Zala, 1952. december (8. évfolyam, 282-306. szám)
1952-12-02 / 282. szám
A magyar népgazdaság helyzete 1952-ben és feladataink a népgazdaság fejlesztése terén 1953-ban (Folytatás ez 1. oldalról) esztendőben a kenyér szine valamivel barnább mint amit az előző évben megszoktak amikor rekordtermésünk volt. Ezek az emberek morognak, ha véletlenül valamely áruból, nem is elsőrendű fontosságú, amely vagy amelyet kényelmesen lehet helyettesíteni más áruval, más termékkel, a szokottnál esetleg kissé kevesebb k v fagy és az aszály okozta súlyos károsodás lebecsülése az egyik oka — bár távolról sem egyedüli oka annak is, hogy sok párttagunk és számos pártszervezetünk opportunista ■ passzivitással szemlélte s helyenként még mindig így szemléli az ellenség támadását a közellátás frontján, amit pártunk vezetése ez év szeptember 3-i a budapesti és részben a vidéki felvásárlásokkal kapcsolatba hozott határozatával a. legélesebben elitélt. " / Növénytermelésünk elmaradását a .tervhez képest döntően a rossz időljárás okozta De nem lehet es nem átad mindent csak az időjárás rovására im. Nem az időjárás okozta, hogy az 1951—52 évi vetéstervet ér.v számosan csak 97 százalékban teljes' 'C Gere elvtárs példák sokaságán keresztül bizonyította be, hogy amelyik állami gazdaságban, termelőszövetkezetben jól szervezték a munkát alkalmazták az agrotechnikai módszereket, a rossz időjárás ellenére is igen magas terméseredményeket értek el-Állattenyésztésünk helyzetéről szolsva elmondotta Gerő elvtars: hetső felemi kedvezőbb, mint növenytemelésükké. A tsz-ekben ca III. pusui tszcs-kben az állattollomany gyorsabban növekszik a területnél de mindez csak kezdet. Az üHaállomány növekedésével nem tart lep^tt a hozam emelkedése. Az állatállomány eddigi fejlődését is veszélyezteti az idei kedvezőtlen termés, s SwV ******* 'kell tennünk az állatállomány fenntartása álleteltetése és mennyiségi továbbfejlesztése érdekében. Fel adatok A) AZ IPAR TEKÉN 1- iparban mindenekelőtt biztosi, hinnunk kell az 1902-es termelési év fele sem. Mi mink a sima, zökkenőmentes, szervezett átmenetet 1953-ra. Ipari termelésünket 1953-ban 1952 várható termeléséhez képest 16 százalékkal kell emelnünk. Olyan feladat ez, amely pán & állami szerveinktől, egész munkásosztályunktól és műszaki értelmiségünktől rendkívül magasfokú szerve, kétséget, fegyelmezett, forgalmas munkát, igen komoly erőfeszítést köp Részletesen foglalkozott Gerő elvtárs a szénbányászat vas. és acélkohászat, az alapanyagipar kuJunfUe ágaihoz tartozó iparágak kérdésivel majd felhívta a figyelmet túlóráztatás korlátozásáról és a dolagozók Pihenőnapjai biztosításáról szóló minisztertanácsi határozat feltétlen betartására. Rámutatott gazdasági és pártkáderek műszaki és a gazdasági képzettsége hiányára ezer ezt a képzést siettetnünk kell. 5. e&u arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkaversenymozgalom terén is elég gyakran megmutatkozó bürokraizmust sürgősen fel kell számolni. Ez pártszervezeteink, szakszervezetenk, ElSz-szervezeteink egyik l ° ifjabb feladata. Emellett tovább kell bontakoztatni a különböző mozgalmakat. B) A MI5LÖGAZDASÁG ÉS A BEGYŰJTÉS TERÉN A mezőgazdasági termelésben fő feladat a hozam növelése, a növénytermelésben ennek kulcsa alapvető agrotechnikai revüszadagta* következetes megvalósítása, valamint a talajerő