Új Zala, 1956. november (1. évfolyam, 4-22. szám)
1956-11-03 / 5. szám
1936. november 3. SZENTPÉTERÚR nevét az elmúlt időszakban sokat emlegették. Úgy állta ez a község a sztálinista politika dühödthullámait, mint a gránitszikla. A községet valósággal elözönlötték a tsz-szervezők, akiket aszovjet rendszer szolgamásolói, Roth Mózes (Rákosi) elavult funkcionáriusai küldtek, hogy az eszközökben nem válogatva, fenyegetésekkel, az idegek öszszeroppantásával alakítsák át Szentpéterúrt termelőszövetkezeti községgé. Ezen időszakban valóságos hősök születtek Szentpéterúron.Lukács Lászlót, aki a tanács vb elnökhelyettese volt, napon a megfenyegették. Tudták, ha ő belép a tsz-be, sokan követik. Azonban tudta ezt Lukács is éppen ezért nem lépett . A földjeit elvették elhajtották az állatait is, de megtörni ezzel sem tudták. Azt mondta: — Inkább nyomorgok, ha kell koldulok, de nem leszek dróton rángatott bábu, nem lépek be a tsz-be. Szép számmal voltak ilyen ■emberek Szentpéterúron, mint Lukács László — többé-kevésbé az egész község ilyen volt. Ésinek tulajdonítható, hogy csak részeredményeket, igen gyenge, kétes sikereket fértek el a tszszervezők. A már meglévő tsz mellé azerőszak létrehozott ugyan még kettőt, de ez csak arra volt jó, hogy a sztálinista párt újból bebizonyítsa az ÁVH fegyverein nyugvó népellenes politikáját. A Zala Gyöngye Tsz-ben még mindig van aratatlan gabona. Nem azért nem aratták le, mert nem lett volna idejűig hanem így akarták bebizonyítani, hogy az olyan szövetkezés, amelybe erőszakkal toborozták a tagokat, eleve halálra volt ítélve. Mint ahogy az egész országban, Szentpéterúron is megváltozott az élet. Büszkék arra, hogy már 26-án délelőtt — megelőzve Zalaegerszeget is — megalakították a Nemzeti Bizottságot. Hogy történt ez, mi tette lehetővé, hogy a község — mondhatnám, az egész megyét megelőzve — intézkedett? A kérdésre nem volt nehéz választ kapnom. — Molnár György hozta a hírt Egerszegről, — mondták a Nemzeti Bizottság tagjai —, hogy megszűnt a sztálinizmus a megyében is, erre aztán mi is cselekedtünk. Molnár György lett a Nemzeti Bizottság elnöke. Amikor megválasztották „éljen” kiáltás zúgott végig a falun. Egyetlen ember sem akadt, aki nem teljes szívéből mondta volna, hogy Molnár legyen a község irányítója. Ki ez a Molnár György? Két lépésnyi távolságra áll előttem. Arca sápadt, fehér, mint azoké az embereké, akik hosszú ideig nem érezhetik az áldott napfényt. Erről a fehér arcról nehéz volna hirtelenében megállapítani a kort. Úgy gondolom, 40—45 éves lehet. Szemei lázasak, beszéde szenvedélyes. Azok szabadították ki a börtönből akik azon a történelmi napon a Kossuth-dalt énekelve vonultak végig Zalaegerszeg utcáin. Azok nyitották ki előtte a börtön ajtaját, akik a szovjet elnyomásra, szovjet kizsákmányolásra emlékeztető szobrokat, emlékműveket ledöntötték Zalaegerszeg terein. NÉGY ÉVRE ítélték el Molnár Györgyöt. Miért? Csak azért, mert nem tetszett neki a tsz-, a kolhoz-mintára létesített szövetkezés. — Mi már május óta harcoltunk azért, amiért az egyetemi ifjak fegyvert fogtak — jegyezte meg az egyik ember — s meg vagyunk győződve, hogy a mi harcunknak is nagy része van abban, hogy szabadok vagyunk. Molnár György lázas szemei felcsillantak. — Én, amikor elvittek, megmondtam a szentpéterúriaknak: vigyázzatok