Zala, 1950. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1950-03-01 / 51. szám

„Beváltjuk ígéretünket...“ A badacsonytomaji bazalt pártszervezete kijavítja a hibákat A Zala a múlt héten rész­­leletes bírálatot gyakorolt a badacsonytomaji bazaltbánya munkája felett. Azóta az üzem vezetői és dolgozói áttanulmá­nyozták Rákosi elvtárs beszé­dét, elismerték a bírálat jogos­ságát és máris hozzáláttak a hibák kijavításához. Az egész üzemben a javulás örvendetes jelei mutatkoznak. — Sokan, nagyon sokat kö­­szönhetünk a mi szeretett Rá­kosi elvtársunknak — halljuk nap mint nap az örömnek ezt a spontán kifejezését. — Az Ő tanítását ezután is megfogad­juk és követjük és bizonyosan jobban megy a munka, szebbek lesznek az eredmények, így mondták ezt Badacsony­tomajban is a kőfaragás mű­vészei. És hogy nem üres szó az, amit mondanak, rögtön hozzá is láttak amúgy kommu­nista lendülettel, a Párt erős­­kezű támogatásával a felada­tok megoldásához. Mert tenni­való, az bizony akad elég! — Tegnap igy volt holnap már máskép lesz! —jelentette ki határozottan­­ Müller elvtárs. — Rákosi ^olytam elvégre a mi képviselőnk és­"mi, erre a nagy kitüntetésre méltók" is akarunk lenni. Az üzem­­ dolgozói­ természete­sen osztoztak Müller elvtárs véleményében és még megtol­dottak azzal, hogy­ pontokba is foglalták kötelezettségvállalá­saikat. A párt- és szakszerve­zet élére állt ennek az egészsé­gesen és szinte forradalmi len­dülettel­­ induló mozgalomnak és a kitűzött célt a legszélesebb körben ismertették és tudatosí­tották a dogozók körében. Rákosi elvtárs b­eszédéből megértették, hogy­­ a Párt számít továbbra is jó munkájukra, viszont nekik méltóknak kell lenniök erre a megtisztelő bizalomra. Jól tud­ják ezt Badacsonytomajban, azért is készülnek olyan láza­san a kommunisták vezetésé­vel az elkövetkezendő felada­­­tok sikeres megoldására. Me­lyek is azok a feladatok, me­lyeket a pártszervezet maga elé tűzött? Nézzük csak sorjá­ban. Legelőször is ígérik, hogy az 1350. évi tervelőirányzatot mennyiségileg és minőségileg teljesítik. Megszüntetik továbbá a versenyek kampányjellegét és az üzem dolgozóinak a le­hető legszélesebb rétegét be­vonják a szocialista munkaver­senybe. A felbontott tervet minden dolgozóval megismer­tetik , hogy az eddigi helyte­len csoportos elszámolást meg­szüntessék, bevezetik az egyéni bérezést. A határozatok így tovább: „Fel­karolunk minden olyan törek­vést, amely dolgozóink munka­módszerének megjavítását szol­gálja, amely a termelékenysé­get emeli. A Sztahánov-moz­­galmat kiszélesítjük üzemünk­ben és kővágóinknál, csillé­seinknél megteremtjük ennek az előfeltételeit. Sztahanovista dolgozóinkat népszerűsítjük. To­vábbfejlesztjük a brigádok ver­senyét, valamint az egyéni ver­senyformát. Az üzemen belül komplex brigádot alakítunk. Versenyre hívjuk ki a zalaha­­lápi és a sághegyi üzemet. Az '■ ■ -V ■ '' 1 ' ;o'.‘ab­ban v' ni /juk. -»ondosko­­dunk a versenyekbe való be­vonásukról és megfelelő politi­kai és szakmai oktatásukról. Biztosítjuk a továbbiakban a verseny nyilvánosságát, az eredményekről dolgozóinkat rendszeresen tájékoztatjuk. Rajta leszünk, hogy március hónapban minden kommu­nistát!) részt vegyen a verseny­­mozgalomban és jó példával járjanak elől a termelésben“.