Zala, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-01 / 230. szám

ü­dvöslő táviratok a Kínai Népköztársaság megalakulásának évfordulója alkalmából Mao Cé-furtg­ém­társnak, a Kí­nai Népköztársaság központi népi kormánya elnökének, A Kínai Népköztársaság Peking­ meg­alakulásának 4. évfordulója alkal­mából a Magyar Népköztársaság kormánya és a magyar nép nevé­ben szívből jövő szerencse kivárta­­taimat fejezem ki. Népünk őszinte örömmel üdvözli azokat a kiemelkedő eredményeket, amelyeket a felszabadult kínai nép országának felvirágoztatása, jólé­tének állandó emelése és a hábo­rús gyújtogatók távolkeleti tervei­nek meghiúsítása terén elért. További nagy sikereket kívá­nok a testvéri kínai népnek öt­éves terve megvalósításához és a béke megszilárdítása érdekében kifejtett munkájához.történelmi jelentőségű NAGY IMRE, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Csen Enlaj elvtársnak, a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya közigazgatási tanácsá­nak elnöke, külügyminiszter, Peking. Kérem miniszter elvtársat, fo­gadja legőszintébb jó kiváltságai­­mat a Kirtai Népköztársaság mai nagy nemzeti ünnepe alkalmából. A magyar és a kínai nép barát­­sága az elmúlt négy év alatt el­mélyült és megszilárdult. A Kínai Népköztársaság hatalmas eredmé­nye* gigászi építőmunkája és a béke érdekében kifejtett tevé­kenysége örömmel és lelkesedés­­­sel tölti el a magyar népet* Szi­lárd meggyőződésünk, hogy a nagy kínai népnek a béke és demokrácia ügyéért a Szovjet­unió oldalán a többi békeszerető országgal vállvetve folytatóit el­szánt harca teljes győzelmet fog aratni. BOLDÓCZKI JÁNOS, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere* A katonai fegyverszüneti bizottság ülésén az amerikaiak a hazatelepítési bizottság feloszlatását javasolták Reszort füj Kína). A katonai fegyverszüneti bizottság hétfői ülésén Bryan vezérőrnagy, a bi­zottság rangidős amerikai tag­ja azt javasolta, hogy oszlassák fel a hazatelepítési bizottságot és­­­ a közvetlenül hazatelepítendő ha­difoglyok ügyeivél a jövőben Két féizték­ a katonai fegyverszü­­n tiétl bizottság mellett működő ve­zérkari tisztjei foglalkozzanak. 1 t­ Szán Csu tábornok, a koreai­­kirtái félnek a bizottságban he­­lyet foglaló rangidős tagja rá­mutatott, hogy csupán a koreai­­kirtás fél hajtotta végre teljes mértékben a fegyverszüneti egyez­mény kikötéseit azzal, hogy ha­zatelepítette az összes közvetle­nül hazatelepülendő hadifoglyokat és a nem közvetlenül hazatelepí­tendő hadifoglyokat átadta semleges nemzetek képviselőiből­­ álló hazatelepítési bizottságnak. Az amerikai fél ezzel szemben még mindig nem adott­ számot az őrizete alatt lévő összes hadifog­lyokról. Li Szán Csu tábornok ki­jelentette, minthogy a fegyverszü­net hatálybalépésétől számítva 63 nap telt el, a koreai-kínai fél hozzájárul a hazatelepítési bizott­ság feloszlatásához. Az amerikai fél azonban továbbra is teljes felelősséggel tartozik és köteles számot adni az őrizete alatt tar­tott és még haza nem telepi­tett hadifoglyokról. a földművelésügyi minisztérium jelentése a silóépítésről és a silózásról A kormány silóépítési hitelak­ciója keretében, valamint a siló­­zásban a legjobb, illetve leggyeb­n­gébb eredményt elérő megyék szeptember 25-ig: Elsők: Szolnok megye Csortgrád megye Bács megye Utolsók: Szabolcs