Zalai Hírlap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

1972. május 14. Túl a megpróbáltatásokon Lajra egyenesben a zalaegerszegi MEZŐÉP Alaphiány, veszteség. Ez jel­lemezte a zalaegerszegi Mező­­gazdasági Építőipari Szövetke­zeti Közös Vállalat 1970. évi gazdálkodását. A 863 ezer fo­rint alaphiányt tetézte a revi­zorok által feltárt további 400 ezer forintnyi veszteség. A kettő együttvéve jóval meg­haladta az egymillió forintot. Több ok következményeként válságba került a vállalat. Az ok azóta ismertté vált. A kapacitás lekötése soha nem okozott olyan nagy gondot, mint 1970-ben. Tekintélyes mértékben csökkentek a me­zőgazdasági beruházások, hat hónap eltelte után is kapaci­tásuknak csupán egyharmada volt lekötve. Új munkák után kellett nézni, számukra isme­retlen területen folytathatták tevékenységüket. Családi- és társasházak, boltok és külön­böző típusú raktárak építésé­re kaptak megbízást. Szinte az egész vállalatot át kellett szervezni, az új feladatokhoz igazítani szakipari részlegei­ket. A megszokottól eltérő ügyvitelt kívánt a változó te­vékenység. Kapkodás, fejet­lenség volt tapasztalható. Vá­ratlanul érte a mezőgazdasá­gi beruházások kivitelezésére felkészült vállalatot az építő­ipari kapacitás keresletének nagy arányú csökkenése. A másik ok, hogy a kivite­lezések teljesítésekor nem kö­vették az ármozgást. A me­gyében nem volt még egy ki­vitelező, amelyik olyan olcsón dolgozott mint a MEZOÉP. Ezt a NEB egy­ későbbi vizs­gálata is megállapította. — Akkor még dicsekedtünk e jellemvonásunkkal — em­lékszik vissza Németh György, a vállalat igazgatója. — Csak később bántuk ezt. Még sze­rencse, hogy tagszövetkezete­ink megértéssel siettek segít­ségünkre. Azon túl, hogy a veszteség fedezését vállalták, s rendelkezésünkre adták a hiányzó, de nagyon szükséges összeget, még számviteli mun­kánkat is jelentősen segítették szakembereik. Nálunk egyes szám­viteliek még az elmúlt évben is azt próbálták bizo­nyítani, hogy a vállalat nem életképes. A termelőszövetke­zetek segítsége és végül az 1971. évi eredmény igazolta, hogy nem így van. Az elmúlt esztendőt 1,9 millió forint nye­reséggel zártuk, miközben ki­­gazdálkodtuk a megelőző év alaphiányát és veszteségét. Segítettek a tagszövetkezetek Egyéb megrendeléseik mel­lett az elmúlt évben újra elő­térbe kerültek a mezőgazda­­sági beruházások. Időben le­kötötték kapacitásukat, s kel­lően felkészültek a feladatok teljesítésére. Ennek egyik bi­zonyítéka a nagykapornak­ termelőszövetkezet beruházá­sának kivitelezése. A kezdést követő nyolc hónap elmúltá­val átadták a gazdaságnak a tehenészeti telepet. —­­A minden eddiginél jobb munkaszervezéssel, és ismét csak a tagszövetkezetek segít­ségét emelném ki, túl­jutot­tunk a megpróbáltatásokon — mondja az igazgató. — Nem véletlenül említem annyiszor a közös gazdaságokat. Minde­nekelőtt a zalatárnoki, a za­­laszentiváni, a nagykapornaki és a nemessándorházi terme­lőszövetkezeteknek köszönhe­tő, hogy minden­­ nehézségünk ellenére ma saját álló- és for­góeszköz állományunk megkö­zelíti a 10 millió forintot, szemben az öt évvel ezelőtti 150 ezer