Zala, 1952. június (8. évfolyam, 127-150. szám)

1952-06-01 / 127. szám

A DON VIZE EGYESÜLT A VOLGÁVAL Moszkva (TASzSz) Ma, május 31-én a Dun ■ vize áthaladva a Vol­­ga-Don hajózható csatorna 100 kilométeres útján­­ egyesült a Volgával. A Volga így kijáratot kapott az Azovi- és a Fekete-ten­gerhez. A Volga és a Don hajózható csatornával történt egyesítése be­fejezi azt az óriási munkát, ame­lyet a szovjet hatalom fennállása óta végeztek a Fehér-, a Balti- és a Kaspi-tengert az Azovi- és a Fekete-tengerrel összekötő hajóz­ható víziutak újjáépítése és épí­tése terén és a Szovjetunió euró­pai részének öt tengere közötti összekötő viziut létesítése terén. Egyre szélesedik a népek mozgalma Duclos elvtárs és társai szabadon bocsátásáért Franciaorsz­ágban egyre szervezet­tebb és hatalmasabb­­ jelleget ölt a népmozgalom az amerikai-lakáj francia kormány jogtipró intézkedé­seivel szemben. A Francia Kommunista Párt­­ Po­litikai Bizottsága Marcel Cach­in elvtárs elnökletével ülést tartott s erről kiadott közleményében rámu­tat : a kormány provokációkkal akar bosszút állni a francia népen a Ridgwayellenes tüntetés min­den eddigit meghaladó méretei miatt. Leszögezi a közlemény, hogy a kor­mány intézkedései a náci megszállás idejét, fasiszta módszereit idézik vis­­­sza, majd felhív minden párttagot, szabadítsák ki Jacques Duclost, nagy hazafit, a fasizmus ellen fo­­­lyó küzdelem nélkülözhetetlen har­cosát. Az országos méretűvé nőtt tilta­kozási hullám során a dolgozók sztrájkokkal, munkabeszüntetésekkel fejezik ki szolidaritásukat Duclos elvtárs mellett. Montrei­leuxban, Duclos elvtárs lakhelyén, Torkos­ban, Duclos elvtárs szülővárosában, valamint Vichyben, Nim­es-ben, Se­te-ben, Beesiersben, Loriont-ban, Rouanban­, Grand-Couronne-ban, Ly­onban, Rhéiilsben dolgozók tíz- és százezrei szüntették be a munkát,, vonultak ki az utcára tüntetni. mozgalmak során a CGT-hez, a ke­­­resztény szakszervezethez és a Force Ouvriere-hez tartozó dolgozók egyre szorosabbra fűzik a munkás­­egységet. A legújabb megmozdulá­sok közül kiemelkedik a touani­­ vasmunkások, valamint, a nagy hadi­­fontosságú dunkerquei és toulouni dokkmunkások szombati egésznapos sztrájkja. Az említett helyeken, va­lamint Marseilleben a rohamrendőrök lőfegyverrel támadtak a tömegre és több tün­tetőt megsebesítettek. A francia közélet és tudományos élet legkiválóbbjai, köztük Joliot Curie, a Béke Világtanács elnöke, személyesen vagy levélben keresték fel Herriot nemzetgyűlési elnököt és követelték Duclos elvtárs haladékta­lan szabadonbocsátását. Az egész világ haladó mozgalmá­nak élharcosai, a kommunista pár­tok vezetői szolidaritási nyilatkoza­tot juttattak el táviratilag a Francia KP Központi Bizottságá­hoz. Az Humanité közölte Togliatti, Reimann és Rákosi Mátyás elv­társ táviratát, amely a francia munkásokban mély benyomást keltett. A magyar dolgozók országszerte­ fel­háborodottan tiltakoznak a francia kormány fasiszta intézkedései ellen. A Rákosi Mátyás Művek tömegtün­tetéssel felérő röpgyűléséről a gázók küldöttséget menesztettek dél­francia kormány budapesti követ­­­ségére, hogy eljuttassák a gyár dol­gozóinak tiltakozását, a követség képviselője —■ jogi érvekre hivatkoz­va — elutasította a tiltakozást. MNDSz két táviratot küldött