Zalai Hírlap, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-01 / 127. szám
2 Pedagógusnapi kitüntetések Az idei pedagógusnap alkalmából Ilku Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, művelődési miniszter pénteken délután a minisztériumban 70 pedagógusnak adott át kitüntetést, eredményes oktatónevelt munkájuk elismeréseként. 41-en kaptak Kiváló Tanár, 19-en Kiváló Tanító, tízen pedig Kiváló Óvónő kitüntetést. Az ünnepi eseményen jelen volt Kurucz Imre, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetőhelyettese és Péter Ernő, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára is. A kitüntetések átnyújtásakor mondott beszédében Tiba Pál köszöntötte az egész magyar pedagógus társadalmat. Egyebek között hangsúlyozta, hogy az oktatás és nevelés hatásfokának a társadalom fejlődésével és szükségleteivel szoros összhangban álló nevelését csakis szakmailag jól felkészült, magas műveltségű pedagógusok képesek megoldani. A miniszter hangoztatta: oktató-nevelő munka reformjának alapdokumentumai, mindenekelőtt a tantervek, adottak és helytállóak. A legfontosabb most az, hogy valóra váltsuk ezeket a dokumentumokat, hogy marxista eszmeiségre, korszerű meggyőződéssel teli, aktív szocialista hazafiságra neveljük a fiatalokat. Az ünnepség után a miniszter fogadáson látta vendégül a kitüntetett tanárokat, tangókat, óvónőket. A zalaiak közül Kiváló Tanár kitüntetést kapott Debreczeni Attiláné, a nagykanizsai dr. Mező Ferenc gimnázium igazgatója, Kiváló Tanító kitüntetésben részesült Máté Jánosné, a tilaji általános iskola tanítója. Rajtuk kívül országosan még 500-an részesülnek a pedagógusnap alkalmából az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, Kiváló Dolgozó kitüntetésben, illetve kapnak miniszteri dicsérő oklevelet BODROGI SÁNDOR: RANDEVÚ fl KOPASZ OROSZLflHBAN —Kémtörténet — (6.) Rudolf vigyázzba kapta magát. Rajongással a hangjában válaszolta: — Jelentem, nincs! — Nálam van egy kis üveggel — mondta csendesen az előbbi hang gazdája. Gyújtsa fel az előszobában a villanyt, és jöjjön be. Amikor Rudolf Schirmbaum belépett, már az előszoba volt világos, és a szobában derengett félhomály. Három árnyék magasodott az asztal körül. Három pohárban nemes, tompa fényű ital csillogott A negyedik pohár, az övé, ott állott keze ügyében. A pap felemelte italát. — ODESSZA — ez a bosszú jelszava. Azt hiszik, legyőzve, a lábaiknál heverünk. Hadd higgyék. Mi tudjuk, ODESSZA a negyedik birodalom magva. Az első hajtás éppen itt nyújtogatja élő zöld sziklanyelveit Azt kérdezte Schirmbaum, mi az ODESSZA? Az ODESSZA — amire iszunk, amiért élünk, és amely lesújt ránk, ha eláruljuk az ügyet. Csendesen beszélt, mégis mintha szószékről szónokolna. A félhomályban ragyogott a szeme, és kezében rezzenéstelenül emelkedett a magasba a pohárka ital. — Hoch! — suttogta a másik kettő. — Sieg — mormolta Rudolf. Torkát meghatottság szorongatta. Húsz éves volt, és fogékony minden misztikus színjáték iránt. A szoba sarkába parancsolták, és a vendégek, ahogy jöttek, libasorban kivonultak a lakásból. Azt a régtől ismerős hangot Rudolf Schirmbaum soha többé nem hallotta. Talán szerencsére. Mert elkövetkezett a pillanat, amidőn elkeseredésében, ha pisztoly van a kezében, keresztüllövi... Amikor vendégei eltávoztak, az asztal letisztogatásakor a kenyér beburkolására szolgáló kendő alól egy csomag került elő. Rudolf kíváncsian bontogatta a papírt, amelyre torzított betűkkel egy ismeretlen kéz a volt SS őr új nevét írta. Rudolf a csomagban háromezer