forinttal. Tagjaink évente akár el is vihették vol­na a közös vállalat nyeresé­gét, de gondoltak az általuk alapított vállalkozás fejlesz­tésére. A 10. évfordulóra készülnek Az igazgató szavaival élve túl­jutottak a megpróbáltatá­sokon. A tagok segítségével ezt sikerült kiállniuk, s most, 1972-ben újra egyenes útra térhettek. A vállalat ebben az évben ünnepli alapítása 10. évfordulóját, s legalább a ta­valyi év eredményét megis­mételve kívánnak emlékezni az eltelt évtizedre. A jubile­umhoz méltó munkához most már műszaki, termelési és számviteli feltételeik is adot­tak. Rajtuk, a vállalat vala­mennyi dolgozóján és vezető­in múlik, hogy milyen lesz az ünnepük. N. F. 1965-ben állította ki első ízben termékeit a Budapesti Nemzetközi Vásáron a Zalaegerszegi Szállítógépgyár. Az idei kiállításra kerülő anyagok minden szempontból felül­múlják a korábban kiállított termékeket. Képünkön a kí­sérleti üzem szerelői többek között könnyű típusú görgő­­tárcsás szállítópályát csomagolnak, melyet a jövő hét elején szállítanak a kiállítás színhelyére. (Kiss Ferenc felvétele) Mit várhatnak ettől a vá­sárlók? 1975-re a könnyűipari vállalatok az eddiginél több mint 20 milliárd forinttal, na­gyobb értékű árut bocsáthat­nak piacra. Ezen belül a tex­tilruházati cikkek hazai kíná­lata 40—42 százalékkal bővül. A cipőipar a mostani 36 mil­lió helyett 52 millió pár cipőt gyárt majd, a bútoripar ter­melése pedig 50 százalékkal, 2,6 milliárd forintra nő. Nem közömbös az sem, hogy a pa­píripar korszerűbb és prakti­kusabb csomagolóanyagokkal könnyíti a termékek kulturált értékesítését. A LAKOSSÁGOT a leg­közvetlenebbül a textil- és a ruházati ipar rekonstrukciója érinti, ezért érdemes e prog­ramnál egy kicsit elidőzni. Mindenekelőtt számottevően növekszik a mesterséges — ezen belül a szintetikus — szálak mennyisége (az utóbbi csaknem a kétszeresére nő). Mindinkább sikerül majd kí­nálattal követni a kötöttáruk iránti növekvő igényeket. A kötött kelmék mennyisége 1955-ben alig haladta meg a 20 millió négyzetmétert. 1970- ben 70 millió négyzetméter volt, s 1975-re a terv szerint eléri a 140 millió négyzetmé­tert. A különféle új alapanyagok és technológiák következtében növekszik a kellemesen, prak­tikusan viselhető, könnyen kezelhető ruhaneműk mennyi­sége, választéka. (Hadd utal­junk itt a már ismert, jól be­vált Fékonpress­ingekre, a tartós élű nadrágokra és a ra­gasztásos öltönyökre, hiszen a változás irányát ezek már jól jelzik). A rekonstrukció a tex­til- és ruházati ipar minden nagyobb vállalatát érinti ugyan, de 1975-ig nem lehet szó valamennyi gyár és üzem teljes rekonstrukciójáról, ez ugyanis 8—10 évet vesz igény­be. A ruházati ipar másik ágá­nak, a bőr-, szőrme- és cipő­iparnak a fejlesztésére 1975-ig 2,7 milliárd forint szolgál, s a beruházások fele már megkez­dődött. A cipők minőségére érkező panaszok arra készte­tik a cipőipart, hogy minde­nekelőtt a termékösszetételt javítsák és új gyártási eljárá­sokat alkalmazzanak. Az új gépek lehetőséget adnak a vá­laszték teljesebbé tételére: a könnyű, hajlékony divatcipők, a tartós fröccsöntött talpú lábbelik és az