­­ A határozat végül megem­líti: „Üzemi pártszervezetünk fel kívánja karolni a párton­kívüli sztahánovistákat, újító­kat, élmunkásokat, egyénileg foglalkozik velük és a termelés problémáit közösen beszélik meg. Továbbá: a munkafegyelmet megszilárdítjuk és a munkaidőt 100 százaléko­san kihasználjuk. Végül pedig a feladatok megoldására moz­gósítjuk egész párt- és szak­­szervezetünket és a legalapo­sabb politikai felvilágosító munkával oda hatunk, hogy méltók legyünk Rákosi elvtárs­nak tett ígéretünkre“. Eddig a határozat. Valamennyi ponta egy-egy eddig fennállott hibákat tesz majd jóvá, javítja az üzem munkáját. Nem kis dolog ez, keményen meg kell fogni a munka végét! — — Nem lesz itt semmi hiba mondja Osvald elvtárs Majd mi, kommunisták leszünk az élvonalban. Büszkén üzen­jük hát Rákosi elvtársnak, hogy megfogadtuk szavát és máris hozzáláttunk a hibák or­voslásához. És ez nagy szó, komoly el­határozás. A legfőbb dolog most: beváltani az ígéretet! Minden szónál ékesebben ’neszél a tett! Ennek a mon­dásnak igazságát érezték át a lovászi MAORT gazolintele­pén dolgozók, amikor hírét vették annak, hogy Rákosi elv­­társ Zalaegerszegre, tehát vá­­­l­asztókerü­l­etébe érkezteti So­kat tanakodtak azon, hogy me­lyik lenne az a legszebb aján­dék, amivel meglephetnék nagy tanítómesterünket, amíg végül is közösen eldöntötték és még ezen a napon elhatároz­ták, hogy megalakítják a 200-as komplex­ brigádot. Siebel Lajos szerelő javas­latát nyomban kitörő lelkesedés fogadta, csupán még az volt a nyitott kérdés, hogy ki legyen a brigádban a műszaki tag? A választás Szakonyi István üzemi gépésztechnikusra esett, aki örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez. — Nyolcan, vagyunk a segéd­munkásokkal együtt — vette fontolóra a dolgot Siebel elv­társ —. Van egy technikusunk­­ is, tehát lényegében meg is van komplex brigád. Valami azonban még hiányzik — tette hozzá kissé elgondolkodva - Mégpedig a tervünk!... Nem kellett azért sem szomszédba jutni! Röviddel rá a máris készen volt a brigád ter­ve, még­hozzá egy egész ne­gyedévre ! Tulajdonképpen 3 fő feladatot jelöltek meg, mint legfontosabb munkarészletet. Az első a gázhűtő kiváltása a lepároló telep előtt. Ez 256 órát jelent 4 szakmunkásnak. A második a vízlágyító befeje­zése 4 szakmunkással és 4 se­gédmunkással 60S óra alatt. Végül a gázhűtő bekötése a t­urb­ókompr­esszor­okh­oz. Nos,­ ez sem több 192 óránál. Lénye­gében ezzel meg is van az első negyedévi terv. — Nos, elvtársak, tudjuk-e teljesíteni a 200-at? — tette fel a kérdést Lieber elvtárs. Kovács János és Zsoldos Sándor szinte egyszerre szó­laltak meg: — Már hogyne tudnánk tel­jesíteni, amikor hiszen Rákosi elvtárs megmondta, hogy mi­t árvíz ér, rr......*­• ...... * ’ No. hát • .3..