Fran­ciaországba. Az egyikben a francia nőszövetség kongresszusához meleg szerete­tüket juttatják el, szolidari­tásukról biztosítják a békéért, Duc­los elvtárs kiszabadításáért harcoló francia asszonyokat. A másik táv­iratban — amelyet Pinay-hoz, a francia kormány miniszterelnökéhez küldtek, — a békeharcos magyar nők milliói nevében követelik, hogy francia kormány haladéktalanul bo­n­csássa szabadon Jacques Duclos elv­­társat és társait. Czapik Gyula egri érsek és dr. Hamvas Endre csanádi püspök táviratot intézett Vincent Auriol francia köztársasági elnökhöz. A katolikus egyház vezetői meg­döbbenésüknek adnak hangot, hogy Jacques Duclost, a zál­ogbéke elő­mozdításának közismert képviselőjét a mentelmi jog durva megsértésével, a jogrendet megsértve letartóztat­ták. A világbéke érdekében kérik Duclos azonnali szabadonbocsátását. * Három legfrissebb párizsi jelentés arról számol be, hogy Brestben a tüntetők bevontak egy zászlót és helyébe francia amerikai lobogót tettek. A tüntető tömeg az „Ameri­kaiak Amerikába!“, és „Ridgway menjen haza!“ jelszavakat kiáltoz­ták, a rendőrség három tüntető as­­­szonyt letartóztatott. Egy másik távirat azt jelenti, hogy a párizsi rendőrség folytatja a békeharcosok letartóztatását. Legutóbb 161 béke­­harcost — köztük sok fiatalkorút — „államellenes bűntett“ címén vontak eljárás alá A fasizálódás leg­biztosabb jele, amit, a harmadik távirat tartalmaz: szombaton rendőrosztagok az ajtót betörve rontottak be a Francia Kommunista Párt szék­házába, egyidejűleg a párt, a békemozgalom és a CGT több helyiségét dúlták fel házkutatás címén. Jelentések a német nép fokozódó harcáról, az Adenauer-kormány fasiszta intézkedéseiről A német kérdéssel kapcsolatos leg­frissebb értesülések arra mutatnak, hogy miközben a német nép a szét­szakított ország mindkét részében tö­möríti sorait és növeli erőfeszítéseit a ,,keretszerződése és következmé­nyei ellen, az imperialisták tovább mennek a megkezdett után, a fasiz­mus és a háború felidézésének út­ján. A német egységért folyó harc leg­nagyobb eseménye az a nyilatkozat, amit a Német Demokratikus Köztár­saság kormánya adott ki a szovjet kormánynak a nyugati hatalmakhoz intézett május 24-i jegyzékével kap­csolatban. A nyilatkozat leszögezi, hogy az­ NDK kormánya minden eszközzel küzdött a német békeszer­ződés megkötéséért, a német nép tiszta szívből osztja a kormány fel­fogását, a kormány pedig a népét. Az NDK kormánya örömmel üdvözli a­ Szovjetunió kormá­nyának nagylelkű javaslatát, amely ismételten bebizonyít­ja a Szovjetunió barátságá­nak hatalmas jelentőségét és az egész német nép nevében kö­szönetét fejezi ki a szovjet kormány­nak és a nagy Sztálinnak, a nyilat­­kozat a továbbiakban leszögezi, hogy a nép követeli a négy hatalom tár­gyalásainak azonnali megkezdé­sét és felszólítja Németország ke­leti és nyugati részében élő összes hazafiakat, hogy­ ebben a döntő órá­ban akadályozzák meg a „keretszer­ződés“ végrehajtását, vessék latba minden erejüket a nemz­et megmen­téséért. Ugyancsak a szovjet nép és bölcs vezére iránti hálát fejezi ki a Szabad Német Ifjúság IV. kongresszusának Sztálin elv­­társhoz intézett távirata, amelyben forró köszönetüket tolmá­csolják a szovjet nép felbecsülhe­tetlen segítségéért. „A szovjet kor­­mány