rá, hamarosan visszajövök... de akkor nagy dolgok történnek. És történtek is . .. Erre vártunk, ezt akartuk. Közben egészen megtelt a tanácsház emberekkel. Az újonnan érkezők megkérdezték, mi a helyzet Egerszegen, nem fenyegeti-e veszedelem a most megszülető szabadságot? Itt volt Szaller Mária szülésznő is, s a Vöröskereszt nevében kijelentette, hogy hozni akarnak a községbe olyan gyermekeket, akik a szabadságharc során szülők, vagy lakás nélkül maradtak. Molnár Gyula, amikor már nem talált annyi széket a tanácsházban, hogy mindenki leülhessen, azt mondta: — Most nem hirdették ki, hogy jöjjünk, mégis jöttünk. Régebben — bár egész nap kürtölte a hangszóró, hogy nyilvános tanácsülés lesz, alig gyűltek össze 10-en, 12-en. — Persze, hogy nem jöttünk — szólalt meg Bedő János, egy középkorú ember —, mert amikor tanácsülésre jöttünk, nem tudhattuk, hogy onnan nem a börtönbe vezet-e az út. A hozzátartozóink úgy búcsúztak tőlünk, mintha igen hosszú útra mennénk. Amikor nyilvános tanácsülést hirdettek, úgy vándorolt a nép a hegy felé, mintha árvíz közeledne. A Molnár Gyurit is a hegyen fogták el, onnan vitték a börtönbe. — Ronda világ volt — szólt közbe Tóth János (Garai). — Én mindig úgy éreztem magam, mint amikor a fronton voltam, mert sokszor olyan volt a falunk, mint a valóságos front. Csak a puska hiányzott a kezünkből — Volt itt puska is, csak nem a mi kezünkben — vágott közbe Molnár György, a Nemzeti Bizottság elnöke. — Amikor megjelentem a közgyűlésen, az ÁVH géppisztolyosai vették körül az épületet. — Nekem bizalmasan megsúgta az egyik tsz-szervező — lépett elém Salamon Ferenc — hogy jó lesz, ha gyorsan meggondolom magam, s belépek a tsz-be, mert tudja rólam, hogy nyilas voltam... — Kis szünetet tartott, aztán így kezdte: — Hát az, a nyilasság meg úgy volt, hogy amikor hazajöttem a frontról, azt mondták: lépjek be a nyilas pártba, akkor nem kell visszamennem a frontra. Ez aztán most jól jött nekik, fenyegethettek vele. — Mindenkire találtak ki ezek valamit — szólalt meg az ajtó közeléből egy borostásarcú, idősebb ember —. Jól kitanította őket Sztálin, meg Rákosi. — De hiszen nekünk megvolt a saját Rákosink is — kiáltották egyszerre többen, aztán elmondták, hogy a tanács vb. elnöke, Bognár Béla mindent elkövetett, hogy a község valamennyi lakóját bekényszerítse a tsz-be. Egy magas, barna, 45 körüli ember, Talián Lajos kovácsmester alig tudott uralkodni magán, amikor az erőszakoskodásokról beszéltek társai. — Szeretnék most egy olyan embert találni, akit megverhetnék a sok sérelemért — kiáltotta, aztán megmutatta a vastól, kalapácsnyéltől bámult széles tenyerét. — Nézze, ezért léptem én be a pártba. Azt mondták, ha nem lépek be, nem kapok munkát. De azért akkor is meg mertem mondani az igazat. Egyszer ki is akartak dobatni a tanácsülésről. Csak azért nem dobtak ki, mert látták, hogy valamennyi tanácstag indult kifelé. Ha engem kiküldöttek, ők sem maradnak... Ilyenek voltunk mi, szentpéterúriak. Aztán újra arról kezdtek beszélni, hogyan alakult meg a Nemzeti Bizottság. Molnár György még a lakását sem láthatta, máris megválasztották a 31 tagú Nemzeti Bizottság elnökévé. ELSŐ TÉNYKEDÉSE az volt, hogy biztosítsa a rendet és a nyugalmat a községben. Kérte a lakosságot, senkit se bántsanak, a büntetést bízzák a bíróságra Intézkedését mindjárt