­. miiért és megy majd minden, mint a karika­csapás. Siebel elvtárs azután még beszél arról, hogy a brigádon belül minden egyes tagnak fo­koznia kell elméleti és szak­mai tudását. — Meggyőződésem, hogy a kettő szerves összekapcsolása nélkül nem végezhetünk jó munkát. — Igaz az — hagyja hely­ben Kondákor Sándor — de­­hát mi lesz a tervfelbontással? ad — Egyénekig bontjuk fel — választ Szakonyi István technikus —, mégpedig mindig napokkal előre­ így mindenki tudja, mi a teljesítenivalója. — Még valamit ,elvtársak — szól közbe Siebel elvtárs —• Javasolom, hogy a selejtet százalék alá szorítsuk le. Amikor minden kérdést alaposan megvitattak, végérvény­esen megalakult­nak mondták ki a Siebel-komplex szerelőbrigádot. Nem vitat­koztak sokat, röviden, velősen határoztak. Érthető is, hiszen minden szónál ékesebben be­szél a tett és a kommunistát az jellemzi, hogy inkább cse­lekszik, semmint hogy felesle­gesen beszéljen. Rákosi elv­társ hogyan is mondta?— „A kommunista öntudatos, odaadó, szerény munkása Pártjának, osztályának, dolgozó népének“. „Minden szónál ékesebben beszél a tett“ 20Q-a$ komplex brigád alakult Lovásziban Jó munkával az Egységes Ifjúságért EPOSz járási aktíva értekezlet Lentiben Lentiben járási EPOSz aktíva­­értekezletet tartott a MINSz megyebizottsága. Kiértékelték eddigi eredményeiket, rámutattak hibákra és megbeszélték a to­­további feladataikat. Az ifjúság mutasson jó példát Az értekezletet Pulin Gyula MINSz járási titkár nyitotta meg, majd Németh Gyula MINSz megyebizottsági tag tartotta meg beszédét. Az egységes ifjúság kérdésével foglalkozva hangsú­lyozta, hogy Pártunk feltárta azokat a hibákat, melyek ifjúsá­gunknál a szervezetlenség foly­tán fennálltak. Ugyanakkor rá­mutatott a hibák kiküszöbölésé­nek helyes módjára. — Ha a hős Komszomol ifjú­sághoz méltóképpen akarjuk megállni helyünket a szocializ­mus építésében, elől kell jár­nunk az építő munkában. Ha le akarjuk fektetni az Egységes Ifjúság szilárd alapjait, szer­ve­­zeteinknek erősnek, megdönthe­tetlennek kell lenniök, olyannak, mint a Komszomol ifjúsága Amikor az Egységes Ifjúság kér­déséről beszélünk, lenti járás EPOSz szervezeteinek is jó pél­dát kell mutatni a termelő és a népnevelő munkában. Ez képezi alapját az Egységes Ifjúságnak. Erősítsük az oktatási munkát A hozzászólásokban Dénes Fe­renc nemesnépi EPOSz titkár foglalkozott azokkal a hibákkal, melyek a járáson belül fellelhe­tők. — Komoly hiányosság — mondotta többek között —, hogy EPOSz szervezeteink minden súlyt a sport- és kulturvonalra fektetnek, ugyanakkor elhanya­golják az oktatási munkát. Ép­pen ezért egyes szervezeteinknél nincs meg a kellő kapcsolat a Párttal. Elhanyagoltuk a leányok szervezését is, velőmunka után­ pedig kellő nő­értékes tagok­ká válhatnának. Nálunk a tag­­­ság 40 százaléka leány. A Párt­tal való kapcsolatunkat pedig igazolja az, hogy EPOSz tagja­ink 60 százaléka tag és tagjelölt. Varga Antal rédicsi EPOSz titkár aról beszélt, hogy a fiata­l­ságot a marxista-leninista elmé­lettel kell felfegyverezni, hogy azt az irányvonalat, melyet Rá­kosi elvtárs a legutóbb, Zala­egerszegen tartott beszédében megadott, híven követhesse. Az MHK jelentősége Végül Németh Árpád a lenti járás MHK felelőse hívta fel az akttiva értekezlet figyelmét MHK-m­ozgalom fontosságára.02 — Nekünk fiataloknak az MHK-n keresztül is fel kell ké­szülnünk a dolgozók hazájának védelmére. Hangsúlyozta, hogy az MHK a mindennapi élet küz­delmeire, a szocializmus építé­sére friss, erős, egészséges fiata­lokat nevel. Az értekezlet hosszasan ünnepelték