megye Heves megye Veszprém megye Elsők: Szolnok megye Csongrád megye Pest megye Utolsók: Zala m­­egye Vas megye Borsod megye Silóépitésben: Mezőgazdasági o. Horváth Imre Török István Pestr István Balogh József Kalyinka János Cserép Mihály Silózásban: Horváth Imre Török István Ibel Ferenc Fékecs Imre Szakartyi József Rusznyák András főállattenyésztő Kunos Pál Birkás Ferenc Takács Béla Krakonperger Mihály Papp Sándor Bartyik Mária Kunos Pál Birkás Ferértc Kalászi István Szojka Sándor Csirái Ferenc Csepregi János tms. oki 1. Csütörtök. a szovjet kormány jegyzéke a három nyugati hatalom kormányához a külügyminiszterek tanácskozásának összehívásáról A Szovjetunió külügyióör­átóriu­­m­a szeptember 2.án azonos szövegű jegyzéket kapott­ Fi­tóéi a ófszág, Anglia és az Egyesült Államok kor­mányából. A jegyzékek válaszai szol­gáltak a szovjet kormánynak a kül­ügyminiszterek tanácskozása összehí­vásával foglalkozó augusztus 4-i és a német kérdéssel foglalkozó au­­gusztus 10-i jegyzékére. A három nyugati hatalom kormá­nyának jegyzéke kiemeli, hogy nem­ kívánnak meddő vitát folytatni béke megszilárdít­ásán­ak rovásáig. A a jegyzék szerint jelentősen enyhülne a nemzetközi feszültség, ha a kül­­ügyminiszter­ek tanácskozásán az osztrák államszerződés kérdésével és a Németországgal kapcsolatos prob­­lémákkal foglalkoznának. A jegyzék azon a véleményen van, hogy Ausz­tria szaba­dságán­ak és független­ség­ének helyr­eál­­lása függet­len­ a nemeti kérdés megoldásában t­étt­ előrehaladástól. A jegyzék föl­­­fejezi azt a meggyőződést­, hogy ki­kérdések megtárgyalása jobbána szol­­­gálja a kívánt eredményt, mint a jegyzékváltás, ezért a szovjet kor­mányt­ ismételten meghívja, hogy vegyen részt a külügyminiszterek t­a­­rcács­kozásán, amelyet október 1a-én tarthatnának meg Imganoban. A szovjet­ kormány erre a jegy­­zékre széttember 28-án azonos szöve­gű jegyzéket­ küldött Franciaország, Anglia és az Egyesült Átlátcók kor­­mányához. A­­ szovjet jegyzék rá­mu­­­­tat arra­, hogy a h­áro­m hat­alom jegyzéke n­em ad fe Jászt 4 Szovjet kormmány által felt­ett­ kérdésekre, amelyeknek megvizsgálása elősegít­­­­he­t­é a béke és nemzetközi biztonság megszilárdítását. A szovjet jegyzék utal arra, hogy a koreai fegyver­szünet megteremtése kedvező h­ely­­et t­erfe teremtett a nemzetközi feszült­­ség csökkenéséhez. Az utóbbi időben azonban új nehézségek keletkeztek magában a koreai kérdés­ megoldá­sában. A jegyzék megemlíti az ÉN­Sz közgyűlésének 7. ülésszakát, amelyen az USA nyomására durván lebecsülték annak fontosságát, hogy megegyezés alapján együttműködje­nek olyan közvetlenül érdekelt orszá­gokkal, mint a Kínai Népköztársa­ság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. A nem­z­etk­özi problé­mák megoldásában igen nagy jelen­tősége van a Kínai Népköztársaság törvényes jogai visszaállításának. jegyzék külön kitér a Nyugat.Né­­­metországban folytatóik agresszív politikára, amely nemcsak a német népre káros, hanem más népeket is veszélyeztet. A szovjet jegyzék itt mó*elten kifejezésre ju­t­ta­tja a szov­jet kormánynak azt a meggyőződé­­sét, hogy a fegyverzet csökkentésé­ről szintén feltétlenül tárgyalni kell a kül­ügy­min­i­szt­er­ek tanácskozásán. A szovjet­ kormány ismételten ja­­vasolja, hogy e fontos nemzetközi jelentőségű problémákat Franciaor­­szág, Nagy-Brit­annia, az