Zala, 1950. július (6. évfolyam, 153-162. szám)
1950-07-05 / 153. szám
tározata ellenséges aktus a békével szemben. Ha a Biztonsági Tanács nagyra tartaná a béke ügyét, mielőtt ilyen botrányos határozást hozott, a koreai háborúskodó feleik megbékélésért kellett volna törekednie. A háborúskodó felek megbékítésére a Biztonsági Tanács és az ENSZ főtitkára hivatott. Ezt azonban még csak nem is kibérelték meg, mert nyilvánvalóan tudták, hogy az ehhez hasonló békés lépés ellenkezik az agresszorok terveivel. _ Az ENSZ főtitkárának, akinek állásánál fogva kötelessége az ENSZ alapokmányának pontos betartása, a koreai kérdésnek a Biztonsági Tanácsban történt tárgyalásánál nemcsak, hogy nem egyenes kötelességét, teljesítette hanem ellenkezőleg: készségesen segített az alapokmánynak az Egyesült Államok kormánya és a Biztonsági Tanács más tagjai részéről történt durva megsértésében. A főtitkár ezzel megmutatta, hogy nem annyira az ENSZ-nek, a békének a megszilárdítására van gondja, hanem inkább arra, miként segíthet az USA uralkodó köreinek Koreával szembeni agresszív tervei végrehajtásában. Az USA imperialisták célja: gyarmatosítani Koreát Truman elnök június 29-i sajtókonferencián kijelentette, hogy a Koreában foganatosított hadműveletek mindössze rendőri rendszabályok“ az ENSZ támogatására ‚ és ezek a rendszabályok állítólag északkoreai ^bandita csoportok“ ellen irányulnak. Ki hiszi el, hogy a „bandita csoportok“ ellen irányuló rendőri műveletek céljára MacArthur fegyveres erőire, volt szükség, apaek légierőire Korea polgári lakosságát és békés városait támadják, továbbá hadiflottára, cirkálókat és repülőgép anyahajókat is beleértve, valamint szárazföldi csapatok bevonására. Ezt bizony még az egészen naiv emberek sem hiszik el. Nem felesleges ezzel kapcsolatban emlékeztetni, hogy voltak olyanok, akik a kínai népi felszabadító hadsereget, amikor a Csang-Kai-Sek ellátott hadserege hadifelszereléssel ellen harcolt, „banditák csoportjának“ nevezték. Kiderült, hogy azok, akiket „bandita csoportoknak“ neveztek nemcsak Kína igazi nemzeti érdekeit juttatták kifejezésre, hanem a kínai népet képviselték. Az amerikai fegyveres erők benyomulása Koreába, nyílt háborút jelent a koreai nép ellen. Célja, hogy megfossza Koreát nemzeti függetlenségétől, megakadályozza az egységes, demokratikus koreai állam megteremtését és Koreában erőszak útján népellenes rezsimet teremtsen, mely lehetővé tenné az USA uralkodó köreinek, hogy az országot gyarmatokká változtassák, és a koreai területet távolkeleti katonai stratégia ugródeszkájául használják fel. Egyesült Államoknak június 27-i nyilatkozatára adott június 29-i vászában már kifejezésre juttatta, hogyan viszonyult az Egyesült Államok kormányának ahhoz a politikájához, mely durván beavatkozik Korea ügyeibe. A szovjet kormány változatlanul az egész világ békéje megszilárdításának politikájához és ahhoz a hagyományos elvéhez tartja magát, hogy nem avatkozik bele más államok belügyeibe. A felelősség Amerika imperialistáié Az elmondottakból következik, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya, ellenséges aktust hajtott végre a béke ellen és reá hárul a felelősség az általa foganatosított f veres agresszió következményeiért- Az ENSZ csak abban az esetben teljesíti a béke megőrzésére vonatkozó kötelességét, ha a Biztonsági Tanács követeli az amerikai katonai intervenció feltétel nélküli beszüntetését és az amerikai fegyveres erők haladéktalan visszavonását Koreából. Tárgyalások Párizsban a Schuman-tervről Hétfőn délután újrakezdték Párizsban tárgyalásaikat Marshall-államok képviselői a a Schuman-terv ügyében. Párizsi politikai megfigyelők úgy értesülnek, hogy az úgynevezett nemzetek feletti szervnek az ügyében felmerült ellentéteket, amelyek miatt a tárgyalásokat el kellett napolni, nem sikerült elsimítani. Tízezer bányász sztrájkol Skóciában A skóciai lanark megyei szénbányászok sztrájkja kedden reggel Skócia egész középkeleti és középnyugati bányavidékére átterjedt. Kedd délre a sztrájkoló bányászok száma tízezer fölé emelkedett. Pearson a skóciai bányászszakszervezet titkára nyilatkozatában béremelést követelt a bányászok számára. Az USA a béke megbontójaként lépett fel Truman elnök, amikor kiadta a támadási parancsot az USA fegyveres erőinek, megparancsolta az amerikai flottának, „előzze