fokozása. Gerő elvtárs itt ismét példákat hozott fel arra, hogy ahol betartsák az alapvető agrotechnikai elolrásokat magas eredményt érnek el 4 - * hívta a figyelmet a mélyszántás időiben történő jó elvégzésen:. A másik döntő fontosságú nulszabély a terméshozam fokozására:t*ayázás. Népgazdaságunkban remi-kívül nagy veszteségeket okoz, hogy rólunk elhanyagoljuk a helyes fa•yakezelést mindenbe ott az átálló. ^ágyúzást. A ti ágyúzás elhanyagolt voltát mutatja, hogy 1951-ben mindössze 1,2 millió kat. holdat, a szántóterületnek csak mintegy 12 százalékát trágyázták meg szenvs trágyával, s ez is túlnyomórészt rosszul kezelt, alacsony értékű trágya volt. Ugyanekkor számos állami gazdaságban és termelőszövetkezetben évek óta hever a trágya használatlanul. Ez évben a trágyázás valamelyes javulást mutat. De a trágya kezelésénél még nincs javulás. A terméshozam növelése érdekében lényegesen meg kell javítani a vetőmagtermelést. Meg kell valósítani a minisztertanács határozatát, melynek értelmében minden állami gazdaságnak, minden termelőszövetkezetnek a saját legjobb parcelláján kell megtermelni a maga számára a vetőmagot, s az állami vetőmag-termelésnek vetőmagnemesítő állomásoknak ehhez kell segítséget nyújtaniuk. Igen fontos szerepet játszik a növénytermelés hozamának emelkedésében a betakarításnál mutatkozó veszteségek csökkentése. Ez évben, amikor egyébként is igen gyenge termést takarítottunk be, s amikor ezért különösen nagy gonddal kellett volna biztosítani a termés veszteségnélküli betakarítását, az átlagosnál is magasabb volt a betakarítási veszteség. Igen nagy károk érték a népgazdaságot a cukorrépa késedelmes betakarítása miatt is. Végül rá kell irányítanunk a figyelmet az öntözés kérdésére, mint a terméshozam fokozásának egyik fontos eszközére. Az öntözést a régi Magyarországon teljesen elhanyagolták. Elég megemlíteni, hogy 1938- ban Magyarországon mindössze 19.500 kat. holdon folytattak öntözéses termelést. Ez évben pedig 100.000 kat. holdon, vagyis a háború előttinek ötszörösen , 1953-ban mintegy 150.000 kat. holdnyi öntözéti területünk lesz. Ez kétségtelenül igen gyorsütemű fejlődés. De ezen a területen mégis elmaradunk a felemelt ötéves terv célkitűzéseihez képest, s az a veszély fenyeget bennünket, hogy az 1954-ben elkészülő tiszalaki duzzasztómű vizét hosszabb ideig csak kisebb részben leszünk képesek öntözéses termelésre felhasználni a duzzasztóművet kiegészítő öntözőművek építésének késedelme miatt. Ezért ezt a fontos kérdést újból felül kell vizsgálni s mindent el kell követnünk, hogy öntözéses termelési lehetőségeinket növénytermelés hozamának növelése a és az időjárás szeszélyeitől való függőségünk csökkentése érdekében teljes mértékben kihasználjuk. A nagy, országos jelentőségű öntözőművek mellett rendkívül fontos ezen a téren a helyi kezdeményezés, melyre széles lehetőség van. Állami gazdaságaink, termelőszövetkezeteink használjanak ki ennek érdekében minden adottságot, folyókat, tavakat, patakokat, öntözéses szántó- és legelőterületük kiszélesítésére; párt- és állami szerveink pedig karolják fel, támogassák az ilyen helyes helyi kezdeményezéseket ! A még mindig folyó őszi mezőgazdasági munkák jó elvégzésére hívta fel ezután a figyelmet, majd arra mutatott rá, hogy a tavaszi munkákat nagyobb gonddal, előrelátással kell megtervezni. Az