dollárt talált: bérleti szerződést egy, Máriahilferstrassei üzlethelyiségre, valamint egy harmadik borítékot, s benne hétszázötven schillinget. Azonnal lesietett hogy a szemközti boltban élelmet vásároljon. A kereskedőtől konyakot is kért Amikor a férfi széttárva a kezét, jelezte, hogy konyakkal nem szolgálhat, a volt őr egy százdollárost tett a pultra. A kereskedő fejet hajtott, és a raktárba ment. Kisvártatva jókora csomaggal tért vissza. — Nem tudok váltani — közölte sajnálkozva —, de azt hiszem, uraságod meg lesz elégedve a cégemmel. Rudolf hármasával ugrálta a lépcsőfokokat, aki várta, lássa, mit kapott a tengernyi pénzért. Egy üveg Napoleon konyak, vaj, dzsem, tojás, sonka, magyar szalámi, francia és olasz bor került az asztalra. Szépen berendezte az előszobás szekrényét, azután bekapcsolta rádióját. Jól érezte magát. Kíváncsian várta a leányt, akinek jönnie kell, és aki elmondja, mi kell az üzletnyitáshoz. Este volt már, amikor betoppant. Nem lehetett több 20 évesnél. Sűrű fekete haj keretezte kerekded kreol arcát. A hajtincsek a homlokába hullottak. Finoman metszett, félig nyitott ajkai közül ragyogó fogak csillantak elő. Úgy mosolygott, mintha régóta ismernék egymást. — Lisbeth vagyok — nyújtotta a kezét — ma én leszek a tanácsadója. Berohant a szobába, ledobta ruháját, és a fürdőszobába száguldott. — Be ne jöjjön az istenért! — kiáltotta. Hallani lehetett, ahogy a víz a testére zuhog. Schirmbaum — mosolyogva az asztal mellé ült. Lisbeth zuhanyozás közben bolondos dalt dúdolt. Amikor végre elkészült, kijött a fürdőszobából, és megállt a férfi előtt — Mindenekelőtt főznék valamit — mondta. Lisbeth elragadtatva szemlélte a parányi éléskamra kincseit. — Liszt van ... tojás, vaj... látom narancs-konzervet is kapott... cukor... konyak ... sütök magának egy suszettet. Minkicz, alias Schirmbaum megvonta a vállát. — Ha megeszem, és olyan nehéz lesz, mint megérteni, akkor orvost is hívjon mindjárt. — Égni fog, szívem lángot vet, és mi mégis eszünk belőle — suttogta a lány. Gyorsan felbontotta az egyik konzervdobozt, amelynek fedelét kis lábasként lehetett használni. Ezt a gyorsforralóra tette, kis vajat dobott a dobozba, és a zsiradék mindjárt nercegni kezdett. Vékony palacsintatésztát készített, majd a forró vajba öntve, apró korongocskákat sütött. Csakhamar nyolc—tíz „lapocska” sorakozott egymáson. Ezután a konyakba néhány kockacukrot áztatott, de nem hagyta hogy teljesen szétessenek, hanem ügyes mozdulattal egy tálkára helyezte. Más cukordarabokat a narancslekvárba mártott, négyet pedig citromhéjjal dörzsölt össze. Ezeket egy másik konzervdoboz-fedélbe helyezte, felolvasztotta, majd a keletkezett karamellt néhány deka vajjal kikavarta. Ezután a narancskonzerv levéből és a citrom kinyomott tartalmából a karamellt folyékonnyá, kenhetővé tette. Minkicz csodálkozva nézte az ügyesen, gyorsan, nekipirult arccal tevékenykedő leányt, aki az apró palacsintákat megkente karamellel, narancs-ammal és citromreszelékkel, majd derékba hajtogatta. Ezután rájuk helyezte a citromhéjjal bedörzsölt és a konyakba áztatott cukrokat, újabb adag konyakot löttyentett a tésztára, azután gyufát gyújtott, és az egészet lángra lobbantotta. (Folytatjuk) ZALAI HÍRLAP Francia kormányváltozás szági nemzetgyűlési választásokat. Pompidou új kormányában a legérdekesebb változás, hogy Michel Debré pénzügyi és gazdaságügyi miniszter, valamint Maurice Couve de Murville külügyminiszter tárcát cseréltek. René Capitant az úgynevezett balodali gaulleisták