meg a Formeza ellen irányuló támadást“, és utasítást adott az amerikai fegyveres erők növelésére a Fülöp-szigeteken. Az USA kormányának ez a lépése egyenes agresszió K na és nyílt beavatkozás a fSilön-esír?C jit állam belügyeibe, Ví^anbt I durva megsértése a kairói és potsdami nemzetközi egyezményeknek. Truman elnök nyilatkozata azt jelenti, hogy az Egyesült Államok kormánya megsértette békét, az agresszió előkészítésének politikájáról egész sor ázsiai országban egyidejűleg az egyenes támadó cselekményekre tér át. Az USA kormánya lábbal tiporta a világ békéjének megszilárdítására irányuló az Egyesült Nemzetek szervezetével szemben fennálló kötelezettségét és a béke megbontójaként lépett fel. A történelmi tanulság A történelemben sok példa van. Nem árt egy másik történelmi leckére sem emlékezni. Az Októberi Forradalom utáni időszakban, amikor a cári reakciós tábornokok Oroszországot részekre szaggatták, az USA kormánya, amikor külső beavatkozással akarták elnyomni a népeknek a nemzeti egységért és a demokratikus jogaiért vívott harcát. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni lehetne Észak-Amerika északi és déli államainak háborújára, amelyben az északi államok fegyveres harcot vívtak a déli rabszolgatartók ellen, a rabszolgaság megsemmisítéséért és az orsnem"?" egységének megőrzéséért. A déliek által megtémadott északi államok fegyveres erői átvitték a hadműveleteket a déli államok területére, szétzúzták a rabszolgatartó ültetvényesek csapatait, megdöntötték a délen fennálló rabszolgarendszert és megteremtették a nemzeti egység létrehozásának feltételeit. Ismeretes, hogy néhány kormány — mint Anglia kormánya részéről — szintén történt beavatkozás Észak-Amerika belügyeibe a déliek érdekében. Ennek ellenére az amerikai nép győzelmet aratott azoknak a haladó erőknek személyében, amelyek észak harcát a déliek ellen vezették. Hasznos emlékezni a történelmi leckére Anglia, Franciaország és néhány más állam kormányával együtt beavatkozott a szovjetország belügyeibe és a reakciós cári tábornokok oldalára állt. Az amerikai csapatok néhány más állam csapataival együtt tevékenyen segítettek a cári tábornokoknak a szovjet hatalom elleni harcban orosz munkásokat és parasztokat lőttek agyon és kirabolták a lakosságot. Amint ebben a esetben is látható, néhány külföldi állam uralkodó körei intervenció útján igyekeztek a történelem kerekét visszafelé forgani. Mindenki előtt ismeretes, hogy az az intervenciós kaland mivel végződött. Ezekre a történelmi példákra hasznos emlékezni, mert a Koreában és Ázsia néhány más országában végbemenő események az Egyesült Államoknak ez országokkal szemben elkövetett intervencióját jelentik- A szovjet kormány az Szerda, 1950. .julius 5, Megszüntették a liszt és rizsjegyeket Sanghajban az Az árak megszilárdulása és elégséges élelemkészlet Sanghajban lehetővé tette, hogy a népi hatóságok beszüntessék a rizs- és lisztjegyeket. Sanghaj lakossága korlátlanul vásárolhat gabonát és rizst az állami üzletekben,, szövetkezetekben és magánüzletekben. Minden gazdát érdekel TEGYÜNK ÓVÓINTÉZKEDÉSEKET A VASUTAK KÖZELÉBEN A tűzveszély elkerülése végett rendkívül fontos, hogy a vasútvonalak és pályaudvarok mellett fekvő gabonaföldeken a védőszántásokat haladéktalanul végezzük el. A vasútvonalak és pályaudvarok mellett fekvő learatott gabonakeresztek állandóan ki vannak téve annak a veszélynek, hogy a gőzmozdonyokból kiszálló szikrák a kereszteket meggyújthatják. Ez ellen a veszély ellen úgy védekezzünk, hogy a kereszteket a vasútvonaltól legalább száz méterre, nagyobb pályaudvaroktól pedig négyszáz méterre rakjuk. Ezenkívül a keresztek között el kell végezni a védőszántásokat is, úgy, hogy a keresztek között mindenhol felszántott terület legyen, hogy az esetleges tűz ne terjedhessen tovább. Tehát, már aratáskor úgy rakjuk a kereszteket, hogy a megfelelő távolság a vasútvonal és a keresztek között meglegyen. A tűzveszély megakadályozására azonnal végezzük el a keresztek közötti szántást is. MINDEN FOGATRA szükség van a behordási munkák mielőbbi elvégzéséhez. Az aratás egyre nagyobb ütemben folyik megyeszerte és szaporodik azoknak a termelőcsoportoknak, községeknek a száma amelyek befejezték az aratást Most a következő fontos munka behordás, amelynek lebonyolításához mindenekelőtt sok fogatra van