színésze, Kotsi Patkó János, aki olyan hévvel látott hozzá az építkezés megszervezéséhez, hogy rövid időn belül el is készült a vár melletti deszkaszínház, melyet azonban a pénz és az építőanyag megajánlások elégtelensége miatt nem tudtak tetővel ellátni. Szerencsére 1803-ban száraz nyár volt, és az előadásokat, díszleteket egyetlen egyszer sem áztatta el az eső. A diákok és a rakoncátlan inasgyerekek néha kövek és dinnyehéjak bedobásával igyekeztek megzavarni az előadást. Egyszer azonban éppen a nagyhatalmú „polkcáj“ fogai közül ütötték ki a pipát, aki ezután „darabontokat“ rendelt ki a színház védelmére. Ezek arra is ügyeltek, hogy a hazatérő csorda kárt ne tegyen az „épületben.“ Az első évadban 27 előadást tartott a társulat. Eljátszotta Goldoni: Két úr szolgája, Moliere: Tettetett beteg című vígjátékait, Kotsi Patkó János: Havasi juhászlány című kétfelvonásos „énekes játékát“. (hazai darabként!) Az opera műfaját Az aranyidő, majd Az oskolamester, mint doctor képviselte. Az első évad nagy sikerének hatására a kolozsváriak a következő években is eljöttek Vásárhelyre és sok élménnyel ajándékozták meg a közönséget. Gergely Géza * * SZÉCSI ANDRÁS: Luxemburg — kerti díszfák Két vers Aszfaltba borítom Előtted az utcát, Tisztára törlöm az eget, Sóhajaimmal kiszellőztetem A világot Neked. Messzire űzöm a szelet. Magamba szívom Leheleted. Tüzet szítok Az alvó képzeletbe, Hogy meg ne fázzék Bűnüktől az este. VAJDA FERENC Vállat aidőtől Az Idő lassan összemossa Átlátszó kis gömbök utaznak az Időből kiszakadva: szavak. És torkomban összetorlódnak a bűntudat kemény galuskái. A pontos és fontos időkben ki nem mondott kemény szavak. Persze, az Idő lassan kiválasztja a jajt, a kiáltó kemény szavakat a gyöngéd simogató emberi szavakat s átdübörgeti tudatod alatt és szíveden csomót old torkodban s nyugtalan éjszakát, de az adott pontos és fontos időben a hallgatást a szavakat a szavakat... A SZAVAKAT RENDBEN hol lehet elmondani még, amikor már kiürültek E SZÁZAD terei , és elvonultak, kik erre várták. Átlátszó kis gömbök utaznak az időből kiszakadva, szavak az ókorból, középkorból, újkorból, a holnapból. De most magunkról szóljanak a kemény szavak, a gyöngéd szavak, szóljon a tereken az okos jeleni D. SZABÓ LAJOS a rajt... SÜKÖSD FERENC rajza Asszonyin) az asszonysorsról — a századelőn — Kaffka Margit emlékezete — Az írónőket hosszú ideig gyanakvó szemmel nézték. Olvasók és kritikusok egyaránt kétkedve vették kézbe írásaikat. Könnyzacskókra ható szenti mentalizmust, „bájos dilettantizmust", vagy legjobb esetben kuriózumot sejtettek mögöttük. Még George Sand is férfinevet választott és férfiruhát hordott, hogy elismertesse művészetét, hogy ne vessék minduntalan szemére női mivoltát. A magyar irodalom a huszadik század előtt valóban nem dicsekedhetett olyan női tehetségekkel, akik eloszlathatták volna a gyanakvást. Az Árva Bethlen Kata vagy Petrőczy Kata Szidónia nyomdokaiba lépő írónők epekedő és érzelgős írásai tényleg nem alkottak rangos irodalmat. Kaffka Margit volt az első nagy írónő, aki megtörte ezt az áldatlan hagyományt a magyar irodalomban. Aki elsőnek ábrázolta nagy művészettel a női lelket. Akinek írásait már nem kellett gyanakvással forgatni, hisz az asszony élet gondjait az általános emberi mondanivalók magasságába tudta emelni. Műveivel (amelyek közt ott van az egyik legjobb, legteljesebb, legharmonikusabb magyar regény, a Színek és évek) megbecsülést szerzett a nőíró rangjának. Utat nyitott, irányt