állattenyésztésnél a hozam növelésének fő kérdése a helybe takarmánygazdálkodás és takarmánykezelés megszervezése, valamint a tenyésztői munka megjavítása, vagyis mindenekelőtt annak biztosítása, hogy a magas termelékenységű állatok leszármazottaiból történjék az anya- és az apaállatok utánpótlása. Emellett, mindenekelőtt az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben komoly erőfeszítéseket kell tenni a napi háromszori fejős és a mesterséges borjúnevelés elterjesztésére. Azonban az állattenyésztésnél Ugyanúgy, mint a növénytermelésnél, amikor a legközelebbi év és a legközelebbi évek döntő, központi feladataként állítjuk előtérbe a hozam emelését, nem feledkezhetünk meg a reális helyzetről, arról, hogy tokár, imumyal, szűkösen vagyunk, hogy állatállományunk átfeleltetését minden körülmények között, biztosítani kell, hogy ennek érdekében meg kell valósítani a silózás tervét, amely idén sokkal magasabb, mint tavaly, hogy fel kell használnunk minden fellelhető és felhasználható ■ takarmányt, hogy állatállományunkat mennyiségileg; ír, számszerűleg >■ is továbbfejlesszük. A hozam növelése, a mezőgazdaságban most és a legközelebbi években — a növénytermelésben és az állattenyésztésben egyaránt —központi feladat azért mert egyrészt szántóterületünket csak korlátozott mértékben tudjuk növelni, másrészt mert meglévő szántóterületünk, ha ennek hozamát csupán átlagosan 20—25— 30 százalékkal emeljük, elegendő terményt ad ahhoz hogy összes közellátási szükségleteinket kielégítsük és még külkereskedelmünknek is jelentős feleslegeket bocsássunk rendelkezésére, tartalékokat is gyűjtsünk. A hozam növelése központi kérdés az állattenyésztésben azért is, mert itt különösen szembeszökő az elmaradás. De a hozam növelése úgy a növénytermelésben, mint az állattenyésztésben is előfeltétele és az alapja annak is, hogy a dolgozó parasztok százezrei mielőbb a gyakorlatban győződjenek meg a nagyüzemi, társasgazdálkodás fölényéről az egyéni, kisüzemi gazdálkodással szemben és teljesen önkéntesen belépjenek a termelőszövetkezetekbe. Ami a mezőgazdaság szocialista átcpílását illeti, itt továbbra is változatlanul az eddig elért eredmények megszilárdítása, meglévő szövetkezeteink gazdasági megerősítése a fő kérdés. Lényegében ennek kell meghatároznia a fejlődés ütemét a továbbiakban. Az idei év tapasztalata azt mutatja, hogy többnyire azok a termelőszövetkezetek küzdöttek meg eredményesen az időjárás viszontagságaival, a nehézségekkel, amelyek már néhány éves múltra tekinthetnek vissza. Azt is figyelembe kell venni, hogy az idei gyenge termés következtében számos termelőszövetkezetünk jövedelme elmarad a múlt évi mögött, s az ilyen termelőszövetkezetek megszilárdítására különös gondot kell fordítanunk. Mindez együttvéve azt jelenti, hogy a legközelebbi esztendőben sem gondolhatunk a termelőszövetkezeti mozgalom túlságosan gyors mennyiségi fejlesztésére. A terméshozam növelésében s mezőgazdaság szocialista alapon való átszervezésében különösen fontos szerepet kell betöltenie a gépállomások hálózatának. Ennek érdekében meg kell szilárdítani a gépállomások központját, meg kell javítani mindenek, előtt az AMG vezetését! A mezőgazdaság kérdésével szórosan összefügg a begyűjtés kérdése. A kedvezőtlen mezőgazdasági esztendő ellenére a begyűjtés feladatait alapjában