szükség. A minisztertanács írja, hogy a gabonák asztagbarakását a lehető határozata elé legrövidebb időn belül el kell végezni. Ennek érdekében jelent most meg a földművelési miniszter legújabb rendelete, amely előírja, hogy az asztagbarakást aratás után sürgősen kezdjék meg. A munkákat a községi Népfront-bizottságok ellenőrzik. Nekik kell gondoskodni arról is, hogy helyes elosztással rendelkezésre álljon mindig a kellő mennyiségű fogat. Húsz nappal az aratás után már sehol sem lehetnek kint a tarlón a kepék. Dolgozó parasztságunknak most arra kell helyezni a fősúlyt, hogy közvetlenül aratás után mindenütt megkezdődjék a behordás. Minden igaerőt ennek a füstös munkának szolgálatába kell állítani. A fogatok munkáját természetesen megfizeti a község, senki nem károsodhat az által, hogy fogatát a betakarítási munkák rendelkezésére bocsátja. Induljon meg a betakarítás. Ha kell, járjanak a szekeszek éjjel-nappal, hogy minél előbb hazahordják a jövő évi kenyerünket jelentő gabonát. „Egyetlen szem gabona sem mehet veszendőbe'* — ez a jelszó az aratás után fokozottan áll a behordás idejére is. A fogatok biztosításával, jó elosztásával, helyes munkaszervezéssel bonyolítsuk le gyorsan a behordást, hogy utána kezdődhessen a munkák új és még fontosabb szakasza: a cséplés jó végzése, a géptől való terménybeadás. B koreai néphadsereg parancsnokának legújabb jelentése A Koreai népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága jelenti: néphadsereg egységei folytatják támadásukat, csapásokat mérve a visszavonuló ellenségre. Július 1-én a néphadsereg csapatai 60 kilométernyire a 38. szélességi körtől délre átkeltek a Han folyón. Július 2-án a néphadsereg egységei több, mint húsz járási székhelyet és több, mint négyszáz községet szabadítottak fel. Kanvon tartományban a néphadsereg az ellenség menekülő csapatait üldözve július 2-án 13 órakor teljesen felszabadította Vandju megyeszékhelyet és környékét és tovább nyomul előre. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság légierői folytatják az ellenséges csapatok és gépesített hadoszlopok bombázását Szöul és Szuvon között és támadásokat intéztek Szuvon repülőtere, az ellenség katonai szerelvényei és hadianyagraktárai ellen. Légicjratában az ellenség egy repülőgépét lelőtték amerikai „tanácsadók“ készítették elő Észak-Korea megtámadását — vallják a foglyul ejtett délkoreai tisztek Két délkoreai tiszt, akiket a néphadsereg katonái foglyul ejtettek, beszámoltak azokról a hosszú előkészületekről, amelyekkel Li Szin-Man bábkormánya a koreai polgárháborút előkészítette. Han-Su-Hvotn) a 17. délkoreai ezred hadnagya, kijelentette, hogy májusban a délkoreai hadsereg valamennyi hadosztályparancsnoka, az idősebb ezredtisztekkel konferencián vett részt,együtt Ezen a konferencián Észak- Korea megtámadásáról tanácskoztak. Strachey amerikai őrnagy és hat amerikai „tanácsadó“ látogatta meg a 17. gyalogezredet, hogy azt hadiállapotba helyezzék és a főparancsnokságtól közölték a csapatokkal, hogy „vissza kell foglalni a 38. sz f* lességi foktól északra fekvőő elveszített területet“. Mandzsúriát is megemlítették, mint célpontot. Közvetlenül mielőtt, a támadásra sor került volna, az ezredet amerikai katonai „tanácsadók“ látogatták meg és június 25-én Parancs érkezett „az ügyes támadásra“. Hvan-Taj őrmester, aki szintén a 17. ezredben szolgált, megerősítette a hadnagy vallomásait. Rámutatott, hogy az amerikai katonai „tanácsadók“ többizben kijelentették a délkoreai csapatok előtt, hogy könnyen elfoglalhatják Észak- Koreát. Imperialista banditák kolorádóbogarakkal árasztották el Csehszlovákia különböző területeit Az utóbbi időben nagymértékben találtak kolorádóbogarakat Csehszlovákia nyugati körzeteiben, ahol a kártékony rovarok veszélyeztetik a burgonyatermést. A csehszlovák kormány felhívással fordult az ország lakosságához, amelyben hangsúlyozza, hogy a kolorádóbogarak nem természetes úton szaporodtak el az ország nyugati körzeteiben. A nyugati imperialisták a népi demokratikus rendszer ellen irányuló gyűlöletükben, és azért, hogy megakadályozzák a csehszlovák nép építő erőfeszítésének sikerét, attól sem riadnak vissza, hogy repülőgépről kolorádóbogarakkal árasszák el a köztársaság különböző területeit. Egyes helyeken kolorádóbogarakkal szinültig megtöltött dobozokat és palackokat találtak.