vezetője, aki a legutóbbi bizalmi vita során a Pompidou-kormánnyal való egyet nem értése miatt lemondott képviselői mandátumáról, igazságügyminiszterként belépett a kormányba. Belügyminiszter Raymond Marcellin eddigi tervezési miniszter lett. Az oktatási tárcát Francois-Xavier Ortols volt lakásépítésügyi miniszter kapta meg. Maurice Schumant szociális ügyekkel megbízott államminiszterré nevezték ki. Tájékoztatásügyi miniszter Yves Guéna, eddigi postaügyi miniszter lett. Változatlanul megtartotta tárcáját André Malraux, a kulturális ügyek államminisztere, Pierre Messmer hadügyminiszter, Edgar Faure földművelésügyi miniszter. Több más miniszter pedig tárcát cserélt, és néhány új ember is került a kormányba. Az előző kormány ismertebb tagjai közül kimaradt a kormányból Christian Fouchet belügyminiszter, Louis Joxe igazságügyminiszter és Georges Gorse tájékoztatásügyi miniszter. Mint ismeretes, Alain Peyrefltte közoktatásügyi miniszter már néhány nappal ezelőtt lemondott. (Folytatás az 1. oldalról.) Párizs (MTI): Lényegesen megváltozott formában péntek délután megalakult Georges Pompidou új kormánya. Ugyanakkor június 23-ára és 30-ra tűzték ki a franciáot A CSKP KB ülése Prága. (MTI). A CSKP KB csütörtök délutáni ülésén a felszólalók egyetértésüket fejezték ki Alexander Dubcek javaslatával, hogy a CSKP XIV. rendkívüli kongresszusát szeptember 9-re hívják össze. A felszólalók többsége — hivatkozva az érdekeltek felelősségére — azt a véleményét is kifejezte, hogy még a jelenlegi ülésen mondjanak le KB- tagságukról azok, akik elvesztették a párttagok bizalmát. Több felszólaló hangsúlyozta, hogy meg kell teremteni a demokrácia érvényesítésének biztosítékait, hogy a demokrácia fejlesztését a dolgozók létszükségletnek tekintik. Többen kiemelték a jelenlegi politikai folyamat történelmi jelentőségét, és kijelentették, hogy támogatják a párt offenzív politikáját. A CSKP KB ülése pénteken Oldrich Svestka elnökletével folytatta ülését A harmadik ülésnap megkezdésekor még 40 KB-tag kért szót. Új elnök Panama élén Ciudad Panama. (MTI). A panamai országos választási bizottság csütörtökön dr. Arnulfo Arias Madrid ellenzői jelöltet az ország nevében megválasztott elnökévé nyilvánította, miután a május 12-i választásokon 175 432 szavazatot kapott, ugyanakkor David Samudio kormánypárti jelöltre 133 887, és Antonio Gonzalez Revilla kereszténydemokrata jelöltre 11371 szavazt esett. Samudio, a vereséget szenvedett kormánypárti jelölt csütörtökön azzal vádolta az országos választási bizottságot, hogy nem járt el törvényszerűen, a hét halottat és száznál több sebesültet követelő választási hadjáratba beavatkozó nemzeti gárdáról pedig kijelentette: Újból bebizonyosodott, hogy a nemzeti gárda parancsnoka ülteti székükbe, és távolítja el onnan az elnököket.” Ezt annak ellenére jelentette ki, hogy a nemzeti gárda általában a kormánypárt mellett avatkozott be. Arias megválasztott elnök, aki október 1-én veszi át hivatalát, felszólította Panama lakosságát, támogassa törekvéseit ,olyan új köztársaság létrehozására, amely mindenki számára meghozza a haladást, a jólét és a társadalmi igazságosság korszakát”. ssira a WMVmmt) Megyei tanácselnökök értekezlete Dr. Dabos Ferencnek, a Minisztertanács tanácsszervek osztályvezetőjének elnökletével a fiatalok helyzetéről, gondjairól és az új nemzedékkel kapcsolatos tennivalókról tanácskoztak pénteken a Parlamentben a fővárosi, a megyei és a megyei jogú városi tanácsok végrehajtó bizottságainak elnökei. (MTI) Lezárták a gázai