sikeresen valósítjuk meg, s biztosítjuk a lakosság zavartalan, mondhatni bőséges ellátását az összel fontosabb élelmiszerekben. Hiányossága a begyűjtésnek, hogy nem tesz elég különbséget a termelőszövetkezetek és az egyénileg gazdálkodók között, nem nyújt megfelelő kedvezményt a termelőszövetkezeteknek. Nem egyszer előfordult olyan tűrhetetlen eset is, hogy a begyűjtési szervek olyanoktól követeltek többletteljesítést a begyűjtésben, akik kötelezettségüket már teljesítették. Az ilyen túlkapásokat meg kell szüntetni és a felelősöket szigorúan meg kell büntetni. Azt sem lehet szó nélkül hagyni, hogy termelőszövetkezeteink jelentős része rosszabbul tesz eleget beadási kötelezettségének, mint az egyéni parasztgazdaságok. Különösen, feltűnő a termelőszövetkezetek elmaradása a begyűjtésben kukoricánál és napraforgónál. És az is előfordul, hogy egyes helyi és járási párt-, valamint tanács-funkcionáriusaink helytelenül igyekszenek a termelőszövetkezeteket mentesíteni az állammal szemben fennálló kötelezettségeik teljesítése alól. Jelentősen lemaradtak begyűjtési kötelezettségeik teljesítésében állami gazdaságaink is. Ennek oka részben a gazdálkodás igen számos területén még meglévő hiányosságokban keresendő, részint azonban onnan is származik, hogy sok állami gazdaságunk vezetője még nincsen eléggé tudatában annak, hogy az állami gazdaság Alja nem a gazdaság önellátása, ha mit az ország ellátása! Begyűjtési politikánkban a továbbiakban is biztosítanunk kell, hogy a termelők feltétlenül, az előírt időre tljes mértékben eleget tegyenek nép állama iránti kötelezettségüknek. Ugyanekkor azonban ügyelni kell •arra is, hogy az egész mezőgazdaság őrületén úgyszólván minden növény, ’fás,s az állattenyésztésben is, következetesen megvalósítsuk azt az irány. ■’Ivet, hogy aki az állammal szemben fennálló kötelezettségét teljesítette, a fennmaradó résszel szabadon rendelkezzék. Ezt ki kell terjeszteni már 1953-ban például a napraforgóra és a rizsre is azzal az egyedüli megszorítással, hogy olajat üttetni és rizst, hántoltati csak állami t Olajütőben, illetve állami malomban szabad. €) A TAKARÉKOSSÁG TERÉN Ahhoz, hogy az 1952-es év kedvezőtlen mezőgazdasági eredménye ellenére sikeresen megvalósíthassuk felemelt ötéves tervünket, sikeresen fejleszthessük tovább egész népgazdaságunkat, minden téren a legszigorúbb takarékosságot kell megvalósítani, a takarékosság kérdését most másként kell felvetni, mint ahogy eddig felvetettük. Most sokkal alaposabban, körültekintőbben kell megvalósítani a takarékossági rendszabályokat, szigorúbban, keményebben, mint ahogy eddig tettük. Mindenekelőtt tekintetbe kell vennünk, hogy népgazdaságunkban, a termelésben, és az áruforgalomban egyaránt a megengedett normákon felül igen jelentős készletek halmozódtak fel anyagban, félkész- és készáruban. Gyáraink igazgatói gyakran hivatkoznak „objektív“ nehézségekre, amikor a termelési tervet nem teljesítik, hivatkoznak anyaghiányra hozott valóság az, hogy a vállalatok jelentős részénél igen sok fontos anyagból és félkészáruból, félkész, termékből az engedélyezett készlet, normát messze meghaladó készleteket tárolnak. Egész népgazdaságunkban növelni kell a forgóeszközök forgási sebességét, meg kell szüntetni a beruházásoknál tapasztalható pazarlási szervezetlenséget. 