Zalai Hírlap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-25 / 278. szám

Losonczi Pál fogadta Sztanko Todorovot Folytatódtak a tárgyalások Sztanko Todorov, a Bolgár Népköztársaság miniszterta­nácsának elnöke, valamint kí­sérete szerdán délelőtt a Hő­sök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. A koszorúzásnál jelen volt Puja Frigyes, a külügyminisz­ter első helyettese, Böjti Já­nos, a Magyar Népköztársaság szófiai nagykövete, Kőmíves István, a fővárosi tanács el­nökhelyettese, Pesti Endre ve­zérőrnagy, s a Külügyminisz­térium több vezető munkatár­sa. Ezután a főváros neveze­tességeivel ismerkedtek a ven­dégek. Ütjük először az Örs vezér téri metro-végállomás­­hoz vezetett, ahol Hídvégi Károly, a metro budapesti földalatti vasút igazgatója kö­szöntötte őket. Innen egy sze­relvényen a Deák téri végállo­másig utaztak, ahol megtekin­tették a metro központi irá­nyító termét is. Közben tájé­koztatták a vendégeket a földalatti vasút létesítésének történetéről, működéséről, to­vábbi szakaszának építéséről. Sztanko Todorov elismerés­sel nyilatkozott a látottakról, és újabb sikereket kívánt az építőmunkához és az üzemel­tetéshez. Felkeresték a vendégek a budapesti bolgár kulturális központot, ahol Nino Nikolov igazgató és munkatársai ad­tak tájékoztatást az intéz­mény működéséről. A vendé­gek jártak a Balkantourist magyarországi képviseletének irodájában is, majd a Halász­­bástyáról és a Gellérthegyről gyönyörködtek a főváros pa­norámájában. Fock Jenő, a Forradalmi Munkás-Parasz Kormány el­nöke és felesége szerdán dísz­ebédet adott Sztanko Todorov, a Bolgár Népköztársaság mi­nisztertanácsának elnöke és felesége tiszteletére az Ország­ház vadásztermében. Részt vettek az ebéden a bolgár kor­mányfő kíséretének tagjai is. A rendkívül szívélyes, baráti hangulatú ebéden Fock Jenő és Sztanko Todorov pohárkö­szöntőt mondott. Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke szerdán délután az Or­szágházban fogadta Sztanko Todorovot, a Bolgár Népköz­­társaság minisztertanácsának elnökét és szívélyes, baráti eszmecserét folytatott vele. Szerdán délután az Ország­házban folytatódtak a magyar —bolgár tárgyalások. A ma­gyar tárgyaló küldöttséget Fock Jenő, a Forradalmi Mun­kás-Parosz Kormány elnöke, a bolgár tárgyaló delegációt Sztanko Todorov, a Bolgár Népköztársaság minisztertaná­csának elnöke vezette. A kedden megkezdődött és szerdán folytatódott tárgyalá­sokon áttekintették a nem­zetközi helyzet időszerű kér­déseit, a két ország kapcsola­tainak alakulását politikai, gazdasági és egyéb területe­ken A tárgyalások az őszinte barátság, a kölcsönös egyetér­tés jegyében zajlottak le. (MTI) Az Országsházban folynak a magyar—bolgár tárgyalások. Képünkön: A tárgyaláson balról Fock Jenő, vele szemben Sztanko Todorov. (MTI fotó: Vigovszky Ferenc felvétele. M KSH Húszezer katona vesz részt a kambodzsai Hadműveletek a „Kacsacsőr“ és a „Horog“ térségében Laoszt is újabb invázió fenyegeti Saigon (MTI). A dél-vietnami hadvezetés csak tegnap dél­után ismerte be hivatalosan, hogy hétfőn hajnalban újabb invázió kezdődött Kambodzsa ellen. A saigoni katonai főpa­rancsnokság szóvivője sajtótá­jékoztatójában