jegyzékei megmutatják a nó­táét kérdés békés megoldására vezető utat s az egész német nép előtt megnyitják a boldog jövő, a jólét és a béke ragyogó távlatát* ‘ — szól a távirat, s a következőkben az ifjak fogadalmat tesznek, hogy fá­radhatatlanul harcolnak a Német Szocialista Egységpárt vezetése alatt az egységes, független, békeszerető, demokratikus Németországért. A Nyugat-Németországból érkező jelentések a lakosság egyre elszántabb harcáról adnak hírt. Opladenben, Kölnben, Wuppetalban, Bochumban és másutt a dolgozók tízezrei sztrájkolnak háborús „keretszerződés” ” meghiúsí­a­tásáért, az Adenauer-rend­szer meg­döntéséért. A bűnös Adenauer-kormány az összes kiegészítő és titkos záradékaival jóváhagyta háborús „keretszerződést“, s a közvetlen ezután ratifikálás céljából a bonni szövetségi gyűlés elé terjesztette. Hogy miféle záradékokat tartalmaz a teljes szövegében még nyilvános­ságra nem hozott ,,keretszerződés"", arra rávilágít két tény. Az egyik: Schuman francia külüg­yminiszer saj­tónyilatkozatában rámutatot­t, hogy a „keretszerződés" titkos megálla­podásokat is tartalmaz, de most csak „a szerződésnek a nyilvánosságra ke­rülő részét“ terjesztik elő ratifiká­lás céljából. A másik: Handy tábor­nok, az amerikai haderők európai parancsnoka kijelentette, hogy nyugati hatalmak már csak azért a sem fogadhatják el a Németország­ra vonatkozó szovjet javaslatokat, mert ez a megszálló csapatok kivo­nását vonná maga után s „ez meg­nehezítené az európai atlanti főpa­p „AZ ATOMENERGI­A TERME­­LÉSHEZ szükséges berendezések to­vábbi nagyszabású kiterjesztésére" Truman újabb 3.341 megszavazását kérte a millió dollár kongresszus­tól. — DODD ÉS COLSON, Q két volt kocsedaszigati parancsnok le­fokozása után több magasrangú amerikai tisztet elmozdítottak állá­sukból. íincsnokság- terveinek megvalósítá­sát­ '. Ahogy az Adenauer-kormány egyre nyíltabban lép a fasizmus útjára, újabb háborús bűnösöket en­gednek szabadon, illetve terveznek szabadon bocsátani. A Frankfurtban székelő központi fellebbviteli bíróság „felmentette"­ a háborús bűnös Von Falkenhausen náci háborús bűnöst, Hitler egykori tábornokát, akit belgiumi és észak­franciaországi viselt dolgaiért 12 évi kényszermunkára ítéltek. bonni kormány és a nyugati impe­­­rialisták megbízottai között tárgya­lások folynak valamennyi, még bör­tönben ülő náci háborús bűnös sza­­badonbocsátá­sa előkászi testről. a leg­közelebb kiszabaduló 650 háborús bűnös között szerepel Mannstein, Kesselring és List tábornagy, Von Mackensen, Melczner, Gallenkamp, Von Falkenhorst, Kunze és Simon tábornok. Kiszabadulásuk után forttos parancsnoki beosztást kap­nak a nyugatnémet zsoldos­­hadseregben.­­ Ide tartozik, hogy a bonni kor­mány mexikói nagykövetévé Rib­­bentrop egyik bizalmi emberét, Fritz von Twaxdoy­skit nevezték ki. A „keretszerződéssel“ szemben vi­lágszerte növekvő tiltakozó mozga­lomban rész­t vesznek a amerikai hazafiak is. Az becsületes Amerikai Haladó Párt országos bizottságának elnöke, Benson felhívást intézett Truman elnökhöz, hogy fogadja el a tárgyalásra irányuló szovjet javas­latokat, mert az amerikai kormány­körök jelenlegi politikája teljesség­gel tarthatatlan.