1953-ban 23 százalékkal több beruházást kell megvalósítanunk, mint amennyit 1952-ben előreláthatóan végrehajtunk. Véget kell vetni annak, hogy fontos beruházásokat, nagy késéssel adnak át rendeltetésének, szakítani kell azzal a fényűzéssel,amit sokfelé lehet tapasztalni. Nagy a pazarlás az anyag, felhasználás terén is. Igen nagy megtakarítási lehetőség van a veszteséggel dolgozó üzemek veszteségének megszüntetése s az üzemeknek juttatott állami dotáció csökkentése révén is. Nagy megtakarítási lehetőségeink vannak a létszámgazdálkodásnál. Túlzottan magas nálunk a nertemelő munkák végzők száma. Számos szervnél súlyosan megsértik a létszámfegyelmet, nem tartják a határozatokat, különféle fondorlatokkal kijátsszák ezeket. Nagyon sok még nálunk a felesleges reprezentáció, a bankettezés az állam pénzén. A pazarlás, az állam, a közösség eszközeinek felelőtlen, gondatlan és nem egy esetben bűnös kezelését megkönnyíti nálunk a pénzgazdálkodás lazasága is. Mindezeket figyelembe véve a minisztertanács az elmúlt hetekben Rákosi elvtárs javaslatára, felelős személyekből álló takarékossági bizottság létrehozását határozta el, melynek feladata a minisztert taniHCssak javaslatokat tenni annak érdekében, hogy 1953 folyamán jobban gazdálkodjunk gondosabban, takarékosabban bánjunk rendelkezésünkre álló eszközökkel, az állami vagyonnal a szövetkezeti vagyonnal, mint ahogy ezt az előző években tettük. Az 1952. évi kedvezőtlen időjárás s az ezzel járó nehézségek viszonyai között, s ugyanakkor eddig elért igen jelentős eredményeinkre és sikereinkre támaszkodva most azt a feladatot tűzzük magunk elé, hogy a nehézségekkel dacolva, az ötéves terv még hátralévő két évében, 1953—ölben úgy dolgozzunk, hogy egészében teljesítsük népgazdaságunk felemelt ötéves tervét. Ez nem könnyű feladat, de eddigi eredményeink alapján ítélve ez a feladat reális, ezt a feladatot meg tudjuk valósítani akkor, ha nemcsak az állami, a gazdasági munkát szervezzük meg helyesen hanem lényegesen megjavítjuk a pártpolitikai, a pártszervezeti munkát is, s ennek nyomán a tömegszervezetek, a szakszervezetek, a Elfiz munkáját is. Ha maradék néllkül végrehajtjuk Központi Vezetőségünk júniusi ülésének idevonatkozó határozatait; O) A PÁRTPOLITIKAI ÉS PART. SZERVEZETI MUNKA TERÉN A pártpolitikai és pártszervezeti munkát mindenekelőtt az alapanyagiparban kell gyökeresen megjavítanunk: a szénbányászatban és a kohászatban. Fel kell számolnunk azt a tűrhetetlen állapotot, hogy szénbányászatunkban és vaskohászati üzemeinkben, valamint egész sor fontos gépipari nagyüzemünkben azárt munkaelé természetesen a szakszervezeti és DISz-munka is) általában gyengébb, alacsonyabb színvonalú, mint a legtöbb, közép-, üzemünkben és mint a könnyűipar számos üzemében. Ami a gépipart illeti, különösen áll ez olyan nagyüzemeinkre, melyek nehézipari beruházásaink számára gyártanak ipari felszerelést, vagy amelyek exportra szállítanak. A pártpolitikai és pártszervezeti munka megjavítására konkrét intézkedések szükségesek. Ehhez szükséges — a többi között — bizonyos mértékű káderátcsoportosítás megvalósítása az alapanyagipar különféle ágai, mindenekelőtt a szénbányászat, a vaskohászat és a legfontosabb gépipari üzemek, valamint a megfelelő területi vezető pártszervek (városi, járási, megyei, kerületi pártbizottságok) felé. Szükséges, hogy mindezeken a területeken