elmondotta, hogy az új hadművelet célja a „Horog” térségében, valamint a Taj Ninh Dél-Vietnami tar­tománnyal szomszédos Kam­bodzsai területen lévő állító­lagos „ellenséges alakulatok felkutatása és megsemmisíté­se”. Utalt rá, hogy az újabb kambodzsai invázióban dél-vi­etnami ejtőernyősök, különle­ges harci feladatokra kikép­zett „Ranger”-ek, gyalogosok és páncélosok vesznek részt, de pontos létszámukat nem volt hajlandó felfedni. Csak annyit mondott, hogy az újabb kambodzsai hadműveletben „több hadosztály”, „legkeve­sebb húszezer katona” vesz részt. A szóvivő megerősítette azt is, hogy hadműveletek foly­nak a „Kacsacsőr” térségében és a Mekong folyó mentén fekvő stratégiai fontosságú Neak Luong-tól délre. A kambodzsai invázióról az amerikai hadvezetés szóvivője közölte, hogy „amerikai repü­lőgépeket és helikoptereket bocsátanak a hadműveletben résztvevő dél-vietnami fegy­veres erők rendelkezésére, ha ez utóbbiak igénylik ezt” ... beismerte, hogy amerikai re­pülőgépek, így B-52-es stra­tégiai bombázók támadták Kambodzsában az „ellenfél” feltételezett állásait és közle­kedési, illetve utánpótlási vo­nalait. A megfigyelők arra követ­keztetnek, hogy a Kambodzsa, területén folyó újabb támadó cselekményekben­­ mintegy 30 ezer­ katona is részt vehet­. Az amerikai agresszorok és dél-vietnami bábjaik állítólag Laoszban is újabb „offenzívá­­ra” készülődnek. E támadás a februárban „Lám Son 719” fe­dőnéven lebonyolított hadmű­velet megismétlése lenne­­ , kisebb méretekben. Egyébként a laoszi hazafiak újabb nagyszerű fegyvertényt hajtottak végre. A szerda reg­geli hírügynökségi jelentések szerint elfoglalták a laoszi kormánykatonaságnak Muong Phalane-től mintegy 35 kilo­méterrel északnyugatra lévő Ban Nachan-i támaszpontját. Decemberben Pompidou—Brandt találkozó Párizs (MTI): Párizsban — mint már jelentettük — hiva­talosan közölték, hogy Brandt kancellár Pompidou elnök meghívására december 3-án Párizsba érkezik, hogy decem­ber 3-án és 4-én négyszem­közti tárgyalásokat folytasson a köztársasági elnökkel. A fran­cia—nyugatnémet csúcstalál­kozó fő témája a pénzügyi vál­ság kérdése lesz. Francia kor­mánykörökben egyelőre tar­tózkodással nyilatkoznak a csúcstalálkozó várható ered­ményeiről és arra hivatkoz­nak, előbb meg kell várni a tizek klubja november 30-án Rómában tartandó értekezle­tét, mert attól függ, hogyan alakul a továbbiakban a pénzügyi válság. 1 Világ proletárjai, egyesüljetek: AZ MSZMP ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVII. évfolyam, 278. szám Ára: 80 fillér 1971. november 25., csütörtök Egy billió kilowattórára növekszik 1975-re a villamosenergia termelés; 150 millió tonnára az acélgyártás; a szemes termények termelése eléri a 200 millió tonnát; 31 százalékkal emelkedik a reáljövedelem, növelik a béreket, a nyugdíjakat és a szolgáltatásokat és a Megkezdte munkáját a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszaka Moszkva (MTI)­ Szerdán a moszkvai nagy Kreml-palotá­­ban megnyílt a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszaka. Délelőtt tíz órakor külön-külön megnyitó ülést tartott a szövetségi, illetve a nemzetiségi tanács, amelyen elfogadták a háromnapos ülésszak