Zalai Hírlap, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-04 / 80. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! _ ZALAI MI. évf. 80. szám ÁRA: 60 FILL­ÉR 1958. április 1, péntek ­Tizenhárom esztendővel ez­­■* előtt, 1945. április négye­sükén fejeződött be a szovjet hadsereg diadalmas magyaror­szági offenzívája, amellyel az­­utolsó náci egységeket is ki­kergette országunk területéről. A kilátástalan háború szen­vedéseitől elcsigázott magyar Talpra újra ráragyogott a béke­­napja, és a rabság keserves évei m­­tán újra szabadok lettünk. Szabadságunkat a szovjet ka­tonák hősi áldozatai váltották meg. A felszabadító szovjet hősök vérük hullásával pecsé­telték meg a népeink közti ba­rátságot, amely azóta minden ellenséges mesterkedés, rá­galom, revizionista porhintés ’ellenére évről évre folyamato­san erősödik, mind szilárdabbá kovácsolódik. Ez a barátság je­lenti további sikereink, fel­­emeked­ésünk biztos zálogát, mint ahogy eddig is szovjet ba­rátaink segítségével értük el nagyszerű eredményeinket, él­tünk a felszabadulás­ adta lehe­tőségekkel. Tizenhároméves fejlődésünk nem mindig volt egyenletes. Időnkint hibák, kitérők nehezí­tették utunkat. Előrehaladá­sunk mégis, hibáink ellenére is nagyszerű bizonyságai egy fel­szabadult nép megsokszorozó­dott alkotóerejének, élni aka­rásának, jövőbe vetett hitének. Szocialista építésünk eredmé­nyeit a maguk teljességében csak akkor tudjuk értékelni, ha visszapillantunk a felszabadu­lást megelőző időkre, az úri Magyarország szomorú korsza­kára. Az emberek egy része igen könnyen elfelejti a múlt nyomorúságait, a fiatalabb ge­nerációk pedig a küzdelmes múlt ismeretének hiányában hajlamosak a fejlődéssel ter­mészetszerűen velejáró hibák, nehézségek eltúlozására, túl­zott követelések támasztására, eredményeink lebecsülésére. A felszabadulás történelmünk egyik legtragikusabb, legnehe­zebb szakaszára tett pontot. A Horthy-fasizmus, a költő által megénekelt »nemzeti nyomor« országává tette a magyar föl­det, ahol a munkásság csakúgy, mint a parasztság — a »puszták népe«, az éhbérért robotoló sommások, zsellérek, kubiku­sok, ínség és nyomor közepette éltek. A szellem embereit az állástalanság, a gerinctörő ín­ségmunka sanyargatta. Az ország gazdasági élete, a fejletlen ipar, a mindinkább csődbe zuhanó mezőgazdaság elmaradottsága következtében katasztrofális volt. Munkanél­küliség, a megfizethetetlen árak, nyomortanyák, sorvasztó népbetegségek, ragályként ter­jedő prostitúció, vészes kultu­­rálatlanság jellemezte ezt az időszakot, s a reakció által oly gyakran felmagasztalt »régi szép« időket. A mai ipari tanuló, akinek a nép állama jobb sorsot biztosít, mint a múlt rendszer a szak­képzett munkásoknak, el sem tudja képzelni, hogy mit je­lentett a harmincas évek ször­nyű munkanélkülisége, ami­kor a nagyobb gyárak kapuja előtt ezrével ácsorogtak a munkát remélő állástalanok, hogy aztán tízet, vagy ötvenet felvegyenek közülük. Azokat is ideiglenesen, hisz akkoriban nem védte az Alkotmány, a Munka Törvénykönyve a mun­kásokat. Nem volt döntőbíró­ság. A szakszervezetekben munkásárulók, GYOSZ-béren­­cek bitorolták a vezető pozíció­kat, akiknek nem fájt a mun­kás jogfosztottsága. A földhöz juttatott cselédek — ma már többnyire jómódú középparasztok — gyermekei, unokái sem igen tudják ma már elképzelni a cselédsors, a sommás munka, a konvenció vi­lágát, amikor a »cukkázó csend­őrtollak«, a jegyzők és a kasz­­nárok irányították a falu népe sorsát. És nem sokkal volt jobb sorsa a kisbirtokosoknak sem. Az úgynevezett agrárolló — amelyről ma már fogalma sincs a legtöbb parasztfiatalnak — évről évre súlyosabb helyzetet teremtett. Válságba kergette a legszorgalmasabb, legbelterje­­sebben gazdálkodó középpa­rasztokat is. Százan és ezren jutottak kol­dusbotra a mezőgazdasági túl­termelés, fizetésképtelenség és a csődöt betetéző