Vörös Zászló, 1970. július (22. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-19 / 168. szám

= 4 = A vásárhelyi színjátszás kezdetei Hivatásos színjátszásunk megszületésében nagy sze­repet játszott az iskolai szín­játszás. A nagyenyedi „tógás deá­kok és úrfiak“, mintegy har­mincötön, 1791-ben elhatá­rozták, hogy társaságot léte­sítenek, melynek célja ide­gen nyelvekből színműveket fordítani, eredeti költemé­nyeket írni és darabokat el­játszani. Ez a kis társaság nem egy későbbi kolozsvári színész számára hasznos előtanul­mányt jelentett; az 1792- ben megalakult színtársulat három tagja az ő soraikból került ki. Több színész neve­lődött a kolozsvári iskolai előadások szereplőiből is. Ennek az első társulatnak a tagjai között találjuk ők­ Filep Istvánt, aki egy Maros­­vásárhelyt felépítendő színház ügyében 1794-ben mozgalmat indított és beadványt szer­kesztett. Kezdeményezése nagy visszhangot keltett e­­gyes körökben, mivel a Kol­légium diákjai már az 1770- es évek körül rendeztek játé­kokat és ezeket a vásárhelyi polgárok is szívesen látogat­ták. (Az előadásokat koráb­ban a Cigánymezőn tartot­ták, mely az ifjúság játszó­tere volt.) A játékok, a darabok egy­re merészebb hangot ütöttek meg és ezért „mintegy 1780 tájt megtiltatott a komédia.“ Egy évtized elteltével Aranka György nevezetes röpiratában nagy figyelmet szentelt az állandó színház eszméjének. Művelődés­poli­tikai terveiben a színházi törekvéseket a nyelvművelési mozgalommal hangolta össze, és mindent elkövetett, hogy a társaság tagjai segítséget nyújtsanak az akkoriban megalakult kolozsvári szín­­társulatnak. őri Filep István terve, melyet a kisváros akkor mindössze néhány ezer la­kosának — a nemesség, di­ákság, polgárság — nagy színházszeretetére alapozott, sajnos nem valósulhatott meg. Ma már megmosolyog­tató elképzelése, hogy mi­lyen kevés is kell a színház­­alapításhoz. Szerinte szük­ség lenne egy 61/2 öl hosz­­szú 31/2 öl széles, 2 öl 2 láb magas deszkaépületre. Eb­ben épülne fel egy tíz ölnyi színpad, melynek felszerelé­se egy első függönyből „to­vábbá egy-egy erdőt, tömlöt­­töt, szobát, kertet ábrázoló kárpit, ... utóbbiak mind­két oldalukon más-más dísz­letekkel“ — állana. A vászon, festék, enyv szükséglet pontos kiszámítása után igényel még 8 szál vé­kony fenyőgerendát, 72 szál deszkát és 12 bádogtáblát a gyertyafény visszaverésére. (Ez lett volna a „világítási berendezés!“) A társulat tagjait őri a színjátszásra díjtalanul vál­lalkozó nemes ifjatóból akar­ta összetoborozni, (hála a kollégiumi előadásoknak, ilyen jelentkező akadt vol­na), és csak két színésznő számára igényelt fizetést, bár a jó nevelésű nemes kisasz­­szonyok felléptetését sem látta kivihetetlennek. (Ezt állítani ebben a korban — nagyon kockázatos volt!) A Martinovics féle össze­esküvés vérbe fojtása utáni években a bécsi rendeletek, az iskolai nevelés megszi­gorítása és mindenfajta ha­ladó gondolat üldözése hát­térbe szorította a színház­építés-alapítás eszméjét, mely az 1800-as évek elején újult erővel lángolt fel vá­rosunkban. Kolozsváron — a jobbnál jobb előadások el­lenére — a közönség a szín­házat eltartani nem tudta, és ezért a színészek minden esztendőben vándorlásra kényszerültek. Wesselényi úgy gondolta, hogy talán Vá­sárhellyel közösen kifizetőd­ne a vállalkozás. A kolozs­váriak levelet írtak a város tanácsának és hatheti ven­dégjátékra kértek engedélyt, továbbá egy nyári színház felépítésére alkalmas telket, hogy az uraságok által meg­ajánlott építőanyagból szín­házat emeljenek. Rövidesen városunkba