tett követte. Osvald József, az egykori kisbíró maga mellé véve a vb titkárt, összeszedte a községben lévő vadászfegyvereket. Egykét pofonon kívül nem is fordult elő semmiféle rendzavarás. * Alkonyodott, amikor eljöttem a faluból. A gyűjtést azonban még meg kellett néznem. Lukács László egy szép pulykát és 10 tojást hozott. Lukács néni két pulykát is megfogott, próbálgatta, hogy melyik a nehezebb. A nehezebbet küldte el a pestieknek. Osvald Károly jegyezte fel, hogy ki mivel járul hozzá a szállítmányhoz. Mennyire más volt ez az adakozás, mint a lélektelen begyűjtés. Úgy hordták a burgonyát, lisztet, almát, tojást és a baromfit, hogy alig győzték átvenni. Még pénzt is adtak. Egy fiatal leány, Pálffi József (Hermann) lánya 20 forintot adott át, hogy ezt is vigyék el a pestieknek. Az előző napon két borjút küldtek, ma egy tehenet, és egy borjút vágtak. Pintér János hentesnek ifjú Molnár György, a Nemzeti Bizottság elnökének a fia segédkezett, hogy a szállítmányt mielőbb útnak indíthassák. Győzött az igazság, győzött a nép, győzött Szentpéterúr, a hős falu. Takács Elemér RIPORT EGY HŐS FALUBÓL C.J ZALA tt KESZTHELYEN IS MEGMOZDULT A NÉP Keszthelyt mindenki úgy is é Inek. Fejes bajtárs akkor még a merte, mint a békés, szemlélődő nyugdíjasok városát. A nyári hónapokban ugyan megélénkült az élet, de ősszel már újra kihalt és csendes volt a város. Különösen így volt 1948 óta, mióta a nagymúltú mezőgazdasági egyetemet, a korábbi akadémiát megszüntették. Most, miután a hős Budapest után sorra forradalmi láng borította be a vidéki városokat is, azt gondolhatta volna mindenki, hogy Keszthelyre talán el sem ér ez a láng, vagy ha el is ér, hát csak sokára és utolsónak, sem Fejes Lajos alezredes, sem a rengeteg orosz tank Budapest utcáin. Ez az egy fájó mellékkörülménye volt a keszthelyi forradalomnak. S ez fáj még ma is az egész város lakosságának. Beszéltem a Mezőgazdasági Kísérleti Intézet több kutatójával, a Vasipari KTSZ sok dolgozójával, beszéltem akadémiai hallgatókkal, nyugdíjasokkal, fiatal diákokkal és katonákkal is, de mind mind kifogásolta Fejes alezredes viselkedését. Nem mentség erre Szanthoffer százados bajtárs magyarázata sem, mely szerint Fejes Lajos belátta hibáit és „önkritikát” gyakorolt (önkritika — milyen hazug és gyűlöletes szó!), nem mentség erre Kacsó Lajos hadnagy, a keszthelyi újság első számában tett nyilatkozata sem, mely szerint: „Fejes Lajos alezredes bajtárs, a Helyőrség parancsnoka férfias bátorsággal bevallotta hogy ezekben a forradalmi napokban tisztánlátásában, elhatározásában a rossz tájékoztatás és a visszahúzó tanácsadók befolyásolták.” Mindez nem mentség Fejes Lajos számára, s minden keszthelyi csodálkozva és elégedetlenül veszi tudomásul, hogy jelenleg is még ő a helyőrség parancsnoka. Természetes dolog az, hogy Fejes bajtárs helyzetét a két szovjet tanácsadó, a HM Politikai Főcsoport Főnökség két küldötte a köréje csoportosuló két állasnvédelmi és 56 politikai tiszt nagyban megnehezítette. A tisztánlátását azonban ezek semmiesetre sem befolyásolhatták. Aki az elmúlt 11 évben közöttünk élt, aki a sok jogtalanságot, embertelenséget átélte, az összeszorított szájjal befelé elmondott szitkokat végighallgatta és átérezte, aki látta a felszabadult tüntetők elsöprő akaratát a szabadságért, annak nem lehetett