Zalai Hírlap, 1964. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-04 / 79. szám
6. IRODALOM • NÉPMŰVELÉS • MŰVÉSZET _______________________ Vasvári István: Szabó Iván rajza Kiss Dénes: Áprilisi koncert Ma vedd kendőnek az üde vetések zöldjét, hamvas barkák gyöngye díszítse ruhád, fény-zápor karcolja a folyó tükrét s egy-egy sugár bedobja szemed ablakát. Sötét hajamba földszagot vetnek a szelek, hazai dombok közé taszít a város, aDám otthon kanál kalapál, minden ütés hazahívó üzenet... Friss mész illata száll a falaknak, mag moccan, zseneül a rög, csuna mozgás a táj, égbe szaladnak a dűlőutak egytagú földek vállainál. Vedd kendőnek az üde vetések zöldjét, libák kórusát hallgasd meg velem, tavaszi traktor tam-tamot lüktet a földs ég, májust van idő földeken. Színek, illatok zsondulnak fűben, fákban, a szélcsend is millió dallam: hangya lenget egy fűszálat halkan . Hangol az erdő, szirmot, gyümölcsöt kottáz a munka várakozása, odvas bükkökben az évkarikák alig emlékeznek a télből visszamorajló fejszecsanásra; elhalt, mint kéken pattanó G-húr... Már gólyahír harsog, a rétek első kis sárga szín-trombitása. Vedd az üde vetések zöldjét, virághajú fák tüzijátékát nászajándékul! Tenger volt... Valamikor a régi hadseregben — komiszabbnál komiszabb kenyér: voltam honvéd, ki honját védeni fél — veszendő hont tűrő népe ellen. A Visó-völgyén kötötték ki társam, ki annyi úton velem menetelt — villogó por arcába tüzelt; lógott a fán fakó ájulásban. Váralján az országúti fákra kötöttek fel negyven katonát, negyven lengett jobbra, balra átsöltött nyelvet vérre, pusztulásra. Nemzetvesztő nemzetvezetőkkel volt terhes a rajongó haza, s úgy szakadt rá 44 havas zörgő szél a csont-jég temetőben. Szatmár előtt megbújtunk vagy százan, cserbenhagytuk a gyalázatot; áradtak az orosz csapatok; sodródtunk a földszín áradásban. Tenger volt és szürke volt és mély volt, mint minden nagyság, olyan egyszerű, s vele mennyi könny, s milyen derű , széles föld és tornyosuló égbolt! ! CSURKA PÉTER: A bor Ezerkilenszáznegyvenhatban, mikor még a „koalíciós pártok” küszködtek a falu életével, pártközi értekezleteken vitatták meg a teendőket. Szembe fordultak egymással, vagdalóztak, határozatokat hoztak, melyeket hol végrehajtottak, hol nem: egy déli határmenti kis községben is az áprilisi megünnepléséről tárgyaltak. Mindent elhatároztak. Hol álljon a tribün? A piactér közepén, vagy a végében, az öreg iskola előtt? Kik ülnek a tribünön? Ki tartja a díszbeszédet? Hol gyülekeznek a díszfelvonulók? Traktorosok, üzemesek, ipartestület, iskolák, pártok? Hol lesz a díszebéd? A nagyvendéglőben, vagy az ipartestület nagytermében? Öt párt öt-öt embert delegált az előkészületi munkák elvégzésére. Mikor már mindent eldöntöttek, szavazással vagy szavazás nélkül, Süvi Ferenc parasztpárti titkár felugrott: Csak ne széledjünk el, békás!... Nem intéztünk el egy nagyon fontos dolgot... Az ünnephez bor is kell... A község meg bor nélkül van ... Az ám! Nincs bor a faluban. Sose termett. A község behozatalra szorult. Hiszen hordták is azelőtt a borkereskedők, akár belefulladhatott a község, de most még nem indultak el. A kocsmárosok házalták, csempészték a messzi bortermő helyekről, de nem tudtak annyit házalni, ami percek alatt el ne fogyott volna. Meg aztán olyan méregdrágán mérték, — jól felvizezve —, hogy ne legyen olyan fene erős —, hogy a szűkebb pénzű borivók java egyszer se tudott borral jóllakni. A koalíció meghőkölve a probléma fontosságától, pártkülönbség nélkül egyetértett abban, hogy a bor kell. Tehát hozni kell valahonnan. Hozni! De hogyan? Mivel? Mennyit? Hol a pénz rá? Micsoda pénz? Zsír, szalonna, tojás, cukor, kerékpár, szövet. Szóval — nemes valuta... — A bor árát össze tudjuk hozni!.. Szalonnánk, kolbászunk, zsírunk, lisztünk van! — komolykodott a polgári demokrata párt elnöke. — (A párt tizenhat főből állt.) — Csak az a kérdés, mivel hozzuk? Vasúton szállítani ■ bajos ..... Esetleg kilyukadnak a hordók ... Tehergépkocsi nincsen a községben. — Van erre lehetőség — szólalt meg az ifjú kommunista párt titkára. — Beszélünk Kolorenko főhadnagy elvtárssal ... Igaz, hogy már elmenőben vannak ... De elkérjük tőle a tehergépkocsit... — Helyes! Menjünk azonnal! ... Hol az öreg Rubinyak, a tolmács? Az is épp ilyenkor nincs itt, amikor kéne ... Az ágyból rántották ki. Fájt a dereka, korán lefeküdt. A bor hallatára azonban azonnal felépült. Egy, kettő, három, négy, öt. Az öt párt öt embert delegált Kolorenko főhadnagyhoz deputációba. A főhadnagy éppen az íróasztal fiókjait ürítgette. Iratokat csomagolt. Az ajtóban rászóltak az öreg Rubinyákra: — De ne dadogjon kend, azt fordítsa, amit mondunk... Többször észrevettük már, hogy egészen mást mond, mint amit kéne ... Az öreg Rubinyák sokat nyeldekelve, torkot köszörülve fordítgatta, amit kellett. — Öt nap múlva lesz április 4. Az ünnepségre szükséges terveket már elkészítettük .... Egy nagy baj van, éspedig az, hogy nincs bor a községben. A díszebédhez, valamint a színjátszók esti előadása utáni táncmulatságra is kellene egy kis itóka ... Bor. — Na, és honnan teremtsek én elő bort? — Majd mi teremtünk, de ehhez a főhadnagy elvtárs adjon egy katonai tehergépkocsit. — Katonai tehergépkocsit? Katonai járművel bort nem szállíthatok... Igyanak vodkát. .. Minden háznál főzik... A deputáció megnémult. Következésképpen az, öreg Rubinyák torkába is beleszáradt a szó. A többiek hol a mennyezetet, hol a padlót nézték. Akkor az öreg tolmács önkényesen felnyitotta a csendet: — De főhadnagy elvtárs! Ott egye meg a fene azt a pálinkát a tövibe!... Moslék az, nem pálinka, amit mink főzünk. .. Erre az ünnepségre meg kiváltképpen bor kell, lássa be az elvtárs... A főhadnagy sokáig gondolkozott. — Mondják! — szólalt meg. — Mit akarnak tulajdonképpen, ünnepelni vagy bort inni? Rubinyák tolmácsolta. A fejek lekókadtak, a szemek a cipők és csizmák orrára szegeződtek. — Mind a kettőt, főhadnagy elvtárs! — vágta ki Rubinyák a szót. — Ünnepelni akarunk, ezzel kapcsolatosan bort is akarunk inni... — Mit mondott kend? Mit beszélt?... — repültek feléje a kérdések. Megismételte magyarul. — Úgy van, úgy van! — Jol- ZALAI HÍRLAP D. VISNYEVSZKIJ: HETVENKETTEDIK NAP. Háromszázegynéhány oldalon egy nap történelmet sűrít össze a regény. Színhelye: Petrográd, a Szmolnij, a Tauriai-palota, de egyben az egész világ, amely feszült figyelemmel kíséri azt a küzdelmet, amelyet az orosz proletariátus folytat Lenin vezetésével a Nagy Októberi Forradalom végső győzelméért. Egyetlen nap — 1918. január 5. — eseményei körül elevenednek meg hallatlan életszerűséggel a legújabb kor történelme nagy formálóinak. Leninnek, Derzsinszikijnak, Krupszikaia asszonynak, a forradalom vezérkarának és egyszerű közkatonáinak alakjai. Még cseppfolyós, forrongó állapotban van minden, a még végképpen le nem győzött burzsoázia az alkotmányozó gyűlés összehívásában reménykedik, melynek az lenne a feladata, hogy kicsavarna a hatalmat a szovjetek kezéből. A reakció sötét lovagjai pedig merényleteket szerveznek Leniin ellen, el akarják tenni láb alól, hogy újra visszaállítsák a földbirtokosok és nagytőkések megrendült uralmát. A regény a rengeteg gonddal, ballal küzdő fiatal munkáshatalom vezetőjének egy napján keresztül kiválóan érzékelteti, milyen hatalmas erőfeszítésre, szinte emberfeletti munkairamra és elszántságra volt szüksége, hogy úrrá legyen a válságos helyzeten. Azt is megmutatja, hogy erre csak a sokat szenvedett nép — egyszerű munkás és paraszt katonák — odaadó támogatásával, helytállásával volt képes. S így vált lehetségessé, hogy ez a szürke hétköznap döntő fordulópont lehetett a burzsoázia felett aratott világméretű küzdelemben, s többé nem lehetett elvitatni a szovjetek hatalmát. Igen jellegzetesen festi meg a szerző a nagy történelmi színjáték olyan szereplőinek portréiét is, mint aminő Sztálin, John Reed, vagy az eszer vezetők és baloldali túlzók alakjai Szinte maian eleven közelségiben, s mégis világtörténelmi távlatban látjuk leperegni egyetlen nap filmmozaikjásban a hetventkettedik napot. — mintegy a hetvenegy napig tartó párizsi Kommün logikus történelmi folytatását. (Kossuth Kiadó.) Mezei András: Április 4 - re Felszabadult-e a lélek. Fénye feszül. Az évek új melegén Lépj Nan mint nan fakadó? Sorsodért, sorsod elébe Itt a tavasz már. Kiérve Nyújtsd arcod a fénynek! Nem maradsz már egyedül. Húnyt szemeden Menj a sereggel. Rózsa piros lobogó. Lassan ereszt fel. Tépi Fagygyötverű még Felhő-rongyot az égről. múlt. . Most fölszabadulhat a lélek. Az e£rre S mind. Tiszta szemű nap Aki igától megszabadult! ENDRŐDI ISTVÁN RAJZA 19. április 1.