ér­kezett a kolozsváriak direk­tora és kitűnő színésze, Kotsi Patkó János, aki olyan hévvel látott hozzá az épít­kezés megszervezéséhez, hogy rövid időn belül el is készült a vár melletti desz­kaszínház, melyet azonban a pénz és az építőanyag megajánlások elégtelensége miatt nem tudtak tetővel el­látni. Szerencsére 1803-ban száraz nyár volt, és az elő­adásokat, díszleteket egyet­len egyszer sem áztatta el az eső. A diákok és a ra­koncátlan inasgyerekek néha kövek és dinnyehéjak bedo­básával igyekeztek megza­varni az előadást. Egyszer azonban éppen a nagyhatal­mú „polkcáj“ fogai közül ütötték ki a pipát, aki ezu­tán „darabontokat“ rendelt ki a színház védelmére. Ezek arra is ügyeltek, hogy a ha­zatérő csorda kárt ne tegyen az „épületben.“ Az első évadban 27 előa­dást tartott a társulat. Elját­szotta Goldoni: Két úr szol­gája, Moliere: Tettetett be­teg című vígjátékait, Kotsi Patkó János: Havasi juhász­­­lány című kétfelvonásos „énekes játékát“. (hazai da­rabként!) Az opera műfaját Az aranyidő, majd Az oskola­mester, mint doctor képvisel­te. Az első évad nagy sikeré­nek hatására a kolozsváriak a következő években is el­jöttek Vásárhelyre és sok élménnyel ajándékozták meg a közönséget. Gergely Géza * * SZÉCSI ANDRÁS: Luxemburg — kerti díszfák Két vers Aszfaltba borítom Előtted az utcát, Tisztára törlöm az eget, Sóhajaimmal kiszellőztetem A világot Neked. Messzire űzöm a szelet. Magamba szívom Leheleted. Tüzet szítok Az alvó képzeletbe, Hogy meg ne fázzék Bűnüktől az este. VAJDA FERENC Vállat aidőtől Az Idő lassan összemossa Átlátszó kis gömbök utaznak az Időből kiszakadva: szavak. És torkomban összetorlódnak a bűntudat kemény galuskái. A pontos és fontos időkben ki nem mondott kemény szavak. Persze, az Idő lassan kiválasztja a jajt, a kiáltó kemény szavakat a gyöngéd simogató emberi szavakat s átdübörgeti tudatod alatt és szíveden csomót old torkodban s nyugtalan éjszakát, de az adott pontos és fontos időben a hallgatást a szavakat a szavakat... A SZAVAKAT RENDBEN hol lehet elmondani még, amikor már kiürültek E SZÁZAD terei , és elvonultak, kik erre várták. Átlátszó kis gömbök utaznak az időből kiszakadva, szavak az ókorból, középkorból, újkorból, a holnapból. De most magunkról szóljanak a kemény szavak, a gyöngéd szavak, szóljon a tereken az okos jeleni D. SZABÓ LAJOS a rajt... SÜKÖSD FERENC rajza Asszonyin) az asszonysorsról — a századelőn — Kaffka Margit emlékezete — Az írónőket hosszú ideig gyanakvó szemmel nézték. Olvasók és kritikusok egya­ránt kétkedve vették kézbe írásaikat. Könnyzacskókra ható szenti mentalizmust, „bájos dilettantizmust", vagy legjobb esetben kuriózumot sejtettek mögöttük. Még Ge­orge Sand is férfinevet vá­lasztott és férfiruhát hordott, hogy elismertesse művészetét, hogy ne vessék minduntalan szemére női mivoltát. A magyar irodalom a hu­szadik század előtt valóban nem dicsekedhetett olyan női tehetségekkel, akik el­oszlathatták volna a gya­nakvást. Az Árva Bethlen Kata vagy Petrőczy Kata Szi­dónia nyomdokaiba lépő írónők epekedő és érzelgős írásai tényleg nem alkottak rangos irodalmat. Kaffka Margit volt az első nagy írónő, aki megtörte ezt az áldatlan hagyományt a magyar irodalomban. Aki elsőnek ábrázolta nagy mű­vészettel a női lelket. Aki­nek írásait már nem kellett gyanakvással forgatni, hisz az asszony­ élet gondjait az általános emberi mondaniva­lók magasságába tudta emelni. Műveivel (amelyek közt ott van az egyik legjobb, legteljesebb, legharmoniku­­sabb magyar regény, a Szí­nek és évek) megbecsülést szerzett a nőíró rangjának. Utat