Zalai Hírlap, 1964. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-01 / 204. szám
194. szeptember 1. ZALAI HÍRLAP Korszerű, egészséges üzemépületben kaptak végre helyet Nagykanizsán a Zala megyei Bútor- és Faipari Vállalat kárpitosai. Az 50x10 méteres alapterületű üzemépület mindössze 600 ezer forintba került, mivel az építkezés nagy részét a vállalat dolgozói saját erejükből végezték el. (Buzek Dénes felvétele) Volán mellett éjjel-nappal Rendszáma: YB 68—32 annak a világosszürke, billenőplatós Skodának, amelynek volánja mellett Szekeres István és Kocsis Miklós váltják egymást. A sümegi bazaltbányából szállítják az útépítő anyagot. A Papi szolgálat: 12 óra. — Egyik héten nappal, aztán éjjel. Két forduló között álltunk meg néhány szóra. — Jelenleg harminchatezer kilométer van mögöttünk ezzel a gépkocsival — mondja Szekeres István. — Egy-egy műszakban 640 kilométert teszünk meg, úgyszólván minden pihenő nélkül, öt perc a rakodóé, öt perc az ürítés, éppen egy cigarettára futja. — A nappali vagy az éjszakai műszakot szeretik jobban? — Nappal nagyobb a forgalom, a balesetes veszély, éjszaka viszont az álmosság gyötri az embert. Szekeres István 1955 óta áll a vállalat alkalmazásában, de balesete még nem volt. — Semmi különös, figyelni kell... Különösen ősszel és télen a síkos, nyálkás úton. Na és minden helyzetben „érezni kell” a kocsit — mondja Szekeres István. A minap történt, hogy eltörött a gépkocsiban a ventillátorlapát. A mozgásképtelen jármű forgalmi akadályt jelent A fuvar sürgős volt. Nemi sokat tanakodott. Felugrott egy kölcsönkért motorkerékpárra, behozta a központba a hibás alkatrészt, és két óra múlva újra menetkész állapotban volt a gépkocsi. Letelt az idő. Egy cigaretta, néhány szó, és Szekeres István újra beül a volán mögé. Megrázkódik a kocsi, felbőg a motor, és néhány pillanat múlva csak sűrű porfelhő jelzi a nyomát Tóth Jenő egy Dutra forgórakodós dömperen dolgozik. Korábban gépkocsivezető volt de miután gépesítették a rakodást, megtetszett neki a dolog, és átállt erre a szakmára. — Egy-egy markolásra — mondja — nyolc-tíz mázsát mozdít meg a gép. Egy gépkocsi megrakása körülbelül öt percet vesz igénybe. A hatalmas alkotmány kezesbárányként engedelmeskedik „gazdájának”. Puha könnyedséggel emeli magasba terhét aztán óvatos gondossággal üríti tartalmát a gépkocsi rakfelületére. Mindössze tizet fordul a gép rakodó szerkezete, és a gépkocsi máris mehet tovább. — Csak győzzék a kitermelést — mondja Tóth Jenő. — A rakodásnál nem lesz fennakadás. Havonta átlagosan 30 ezer tonnát mozgatunk meg — mondja többes számban, mintha csak kedves munkatársáról beszélne. Itt sincs sok idő a beszélgetésre. Egyik gépkocsi jön a másik után, és Tóth Jenő „masinája” miatt nem kell egynek sem feleslegesen várakoznia. tti dépit ők Tizen lehetnek, ülnek az s árokparton. — Cigaretta szünet? — Már aki cigarettázik! Ebédidő van. Az úton egy Volga gépkocsi száguld el, a vezető integet — Gyerünk, gyerünk! — A főnök kocsija — mondja az egyik munkás — ha erre jár, megállhatna egy percre... Ketten is rácsapnak. — Vénülsz sógor, hiába, most már nem jó az emlékezőtehetséged. Azt még nem felejtetted el, hogy mi volt az ebéd? Néhányan nevetnek. Az igazgató ugyanis alig félórája látogatta meg a munkahelyüket. Ez a kép fogad bennünket a kallosdi patak mellett, ahol a Zalaegerszegi Közúti Üzemi Vállalat két brigádja hidat épít az új Zalaszentgrót-Zalaapáti út alá. Nem akármilyen két brigád ez. Az utóbbi két hónapban jónéhányszor próbára tette őket a víz, de