olcsó, műanyag felhasználásával készült cipők megfelelő arányú gyártására. A REKONSTRUKCIÓBAN érintett alágazatok közül a legjobb eredményt eddig a bú­toripar érte el. A közelmúlt­ban adták át a Kanizsa Bútor­gyár új üzemét, amelynek eredményeként a gyárból évi 300­ millió forinttal nagyobb értékű lakberendezési cikk kerül forgalomba. Előrelátha­tóan még az idén termelni kezdenek a Zala, a Székesfe­hérvári és az Adria Bútorgyár új létesítményei, illetve a Bu­dapesti Bútoripari Vállalat korszerűsített gyáregységei. A tervben foglalt célok meg­valósítását segíti a vállalati tartalékok feltárása (a bútor­iparban például a vállalatok hatékonyabban megvalósítható javaslatokat tettek, mint ami­lyenekre a program épült), a gazdaságtalan termékek ter­melésének visszaszorítása, amely részletes felmérés és többéves program alapján va­lósul meg, valamint a már meglevő gépek jobb kihaszná­lása. Ugyancsak fontos eszköz a korszerű üzem- és munka­­szervezési módszerek megho­nosítása. A textil- és ruházati iparban felmérték az élőmun­ka hatékonyságát és azt, hogy milyen szervezeti, módszerbe­li változtatásokkal növelhető a termelés. 35 vállalat készül fel a korszerű üzemszervezési módszerek alkalmazására, de másutt is alapvető kérdés a szervezés korszerűsítése. Több helyütt külföldi tapasztalato­kat is hasznosítanak, s három helyen valósítanak meg a tel­jes vállalatot átfogó, úgyneve­zett „minta­szervezést”. A IV. ÖTÉVES TERV eddig eltelt szakasza tehát a köny­­nyűipar számára a beruházá­si programok kidolgozásának, eldöntésének, elfogadásának és a megvalósulás kezdetének időszaka volt, mialatt — a gé­pek cseréje és az üzemek át­építése közben — 1971-ben 4 százalékkal nőtt az ágazat ter­melése. A tavaly befejezett néhány beruházás már az idén kedvezően érezteti hatását: nő a korszerű, divatos gyapjúszö­vetek, a szintetikus selyem­­szövetek, az ágyneművásznak, a mintás hurkolt jerség­áruk és a kötöttáruk mennyisége, javul a választéka. Néhány év alatt pedig elérhető lesz, hogy a könnyűipari termékek vá­sárlásának nagysága nem a könnyűiparon múlik, azaz: ■nem azt vesszük, amit gyár­tanak, hanem azt gyártják, amit szívesen vásárolunk. S. G. L­­­A, A­Z HÍRLAP A nemzetközi kooperáció termékei a BI­V-n A BNV Petőfi csarnokában az integráció, a szocialista or­szágok nemzetközi kooperá­ciója jegyében rendezik idei kiállításaikat a gépipari vál­lalatok. Különösen a szerszámgép­­ipar kínál eladásra sokféle kooperációs terméket. A töb­bi között a pályavezérlésű tárcsa­ esztergát, amelyet a szovjet partner­vállalattal kö­zösen gyártanak Magyarorszá­gon és a különleges pontos­ságú dugattyú-megmunkáló finomesztergát, amely a KGST szakosítás alapján az NDK, Csehszlovákia és Len­gyelország részére is hazánk­ban készül. A hosszúlejáratú magyar—csehszlovák megálla­podás alapján immár sorozat­ban készülő körasztalok, a KGST országok igényei sze­rint kialakított gyémánttár­csás köszörűgépek, a magyar —szovjet műszaki-tudomá­nyos együttműködés alapján közösen kifejlesztett huzal­gyártó gépsorok és gyors­ sod­rógépek is várhatóan az idei vásár legkeresettebb termékei közé