árverés szo­morú szintézise következtében. Ezért kellett koldusbotra jutnia ebben a gazdag országban a la­kosság nagyobb részének, kel­lett néhány évtized alatt más­félmillió emberünknek »kltán­­torogni« Amerikába, hogy el­nyelje őket a hazainál is nyo­morúságosabb kivándorló sors. Akkoriban csak a kiváltságo­sak gyermekei tanulhattak a középiskolákban és az egyete­meken. A legtehetségesebb munkás, paraszt gyermeket ki­szorította a numerus nullus és a numerus clausus, a magyar ifjúságot kiszolgáltatták a fa­sizmusnak. A »miértek« országában csak az látott tisztán, csak az is­merte fel a helyes összefüggé­seket, aki túl tudta magát tenni a nacionalista, soviniszta uszí­tás nemzed­ékmérgező hatásán, aki felismerte, hogy a feudál­­kapitalista Magyarországban törvényszerű a dolgozó több­ség nyomora, jogf osztottsága, és ezt semmiféle uszítással, ál­­szociális demagógiával, fasiszta porhintéssel nem lehet megvál­toztatni Csak egyféleképpen: a ki­zsákmányoló osztály szétzúzá­sával, a proletárhatalom meg­teremtéseivel, úgy, ahogyan ar­ra a dicsőséges emlékű Tanács­köztársaság az első lépéseiket megtette. I.i . Sajnos, a magyar munkás­° mozgalom, az illegalitás szűk korlátaival küszködő kommunisták legjobb szándé­kuk, legnagyobb erőfeszítéseik ellenére sem tudták lerázni a Horthy-fasizmus vaslármát, megakadályozni a nemzetvesz­tő támadóháborúba való belé­pést. A fasizmus elleni hősies har­cok, történelmünk legdicsőbb fejezetei közé tartozik ugyan, de a helyzetet alapjában nem tudták megváltoztatni. A szovjet hadsereg fegyveres ereje, a felszabadulást követő gazdasági, politikai segítsége tette lehetővé, hogy nagy nem­zeti célkitűzéseinket végre valóra válthassuk. A szabad és független Ma­gyarország létrejötte történel­münk legjelentősebb sorsfor­dulója, új, nagyszerű korszak kezdete. Olyan korszaké, amely valóra váltja népünk évszáza­­dos álmait. Az évszázados Habsburg­­uralom, a Horthy által »bűn­jelzett« királyi Magyarországot, a földesurak, tőkések, banká­­rok Magyarországát a nép köz­társasága váltotta fel, amely­ben minden hatalom a dolgo­zóké. A gyár, a bánya, a mun­kásság jogos tulajdonába ke­­rült, csakúgy, mint a föld, amely ezer év után végre azé lett, aki verejtékét hullatta rá, aki megműveli Európa leg­­reakciósabb, legmaradibb köz­­igazgatása helyébe megterem­tettük a népi közigazgatást, a tanácshatalmat, amely kezdeti hibái ellenére máris beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A hatalomra került nép soha nem tapasztalt kedvvel és len­dülettel fogott hozzá saját ha­talma megszilárdításához, a szo­cialista népgazdaság felépítésé­hez. Ennek első állomása termé­szetesen a háborús sebek be- gyógyítása, az újjáépítés volt Kevesen bíztak akkoriban en­nek sikerében. A párt szavára azonban soha­­nem tapasztalt lelkesültséggel mozdult meg a munkásság és hihetetlenül rö­vid idő alatt megvalósította az elérhetetlent. Fokozatosan el­tűntek a romok, termelni kezdtek a gyárak és messze űz­ték az infláció rémét A föl­dhöz jutott, félmilliónál több volt zsellér, cseléd és sze­­gényparaszt szintén a lehetet­lent ostromolta meg, amikor a kiszipolyozott földön a szétzül­­lött nagybirtokok helyén meg­kezdte a munkát. Milyen gú­nyosan szitkozódott akkor a bel- és külföldi reakció, hány­szor jósolták azóta is a földre­form csődjét. A kenetteljes szavak álarca mögött mily ga­lád eszközöket fordítottak a maga ura lett dolgozó paraszt­ság felemelkedésének megaka­­dályozására — sikertelenül. A­zóta nemcsak a saját lá­­bán állást tanulta meg a magyar paraszt, de azt is, hogy a földesúri nagybirtokot, kor­szerűbb, jövedelmezőbb nagy­üzemmel, a szövetkezeti gaz­dálkodással termelőszövetke­zettel kell helyettesíteni. A szö­vetkezeti mozgalom fejlődése, csakúgy mint népi demokrá­ciánk általános fejlődése nem volt zökkenőmentes. Súlyos hibák, meg nem értés, külön­­féle