­­ A BOLGÁR HAZAFIAS ARCVONAL kongresszusának záró­ülésén határozatot fogadott el. E szerint a Hazafias Arcvonal küzd a párt programmjának megvalósítá­sáért, a népi erők széleskörű tömö­­r­lésével a szocializmus építéséért, a béke védelméért. A kongresszus üdvözlő levelet intézett a világ népei lángeszű vezéréhez és taní­tójához, Sztálin elvtárshoz. Vasárnap, 1553. junius i / A minisztertanács felemelte a helyi tanácsok hivatali dolgozóinak munkabérét Hazánk szocialista építése nap­­ról-napra növekvő feladatok elé állítja a helyi tanácsok dolgozóit. Ezért a Magyar Népköztársaság mi­nisztertanácsa, figyelembe véve helyi tanácsok dolgozóinak az öt­­ éves terv teljesítése érdekében vég­zett munkáját, felemelte a tanácsi dolgozók munkabérét. A béremelést indokolttá teszi a helyi tanácsok fejlődése és megerősödése is, amelyhez nagy mértékben hozzájá­rult a tanácsok hivatali dolgozóinak jó munkája. A béremelés a megyei, járási, vá­rosi, kerületi és községi taná­csok hivatali szervezetében foglal­koztatott dolgozókra terjed ki, nem vonatkozik tehát a tanácsi intézmé­­nyek (iskolák, kórházak stb.) dol­gozóira, akiknek a munkabérét minisztertanács már korábban ren­­­dezte. A béremelés mértéke általában 8 —16 százalék, ezen belül nagyobb emelésben részesülnek azok a dol­gozók, akik érdemi, ügyintéző mun­kát végeznek. Az ügyintézők közül is nagyobb mértékben emelkedik a fontosabb, magasabb szakmai kép­­zettséget kívánó dolgozók munkabére.munkakörökben különösen jelentős béremelésben részesítette a minisztertanács mezőgazdasági szakembereket, ez­­­­el is kifejezésre juttatva azt a fontos feladatot, amely a szocia­lista mezőgazdaság építése terén rájuk vár, így pl. az agronómusok eddigi átlagbére mintegy 30 száza­lékkal emelkedik. A mezőgazdasági szakmunkakörökben az átlagosnál magasabb munkabért kapnak az egyetemi, akadémiai, vagy techni­kumi végzettségű agronómusok. Ezekbe a magasabb bércsoportokba besorolhatók az előírt képesítések­­ke­l nem rendelkező egyes olyan dolgozók is, akik nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek és mun­kakörüket kiválóan ellátják. A minisztertanács határozata a bérrendszert is módosítja. Az eddi­gi bérrendszer a munkaköröket csak általánosságban jelölte meg. Az új bérrendszer pontosan meg­határozza az egyes munkaköröket és a népgazdasági szempontból fon­­tosabb nagyobb szakmai felkészült­­séget igénylő munkakörökre maga­sabb munkabért államít meg és az azonos képességű és hasonló mun­kakört betöltő dolgozók — bár­mely osztályon is dolgozzanak —■ egyenlő bért kapnak. A rendezés egyetlen esetben sem jelent bércsökkentést. Amennyiben teh­át­ kivételesen akadnak olyan dolgozók, akiknek jelenlegi munka­­bére magasabb, mint amennyit mun­kakörük­ben az új rendszer szerint kaphatnának, a régi és az új bér szerinti különbözetet személyi pót­a­lékként továbbra is megkapják. A minisztertanács új rendszert vezetett be a tanácsi dolgozók ju­talmazása terén is, fokozottabban érvényesíti azt az elvet, hogy a jutalom nem fizetéskiegészítés, ha­nem meghatározott, az átlagon fe­lüli eredmények eléréséért jár. Az új rendszerben tehát a vég­­rehajtóbizottság elnöke lehetőleg előre kitűzi azokat a feladatokat, amelyek teljesítése esetén a dolgo­zók az előre meghatározott összegű jutalmat megkapják. A dolgozókat az új bérrendszer­­ nek megfelelően újból be kell