kétsége afelől, hogy kinek az oldalán van az igazság és Nem így történt Sok-sok várost (és nagyobb várost!) megelőzött Keszthely, Zalaegerszeget is. Már az elmúlt hét csütörtökén több tüntető felvonulás volt, s pénteken estére megmozdult az egész város lakossága. Elsősorban is „csillaghullatást” hajtott végre a felvonuló sokaság, és záporként hullott a sok csillag a katona-, rendőrsapkákról, az épületekről. Hamar és tisztaszívű lelkesedéssel döntötték le az u. n. Felszabadulási Emlékművet, olyan lelkesedéssel, amilyen keserűséggel annak idején megtapsolták. Még aznap felállították a helyébe a régi Festetichszobrot, amelyet a múzeumból hoztak ki, vissza a megérdemelt helyére. A zárda faláról lemosták a freskókat takaró piros festéket. És, közben ki tudja hányszor zengett fel ezer és ezer torokból a Himnusz és a Szózat és ugyanolyan forró hevülettel az „Oroszok menjetek haza!” kiáltás. A tüntetés élenjárói, szervezői a 27-es Autóközlekedési Vállalat, a Vasipari KTSZ dolgozói ás a Mezőgazdasági Akadémia hallgatói voltak. Egyébként rend, fegyelem jellemezte úgy a csütörtöki, mint a pénteki felvonulásokat. A szombati napot azonban emlékezetessé tette Fejes alezredes viselkedése. Hiába alakultak meg a Forradalmi Munkástanácsok, Fejes Lajos ezredes olyannyira kiterjesztette a katonai uralmat, hogy az nem volt más, mint diktatúra. Szombaton a sármelléki repülőezred gépeit Keszthely fölé rendelte és a sármelléki parancsnokkal ezt a táviratot küldette Keszthely város Forradalmi Bizottságához: „Amennyiben Keszthely város közönsége nem fogadja el a parancsnok (Fejes) utasításait, akkor meg fogják ismerni gépeink tűzerejét.” Mintha egy idegen diktátor küldte volna ezt a fenyegetést •egy idegen és rabszolga nép Kossuth rádió hazug szemszögéből nézte az eseményeket, ő ekkor még „csőcseléknek” nézte a népet és követeléseit — úgy hitte —■ meg lehet tagadni néhány tankkal és repülőgéppel, nem tudta elérni kit kell támogatni. Ezt különösképpen kellett volna látnia egy katonai parancsnoknak. Nem pedig a kormány hivatalos bélyegzőjének a forradalmat szentesítő pecsétje után „önkritikát” gyakorolnia! Ezért csodálkozik Keszthely népe, s ezért csodálkozik Zala megye tisztikara is, hogy Fejes Lajos alezredes, a Forradalmi Katonatanácsok megalakulása után is régebbi beosztásában maradt. Ugyanis egyik végletből a másikba esett. Az egyik véglet az volt, amikor a felvonuló lakosságot tankokkal, s repülőgéppel zavartatta szét, a a másik véglet pedig — az „önkritika” után, az volt, amikor a Zala megyei alakulatokat teljes készültségbe helyezte — és ezzel nagy anyagi károkat okozott — azzal, hogy hamarosan indulnak Budapestre az ottani szovjet erők ellen. Civil ésszel is könnyen lehetett látni, hogy mi lett volna akkor Zala megye, Zalaegerszeg, Nagykanizsa városok és a falvak sorsa, hiszen az itt állomásozó teljes létszámú katonaság is nagyon kicsiny létszámú egy esetleges Szombathely felől jövő szovjet támadás ellen. De erről ne többet. A legfelsőbb Katonai Forradalmi Tanácsoknak kell mielőbb ezeket az ügyeket tisztázniuk. Keszthelyen most már rend van. A sütőipar, a tejipari vállalat, a vágóhíd, az élelmiszert árusító üzletek, a vendéglátó vállalat és a kísérleti gazdaság kivételével minden üzem sztrájkol. Ugyanis ők is a győri felhíváshoz csatlakoztak. Az utcákon