mutatott az utána jövőknek. Élete rövid és tragikus volt 1880-ban született Nagykárolyban. Gondokkal, bajokkal küszködve szerzett tanítónői, majd tanárnői oklevelet. S miközben verseit, novelláit és regényeit írta, nagy szeretettel tanította igazi emberségre tanítványait. Első házassága csak gyötrődést hozott. Második házasságában már megtalálta volna az áhított szépséget, erre a szép, emberi kapcsolatokra azonban rávetült a háború fekete árnyéka. És, hogy a tragédia beteljesedjék, harmincnyolc éves korában, 1918-ban sírba viszi az egész Európán végigszántó spanyolnátha járvány. Rendkívüli tehetségének nincs jobb bizonyítéka, mint az a tény, hogy ez alatt a tragikusan rövid élet alatt is jelentősét, időtállót alkotott. A század első éveiben versekkel kezdte. Első verskötetének megjelenése után a legnagyobb élő költő, Ady Endre üdvözölte. S amikor pár év múlva novellákkal, illetve regénnyel jelentkezett, a korszak másik írónagysága, Móricz Zsigrifond írt meleg hangú, elismerő méltatást róla. Móricz írja le az 1912-ben megjelent Színek és évek c. regényről azt a sokat idézett megállapítást, hogy „a társadalom bírálója sokkal több törvényszerűséget vonhat le a könyvből, mint magából az életből." Nem kétséges, hogy a legnagyobbak véleménye ösztönzően hatott az írónőre. A legtermékenyebb esztendők sora következik ezután. A novellák mellett hamarosan újabb jelentős regények látnak napvilágot. 1913-ban a Mária évei, 1917-ben az Állomások és még ugyanebben az esztendőben a Hangyaboly. Legnagyobb regénye mégis a Színek és évek marad. Ebben adja a női lélek legtökéletesebb rajzát, ebben ábrázolja legteljesebben a korabeli társadalom lélekzsugorító hatását. Azt a világot, amelyben elérhetetlen marad a szépség. Egy idős asszony emlékszik vissza a könyvben hányatott életére. Rendezgeti a múlt eseményeit... és közben... boldognak vallja magát. Pedig az emlékek sorjázása nem bizonyít mást, mint azt, hogy a boldogság megszerezhetetlen. A hősnő emlékező logikája szerint azonban átrendeződnek az értékek. Ha a boldogságot amúgy sem lehet megtalálni abban a korban, akkor legalább azt tartja boldognak, aki emberül meg tudja állni a helyét az élet örvényeiben. Aki higgadtan és teljes bizonyossággal tudja megválaszolni az élet kérdéseit, önmagát azért tudja boldognak, mert minden korábbi reményével és illúziójával szöges ellentétben belenyugszik a teljes kiúttalanságba, a boldogság lehetőségének csöndes, derűs tagadásába. A könyvben minden végzetszerű és minden rossz épp olyan kikerülhetetlen, mint amilyen elérhetetlenek az álmok, a vágyak. Ezzel a bemutatási eljárással az írónő mesteri módon vonultatja fel azokat a körülményeket, amelyek Portelky Magda életét zsákutcába szorítják. És kemény ítéletet mond a kalodakörülmények felett. Elutasítja azt a társadalmat, amely csak gáncsol és „büntet" mindenkit, aki álmokat, vágyakat dédelget. A sodródó hősnő éppen passzivitásával lázít. Sorsa épp azzal gondolkoztat el, hogy soha sem próbált meg egyebet, mint amit rákényszerített a rokonság. Vívódott, szenvedett, de nem volt ereje szembehelyezkedni környezete hazug normáival. A kiszolgáltatott nő sorsát élte egész életében. Csak késői cselekedeteiben érezzük, hogy leányai számára más sorsot kíván, hogy meg akarja óvni őket saját életének keserűségeitől. Ma már távoli és idegen számunkra a regény világa. Szereplőit messze sodorta tőlünk a történelem. De érdeklődéssel olvassuk Portelky Magda viaskodását ma is. Érdeklődéssel olvassuk