nyitott, irányt mutatott az utána jövőknek. Élete rövid és tragikus volt 1880-ban született Nagykárolyban. Gondokkal, bajokkal küszködve szerzett tanítónői, majd tanárnői ok­levelet. S miközben verseit, novelláit és regényeit írta, nagy szeretettel tanította igazi emberségre tanítványait. Első házassága csak gyötrő­dést hozott. Második házassá­gában már megtalálta volna az áhított szépséget, erre a szép, emberi kapcsolatokra azonban rávetült a háború fekete árnyéka. És, hogy a tragédia beteljesedjék, har­mincnyolc éves korában, 1918-ban sírba viszi az egész Európán végigszántó spa­nyolnátha járvány. Rendkívüli tehetségének nincs jobb bizonyítéka, mint az a tény, hogy ez alatt a tragikusan rövid élet alatt is jelentősét, időtállót alkotott. A század első éveiben ver­sekkel kezdte. Első verskötetének megjele­nése után a legnagyobb élő költő, Ady Endre üdvözölte. S amikor pár év múlva novel­lákkal, illetve regénnyel je­lentkezett, a korszak másik írónagysága, Móricz Zsig­­rifond írt meleg hangú, elis­merő méltatást róla. Móricz írja le az 1912-ben megje­lent Színek és évek c. re­gényről azt a sokat idézett megállapítást, hogy „a tár­sadalom bírálója sokkal több törvényszerűséget vonhat le a könyvből, mint magából az életből." Nem kétséges, hogy a legnagyobbak véleménye ösz­tönzően hatott az írónőre. A legtermékenyebb esztendők sora következik ezután. A no­vellák mellett hamarosan ú­­jabb jelentős regények lát­nak napvilágot. 1913-ban a M­ária évei, 1917-ben az Állomások és még ugyaneb­ben az esztendőben a Han­gyaboly. Legnagyobb regénye mégis a Színek és évek marad. Eb­ben adja a női lélek legtö­kéletesebb rajzát, ebben áb­rázolja legteljesebben a ko­rabeli társadalom lélekzsu­gorító hatását. Azt a világot, amelyben elérhetetlen marad a szépség. Egy idős asszony emlékszik vissza a könyvben hányatott életére. Rendezgeti a múlt eseményeit... és közben... boldognak vallja magát. Pe­dig az emlékek sorjázása nem bizonyít mást, mint azt, hogy a boldogság megsze­­rezhetetlen. A hősnő emléke­ző logikája szerint azonban átrendeződnek az értékek. Ha a boldogságot amúgy sem lehet megtalálni abban a korban, akkor legalább azt tartja boldognak, aki embe­rül meg tudja állni a helyét az élet örvényeiben. Aki hig­gadtan és teljes bizonyos­sággal tudja megválaszolni az élet kérdéseit, önmagát azért tudja boldognak, mert minden korábbi reményével és illúziójával szöges ellentét­ben belenyugszik a teljes ki­úttalanságba, a boldogság lehetőségének csöndes, de­rűs tagadásába. A könyvben minden végzet­szerű és minden rossz épp olyan kikerülhetetlen, mint amilyen elérhetetlenek az ál­mok, a vágyak. Ezzel a be­mutatási eljárással az írónő mesteri módon vonultatja fel azokat a körülményeket, ame­lyek Portelky Magda életét zsákutcába szorítják. És ke­mény ítéletet mond a kaloda­­körülmények felett. Elutasítja azt a társadalmat, amely csak gáncsol és „büntet" mindenkit, aki álmokat, vá­gyakat dédelget. A sodródó hősnő éppen passzivitásával lázít. Sorsa épp azzal gon­dol­koztat el, hogy soha sem próbált meg egyebet, mint amit rákényszerített a rokon­ság. Vívódott, szenvedett, de nem volt ereje szembehe­lyezkedni környezete hazug normáival. A kiszolgáltatott nő sorsát élte egész életé­ben. Csak késői cselekedetei­ben érezzük, hogy leányai számára más sorsot kíván, hogy meg akarja óvni őket saját életének keserűségeitől. Ma már távoli és idegen számunkra a regény világa. Szereplőit messze sodorta tő­lünk a történelem. De érdek­lődéssel olvassuk Portelky Magda viaskodását ma is. Érdeklődéssel