ellenséges mesterkedések sokszor és sok helyen fékezték a tsz-mozgalom elterjedését, megakadályozni azonban nem tudták. Nem is tudhatták, hisz a magyar mezőgazdaság jövő­jét másképp el sem lehet kép­zelni. A tsz-mozgalom általá­nossá tétele, a mezőgazdaság szocialista átszervezése törté­nelmi szükségszerűség. A népgazdaság fejlődése, iparunk és mezőgazdaságunk nagyszerű eredményei megte­remtették a kultúrforradalom kibontakozásának és győzel­mes megvívásának előfeltéte­leit. Az államosított iskola megszabadulva a klerikalizmus béklyóitól ma már falun, váro­son egyaránt jelentős bázisa a haladó tudományoknak. A könyvkiadás, a sokszorosan ki­bővült film-, színház- és könyv­­tárhálózat csakúgy, mint a kul­turális és művészeti élet egyéb ága végre igazi hivatását telje­sítve a dolgozó nép szolgálatá­ban áll Sokszor el­mondták már és sokaknak talán frázisként hat, hogy az iskolák kapui kitárul­tak a dolgozó nép gyermekei előtt. Ha azonban arra gondo­lunk, hogy ma már komoly mű­szaki, gazdasági és tudományos posztokon munkás-paraszt —■'érmétekből lett értelmiségi emberek állnak, vagy azt te­kintjük, hogy az esti középisko­lákon és egyetemeken tízezrek szerzik meg érte a múlt rend­szer által megtagadott ismere­teket — akkor semmi esetre sem tekinthetjük frázisnak ezt a megálapítást. Ellenkezőleg: új életünk egyik legfontosabb jelensége éppen a munkás és paraszt tömegek kulturális fel­emelkedése, amely alkalmassá teszi őket a politikai gazdasági és kulturális élet irányítására, a proletárdiktatúra funkcióinak betöltésére. Ezt a sokoldalú fejlődést másfél évvel ezelőtt megszakí­totta, sőt majdnem megsemmi­sítette az ellenforradalom. A szocializmus ellenségei azonban hiába mesterkedtek, ellenforra­dalmi kísérletük kudarcba ful­ladt. Népünk többsége nem ült fel a revizionista demagógiá­nak, ellenállt az ellenforra­dalom fegyveres akcióinak. A terrorcselekmények, demagóg uszítás következtében beállt válságos helyzetben a szovjet nép — akárcsak 1945-ben — ismét segítségünkre sietett és súlyos áldozatokat hozva ér­tünk, ismételten felszabadította országunkat. Az ellenforradalom, akárcsak a fasiszta megszállás idején, szintén komoly anyagi, erkölcsi és politikai károkat okozott. Elég, ha a budapesti pusztítá­sokra, a disszidensek tízezreire, a nemzetsorvasztó sztrájk mil­liárdos kieséseire utalok. A szovjet nép azonban követ­ve az 1945-ös példát, a fegyve­res segítség mellett ismét je­lentős anyagi támogatást nyúj­tott és nyújt napjainkban is, hogy kiheverjük az ellenforra­dalom okozta 77 miliárdos kárt és tovább építhessük a szocia­lizmust. A magyar nép jól élt ezzel a segítséggel. Népgazdaságunk rendje helyreállt. Folyamatosan és mind eredményesebben ter­melnek üzemeink, rendbejött az áru- és élelmiszerellátás , normalizálódott az élet. Rend van, biztonság és konszolidáció. Ma, felszabadulásunk tizen­harmadik évfordulóján éppen ezért sokszoros hálával és sze­retettel köszöntjük szovjet ba­rátainkat, akik mindezt lehető­vé tették számunkra. Úgy dolgozunk, úgy vigyá­zunk ezután szocialista vívmá­nyainkra, hogy méltókká vál­junk az ő hősi áldozataikra, hogy a szovjet példa nyomán erős, legyőzhetetlen országgá fejleszthessük szocialista ha­­zánkat. Vasvári Ferenc ÖMM jelült A történelem lapjairól 1957. novembere: 65 ország kommunista és munkáspárt­jainak küldöttei vettek részt a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 40. évfordulójának ünnepségein. Képünkön Hruscsov elvtárs ismerteti a Békekiáltvány ter­vezetét, melyet a küldöttek egyhangúan, nagy lelkesedéssel tettek magukévá. Hruscsov és Vorosilov elvtársak üdvözlő távirata hazánk felszabadulásának évfordulóján KÁDÁR JÁNOS elvtársnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, DOBI ISTVÁN elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének, MÜNNICH FERENC