Kaffka Margit minden regényét. Hisz kitűnő írásmű mindahány. Olyan könyvek, amelyek nem hulltak ki az idő rostáján, amelyek széles olvasótábort fognak vonzani ezután is. Ezért érdemes emlékezni rá születésének kilencvenedik évfordulóján. Kicsi Antal Elekes Ferenc Átülök magához látja olyan egyedül vagyok már meg ne haragudjon egyedül nem tudok inni kérem énnekem otthon meggyborom van és turcim és minden még ribizli borom is anyám csinálta látja én anyámista vagyok már meg ne haragudjon tudja azt mondják részeges vagyok mióta kirúgtak de én nem tartozom senkinek mióta az eszemet tudom nem tartoztam senkinek na mutasson nekem egy embert akinek tartozom de nekem tudja hányan tartóznak százezren uram százezren így ahogy mondom de ha iszom az én pénzemből iszom van egy szép házam hét nyelven beszél dg elválok s legyen az asszonyé az egész uram most megiszunk erre egy vermutot fehéret vagy pirosat kérjek magának már meg ne haragudjon ne menjen el még kérem de ha elmegy az sem tesz semmit harag nincs én úri ember vagyok a végtelenségig úgy is születtem csak ezt nem értették meg na látja ezért is rúgtak ki már meg ne haragudjon haver is vagyok a végtelenségig százezer indokom van arra nézve hogy elmondjam bánatomat maga most azt hiszi valami bajom van magával de nekem tudja meg nincs semmi bajom soha senkivel nem volt semmi bajom én az olyan embert ki nem állhatom aki beleköt embertársaiba nem tudom világos-e amit most mondok magának Bertuska egyem a szívét van magának fogalma a világról látja rá sem hederítenek az emberre pedig csak azt akartam mondani neki hogy ő a világ legszebb asszonya hogy azt mondja szép aszszonynak ábrázatlana uram hogy van ez tovább látja én mindent tudok százezer dolgot tudnék elmondani magának már meg ne haragudjon hát nem csodálatos mikor két ember szépen megérti egymást egy asztalnál nem mint a politikusok akik állandóan csak veszekednek a világ fölött na kihűlt a kávém maga mért nem szólt hogy igyam már maga elnézi hogy hitvány hideg kávét igyam hát maga milyen ember hogy elnézi én azt hittem magáról haver tud lenni tudja milyen kevés ma a haver na ugye hogy nem tudja maga azt hiszi aki hízeleg magának az máris haver maga téved uram maga súlyosan csalódni fog az életben mint én most magában ennél a rongy asztalnál látja ilyen az élet az ember mindég csalódik például a múltkor is ülök egy asztalnál akkor is csalódtam látja magának kellene egy jó iskola az élet iskolája már meg ne haragudjon így szokták mondani az kellene magának hogy tanulja meg a haverrel hogy kell bánni ne nézzen úgy rám nem vagyok hülye se részeg egy kicsit hangosan beszélek a piros vermuttól érdekes a piros vermuttól mindég egy kicsit hangosan beszélek nem tudom maga mitől szokott hangosan beszélni de valamitől mindenki hangosan beszél és azért mindenki mégse hülye én becsületszavamat adom magának hogy fölállok ettől a rongy asztaltól maga nem érdemli meg az én eszemet az én jóságomat és haverségemet a végtelenségig maga átnéz rajtam biztosan a nőket nézi inkább minthogy megértsen egy szomorú embert látja én azt néztem mindenkiben legyen az vidéki paraszt vagy városi ember hogy megérti-e a szomorú embereket mert a világon ez az egy kell a megértés magának biztos vannak elvei azért hallgat uram nekem százezren tartoznak nem csak pénzzel hanem becsülettel meghajtó köszönéssel sőt uram le a fekete földig kellene hajoljanak előttem sokan de maga ezt nem érti minek is beszélek magának ezekről a gyönyörű