megbirkóztak a feladattal.... — A kallosdi patak nagyon csalóka — mondják a helyiek. — Ha nincs eső, eltűnik a fű között. Aztán, ha van egy zápor, kiönt, visz mindent, elárasztja az utat. — Ez okozta a meglepetéseket a hídépítőknek is. — Délután gyülekeztek a felhők — mondja el Garzó Gyula brigádvezető. — Jó előre csináltunk már medret a pataknak, hogy ne zavarja a munkát, de egy kicsit azért megerősítettük. És mégis... Amikor megeredt az eső, bementünk a lakókocsiba. Alig töltöttünk bent két órát,amire kimentünk, nem találtuk meg a munkahelyet... Megtelt vízzel, a gátat áttörte a patakocska. .. Három napig csak azon dolgoztak, hogy a bezúdult vizet eltávolítsák. Lemaradásuk mégsincs. — A cölöpözők végeztek — mondja a brigádvezető — október 10-ig teljes egészében átadjuk a munkahelyet. Nem könnyű a hídépítők munkája. Nyáron a tűző napon dolgoznak, a szél, az eső éri őket. S mellette vándorolnak. Garzóék Zalaszentgrótról jöttek, innen Zalabérbe mennek majd. Többségük földmunkás volt. Talán közelebb is találnának munkát, de megismerték, megszerették a hídépítést. Vintovics János, az egyik törzstag mondja: — És a számítását is megtalólja az ember. A tiszta keress minden hónapban 1600 forint körül van. A hídépítők ezenkívül tíz forint különélési díjat kapnak naponta, abból kikerül a koszt. — Jó szakácsnőnk van — újságolják őszinte tisztelettel, — kis pénzből is jól főz. A szakácsnő Gárzó Gyula brigádvezető felesége. Együtt megy a brigáddal és főz az embereknek. Mindenki befizet 5 forintot naponta az ebédre — Mit lehet abból kihozni? kérdezzük a szakácsnőt. — Mikor hogyan? Ma például burgonyaleves volt és Pörkölt tarhonyával. Vége az ebédidőnek. László János még néhány percig tanácskozik a brigádjával, aztán megkezdik a cölöpverő leszerelését. A jókedv, a vidámság munka közben sem hagyja el a hídépítőket. Énekük még messze elkísér bennünket, K. L. Most már csak több lehet, kevesebb nem...! Nyárvégi számvetés Csörnyeföldén — Ötven mázsa tápot kapunk azonnal, majd minden mázsa terven felül értékesített búza után további egy mázsát! — Tápot? — Igen. A gabonafelvásárlótól voltak itt, ötven mázsa búzát mindjárt le is kötöttünk. — Nagyszerű! Akkor az állatforgalmival is mindjárt megköthetjük a pótszerződést terven felüli húsz hízóra! Más újság? — A muraszemenyiek 17,10 mázsás átlagot értek el intenzív búzából, a hazaijuk 10,3-del fizetett. — Szóval lemaradtunk! De a 33-ból akkor sem engedünk! * ’ A fenti beszélgetés Horváth Lajos csörnyeföldi tsz-elnök és a tsz főkönyvelője, Tóth Józsefné között zajlott le augusztus 25-én. Az elnök most érkezett vissza szokásos napi körútjáról, s látható örömmel hallgatta a bennlevők tájékoztatását. Hanem az iménti „azértis” még ott csengett a szobában, amikor szóvátettük, hogy nem 48-at akart-e rámondani. — Harmincötöt! Ennél csak több lehet, kevesebb nem! — ismételte konokul a számot. — Szóval nem enged a negyvennyolcból? — Nem én! Ennyit terveztünk, ennyi is lesz! — erősítette meg ismételten, s ekkor értettük meg, hogy Horváth Lajos nem a közmondást tévesztette el, hanem a munkaegység értékére gondolt. A vntíuiszkériztatás nem kifizetődő Csörnyeföldén alig valamivel több mint két hold szántó jut egy-egy tagra. Ha a családtagokat is figyelembe veszszük, egy, esetleg fél. Adjuk hozzá a tagság szorgalmát, a közös gazdaság gépparkját, s már adott, hogy a késői szikkadás ellenére miért tudtak időben venni, miért végeztek huszonnégy nap alatt a 263 hold kalászos aratásával és cséplésével, s noha három átvevőhelyre