Amerikai Egyesült­ Államok,, a Kínai Népköz­társaság és a Szovjetunió részvéte­lével haladékalanul egyette­sen­­ tár­­gyalják meg. A szovjet kormány német probléma kérdésében a követ­­­kezők megtárgyalását javasolja: 1. békeértekezlet összehívása Németországgal kötendő békeszerző­­­dés kérdésének megtárgya­lására; 2. ideiglenes össznémet kormány alakítása és szabad összném­et válasz­tások megtartása; 3. Németországnak a háború kö­vetkezményeivel kapcsolatos pénz­ügyi és gazdasági kötelezettségeinek megkönnyítése. A jegyzék ezután utal arra, hogy a francia jegyzék, valamint az azo­­nos szövegű angol és amerikai jegy­zék követ­kezetesen elkerülte a fenti pontokra adandó Válaszadást szovjet kormány azonban szükséges­n­­ek tartja, hogy a három nyugati hatalom kifejtse ezekkel kapcsolatos álláspontját A szovjet kormány javasolja külügyminiszterek értekezletének ös­­­­­szehívását •— kiindulva a követke­zőkből : 1. Franciaország, Anglia, az Egyesült Államok, a Kínai Népköz­­társaság és a Szovjetunió külügy­minisztereiből álló értekezleten vi­tassák meg a nemzetközi feszültség enyhítését szolgáló intézkedéseket; 2. a Franciaország, Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió külügyminisztereiből álló értekezle­ten vitassák meg a német kérdést, beleértve­­ azoka­t a­­ javaslatokat, amelyeket az értekezlet előkészítése során terjesztettek­ elő. A szovjet jegyzék végül hangsú­lyozza: a szovjet kormány még nem kapott választ­ a három nyugati­ ha­talom kormányától arra a jegyzéké­re, amelyben az osztrák államszerző­désre vonatkozó kérdéseket vetett fel. A szovjet­ kormány készségét nyilvánítja e kérdés megvitatásának folytatására a szokásos diplomáciai rendben. Az ENSZ-közgyűlés ülése Az ENSZ-közgyűlés hétfői ülé­sén a küldöttek a koreai kérdés­sel, az elmaradott országoknak nyújtandó segítség problémájá­val, az északafrikai problémák­kal, valamint az atom- és hidro­génfegyver eltiltására és a fegy­verzet csökkentésére vonatkozó intézkedések kérdésével foglal­koztak. Argentina képviselője az el­maradott országok problémájával foglalkozva, rámutatott arra komoly szakadékra, amely az el­­­maradott országok és a magas fejlettségű országok életszínvona­la között van. A libanoni küldött kiemelte a Szovjetuniónak azt a nagyjelentőségű elhatározását, hogy részt vesz az elmaradott or­szágokat támogató műszaki se­gélynyújtásban. Több küldött ráirányította a fi­gyelmet az északafrikai problé­mák megoldására, s a libanoni küldött többek között azt java­solta, kötelezzék a francia kor­mányt, hogy megszabott határ­időn belül juttasson Tunisznak és Marokkónak teljes önkor­mányzatot. Mexikó képviselője felhívta az Egyesült Nemzetek Szervezetét, mozgósítsa az erőket a béke megszilárdítása érdekében. A kül­dött erélyesen tiltakozott az el­len, hogy egyes országokban •.kommunista mesterkedésnek“ igyekeznek feltüntetni ,,a nemzeti remények" minden megnyilvánu­lását és a népek jólétének bizto­sítását szolgáló törekvéseket. In­tézkedéseket sürgetett az atom- és hidrogénfegyver eltiltása, fegyverzet csökkentése, a német­­ és az osztrák kérdés megoldása érdekében. Menen indiai küldött nagy be­szédben fejtegette, hogy az ENSZ fő feladata jelenleg mindenkép­pen elősegíteni a nemzetközi helyzet feszültségének enyhülését. Hangsúlyozta, itt az