a katonák mellett sűrűen találkozhatunk fegyveres polgárőrséggel A járási, városi pártbizottság, az ÁVO megszűnt, s tagjaik, vezetőik részben kereket oldottak, részben lemondottak. A 7 éve megszüntetett Keszthelyi Újság megjelent Az élelmiszerellátással nincs baj, s a vendéglátóipari vállalatok is működnek. Több volt párt kezdte meg újból a szervezést a városban. Felkeresték a Nemzeti Forradalmi Tanácsot, és bejelentették, hogy megalakítás után küldötteikkel képviseltetik magukat. Az utcán már lehet ilyen hangokat hallani: — A Pista a Kisgazda Pártba, a Joli a Szocdembe lép be... Általában bizakodó a hangulat, de óvatos. Semmiképp nem akarják elveszíteni az eddig kiharcolt eredményeket. Végezetül hadd idézzem Keszthely város Nemzeti Forradalmi Tanácsának felhívásából a 9. pontot: „Követeljük, hogy Keszthely városát és környékét csatolják vissza Zala megyéhez. A fürdőváros-jelleg nagyobb kidomborításához szükséges pénzügyi fedezetet biztosítsák.” És ehhez még idézzük Gelencsér Lászlónak, a Zala megyei Nemzeti Bizottság elnökének a megye nevében tett nyilatkozatát: „Követeljük a megye régi határainak visszaállítását!” Természetesen mindannyian tudjuk, hogy Keszthely visszacsatolása Zala megyéhez nem országos probléma, sőt jelen pillanatban majdnem mellékes kérdés, még megyei szinten is. De előbb-utóbb sort kell keríteni rá. Ezzel is jóvá fogunk tenni egy értelmetlen és káros intézkedést. Addig is egyért harcol mind Keszthely, mind Zala megye, egyért harcol az egész ország, a független, demokratikus és örökre semleges Magyarországért. Rákosy Gergely Szerencsére ezt II külügyminisztérium forradalmi bizottságának nyilatkozata A Külügyminisztérium forradalmi bizottsága az önálló nemzeti független magyar külpolitika kialakítása érdekében a következő lépéseket tette, illetve teszi, amelyeknek megvalósítására az egész magyar nép támogatását kéri. Közöljük a nyilvános-sággal, hogy október 30-án délelőtt eljuttattuk a Minisztertanács elnökéhez javaslatunkat, amelyben kidolgoztuk Magyarország örök semlegességének megvalósításához szükséges intézkedéseket. Véleményünk szerint Magyarország örök semlegességének a nagyhatalmaikkal és a szomszédos államokkal való elismertetése az egész magyar nemzet, sőt Közép-Európa népeinek alapvető érdeke a jelenben és a jövőben egyaránt. A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben fontosnak tartjuk, hogy a kormány a nagyhatalmakhoz forduljon és anyagi támogatást kérjen. A Külügyminisztérium forradalmi bizottsága követeli, hogy a magyar nemzeti kincset, a bauxitot és főleg az uránt a nemzet jólétének megteremtésére használják fel. / Az ENSZ legközelebbi ülésszakán Magyarországot olyan delegációnak kell képviselnie, amely az egész nemzet bizalmát élvezi. Megtettük az intézkedéseket, hogy a már kijelölt delegáció ne utazzék el az ENSZ közgyűlésre és Horváth Imre, valamint Sik Endre delegátusok jelenleg úton vannak vissza Budapestre. A forradalmi bizottság javaslatot készített, amelyet a kormánynak haladéktalanul továbbít a sztálinista rákosásta követek leváltására. Intézkedések történnek továbbá a meg nem felelő követségi beosztottak visszahívására is. Szükségesnek tartjuk, hogy hazánkat olyan néphez hű hazafiak képviseljék, akik a nemzet érdekeiért a győzelmes forradalom előtt és alatt is