szállították is az állami értékesítésre szánt gabonamennyiséget, miért tudtak augusztus 20-ra 540 mázsát juttatni az ország keményellátására. A gyorsaság, a szorgalom azonban nem minden. Idei kalászosaik — a zab kivételével — hozták a tervezettet, de nem váltották be a ki nem mondott reményeket. A szomszédos tsz átlagait nem érték el, sőt az egyik legfontosabb takarmánygabonájuk — a 32 hold zab — a tervezett 400 mázsa helyett mindössze 71 mázsát fizetett. A júliusi hőhullám elvitte a növendékmarhák, a lóállomány téli takarmányát. Számításba jöhetne most a 74 hold kukorica idei termése, de ennél meg hat mázsás holdankénti terméskiesésre számíthatnak vadkár miatt. A vaddisznóhizlalásból azonban nem lesz forint! Ezt 120 — illetve most már 140 — hízótól várják, amire szerződést kötöttek az Állatforgalmi Vállalattal. S ha a 35 forintos munkaegységértéket el akarják érni, számít minden mázsa kukorica, minden kiló tervezett és terven felül értéksített hús, minden liter tej vagy értékesíthető termény. Mindenből többet tervezettnél A közös gazdaság ez évben 1 millió 469 ezer forintos bevételt irányzott elő. Ebből 418 ezret növénytermesztésből és 474 ezret állattenyésztésből, a többit egyéb üzemágakból. — Növénytermesztőink meglelték a magukét — monja az elnök. — Búzából kereken 100 mázsával, azaz e vagonnal termeltek többet a tervezettnél. Rozsból 16 mázsávr böl0 mázsával szárnyalták túl a tervezett mennyiséget. Jól kijöttünk a munkákra fordítandó munkaegységfelhasználással is, noha is aratás és a cséplés is munkaegységre folyt. Augusztus végén járunk, s a tervezett 18 700 munkaegységből eddig 9200-at használtunk fel. Kapásainkat — kereken 99 holdat — a termés 25 százalékáért osztottuk ki a tagság között, s mondhatom, időben és megfelelő minőségben végezték el a növényápolást. A tervezett termésátlagokat itt is elérjük. Nincs panasz az állattenyésztőkre sem. Sertésből az egész évre tervezett 120-ból eddig 101-et értékesítettek, s az év végéig még további negyvenet hizlalnak eladásra. Tejből 40 ezer litert terveztek, amiből fél év alatt 22 000 litert már értékesítettek. Nem lesz hiba az évvégi számvetéssel sem A közös gazdaság árutermelése ellen kifogás nem merülhet fel. Pénzgazdálkodásuk stabil, s a tagság is megtalálja számítását a közösben. Ebben az évben 769 ezer forintot osztanak ki készpénzben, míg további 84 ezer forint értéket természetben. Amellett, hogy a tagság 853 ezer forint értéken osztozik az év végén, 85 ezer forintot tartalékolnak 1965-re. Hosszan lehetne még sorolni a nyárvégi számvetés eredményeit, s azok nevét, akik valamennyi munkában az élenjárók között szerepeltek, de mind a 238 tagot s valamennyi családtagot amúgy sem lehet felsorolni. Badacsonyi Lajos 3. Fejlesztik a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárat. Az idén és jövőre mintegy 36 millió forintot ruháznak be. Ebből 19 millió forint az építkezésekre jut, a többiért gépeket, felszereléseket vásárolnak. Határidő előtt Bagladi Bélával, a gyár beruházási osztályának a vezetőjével, Berkes József beruházási főelőadóval, Léger Imre műszaki ellenőrrel és Radics János építési művezetővel járjuk a gyár most kialakuló új részét. A kovácsműhelyt az egykori nádas, rekettyés mocsár helyére építették. A korszerű, világos — tető- és oldalvilágítással kiképzett — levegős, tetszetős műhely 27x45 méter alapterületű. Anyag- és szerszámraktárt, csempézett mellékhelyiségeket, fekete és fehér öltözőt is építettek hozzá. _ .A műhelyt határidő előtt néhány nappal, október