az eddiginél nagyobb súlyt helyezzünk a káderek képzésére és továbbképzésére, politikai és szakmai fejlődésére, valamint jól működő kommunista aktíva kifejlesztésére, s ezzel az aktívával rendszeresen foglalkozzunk. Szükséges továbbá, hogy a nehézipar legfontosabb üzemeibe, a legfontosabb bányákba, kohászati üzemekbe, gépgyárakba fokozatosan, a Szovjetunióban jól bevált tapasztalat szerint, a Központi Vezetőség pártszervezőket küldjön s rendszeresen segítse és irányítsa őket de szükség van arra is, hogy bátrabban válasszunk be a becsületes, párthü, tehetséges műszakiakat különféle pártbizottságainkba, pártszerveinkbe, s állítsuk őket a felelős funkciókba, az üzemi, a városi a megyei, a budapesti kerületi és a felsőbb pártszervek apparátusában is. Fel kell vetnünk a mezőgazdasági szakkáderek kérdését is. Vidéki pártos tanácskádereink az utóbbi évek folyamán sok gyakorlati mezőgazdasági szakismeretet sajátítottak el. Ee ezzel távolról sem lehetünk megelégedve. Egészében párt és tanács, kádereink különösen a vezető káderek szakismeretek szempontjából elmaradtak a követelményektől. Megyei és járási párttitkáraink, gyei és járási tanácselnökeink meközött gyakorlatilag alig van szakképzett kommunista agronómus vagy zootechmikus. Pedig ideje elindulni azon az uton, hogy a mezőgazdasági vidékeken legyenek agronómus vagy zootechnikus párttitkáraink és tanácselnökeink is, hogy mind több és több kommunista, marxista-leninista képzettségű mezőgazdasági szakember kerüljön járási pártbizottságaink és járási tanácsaink élére, de persze az sem ártana, ha minden megyében a megyei titkárok egyike kommunista mezőgazdasági szakember volna, ipari megyékben pedig kommunista ipari szakember. Ezt természetesen nem lehet hirtelen, máról holnapra megvalósítani, hanem csak fokozatosan. De ezt határozottan el kell kezdeni! S ezt úgy valósíthatjuk meg, ha meglévő kádereink egy részét, anélkül, hogy kivonnánk őket a munkából, agronómussá, zootechnikussá képezzük. Rét szint pedig úgy, hogy az új szakkáderekből fokozatosan, szívós, következetes céltudatos nevelő munkával vezető kommunista kádereket képezünk. ÖSSZEFOGLALVA : A fő feladatok, melyeket gazdasági téren a legközelebbi egy—másfél évben meg kell oldanunk, szem előtt tartva második kongresszusunk határozatait, az azóta szerzett tapasztalatokat és jelenlegi helyzetünket, a következők: 3. Biztosítanunk kell az év még hátralévő részében az ipar 1952. évi telvének teljesítését és túlteljesítését! 2. Biztosítanunk kell az ipari termelésben az átmenetet 1953-ra oly módon, hogy az ipari termelés, a tervnek megfelelően, 1953 januárjában és az ezt követő hónapokban, ez év negyedik negyedéhez és decemberéhez képest is minden területen, a szénbányászatban és a kohászatban is, egyenletesen tovább emelkedjék! 3. Nagyobb mértékben, mint 1952- ben és a megelőző években tettük, kell összpontosítanunk a rendelkezésünkre álló eszközöket az alapanyag ’var különféle ágainak, s mindenekelőtt a szénbányászatnak és a vaskohászatnak az eddiginél is gyorsabb fejlesztésére, valamint a villamos energia termelés növelésére, s már megkezdett nagy nehézipari létesítményeink terv szerinti, gyors befejezésére ! 4. Gyökeresen meg kell javítanunk néhány, jelenleg nem kielégítően dolgozó nagy gépgyárunk munkáját», a ú oldalon).-. Kedd, 19o!J december 2.