övezetet Kairó (MTI). Az Al Massza jelentése szerint a megszálló izraeli hatóságok elszigetelték a külvilágtól a gázai övezetet, ahol kimenő tilalmat vezettek be. Hazánkba látogat M. Zorome Péter János külügyminiszter meghívására a közeljövőben néhány napos hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Malick Zorome, a Felső-Volta Köztársaság külügyminisztere. (MTI) Megszakadtak a béketárgyalások Kampala (MTI): A nigériai szövetségi kormány és a szövetségből Biafra néven kivált keleti tartomány képviselői között Uganda fővárosában, Kampalában folyó béketárgyalások pénteken megszakadtak. Ülést tartott a Népfront elnöksége Pénteken ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke beszámolt a legfontosabb békés külpolitikai kérdésekről, majd összefoglalót adott a Hazafias Népfront IV. kongreszusáinak tapasztalatairól Scorpion Norfolk (MTI): Az amerikai haditengerészet hajói, amelyek a Scorpion nevű átomtengeralattjáró után kutatnak, 70 mérföldnyire a virginiai partéiktól egy titokzatos fémtárgyat észleltek, 54 méter mélyen. Az SZVSZ felhívása Az SZVSZ elnökségének 90. ülésszaka pénteken befejezte munkáját és a következő dokumentumokat fogadta el: Felhívás valamennyi kontinens dolgozóihoz és szakszervezeteihez a vietnami nép erkölcsi és anyagi támogatásának továbbá szélesítésére. — Nyilatkozat a Vietnami Demokratikus Köztársaság és az USA képviselői között folyó tárgyalások jelenlegi helyzetéről. — Határosság az SZVSZ Főtanács XVIII. ülésszakának összehívásáról, amelyet 1958 október 2—5 között tartanak meg az NDK-beli Rostockban nnetrifos 11 Mi vagy no? Itt Rómában senki tudná megmondani pontosan, hogy naponta hány sajtóértekezletet tartanak a pártok és politikai vezetőik, mennyi az elhangzott nyilatkozatok száma. A választások után kialakult rendkívül bonyolult belpolitikai helyzet értékelését és hábonítalpazásait illetően — a számtalan kombináció között — a vélemények esze pontban mégis találkoznak: az úgynevezett középbal koalíció válságát egy vereséget szenvedett párt okozza, amely veresége ellenére kulcshelyzetbe szennl. Ez a tény tagadhatatlan. A Nenni vezette Olasz Szocialista Párt elvesztette választóinak egynegyedét, mintegy másfélmillió szavazói és irányítói most azon munkálkodnak, hogyan lehetne mennél több hasznot húzni a vereségből. Itt Olaszországban mindenki megérti: ez nem vágyálom, nagyon is reális és lehetséges. A szocialisták céja azt hogy tekintélyében megrendült pártjuk visszanyerje egyensúlyát és megmaradt választói előtt bizonyítsa, csak szavazóinak száma csökkent, politikai befolyása és súlya változatlan, a 38 százalékot szerzett Kereszténydemokrata Párt nélküle nem tud középbal koalíciót összehozni, olyan kormányt alakítani, amely többséggel rendelkezne az új parlamentben. A szocialista párt nagy manőverjének nyitánya az volt, hogy egy szűkebb vezetőségi ülésen, a de Martino, Tanassol és Lombardi által vezetett különféle irányzatok látványosan és hangzatosan leszavazták Nenirát, a kormányban való részvétel kérdésében, aki ott helyben levonta a figyelmeztető következtetést: a szocialisták nélkül fél óráig sem él meg egy tisztán kereszténydemokratákból alakult kormány. Itt Rómában minden politika bennfentes értri ezt a nyelvet és tudja, hogy a szocialistáknak ez a döntése korántsem tekinthető véglegesnek. tipikus manőverdöntés ez, amelyről legközebb a következő fórum, a Direzione Centrale, a központi vezetőség dönt , mivel a választásokon elsősorban éppen a szocialista párt balszárnya szenvedett