harmadik hetében átadjuk a gyárnak — jelenti ki Radics János, az építők művezetője. — A kovácsok új munkahelyét — mondja Bagladi Béla — korszerű gázkemencékkel, légkalapácsokkal szereljük fel. Az új műhelyben decemberben kezdődik a munka. Az 1965. évi termelési tervhez szükséges kovácsolási munkákat már korszerű körülmények között végzik. A harmadik ötéves terv során még tovább fejlesztik a műhelyt. Mintegy 10 millió forint értékű új megmunkáló gépeket kapnak, s akkor az olajipar teljes kovácsoló szükségletét kielégíti a gyár. Az új gépekkel egyébként a forgácsoló-üzem túlterheltségét is enyhítik. Méretre kovácsolják a munkadarabokat, s a marósoknak, esztergályosoknak jóval kevesebb dolguk lesz velük, mint most. A volt labdarúgó pálya helyén A gyár melletti labdarúgópálya — oly sok nagykanizsai sportsiker és keserűség színhelye — már elvesztette a régi képét, a nagykanizsai főépítésvezetőség Horváth Gyula és Grósz Ferenc vezette kubikusbrigádjai vették itt birtokukba a terepet. Négyszögletes, 2,5—3 méternyi mély gödröket csúk sűrűn egymás mellé a volt páréktéren. Ezekbe kerülnek majd a vasbeton kehely-alapok. A gödrökből egyébként sok történelmi régiség lelet kerül elő. Valamikor erre húzódott a kanizsai vár árka. Cölöp-, cserép- és fegyvermaradványokat találnak itt nap mint nap, aminek örülnek a muzeológusok. Hatalmas, 72x56 méter alapterületű lesz az üzemcsarnok Egyik részét előregyártott vasbeton típus keretszerkezettel, a többi részét pedig hagyományos módon, de új vonalú formákkal építik. Az üzemcsarnokban a görgősfúró és az armatúra-műhelyeket helyezik el. A két műhely egymással, párhuzamos, hogy idővel északi irányba épülettoldással fejleszthető legyen. Természetesen korszerű öltözők, fürdők és irodahelyiségek is épülnek itt. 1966-ban már termel Az üzemcsarnok építését 1965 december 31-re kell befejezni. — Az építőkkel azonban megállapodtunk __ mondja Berkes József—, hogy a műhelyrészeket már a jövő év július 31-én birtokunkba vehetjük. Erre azért van szükség, hogy s ■- Veket időben beszerezhesse Sr. az új műhelyekben ugyanis 1956 első negyedében fel kell kezdeni a termelést. A gépekről időben gondoskodni kívánnak, beszerzésüket már most megkezdték. Több gépet még az idén megkapnak. A gépeket a Budapesti Szerszámgépgyár és több külföldi — svájci, csehszlovák, bolgár, német — cég szállítja. — Az építők lelkiismeretesen dolgoznak — mond dicséretet az erre legilletékesebb személy, Léger Imre, a műszaki ellenőr —. Mindent elkövetnek, hogy még az idén tető alá hozzák az épületet, és a téli hónapokban 50—60 dolgozóval folytathassák itt a munkát. Panasz egyelőre csak egy akad. Mint más nagykanizsai építkezéseken, itt is a nyílászáró szerkezetek vasrészeivel van baj, a budapesti Fémmunkás Vállalat a jövő év második felére ígéri azok legyártását. Hogy ezt a problémát miként oldják meg, még senki sem tudja. De azért bíznak benne, hogy emiatt nem lesz határidő-eltolódás. Jó ütemben építik hát a kovácsműhelyt és a nagy üzemcsarnokot. Ezzel azonban még korántsem nyer befejezést a DKG fejlesztése, a harmadik ötéves tervben további nagyszabású beruházásokra kerül sor. Ám, erről bővebben majd akkor, ha itt lesz az ideje. Tímár Ede 36 milliós beruházás Korszerű üzem épül az egykori váráról, fölött Jó ütemben halad a DKG továbbfejlesztése Sok ezer liter gázolajat és egyéb ásványolaj terméket székesít naponta az ÁFOR zalaegerszegi lerakata. Képünkön a ságodi Rákóczi TS* vontatóját rakják meg gázolajos hordókkal. (Kincses István felvétel)