elvtársnak, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének, Budapest Kedves Elvtársak! Forrón üdvözöljük önöket és az egész magyar népet a Magyar Népköztársaság nemzeti ünnepe, az ország fasiszta el­nyomás alóli felszabadulásának 13. évfordulója alkalmából. Tizenhárom évvel ezelőtt a magyar dolgozó nép meg­döntötte a földbirtokosok és tőkések uralmát és a hatalmat a maga kezébe vette. Az elmúlt évek alatt a magyar dolgozók nagy sikereket értek el a politikai és a gazdasági építésben, a nemzeti kultúra fejlesztésében és a népjólét emelésében. A magyar nép döntő csapást, mérve a nemzetközi és belső reakcióra, amely 1956 őszén megkísérelte megdönteni Magyar­­országon a dolgozók hatalmát és visszaállítani a fasiszta ren­det, megvédte vívmányait és hű maradt a proletár internacio­nalizmus eszméihez. A magyar nép a Magyar Szocialista Mun­káspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány vezetésével, a szocialista országok testvéri segítségével gyorsan felszámolta az ellenforradalmi lázadás súlyos következményeit és helyre­állította az országban a forradalmi rendet. A szovjet emberek őszintén örülnek a magyar dolgozó nép sikereinek és egész szívükből kívánnak neki új eredmé­nyeket a szocialista építésben. N. SZ. HRUSCSOV, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, K. VOROSILOV, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke. (MTI) Koszorúzási ünnepség a magyar hősök emlékművénél a Hősök terén Magyarország felszabadulá­sának 13. évfordulója alkalmá­ból csütörtökön koszorúzási ün­nepség volt a Hősök terén, a népünk szabadságáért elesett magyar hősök emlékére emelt emlékműnél. A zászlódíszben pompázó té­ren sűrű sorokban helyezked­tek el a fővárosi dolgozók. Az emlékművel szemben a nép­hadsereg csapatzászlóval kivo­nult díszőrsége állt. Az ünnep­ségen megjelent Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára, dr. Müinnich Fe­renc, a forradalmi munkás­­paraszt kormány elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai és póttagjai, az El­nöki Tanács, a kormány, az MSZMP Központi Bizottsága számos tagja, a magyar­­köz­élet sok vezető személyisége. Részt vett az ünnepségen a bu­dapesti diplomáciai képvisele­tek számos vezetője és ta­gja. A téren összegyűlt dolgozók nagy lelkesedése, éljenzése kö­zepette érkezett meg az ün­nepség színhelyére néhány perccel 11 óra előtt N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bi­zottsága első titkára, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke, a szovjet párt- és kor­mányküldöttség vezetője, s a küldöttség tagjai és J. I. Gro­mov, a Szovjetunió magyaror­szági nagykövete. Tizenegy órakor díszjel hangzott: megérkezett az ün­nepségre Dobi István, az Elnö­ki Tanács elnöke, valamint Révész Géza vezérezredes, hon­védelmi miniszter. A díszőrség parancsnokának jelentése után az Elnöki Tanács elnöke a hon­védelmi miniszter kíséretében ellépett a díszőrség előtt, s kö­szöntötte azt. A magyar és a szovjet him­nusz hangjai után N. Sz. Hrus­­csoval az élen a Szovjetunió párt- és kormányküldöttsége helyezett koszorút az emlékmű talapzatára. A Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottsága koszorúját Kádár Já­nos első titkár és Marosán György titkár, a Magyar Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsa ko­szorúját Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke és Kristóf Ist­ván, az Elnöki Tanács titkára, a magyar­ forradalmi munkás­­paraszt kormány koszorúját dr. Münnich Ferenc, a Miniszter­­tanács elnöke, Apró Antal, a Minisztertanács első elnökhe­lyettese, és dr. Sík Endre kül­ügyminiszter helyezte el. Ezután a diplomáciai testüle­tek, tömegszervezetek, a ma­gyar fegyveres erők, a szovjet hadsereg, a fővárosi vállalatok, intézmények helyezték el a hála és a kegyelet virágait. Az Internacionálé elhangzá­sa után az ünnepség a díszőr­­ség díszmenetével fejeződött be. (MTI)

Next