olvassuk Kaffka Margit minden regényét. Hisz kitűnő írásmű mindahány. Olyan könyvek, amelyek nem hulltak ki az idő rostáján, a­­melyek széles olvasótábort fognak vonzani ezután is. Ezért érdemes emlékezni rá születésének kilencvene­dik évfordulóján. Kicsi Antal Elekes Ferenc Átülök magához látja o­­lyan egyedül vagyok már meg ne haragudjon egye­dül nem tudok inni kérem énnekem otthon meggybo­rom van és turcim és min­den még ribizli borom is anyám csinálta látja én anyámista vagyok már meg ne haragudjon tudja azt mondják részeges vagyok mióta kirúgtak de én nem tartozom senkinek mióta az eszemet tudom nem tar­toztam senkinek na mutas­son nekem egy embert aki­nek tartozom de nekem tudja hányan tartóznak százezren uram százezren így ahogy mondom de ha iszom az én pénzemből iszom van egy szép házam hét nyelven beszél dg elvá­­lok s legyen az asszonyé az egész uram most meg­iszunk erre egy vermutot fehéret vagy pirosat kérjek magának már meg ne ha­ragudjon ne menjen el még kérem de ha elmegy az sem tesz semmit harag nincs én úri ember vagyok a végtelenségig úgy is szü­lettem csak ezt nem értették meg na látja ezért is rúg­tak ki már meg ne hara­gudjon haver is vagyok a végtelenségig százezer in­dokom van arra nézve hogy elmondjam bánatomat ma­ga most azt hiszi valami bajom van magával de ne­kem tudja meg nincs semmi bajom soha senkivel nem volt semmi bajom én az olyan embert ki nem áll­hatom aki beleköt ember­társaiba nem tudom vilá­gos-e amit most mondok magának Bertuska egyem a szívét van magának fogal­ma a világról látja rá sem hederítenek az emberre pedig csak azt akartam mondani neki hogy ő a vi­lág legszebb asszonya hogy azt mondja szép asz­­szonynak ábrázatla­na uram hogy van ez tovább látja én mindent tudok százezer dolgot tudnék el­mondani magának már meg ne haragudjon hát nem csodálatos mikor két ember szépen megérti egymást egy asztalnál nem mint a politikusok akik állandóan csak veszekednek a világ fölött na kihűlt a kávém maga mért nem szólt hogy igyam már maga elnézi hogy hitvány hideg kávét igyam hát maga milyen ember hogy elnézi én azt hittem magáról haver tud lenni tudja milyen kevés ma a haver na ugye hogy nem tudja maga azt hiszi aki hízeleg magának az máris haver maga téved uram maga súlyosan csa­lódni fog az életben mint én most magában ennél a rongy asztalnál látja ilyen az élet az ember mindég csalódik például a múltkor is ülök egy asztalnál akkor is csalódtam látja magá­nak kellene egy jó iskola az élet iskolája már meg ne haragudjon így szokták mondani az kellene magá­nak hogy tanulja meg a haverrel hogy kell bánni ne nézzen úgy rám nem va­gyok hülye se részeg egy kicsit hangosan beszélek a piros vermuttól érdekes a piros vermuttól mindég egy kicsit hangosan beszélek nem tudom maga mitől szokott hangosan beszélni de valamitől mindenki han­gosan beszél és azért min­denki mégse hülye én be­csületszavamat adom ma­gának hogy fölállok ettől a rongy asztaltól maga nem érdemli meg az én esze­met az én jóságomat és ha­­verségemet a végtelenségig maga átnéz rajtam bizto­san a nőket nézi inkább minthogy megértsen egy szomorú embert látja én azt néztem mindenkiben legyen az vidéki paraszt vagy vá­rosi ember hogy megérti-e a szomorú embereket mert a világon ez az egy kell a megértés magának biztos vannak elvei azért hallgat uram nekem százezren tar­toznak nem csak pénzzel hanem becsülettel meghajtó köszönéssel sőt uram le a fekete földig kellene hajol­janak előttem sokan de ma­ga ezt nem érti minek is beszélek magának ezekről a gyönyörű