tartoznak. Az elektrotechnikai kiállítás az NDK-val közösen gyártott fázisjavító kondenzátoroktól a leningrádi Elektroszila gyár közreműködésével konstruált turbó-generátorokig, a mező­gépipar a bolgár és NDK közreműködéssel kifejlesztett kertészeti gépektől a növény­védő gépcsaládokig korszerű kooperációs termékek egész sorát állítja ki a vásáron. A legtöbb gépen és műszeren az a jelzés olvasható, hogy ma­gyar—szovjet együttműködés­ben készült A két ország ipa­ra közösen alakította ki és szakosítottan gyártja a leg­újabb számítástechnikai be­rendezéseket, izzólámpagyártó gépsorokat, szélessávú mikro­hullámú berendezéseket, s nem utolsó sorban a telefon­­központokat, amelyeknek legfőbb piaca ugyancsak a Szovjetunió. A Mechanikai Mérőműszerek Gyára, a Vi­deoton, az Elzett és az Egye­sült Izzó és több más válla­lat a Zsiguli gépkocsihoz gyártott műszerkészleteket ál­lítja ki. Az idei kiállítás anyaga egyben azt is jelzi, hogy leg­főbb termékeink exportját a 25 évvel ezelőtt aláírt magyar —szovjet gazdaság­i együttmű­ködési megállapodás alapozta meg. A 25. évforduló alkal­mából külön feliratok tájé­koztatják a látogatókat a Szovjetunióval kialakult ke­­reskedelmi kapcsolatokról, a Szovjetunió vásárlásainak egyre növekvő méreteiről. (MTI) i­ nt őszintén a gondokról­­ ••­rr­rz­­ozovonok -hétköznap Beszélgetés a Kőbányai Textil zalaegerszegi gyáregységében Csendes jubileumhoz érke­zett a Kőbányai Textilművek zalaegerszegi gyáregysége. Két évvel ezelőtt történtek meg az első lépések a megyeszékhelyi üzem beindítására, s fél éve annak, hogy a tervszerű bőví­tés eredményeképpen bekap­csolódhatott a termelésbe a zalai telephely II. számú üze­me is, a Budai Nagy Antal utcában. A kívülről jövőnek a zaj szinte elviselhetetlen. A terem­ben megrekedt levegőben ap­ró pihék úsznak, s lassan alá­­szállva mindenre rátelepsze­nek. Az ajtó kilincsére, a gé­pekre, a szövőnők kezére. — 1970 novemberében je­lentkeztem munkára — mond­ja az egyik szövőnő, Gergály Lívia. — Azelőtt Gutorsó idén dolgoztam az állami gazdaság­ban. A keresetem? 1600 forint körül van... Nem, nem vál­tozott azóta, amióta idejöttem. — Nem volt szokatlan, fur­csa ez a szakma ? — Eleinte a nagy zaj bor­zasztó volt. De amikor Pesten tanultam a szakmát, azzal együtt megszoktam ezt a fajta „muzsikát’’ is. Azt mondja, ennél a mun­kánál különösen fontos a jó kedély. „Ha az ember ideges, semmi nem megy úgy, ahogy kellene, pláne egy ilyen nagy figyelmet kívánó mesterség­nél. . — A három műszak? Bi­zony az sem tetszik. Volt úgy — míg ingáztam, a hogy reg­gel kilenckor értem haza és este hétkor már újból vona­toztam be, Egerszegre. — És most? — Albérletben lakom. Havi 300 forintot fizetek. — Én egy hónappal később mentem fel Budapestre, mint a többiek — kezdi Kiss Mária — és egy héttel később is jöt­tem vissza. Azelőtt? Az önki­­szolgáló étteremben voltam hatórás. Kevés volt a pénz. — Most elégedett? — 1700 a fizetésem. Igaz, ez sem olyan sok, de ha egyszer nincs olyan munkahely, ahol többet adnának__ — Végzettsége? — Nyolc általános. Érettsé­gi? Nincs és nem is lesz. Ha férjhez megyek, úgysem