ideje, hogy az ENSZ állást foglaljon az atom- és hidrogénfegyver betiltása mel­lett. Az indiai küldött javasolta, a közgyűlés hívja fel a nagyha­talmakat a tömegpusztító fegy­verek betiltásáról szóló nyilatko­zat aláírására. Több küldött, így az indiai is, foglalkozott az új tagoknak az ENSZ-be való felvételével és amellett foglalt állást, hogy a felvételüket kérő 14 államot egy­idejűleg vegyék fel az ENSZ-be. India képviselője kijelentette, kormánya tartja a Kínai elengedhetetlennek Népköztársaság képviselőinek az ENSz munkájá­ban való részvételét. Befejezésül a koreai fegyverszüneti egyez­mény megszilárdítása és biztosí­tása mellett szállt síkra. — AZ OSZTRÁK kormány, a felháborodott tömegek nyomá­sára, kénytelen volt betiltani a •Gross-Deutschland“ páncélos hadosztály volt katonáinak és tisztjeinek Linzbe összehívott fa­siszta találkozóját, amelyen egy náci tábornoknak is részt kellett volna vennie. IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás. Felhőátvonu­­lások, több helyen, főleg délután és éjszaka záporeső, zivatar. Időnként még élénk nyugati­­északnyugati szél. Az éjjeli le­hűlés elsősorban a Dunántúlon erősödik, a nappali hőmérséklet is csökken. Várható hőmérsékle­ti értékek: reggel 17—19, délben 20—23 fok között. IZ ifj­ú, Kommunista Bánja Kína következetes iparosításában látja az egyetlen helyes utat, am­ely a jelenlegi nem­zetközi helyzet béri félje a gazdasági függetlenséget biz* tó Shhaf: Kínának si imperialist­a államokkal szem­ben. Csak hatalmas nehézipari bázis biztosíthatja a kí­nai népgazdaság valamennyi ágának sikeres fejlesztésért, az ország védel­mi képességének növelését, s a 475 milliós Maai nép életszínvonalának állandó és következetes emelését Az elmúlt h­árom­ év alatt Kína ipari termelésének értéke megdup­lázódott, s néhány iparág kivételével meghaladta az eddig elért legmaga­sabb színvonalat. Az ipar és a mező­­gazdaság nagy eredményei lehetővé tették, hogy a kínai nép 1953-ban nekilásson első ötéves tervének meg­­valósításához. Kína első ötéves ter­­vének célja: lerakni Kína iparosítá­­­ának alapjait, s előkészltek­ az ország erős ipari hatalommá való fokozatos átalakításának feltét­eleit. Kína iparosításának eddigi ered­ményei óriásiak. Rövid három év alatti teljesen helyreállították, illet­­v­e több iparágban továbbfejlesztet­­ték Kína ipari termelését­. Különö­sen gyors ütemben haladt a nehéz­ipar helyreállítása és fejlesztése. A helyreállít­ott és továbbfejlesztett ansani vas- és acélkombinát, a pe­kingi, tiencsini és tansani gyárak vas- és acéltermelése, a sicsi Safti vasművek nyersvasterm­­elése nagy­mértékben hozzájárult, ahhoz, hogy a Kínai Népköztársaságban m­egin­dul­hatot­t a széleskörű hazai gépgyár­­tás. 1951—­52-ben megkezdték Kíná­ban a réselőgépek és különféle faj­ta új egyéb bonyolult bányagépek, szövőgépek, fémmegmunkáló gépek, a hidrotechnikai építkezések számá­ra szükséges berendezések és nagy­­kapacitású­ elektrot­echnikai­ beren­dezések­ gyártását Három év alat­t csupán Északkelet­-Kínában több mint 400-féle tj­­ipusú gép és mec­­hanizmus gyártását kezdték meg. Elkészültek Kínában az első hazai gyártmányú mozdonyok, traktorok, gépkocsik, motorkerékpárok, univer­zális maró, és esztergapadok, úszó­ dokkok, stb. A gépgyártás térért el­ért eredmények arról tanúskodnak, hogy a