befejezésével a Pártot, a hős Komszomol ifjúságot, és ígéretet tettek, hogy az Egysé­ges Ifjúság mielőbbi létrehozását jó munkájukkal segítik bő. Farkas elvtárs hadat üzent a bürokráciának A zalaegerszegi Terményforgal­mi Ny irógép kattogástól hangos irodájában éppen két telefonálás között találjuk Farkas Albert elv­társat, a „Vörös Zászló“ brigád­vezetőjét. Mint mindig, most is mosolyogva tekint fel íróasztalától és rögtön azzal fogad bennünket: — A­ bürokrácia ... igen a bü­rokrácia. Sok bajunk van nekünk ezzel a vaskalapos idő­kből vissza­­maradt örökséggel. Látom az elv­társon, hogy leginkább ez érdekli. Mi tagadás, valóban ezért jöt­tünk, mivel már korábban hallot­tunk Farkas elvtárssal kapcsolato­san egy észszerűsítési javaslatáról, amely a gyakorlatban 20.000 forintos megtakarítást jelent. Miben is áll ennek a lényege? Farkas elvtárs nyomban, magyarázni kezdi és az orrunk elé tesz egy vaskos elszá­molási tömböt. — Ez­ a tömb — mondja — ten­geri átvételéhez volt rendszeresítve. Eg­y-egy ilyen MOSzK 24. Sz. tömbnek az előállítási költsége 2­50 forint. Mármost ha tekintetbe ves­­­szük, hogy egy gazdasági évben valamennyi földművesszövetkeze­tünkre számítva, kereken 10 ezer darabot használunk fel ebből, az pénzbeli értékben kitesz 25 ezer forintot. Bizony ez is sokat jelent nemzetgazdaságunk szempontjából. Egyszóval, ez valóságos papírpa­­zarlás, amikor megoldhatjuk a dol­­got egyszerűbben is. Mégpedig ol'nnformán, hogy a szövetkezetek, ’­­v kukorica átvételéhez használt­vételi jegyfőmb lapoinak ha* oldalára rányomtatjuk a MOSzK 24. nyomtatvány szövegét és kész. Ez egyben az elszámolási tömb is, tehát így sokkal egyszerűbb és gazdaságosabb az eljárás. A rá­nyomtatás költsége semmiesetre sem a több 5 ezer forintnál, viszont ezzel kézenfekvő észszerűsítéssel megtakaríthatunk évente 20 ezer forintot. Igazán egyszerű a dolog és talán egyszerűségénél fogva nem gondoltunk eddig erre a ma­­gától értetődő észszerűsítésre. Farkas elvtárs szerényen moso­lyog és még csak annyit fűz hoz­zá: — azt hiszem, ezzel is hozzá­járulok a gyorsabb, olcsóbb és fő­leg bürokráciamentes ügyintézés­­hez. — Mi is azt hisszük! Kedvezményes áron cukrot igényelhetnek a méhészek Azoknak a gazdáknak, akik­nek szakszerűen kezelt, méhészetük van, a méhészet ellátására szüksé­­ges cukormennyiséget igényelhet­­nek kedvezményes áron. A cukor 1 kg-ja 4.30 forintba kerül, az igény­­i jogosultak szükségletüket a köz­­­­ségi jegyzőségen jelenthetik be. Kimagasló eredmények a kanizsai fütőházban A nagykanizsai fütőházban a január hónaphoz viszonyít­va ismét lényegesen emelked­tek az egyéni átlag teljesít­mények- A legmagasabb telje­sítményt Rábai Lajos élmun­kás esztergályos 238 százalék­kal érte el. Griessler Frigyes lakatos 204 százalékot, Ma­gyar József kazánkovács 206 .évrefiókot, Virág!) Imre 197 . Vb<- őri pl. Yi’-á>rh toj-i ■ v ■ 1 • I- '■ < né­­­p : j " n hónapja szaba­dult fel. Závodnik Alajos la­katos 193, Mikó Sándor ka­­zánkovács 188, Mohácsi Lász­ló 185, (Mohácsi ugyancsak egy hónapja lett segéd), Stand József lakatos 176, Sza­lai István műszerész 171, NVf­­meth József lakatos 170 strÍzi­­lékkal van az élen. Szerda, 1950. március T.

Next