dolgokról Ber­tuska egyem a szívét még egy piros vermutot... Piros vermut Szerkesztői üzenetek Remetei János, Dicsőszent­­márton. Egyik régebbi meg­állapításunkra hivatkozva vitába száll velünk. Azt kér­di: „Miért baj az, hogy még akadnak olyan emberek, akik egyszerűen, közérthe­tően szeretnének írni és nem úgy, ahogy ma szokásos: „modernül“? Nem baj, sőt jó, ha szerzőink egyszerűen és közérthetően szeretnének írni, de nézzük meg, mit ér­tünk egyszerűségen. Ezt? „Búval élem én életem / Mert nincs aki szeressen / Nincsen aki tiszta szívvel ’/­ Szerelemmel ölelgessen.“ Nos, ez valóban egyszerű és közérthető. Csak éppen, hogy nem vers. Legnagyobb köl­tőink Petőfitől József Attilá­ig közérthető, mindenkihez szóló verseket írtak. De úgy érezzük, van némi különbség e kis idézet és a föntemlített költők versei között. M. Julia segítséget kér szerkesztőségünktől. „Szeret­ném tudni, — írja —, ho­gyan fogjak egy regényírás­nak neki, milyen formában írjak... papírra lenne szük­ségem, hogy a szerkesztőség­nek dolgozzak“. Szerkesztőségünk szívesen segít minden kezdő tollforga­­tót, de azt hiszem, eddig még nem akadt olyan vala­mire való íróember, aki re­ceptet mert volna adni a re­gényíráshoz. Ha érdeklődésre számot tartó témája és ha — nyílván — tehetsége van, bizonyára boldogul majd ta­nácsaink nélkül is. B. Ibolya­­Radnóti, mint írja, nagyon kedveli az iro­dalmat és nagyon kér, mond­junk véleményt verseiről, s ha lehet, közöljük azokat. Hétről hétre számtalan szer­ző fordul ilyen kéréssel szer­kesztőségünkhöz. Mi ezeket a kéréseket csak igen kis mér­tékben tudjuk teljesíteni. Ezúttal sem. Egyik verséből idézünk: „Ha a szerelmem nem enyhíted / S az okom el nem érinted / Van más is a világon / Amíg a párom megtalálom“. Hasonló hangnemben ír Sz. Rozália. Egy egész „ta­vaszi csokor“ füzetnyi verset küldött: „Hogy ki vagyok? / Nem tudom magam sem­­/ Hogy mi vagyok? / Azt még úgysem.“ Sorait kommentár nélkül hagyjuk. Két tehetséges szerző je­lentkezett az utóbbi időben. Mátyás István Málnásfürdő­ről, aki merész képeivel, ere­deti természetlátásával föl­jogosít arra, hogy figyelem­mel kísérjük fejlődését és várakozzunk újabb külde­ményeire. Széll Béla Maros­­vásárhelyről szintén figye­lemre méltó verseket kül­dött be. A Vonaton címűből idézünk is két szakaszt: „Nézem az arcom az ablak­üvegben s én leszek egyszerre min­den, mi elsuhan: a gyermekek, kik utánam integetnek, a kaszások, kik fölnéznek egy pillanatra, zöld peronok és kék esti szerelmek. Csattog alattam a múló világ, és minden kaszasuhintással kevesebb leszek őh, nem is kellene megér­kezni, mert a végső állomáson egy utolsó óra ketyeg.“ (Szőcs) Könyvről — olvasásról — A könyvtárak nem egy­szerű templomai a tudomány­nak, hanem műhelyei, a könyvek pedig a szocialista munka szerszámai. Lenin — Könyv nélkül kultúrát adni a népnek, — lehetetlen dolog. Viszont a nép kultú­rája nélkül semmilyen gazda­sági szerkezetnek, politikai formának nincs értéke. N. Iorga — Az olvasás is elgondol­kodás s az írás is beszéd. Mihály­­ . — Az a mű, amely a figyel­mes olvasó számára nem nyit kaput — mégha ez a ka­pu mellékudvarba vezet is — úgy gondolom, nem szolgál mást, mint a várúr védelmét. Bajor Andor — Régi könyveket és régi barátokat nagyon meg kell becsülni. Chamfort — Minden jó könyv való a népnek, amelyet pedig nem olvasna a művelt olvasó, az a népnek sem való. Szabó Ervin — A könyvmáglya lángjánál nagyszerű pecsenyéket lehet sütni — ha nem is az éhezők számára. Bálint György MÉSZÁROS JÓZSEF gyűjtése Haller József Vetkőző nő

Next