fo­gok dolgozni... — Talán már menyasszony? — Nem. De majd csak el­vesz valaki... Amikor a gondokról, prob­lémákról kérdezzük, először a levegő fülledségét említi. „Állandóan csukva vannak az ablakok, 10 gép mellől elmen­ni pedig nem olyan egysze­rű. . — Nem könnyű munka ez... Ketten már elmentek, nem bírták. Igaz, a kezdéshez ké­pest változott egypár dolog — öltözőt, fürdőt kaptunk, — de még így is van tennivaló. — Például? — Pesten nem tiltották meg, hogy az ember egy kicsit pi­henjen. Itt még az ebédet is a gép mellett kell megenni és közben öt sorban tíz gépre ügyelni. Ott fent, ha egy se­­gédművezető rossz szót mon­dott ránk, fegyelmit adtak neki, de itt... ? Horváth Valéria 18 éves. Rokonszakmából, a „kézműve­sektől” jött át a Kőbányai Textilhez, amint mondja, szin­tén a fizetés miatt. — Nagyon keveset keres­tem. Naponta utazni Nemes­apáti és Egerszeg között és akkor még maradjon is vala­mi...? — Ismeri-e gyárának távlati tervét? __ ... — Mi lesz itt öt, esetleg tíz év múlva? — Nem tudom. Azt mond­ják, hogy még az idén elmen­nek a bútorosok, de ezt csak úgy hallottam... Riportalanyaink valameny­­nyien kendőt viselnek. Ken­dőt, mely eredetileg valamit védeni hivatott, de így, össze­hajtva, szinte a haj alá dugva vajmi keveset védhet. — Azt sem tudjuk minek kell. Csak kötelező. Pedig rö­vid a hajam... Bezzeg az egyik segédművezetőnknek nem kell hordani, pedig vállig érő haja van! Pesten se kellett hordani. Problémákat, gondokat em­lítenek, melyek szinte minden gyár, üzem beindulásakor megtalálhatók, de az egyik fölöttébb érdekes: — Brigádokat szerettünk volna alakítani. Esetleg részt­­venni egy-egy versenyben, hogy ne csak a nyolc óráért jöjjön be az ember... Nem lehet. — Hogy-hogy nem lehet. — Nem kaptunk támoga­tást, sőt egy kicsit ellenez­ték is. Ez a kijelentés elgondolkoz­tató, hiszen a brigádmozgalom eredményességét ma már sen­ki nem vonja kétségbe. — Én gyors- és gépíró isko­lába jártam, aztán el kellett jönnöm dolgozni — kezdi Si­mon Judit — de azt hiszem, nem fogok itt megöregedni... — Miért? — Először is idegölő, ahogy itt „kezelnek” bennünket, má­sodszor meg fájnak már a lá­baim a sok állástól. — Feszítettek a normák is — szól közbe valaki. — KISZ-élet az van — em­líti Simon Judit — például nem régen társadalmi munkát végeztünk. Az új klímaház­hoz építettünk csatornát... — Téglát is hordtunk... — Persze azért lehetne egy kicsit több összejövetel. KISZ- gyűlés vagy klubdélután — mondja Kiss Mária. Úgy tűnik — a dolgozók és bizonyára a vezetők is — sze­retnének tenni valamit, hogy jobb legyen az üzemi légkör, érvényesüljön­ az üzemi de­mokrácia, — de talán még maguk sem tudják, hol is kezdjenek hozzá. A termelési eredmények jók, s állandóan nőnek. Nem ártana egy kicsit segíteni a másik területen is — javítani az üzemi közér­zeten. Ezt ugyan nem mérik mutatókban, de... — Ha a zalaegerszegi üzem ötéves fennállásakor önöket keressük vajon itt lesznek-e? Gergály Lívia: — Igen. Kiss Mária: — Talán... Simon Judit: — Nem. Horváth Valéria: — Igen. Kéner Gábor Gergely Lívia Horváth Valéria Simán Judit (Balogh Mária felvételei)

Next