napirendjét. Ezután együttes ülés kezdődött, amelyen elsőként az ötéves népgazdasági tervet, majd az 1972. évi tervről szóló beszámolókat, végül a költ­ségvetési beszámolót hallgatta meg a Legfelső Tanács több mint másfélezer küldötte. Az első két napirendi pontról Alekszej Koszigin miniszterelnök tartott másfélórás referá­tumot. Jelen voltak az ülésen a szovjet párt és a kormány vezetői, köztük Leonyid Brezsnyev és Nyikolaj Podgornij, a szövetségi tanács képviselői. A miniszterelnöki referátum a tavaly befejezett nyolcadik ötéves terv eredményeinek ér­tékelésével kezdődött. Koszt­cin hangoztatta, hogy a terv sikeres teljesítése egyben a szovjet állam gazdasági és ka­tonai erejének, továbbá nem­zetközi tekintélyének növeke­dését eredményezte. Már a nyolcadik ötéves terv is fő célkitűzéseinek egyikét a szov­jet emberek életszínvonalának emelésében látta. Az SZKP XXIV. kongresszusának meg­bízásából a legszélesebb tár­sadalmi és tudományos erők bevonásával kidolgozott kilen­cedik ötéves terv pedig lefőbb feladatául tűzte ki a szovjet nép anyagi és kulturális élet­­színvonalának emelését. Az alaposan kiszélesített szo­cialista program végrehajtá­sa — mondotta a szovjet kor­mányfő — jelentős strukturális változásokat követel a szovjet népgazdaságban, feltételezi a fogyasztási alapok növelését, a munkaerő egy részének átirá­nyítását, a fogyasztási cikke­ket termelő iparágak megkü­lönböztetett fejlesztését. Az új ötéves terv is nagy súlyt helyez a nehézipar fej­lesztésére és a szovjet kor­mány változatlanul szükséges­nek tartja a fegyveres erők szilárdítását a hadiipar állan­dó fejlesztése és korszerűsíté­se alapján. A terv szerves részét képezi végül a mezőgazdasági terme­lés intenzívvé tételének hosz­­szúlejáratú programja, amely magában foglalja a kemizálás, a talaj­javítási munkák és ter­mészetesen a gépesítés folyta­tását. A szovjet kormányfő beszá­molójában számos adat idézé­sével támasztott alá a tervfel­adatok grandiózus méreteiről szóló megállapításokat. Az ötéves terv irányelveiből már ismert adatok közül idéz­te azokat a számokat, amelyek szerint a népgazdaság vala­mennyi álló alapjának értéke 1975-ben meghaladja majd az 1000 milliárd rubelt. Az ipari termelés évi volumene eléri a csaknem 550 milliárd rubelt. A villamosenergia termelés 1 billió kilowattórára, az acél­­termelés 150 millió tonnára, a kőolajtermelés megközelítőleg 500 millió tonnára emelkedik. 1975-ben a Szovjetunióban 11 milliárd négyzetméter szöve­tet, 830 millió pár lábbelit gyártanak, a szemes termé­nyek termelése eléri a 200 millió tonnát, a hústermelés megközelítőleg a 16 millió ton­nát, a tejtermelés a 100 mil­lió tonnát. A Szovjetunióban 1975-ben az ipari és a mezőgazdasági össztermelés meghaladja majd az Egyesült Államok ipari és mezőgazdasági termelésének jelenlegi színvonalát. Fontos határkő ez a Szovjetunió és a kapitalista országok gazdasá­gi versenyében — mondotta Koszigin. Hosszan beszélt Koszigin miniszterelnök a műszaki ha­ladás meggyorsításáról, a szovjet ipar általános újrafel­­szereléséről. Közölte többek között, hogy az ötéves terv fo­lyamán megteremtik az egy­séges, országos villamosener­giahálózatot, amely 