vereséget, az ő képviselőik nem kerültek a parlamentibe, elképzelhető, hogy most a jobbszárny lendül támadásba és érvényesíti Nemy akaratát. Természetesen csak abban az esetben, ha a kereszténydemokraták megvenniük a számlát, megfizetik a szociaista vereség árát. Kereszténydemokrata körökben nem is titkolják, hogy hajlandók fizetni, csak az a kérdés, mennyit A kormányban való részvétel szocialista álláspontja pillanatnyilag így hangzik: no. Ha azonban a várhatóan elhúzódó kormányválság alatt — a jelenlegi olasz kormány az alkotmány értemében június 5-én lemond — sikerül a kereszténydemokratáknak kielégíteniök a szocialisták pozíció-éhségét. megfelelő számú miniszteri tárcát és funkciót biztosítanak számukra az államapparátusban. majdnem bizonyosra vehető, hogy elhangzik rí. szűkről a boldogító ,,si’. (Igen). A hivatalos szocialista álláspont ennél természetesen árnyaltabb: alakítsanak a kereszténydemokraták ,fildkormányt”, bizonyítsák be, hogy hajlandók hozzálátni az ország szociális és gazdasági problémáinak megoldásához, így idővel számíthatnak ama, hogy a szocialisták visszaállítják a középbal koalíció kereteit és ha már minden ,161 megy, majd bevonulnak a kormányba. Nagyon bomydlultnak tűnik ez a helyzet, főleg Olaszországon kívül, de még tetézi ezt hogy a kereszténydemokraták elvesztett szavazataikat a szélsőjobbról pótolták és most balról keresik szövetségeseiket A kibontakozást illetően természetesen egyetlen politikai párt és irányzat sem hagyhatja figyelmen kívül a választások elsőrendű tanulságát: 10 millióan szavaztak a kommunistákra és a vroletáregység pártjára. Gyakorlatilag minden harmadik olasz választó kommuniata, vagy a baloldali elinékhez tartozik. Bárhogyan is alakuljon a helyzet, nincs dívári kombináció itt Olaszországban az ország jövőjét illetően amely ezt figyelmen kívül hagyhatta. Kerekes Imre Fellángoltak a harcok Saigonban Vichit nyilatkozata Saigon. (MTI). A dél vietnami főváros Phu Lám negyedében, amelynek egy részét a hazafias erők már több napja megszállva tartják, támadást intéztek a kormánycsapatok hat katonai teherautóból álló kocsioszlopa ellen. A hazafiak tüzérsége a Saigontól tíz kilométernyire délkeletre fekvő Nha Be faluban lőtték a Shell olajvállalat raktárait. A töredékek több tartályt felgyújtottak. Saigon északkeleti külvárosában péntek reggel ismét fellángoltak a harcok. A hazafias erők lelőtték az amerikaiak egy helikopterét. Agresszió Laosz ellen A dél-vietnami szenátus hivatalos közleményt adott ki, amelyben leszögezi, hogy nem küldött megfigyelőt az amerikai-észak-vietnami tanácskozásokra Párizsba. A közlemény hangsúlyozza, hogy a szenátus nem vállalja a felelősséget Tran Van Lám szenátor párizsi tevékenységéért. ■k Hanoi. (TASZSZ): Phoumi Vong Vichit, a Neo Lao Hakszat Párt Központi Bizottságának főtitkára nyilatkozatot adott a Patet Lao hangja rádióállomásnak a Laosz ellen irányuló amerikai támadásokról. Amerikai repülőgépek állandó támadásokat hajtanak végre Laosz felszabadított övezete ellen — mondotta. Rombolják a falvakat, békés lakosokat semmisítenek meg. Az amerikai támadások „közvetlen fegyveres agressziót jelentenek, s durván megsértik az ország békéjét, szuverenitását, függetlenségét, semlegességét és területi épségét. Megsértik az 1962. évi genfi egyezményeket és a nemzetközi jog legalapvetőbb elveit”. A főtitkár hangsúlyozta továbbá, hogy az amerikai intervenció és agresszió beszüntetése lehetővé tenné a helyzet megszilárdítását, a laoszi probléma gyökeres megoldását