dolgokról Bertuska egyem a szívét még egy piros vermutot... Piros vermut Szerkesztői üzenetek Remetei János, Dicsőszentmárton. Egyik régebbi megállapításunkra hivatkozva vitába száll velünk. Azt kérdi: „Miért baj az, hogy még akadnak olyan emberek, akik egyszerűen, közérthetően szeretnének írni és nem úgy, ahogy ma szokásos: „modernül“? Nem baj, sőt jó, ha szerzőink egyszerűen és közérthetően szeretnének írni, de nézzük meg, mit értünk egyszerűségen. Ezt? „Búval élem én életem / Mert nincs aki szeressen / Nincsen aki tiszta szívvel ’/ Szerelemmel ölelgessen.“ Nos, ez valóban egyszerű és közérthető. Csak éppen, hogy nem vers. Legnagyobb költőink Petőfitől József Attiláig közérthető, mindenkihez szóló verseket írtak. De úgy érezzük, van némi különbség e kis idézet és a föntemlített költők versei között. M. Julia segítséget kér szerkesztőségünktől. „Szeretném tudni, — írja —, hogyan fogjak egy regényírásnak neki, milyen formában írjak... papírra lenne szükségem, hogy a szerkesztőségnek dolgozzak“. Szerkesztőségünk szívesen segít minden kezdő tollforgatót, de azt hiszem, eddig még nem akadt olyan valamire való íróember, aki receptet mert volna adni a regényíráshoz. Ha érdeklődésre számot tartó témája és ha — nyílván — tehetsége van, bizonyára boldogul majd tanácsaink nélkül is. B. IbolyaRadnóti, mint írja, nagyon kedveli az irodalmat és nagyon kér, mondjunk véleményt verseiről, s ha lehet, közöljük azokat. Hétről hétre számtalan szerző fordul ilyen kéréssel szerkesztőségünkhöz. Mi ezeket a kéréseket csak igen kis mértékben tudjuk teljesíteni. Ezúttal sem. Egyik verséből idézünk: „Ha a szerelmem nem enyhíted / S az okom el nem érinted / Van más is a világon / Amíg a párom megtalálom“. Hasonló hangnemben ír Sz. Rozália. Egy egész „tavaszi csokor“ füzetnyi verset küldött: „Hogy ki vagyok? / Nem tudom magam sem/ Hogy mi vagyok? / Azt még úgysem.“ Sorait kommentár nélkül hagyjuk. Két tehetséges szerző jelentkezett az utóbbi időben. Mátyás István Málnásfürdőről, aki merész képeivel, eredeti természetlátásával följogosít arra, hogy figyelemmel kísérjük fejlődését és várakozzunk újabb küldeményeire. Széll Béla Marosvásárhelyről szintén figyelemre méltó verseket küldött be. A Vonaton címűből idézünk is két szakaszt: „Nézem az arcom az ablaküvegben s én leszek egyszerre minden, mi elsuhan: a gyermekek, kik utánam integetnek, a kaszások, kik fölnéznek egy pillanatra, zöld peronok és kék esti szerelmek. Csattog alattam a múló világ, és minden kaszasuhintással kevesebb leszek őh, nem is kellene megérkezni, mert a végső állomáson egy utolsó óra ketyeg.“ (Szőcs) Könyvről — olvasásról — A könyvtárak nem egyszerű templomai a tudománynak, hanem műhelyei, a könyvek pedig a szocialista munka szerszámai. Lenin — Könyv nélkül kultúrát adni a népnek, — lehetetlen dolog. Viszont a nép kultúrája nélkül semmilyen gazdasági szerkezetnek, politikai formának nincs értéke. N. Iorga — Az olvasás is elgondolkodás s az írás is beszéd. Mihály . — Az a mű, amely a figyelmes olvasó számára nem nyit kaput — mégha ez a kapu mellékudvarba vezet is — úgy gondolom, nem szolgál mást, mint a várúr védelmét. Bajor Andor — Régi könyveket és régi barátokat nagyon meg kell becsülni. Chamfort — Minden jó könyv való a népnek, amelyet pedig nem olvasna a művelt olvasó, az a népnek sem való. Szabó Ervin — A könyvmáglya lángjánál nagyszerű pecsenyéket lehet sütni — ha nem is az éhezők számára. Bálint György MÉSZÁROS JÓZSEF gyűjtése Haller József Vetkőző nő