1,5 millió (Folytatás a 2. oldalon.) Hazánkba érkezett Jan Mitrega, a Lengyel Népköztársaság minisztertanácsának elnökhelyettese A Magyar—Lengyel Gazda­sági, Együttműködési Állandó Bizottság 11. ülésszakára szer­dán hazánkba érkezett Jan Mitrega, a Lengyel Népköz­­társaság minisztertanácsának elnökhelyettese, bánya- és energiaügyi miniszter, a bi­zottság lengyel tagozatának elnöke és az általa vezetett kormányküldöttség. Fogadá­sukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Vályi Péter, a mi­nisztertanács elnökhelyettese, a bizottság magyar tagozatá­nak elnöke, a tárgyalásokon résztvevő magyar kormányde­legáció több tagja. Ott volt Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. Délután a Parlamentben megkezdődött a magyar—len­gyel együttműködési bizottság 11. ülésszaka. (MTI) Kohl—Bahr tanácskozás Bonn (MTI): Szerdán dél­előtt Bonnban az NDK és az NSZK megbízottai között megkezdődött a nyugat-ber­lini egyezménnyel kapcsolatos tárgyalások 30. fordulója. Közvetlenül azután, hogy dr. Michael Kohl, az NDK Mi­nisztertanácsának államtitkára küldöttségével együtt megér­kezett Bonnba, megkezdték a tanácskozást Egon Bahrnak, a Nyugatnémet Kancellári Hiva­tal államtitkárának vezetése alatt álló NSZK-küldöttséggel. Az NDK küldöttsége az éj­szakát Bonnban tölti, és a tárgyalásokat is folytatják. Szovjet építésügyi szakvezetők látogatása megyénkben A Magyar Építésügyi és Vá­rosfejlesztési Minisztérium meghívására hazánkba látoga­tott a Szovjetunióból V. I. Vla­­gyimirov, a Tadzsik Szocia­lista Köztársaság építésügyi minisztere, V. B. Polisszár a Moldovai Szocialista Köztár­saság építésügyi miniszterének helyettese, valamint V. I. Lap­­sin a szaratovi és E. Dzsumá­­jev az asnabáni terület építő­ipari főigazgatóságának mű­szaki­ vezető helyettese. A vendégek Zalába is el­látogattak. Érdeklődésük kö­zéppontjában a korszerű la­kásépítési módszerek voltak. Nagy figyelemmel tanulmá­nyozták hazánkban a házgyári, a középblokkos, a téglablok­kos és az alagútzsalus építési módot. A Landorhegyi úti és a Fürst Sándor utcai Outinor­­dos épületek valamennyiük­nek elnyerte a tetszését. Teg­nap délelőtt az Állami Építő­ipari Vállalat munkás­szálló­ján szakmai tanácskozáson vettek részt, s magyar részről Imre Sándor, az ÁÉV főmér­nöke adott kérdéseikre rész­letes tájékoztatót. A vendégek figyelme nemcsak a technoló­giai megoldásokra terjedt ki, egész sor kérdést tettek fel az anyag­szükséglettől elkezdve egészen az építési költségekig. Kérdésünkre V. I. Vlagyi­­mirov elmondotta, hogy sok jó tapasztalattal térhetnek vissza hazájukba. Magyaror­szági tapasztalataik közt első helyen említette az alagútzsa­lus építési mód előnyeit. Mint mondotta, szűkebb hazájukban a szeizmikus mozgásokkal is kell a tervezőknek számolni­uk, s ebből a szempontból az alagútzsalus módszer különö­sen előnyös, hisz a földrengé­seknek minden más módszer­­rel épült h­írnál jobban ellen­áll. A vendégek tegnap délelőtt Hévízre látogattak, majd visa­­szatértek Budapestre. Jobboldalon: V. I. Lapsin, V. I. Vlagyimirov, V. B. Polisszáré? E. Dzsumájev. Baloldalon Imre Sándor vezetésével a magyar szakemberek.­­Mészáros Ferenc felvételei

Next