Zalai Hírlap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-01 / 153. szám
* Befejezte munkáját az országgyűlés nyári ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról.) menti vízellátás és gazdaságfejlesztés kulcskérdésévé nő. Ez a mű a Duna—Tisza-közi térség fejlődésében is fontos szerepet játszik majd és a kelet-nyugati irányú hajózóút megteremtésével nemzetközi érdekűvé válhat. E 15 éves tervidőszakban célszerű megkezdeni a Dráva hasznosítás létesítményeinek építését, is. A közép-dunántúli és az északmagyarországi térség további fejlesztése pedig feltételezi a többhasznú vízgazdálkodási rendszerek kiépítését, ezáltal a kiemelt, értékes, bányavizek tömeges hasznosítását is. A Balatonnal összefüggő vízgazdálkodási feladatokat nemcsak most, még inkább a jövőben kezeljük kiemelten. A Kis-Balaton rendezésével és újraélesztésével javítjuk majd a tó vízháztartását. Ezzel csökken az iszapolódás és kedvezőbben alakul a tó vizének tisztasága is. A Balatont körülölelő regionális vízellátó- és csatornarendszer kiépítése javítja az üdülőkörzetben a vízszolgáltatásokat, de egyúttal fontos környezetvédelmi érdek is. Minisztertanácsunk összehangolt intézkedéseket foganatosított a Balaton egész vízgyűjtőterületének fejlesztésére, hogy legnagyobb természetes tavunk és közvetlen környezete a civilizáció hatásaként állagában ne romoljon, hanem tovább fejlődjön. Hasonlóan fokozott figyelmet fordítunk a Velencei-tó fiatalítására, a ráckevei Duna-ág és a Fertő-tó fejlesztésére is. A távlati fejlesztés további lényeges eleme a nemzetközi vízügyi, vízgazdálkodási együttműködés. Már a világon egyedülállóan elkészült az öt szomszédos országgal kötött kétoldalú vízügyi egyezményeink a közös vízgazdálkodási kérdésekben megfelelő alapot adnak. Törekszünk a kétoldalú vízügyi egyezmények továbbfejlesztésére, arra, hogy azok az egységes vízgyűjtő területre kiterjedő vízügyi együttműködéssé váljanak. E törekvések megvalósításának hatékony fóruma a KGST. A Komplex Program kiemelten kezeli a Tisza- és a Duna-völgyi együttműködést, a vizek szennyezés elleni védelmét és a tagállamok népgazdaságának megfelelő vízellátását. Ennek jegyében már elkészült az öt Tisza-völgyi szocialista ország közös terve e nemzetközi vízgyűjtő fejlesztésére — mondotta befejezésül Gergely István, tani a termelési szerkezetet. A továbbiakban elmondotta a miniszter, hogy az elmúlt évtizedekben megtöbbszöröződött az élelmiszeripar vízfelhasználása. A víz minőségével szemben támasztott követelmények — a gyógyszeripar után — talán itt a legszigorúbbak, ezért a higiéniai követelményekre és a víztakarékos technológiák alkalmazására igen nagy gondot fordítanak. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar együttesen az iparhoz hasonló vízfogyasztó, közvetlenül érdekelt tehát a vízkészletek növelésében is. Ebben a lehetőségek számottevőek. Jelenleg mintegy 300 mezőgazdasági víztároló van, 11 000 hektár területen. A miniszter Baranya megye példáját említette, ahol tizenhat év alatt mintegy 40 mesterséges tavat hoztak létre. Hasonló törekvések Tolnában és néhány más megyében is tapasztalhatók. A mezőgazdaság nem csupán az öntözővíz jobb hasznosításában érdekelt. A rendezett vízgazdálkodás, a vízgyűjtő területek szakszerű talajhasználata egyaránt alapja a talajvédelemnek és a vízgazdálkodásnak, és ezzel együtt az éres belvízvédelemnek is. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar érdekelt a folyamszabályozási munkákban is. A szállítási feladatok ellátása során a vízi úthálózattal jobban kell számolni. Dr. Romíny Pál beszéde A miniszter bevezetőben utalt arra, hogy a mezőgazdaságban is elemi érdek a jó vízgazdálkodás. Különösen az hazánkban, ahol hol sok, hol kevés a csapadék. Éves átlagban gyakran kiegyenlítődik ez, de a kellő vízmennyiség konkrét időszakban szükséges, nem évi átlagban. A fejlődésre jellemző, hogy a mezőgazdaság öntözővízfelhasználása a felszabadulás előtt éves átlagban nem érte el a 100 millió köbmétert, jelenleg viszont több mint egymilliárd köbméter öntözővizet használ. A felszabadulás előtti mintegy 12 000 hektáros öntözött terület meghaladja a 400 ezer hektárt, a mezőgazdasági terület 6,7 százalékát. Lényegesen megváltozott az öntözött területek vetésszerkezete. A felszabadulás előtt gyakorlatilag szántóföldi növényeket nem öntöztek, a mezőgazdasági vízhasználat a rizstermesztésre, az úgynevezett bolgár kertészetekre és a helyi víznyerési lehetőségekre korlátozódott. Tavaly — jóllehet, növekedett a rizs területe — az összes öntözött terület 10 százalékát sem érte el a rizsöntözés. Hasonlóképpen mintegy 10 százalékra volt tehető a zöldségterület öntözése, míg a többi terület megoszlott az egyéb növények között. Bővült — a nagyüzemi szőlő- és gyümölcsterületek kialakulása nyomán — az öntözött ültetvények területe is, megoldások, mint például a csepegtető öntözés. Az öntözőhálózat fejlesztését terveink szerint mind a Tisza-völgyben, mind más területen tovább kell folytatni. Ahol a mezőgazdasági vízhasználat feltételei már adottak, illetve könynyen megteremthetők, ott elsősorban az öntözővizet legjobban megháláló kultúrák termelését kell bővíteni, s ennek megfelelően kell módosít Sok még a tennivaló Évente változó az öntözhető területek hasznosítása. Az elmúlt 16 esztendő adatai szerint mindössze három olyan év volt, amikor csaknem teljes mértékben öntözték az öntözéssel hasznosítható, úgynevezett berendezett területet. Öt évben a terület mintegy 60 százalékát, három évben csak mintegy 30 százalékát öntözték. Ez arra utal, hogy sok még a tennivaló a vállalati érdekeltség jobb érvényesítésében és az öntözési feltételek alakításában. Kitért a miniszter arra, hogy a mezőgazdaság lehetőségeit a vízügyi ágazat tevékenysége alapvetően, a gépiparé pedig nagymértékben meghatározza. A magyar mezőgépipar immár több, korszerű elemekből összeépített öntözőberendezés sorozatgyártását készíti elő. A berendezett öntözési területek jó kihasználása az üzemi érdekeken túl egyben népgazdasági érdek is. Tavaly a nagyüzemi zöldségterületek egyharmada volt öntözhető, de ez a terület adta az áruzöldség 60 százalékát. Tavaly a nagyüzemek összesen 6000 hektár burgonyát tudtak öntözni, itt az országos termésátlag kétszeresét érték el. Az idén az öntözött burgonyaterület 11 000 hektár, ami 32 százaléknak felel meg. A cukorrépa összes területének 28 százalékát öntözték tavaly, a legnagyobb cukorrépás megyékben ennél jóval nagyobb volt az öntözés aránya. Enélkül tavaly az elmúlt két évtized talán legalacsonyabb cukorrépa termelésével kellett volna beérnünk. A kihasználatlan lehetőségekről szólva elmondotta a miniszter: az öntözést fejlesztő munkában egyre nagyobb szerepet kell kapnia a racionalitásnak, mindinkább előtérbe kerülnek a víztakarékos és beruházástakarékos öntözési Csörgits József felszólalása Tisztelt Országgyűlés! Egy terület gazdaságának színvonalát, az ott élő lakosság életkörülményeit — egyéb mutatók mellett — a közművekkel való ellátottság szintje jellemzi talán a legjobban. Zala megye elmaradottságára utalt, hogy 1960-ban a megye lakosságának 12 százaléka részesült csak vezetékes vízellátásban, az országos 35 százalékkal