Kínai Népköztársaság ipa­­rának technikai lehetőségei óriási mért­ékben megnövekedő­ek. (j­­ikeresen halad Kína szénbá­­nyászatának helyreállítása és fejlesztése is. A­ széntermelés ro­hamos fejlődésére jó példa az egy bányászra eső széntermelés átlagának növekedése Északkeket-Kinában, ahol egy év alatt. Ili tonnáról 247 ton­­n­ára emelkedést, az egy bányászra­­ eső széntemelési átlag. Nagy gondot, fordít­anak iSl­ua kő­olajiparának gyors fejlesztésére. Három év alattt teljesen helyreállí­tották Kanszu és Senhszi tartomá­nyok nagy kőolajtelepeit, továbbá a­ mesterséges fűtőanyagot előállító északkeleti nagy gyárakat­. K­ét új nagy kőolajfeldolgozó és gős, folyékony fűtőanyagot mesteriA gyártó üzemet építették Gyors ütemben fejlesztettek és fejlesztik a nehézipar egyéb ágai­nak, így a színes, és ritkaféülék ér­ceinek termelését, és feldolgozását a vegyiparban és a villamosenergiater­­melésben. Ugyancsak gyors­ ütemben fejlődik az építőanyaggyártó ipar, amelynek különösen nagy jelentősége van most amikor széles körben bon­­takozik ki az országban az ipari, a közlekedési, a lakás- és egyéb épít­kezés A vasút- és egyéb nagyarányú épí­téseik mellett­ nagy gondot fordíta­nak a könnyűipar gyors fejlesztésé­re is. A könnyűipar termelése 1052- ben minden téren felülmúlta a meg­­előző évek rekordszínvonalát. Ezek­nek az eredményeknek alapján né­hány év alatt a Kínai Népköztársa­ságban az ipar és a mezőgazdaság aránya a nemzeti jövedelem termelé­sében az 1949. évi 20:90-től 1952- ben 30:70-re változott, ami, figye­­lem­be véve azt, hogy Kína nemrégen még elmaradt iparral és kezdetleges mezőgazdasággal rendelkező ország volt, óriási eredmény. Az eredmé­nyek a kínai munkásosztály és a parasztság hős fiait dicsérik, akik szovjet mérnökök és technikusok ba­ráti segítségével rövid három év alatt a techmika, az iparosítás mes­­tereivé váltak. Peking Ticsicsin, Csingtao, Füszin, Ansat­ és a többi ipari központ munkásai munka­hősi tetteikkel írják nevüket Kína és az egész Kelet történetébe. Egyszerű munkások és parasztok, akik régn­ap még a nevüket sem tudták leírni, ma már írnak,, olvasnak, újítanak, gyárakat, vizierőműveket, kombiná­tokat, új városokat’ építenek. A K­inai Népköztársaság eddi­gi eredményeit vizsgálva kínai munkások és parasztok építő- a munkája mellett, ki kell emelnünk a Szovjetunió önzetlen segítségét, amit­ minden téren nyújtóért a kínai nép­nek. E segítség egyik legfőbb té­nyező Kína ipari fejlődésében. Fi­­gyelembe véve Kína óriási nyers­anyag-tartalékait, a­ kínai nép len­dü­lettes épít­őmu­nkájá­t, a Szovjet­unió és a népi demokratikus orszá­gok önzetlen baráti támogatását, el­­mondhatjuk, hogy Kína ötéves ter­vének, további gazdasági fejlődésé­­­­nek és gyors iparosításának ügye szilárd alapon nyugszik. Az iparosí­tás eddigi eredményeként­ a Kínai Népköztársaság Ázsia legerősebb és leghatalmasabb államává fejlődött Ázsia elnyomott népei csodálattal adóznak az éhínséget megszüntető, pusztí­ó folyamokat, megfékező, szocialista iparosítás útján járó Ki­ a­nai Népköztársaságnak. A kínai nép a kommunista párt vezetésével a győzelem biztos tudatában halad előre a nép jólétének, életszínvona­lának, kulturális felemelkedésének egyetlen helyes útján: a szocialista iparosítás utján. A Kínai Népköztársaság iparosításának eredményei

Next