harcoltak. Követeljük, hogy a magyar kormány közölje a Szovjetunióval, hogy Budapesten meg kívánja kezdeni a szovjet csapatok azonnali kivonásáról és a két ország viszonyának a teljes egyenlőség alapjára való helyezéséről folytatandó tárgyalásokat. Budapest, 1956. november 1. A Külügyminisztérium forradalmi bizottsága (MTI) i. • v. • 1956 október 30-a, kedd. Ködös, borongás, megfakult őszi délelőtt. Az emberek arcán a kivívott nemzeti szabadság boldogító fényei és a még elintézetlen, teljesítetlen követelések árnyai honolnak. Ott vannak a tegnap lelki megfosztottságának keserves nyomai, szomorú ráncai, de szélesednek, terebélyesednek az önálló, független haza tudatának felemelő, büszkéltető vonásai. A községi nemzeti bizottság cigarettafüstös termeiben népes embersokadalom hullámzik. Tanácskozzák, vitatják, tervezik és szervezik a rendfenntartás, az áruellátás, a vágyottvédelem dolgait. A kisipari szövetkezetek követeléseiről folyik a szó, amikor a várt gépkocsi megáll a zalaszentgróti községi Nemzeti Bizottság faluszéli épülete előtt. Fegyveres, nemzetiszínű kokárdás, sáros, esőköpenyes harcosok lépnek ki belőle. Élükön Kránicz József főhadnaggyal, a járási fegyveres erők parancsnokával. Kránicz főhadnagynak a járásszerte tapasztalható fegyelmezettség ellenére is sok dolga akad. De mindenütt segít, a józan, megfontolt lakosság. Ezekről hallok most említést néhányszavas, apró tőmondatokban. — Most jövünk Csáfordról. Ott néhány forrófejű, meggondolatlan részegember széjjelverte az alsóhegyi iskolát. Beverték az ajtókat és ablakokat. Hasábfákkal, meg kövekkel dobálták tele a tanító lakását. — Itt Szentgróton az egyik pedagógus volt az, aki összetépte a naplókat és tanmeneteket, majd kiszórta azokat az utcára. Rosszindulatú és bűnös pusztítás ez. Népünk, ifjúságunk vére nem ezért folyt a budapesti, meg a többi városi utcákon. A kártevés, a pusztítás a népi szabadságmozgalom dicsőséges eszméinek bitorlása, az elesett hősök emlékének beszennyezése. S józan észjárású, nemzetét, hazáját igazán szerető ember ezt nem teszi. Mi a lakosság teljes megelégedésével és támogatásával könyörtelenül őrizetbe vesszük ezeket a magukról megfeledkező rendbontókat. — Így volt ez például Tüskeszentpéterben is. A hírhedt Lovonyák-testvérekből kettőt most engedtek ki a börtönből. Hogy hazatértek, első dolguk a rendzavarás, kötekedés, majd befejezésül ismét egy óriási verekedés volt. A két haramiát az egész környék megnyugvására letartóztatták. Be kell fejezni a rövid lélegzetű beszélgetést. Hírvivő érkezik Fakódról, hogy egyes, magukról megfeledkező emberek fosztogatni kezdték az állami gazdaságot. Meg kell ezt akadályozni. S most oda iparkodik a karhatalom. Amit megalkottunk, amit felépítettünk, az örökké népünké, nemzetünké. Aki azt herdálja, vagy fosztogatja, az nemzetünket károsítja. Hogy ilyenek ne fordulhassanak elő, arra vigyáznak lelkiismeretesen, fáradhatatlanul a járás rendjének őrei: a katonák, rendőrök és fegyveres nemzetőrök. Felzúg az autó rekedt motorja. Utasai — néhány perc múlva a népi hatalom törvényeinek erejével figyelmeztetik, oktatják a tudatos, vagy megtévesztett rendzavarókat. Katonák, civilek és népi rendőrök vigyáznak javainkra. Fegyelmezetten, lelkiismeretesen teljesíti kötelességét arra nemzetünk karhatalma. Tíz perc a rendes nyugalom őreivel