szemben. A harmadik és a negyedik ötéves terv időszakában beindult dinamikus gazdasági fejlődéssel párhuzamosan a vízi közművek kiépítése is felgyorsult. Ma már örömmel számolhatok be arról, hogy a IV. ötéves terv eredményes megvalósításával a jelentős elmaradást sikerült csökkenteni. A terv célkitűzéseinek megfelelően 1970. évi 32 százalékkal szemben a megye lakosságának ma már 50 százaléka, 131 ezer fő részesül vezetékes vízellátásban. Városainkban az ellátás eléri a vidéki városok átlagát. A nagyobb gond a sajátos aprófalvas településhálózat miatt a községek ellátásánál jelentkezik. A megye 240 községéből ma még csak 41-ben van kiépítve közműves vízellátás, nálunk is háttérbe szorult a kibocsátott szennyvizek megfelelő kezelése. Az élő vízio A lakosság anyagi áldozatot is vállal A megyei vezetés a rendelkezésre álló anyagi lehetőségeket elsősorban a településhálózatfejlesztési tervben szerepkörrel rendelkező településekre koncentrálja. A jelenlegi lehetőségeket alapul véve a kisebb községek lakosságának ellátása, sajnos csak az ezredfordulón, illetve csak azután lehetséges. E gond miatt indokoltnak tartom, hogy a megye sajátos település viszonyaira tekintettel az illetékes szervek vizsgálják meg annak lehetőségét, milyen módon lehetne elérné- hogy a megyében legkésőbb Ilázia befejeződjön a községi vízműépítési program. A lakosság ezt igényli és jelentős anyagi áldozatot is vállal a társulati úton történő vízműépítéseknél. A magas fajlagos beruházási költségek miatt indokoltnak tartanám, hogy a megye a jövőben differenciált vízügyi alap támogatásban részesüljön. A vízellátás kiépítésével párhuzamosan, a keletkező ipari és kommunális szennyvízelvezetés és tisztítás is mind nagyobb gondot jelent a megye számlára. A vízellátás kiépítésének ff®ítő gondjai miatt, az elmúlt ZALAI HÍRLAP Több jól szakemberre A vízgazdálkodásban előttünk álló feladatok jó megoldásához mind több jól felkészült szakember, korszerű ismeretekkel rendelkező szakmunkás szükséges — hangsúlyozta a miniszter. Egyetemeinken, a szarvasi és a bajai főiskolai karon az elmúlt években öntözési és vízgazdálkodási szakmérnökök százai végeztek. Közel tízezer öntözési szakmunkás található az országban. Arról is szólt a miniszter, hogy az új gépi technika alkalmazása új ismereteket követel. Az utat — a locsolólapáttól az önjáró esőztetőig — éppen úgy végig kell járni, ahogyan a kézikaszától a nagyteljesítményű gabonakombájnokig végigjártuk. A szocialista országokban — köztük a Magyar Népköztársaságban — mind több segítséggel és sikerrel vívják meg a kedvezőtlen időjárás következményei elleni küzdelmet. Nálunk csak az elmúlt negyedszázadban hat aszályos, illetve különösen kedvezőtlen időjárású év volt. Míg az időszak első felében, az ötvenes években az előző évi eredményekhez képest 15—25 százalékkal felkészült van szükség csökkent a kedvezőtlen évben a mezőgazdasági termelés, addig az utóbbi egy évtizedben ez a csökkenés 6-7, illetve a múlt esztendőben 3 százalékos volt. Romány Pál utalva arra, hogy a pénzügyminiszter ígéretesnek mondta az idei határt, megjegyezte: ebben nemcsak az idei derekas munka tükröződik. Munkánk egy folyamatnak a része, s nem is csak a mának szól, örömmel mondhatom, hogy alkotó szellem, teremtő szándék jellemzi a mezőgazdaság sok ezres kollektíváját. Jó, vállalkozó kedvnek vagyunk a tanúi a szarvasmarha-tenyésztésben is, vagy az ültetvények telepítésének előkészítésében. Az idei mezőgazdasági munka végső eredménye, tervezett, nagy exportbevételeink elérése még sok tényezőtől függ. Abban biztosak lehetünk, hogy