so­­­rolni. A besorolásit a végrehajtóbi­­­zottság elnökének, a szakszervezet helyi képviselőivel együtt tett ja­vaslatára végrehajtó bizottság hagy­ja jóvá. A vezetőket (tanácselnö­köket, elnökhelyetteseket és titká­rokat) a felettes hatóságok sorolja be. A besorolásokat július 1—11 napjai között kell elvégezni, július 1-i hatállyal. A dolgozók az új, fel­emelt béreket első ízben a július havi munkabérük második részleté­vel, tehát július hó végén kapják kézhez, az egész hónapra visszame­nőleg. Hírek Koreából A tárgyalások május 29-i ülésén N­am­ír tábornok, a koreai-kínai kül­döttség vezetője élesen megbélye­gezte az amerikaiak tevékenységét, hogy újabb vérfürdőt készítenek elő a hadifoglyok ellen. Ismételten rá­mutatott az amerikaiak felelősségére. .. Az amerikaiak a Nemzetközi Vö­röskeresztbizottsággal igyekeztek lep­lezni a hadifoglyokkal szemben el­követett kegyetlenkedéseiket. . j ★ A hírügynökségek jelentései arról számolnak be, hogy az amerikai ag­resszív csapatok folytatják terrorin­tézkedéseiket a kocsedai hadifoglyok ellen. Az amerikai vezérkari főnök helyettese kijelentette: az eddig el­követett kegyetlenkedések a „halálos csapás" bevezető lépései.­ ­ A szovjet dolgozók elítélik az amerikaiak kegyetlenkedéseit, és til­takoznak ellenük. A leningrádi Ki­­rov-gyárban, a minszki gépkocsigyár­ban röpgyűlésen követelték a dolgo­zók — szüntessék meg haladéktala­nul a hadifoglyok „rostálását". — Az Amerikai Haladó Párt országos bizottságának titkára országos moz­galmat szervez a koreai békéért, a hadifoglyok ellen elkövetett kegyet­lenkedések ellen.★ Hewlett Johnson canterburyi ér­seki helynek megtekintette az ame­rikaiak bakteriológiai hadviselésének tárgyi bizonyítékait, s kijelentette: „A bizonyítékok a legnagyobb mér­tékben megbélyegzőek az ameri­­kaiakra nézve".★ Phenjanban befejeződött négy ha­zaáruló bűnpere­ A vádlottak —­­mint már hírül adtuk—a koreai nép­hadsereg ideiglenes visszavonulása­­­kor Hvanho tartomány Csinszort járásában az amerikai agresszorokkal és a hiszinmanistákkal együttműködve többszáz koreai asszonyt, gyermeket és hazafit embertelenül meggyilkol­tak. A koreai Legfelső Bíróság a vádlottakat bűncselekményeikért kö­tél általi halálra ítélte.­­ KATONAI ÉS GAZDASÁGI jellegű tárgyalások folynak az ame­rikai imperialisták és a Franco-kor­­mány között. Az amerikaiak hadi­anyagot szállítanának annak fejében, hogy Franco megengedné az ameri­kai tengeri és légi haderőnek spa­nyol támaszpontok használatát.­­ A VIETNAMI néphadsereg erős egységekkel behatolt a tonkini deltába és megütközött a francia expedíciós haderővel, amely terror­bombázást folytat a környék falvai ellen. KISEBB ESŐ LEHET Várható időjárás; Felhőátvonulá­­sok: vasárnap néhány helyen kisebb eső, esetleg zivatar lehet. Mérsé­­kelt déli-délnyugati szél. A hőmér­séklet alig változik. Várható hő­mérsékleti értékek az ország terü­letére: vasárnap reggel 11—14, dél­ben 24—27 fok között. Felhívjuk a­­­ nyultenyésztők figyelmét, hogy tenyésszenek bátran sok nyulat, mert a Prémesállattenyésztő Vállalat minden fajtát bármilyen men­­­nyiségben, szerződéssel, jó áron átvesz. Ha szaktanácsra van szüksége, forduljon a PRÉMES ÁLLATTENYÉSZTŐ VÁLLALAT­HOZ Budapest, V., Sütő­ utca l. Telefon: 181­*­466. 3S3—130.

Next