a mezőgazdaság dolgozói — az egész társadalom cselekvő közösségében — mindent elkövetnek azért, hogy szándékuk, munkájuk olyan minősítést kapjon, mint amilyet tavalyi erőfeszítéseik kaptak — mondotta befejezésül Romány Pál. lyások elszennyeződésének megakadályozása érdekében a megyei vezetés hathatós intézkedéseket tett az egészségtelen folyamat megállítására, a helyes arányok kialakítására. Elmaradt vízrendezés Zala megye mezőgazdasági üzemei országosan is az egyik legkedvezőtlenebb területen gazdálkodnak. A rossz talajadottságok és a kedvezőtlen domborzati viszonyok mellett jelentős mezőgazdasági felületek vízrendezése nem történt meg. Gyakoriak a nagy intenzitású esők, amelyek a lejtős területeken az eróziórévén, sík területeken pedig a pangóvizek keletkezésével okoznak jelentős károkat. E tényezők kihatnak a termelés szerkezetére, a termőterület művelési módjára, a terméshozamok nagyságára, az eszközszükségletre, valamint az élőmunka és egyéb ráfordításokra, öszszességében a termelés gazdaságosságára. Ahhoz, hogy megyénkben a kedvezőtlen adottságok és természeti tényezők figyelembevételével gazdaságosabb termelést lehessen folytatni, feltétlenül szükségesnek tartjuk a termelés alapvető termelőeszközének, a termőföld termőképességének megóvását, fokozását és védelmét. Ezeknek a céloknak az elérésében jelentős szerepet tulajdonítunk a meliorációs beavatkozásoknak, ezen belül is a vízrendezéseknek. Eredményes melioráció Az eddig végzett komplex meliorációs beavatkozások — elsősorban a három bemutató üzem tapasztalatai alapján — bebizonyították, hogy a nagyüzemi gazdálkodási feltételek megteremtése érdekében fokozottabb ütemben szükséges e beruházásokat végezni. A szakszerűen végrehajtott meliorációs beavatkozások hatásaként atermelési eredmények jelentősen nőttek és fokozódott a termelés biztonsága. Az üzemen belüli vízrendezési munkák nagyobb ütemű végzéséhez azonban nagyon lényeges lenne az állami és közcélú vízfolyások, befogadók fokozottabb ütemben történő kiépítése. Mivel megyénkben a vízfolyások sűrűsége kétszerese az országosnak, a rendelkezésre álló pénz Véget ért a prágai jubileumi konferencia Hazaérkezett az MSZMIZ küldöttsége Prága (MTI): Prágában csütörtökön befejeződött a „Béke és szocializmus” a kommunista és munkáspártok elméleti és tájékoztató folyóirata által „A nagy október és a mai világ” címmel rendezett háromnapos tudományos-elméleti konferencia. A tamácskozáson 66 kommunista és munkáspárt, valamint 10 forradalmi, demokratikus és nemzeti felszabadító párt, illetve szervezet képviselői a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából elemezték annak történelemformáló szerepét és a jelenlegi nemzetközi és nemzeti folyamatokra gyakorolt hatását. A jubileumi konferencián részt vett az MSZMP küldöttsége is, Győri Imrének, a KB titkárának vezetésével. A tanácskozás harmadik munkanapján több felszólalás után Konsztantyin Zavodov, a „Béke és Szocializmus” főszerkesztője köszönetet mondott a tanácskozáson való részvételért a küldötteknek, majd a konferencia az Internacionále hangjaival véget ért. Este a „Béke és Szocializmus” szerkesztősége a prágai Intercontinental szállóban vacsorát adott a tanácskozás résztvevőinek tiszteletére. ★ Csütörtökön hazaérkezett Prágából a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Győri Imrének, a Központi Bizottság titkárának vezetésével részt vett a Béke és Szocializmus című folyóirat által rendezett, s a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatásával és nemzetközi jelentőségével foglalkozó elméleti tanácskozáson. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Grósz Károly, a KB osztályvezetője fogadta. Jelen volt dr. Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) eszközökből nagyobb arányban a vízrendezési munkák részesülnek. De ezekkel párhuzamosan, a komplex hatás érdekében a mezőgazdasági művelt terület mintegy 40 százalékán még az egyéb jellegű meliorációs beavatkozásokat is szükséges elvégezni. Az évenként rendelkezésre álló támogatási keret nagysága azonban nem teszi lehetővé a nagyobb ütemben történő beavatkozásokat. Emellett az üzemek szűkös anyagi lehetősége következtében a saját erőfedezet biztosítása terén is nehézségek jelentkeznek. Mivel megyénkben magas a kedvezőtlen adottságú üzemek száma, indokolt lenne az alapvető természeti tényezők tartós megváltoztatása érdekében a meliorációs munkák ütemét fokozni. Ezzel ellentétben a negyedik ötéves tervidőszakban biztosított 141 millió forint meliorációs állami támogatási keret az ötödik ötéves tervidőszakra 105 millió forintra csökkent. A mezőgazdasági nagyüzemek fejlődése és a gyenge adottságú üzemek felzárkózása érdekében szükségesnek tartjuk a támogatási keretek jelentős mérvű növelését és az üzemekben kialakult pénzügyi problémák miatt a támogatás mértékének 90 százalékra történő emelését — fejezte be felszólalását a zalai képvviselő. ( Brezsnyev-Carter találkozót?) Moszkva (TASZSZ). Annak kapcsán, hogy a Fehér Ház szóvivője hivatalos bejelentést tett Leonyid Brezsnyev és Carter elnök lehetséges találkozójáról, a TASZSZ közli, hogy a kérdést az amerikai fél vetette fel, s a vele kapcsolatos megbeszélések előzetes jellegűek voltak. 1971. Julin* L Kádár-Interjú a Frankfurter Rundschauban Bonn (MTI): A Frankfurter Rundschau című nyugatnémet napilap csütörtökön egészoldalas interjút közölt Kádár Jánossal, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárával közelgő NSZK-beli hivatalos látogatása alkalmából. Feloszlatták a SEAATOt Bangkok (MTI) Csütörtökön hivatalosan is feloszlatták a Délkelet-ázsiai Szerződés Szervezetét, a SEATO-t, azt az agresszív katonai tömböt, amelynek célja a térség országai nemzeti felszabadító harcának fékezése volt. A 23 évvel ezelőtt megalakított, hat tagországból álló — Egyesült Államok, Ausztrália, Nagy- Britannia, Új-Zélamd, Thaiföld és Fülöp-szigetek — kommunista-ellenes szervezetet szabályosan „kiselejtezték” annak beismerésével, hogy az ötvenes évek óta „megváltoztak a körülmények”. A SEATO feloszlatását a „fokozatos elsorvadás” előzte meg és a katonai szervezet létére pontot tevő csütörtök esti hivatalos ceremóniát „szerény ünnepélyességgel, csendben” bonyolították le. A thaiföldi külügyminisztérium már csütörtökön sietősen beköltöztette egyes osztályait a SEATO volt főhadiszállásának épületébe. TELEX | TELEX | TELEX* TELEX | Roy Jenkins, a brüsszeli bizottság elnöke viszont kesernyésen hozzáfűzte, hogy a csúcstalálkozó elég sovány volt döntésekben. WASHINGTON James Carter amerikai elnök csütörtöki sajtóértekezletén bejelentette: egyelőre nem rendeli el a BT 1-es típusú új hadászati bombázó gyártását. PÁRIZS Valery Giscard d’Estaing, francia köztársasági elnök csütörtökön Párizsban aláírta az európai parlament közvetlen választására vonatkozó törvényt. BELGRÁD A jugoszláv kormány csütörtökön nyilatkozatot tett közzé, amelyben az Ausztriában élő jugoszláv nemzetiségek helyzetével foglalkozik. AMMAN Tíz főből álló kínai diplomáciai küldöttség érkezett csütörtökön Aramanba, hogy megtárgyalja a Kínai Népköztársaság nagykövetségének megnyitásával kapcsolatos teendőket. LIBREVILLE Az Afrikai Egységszervezet libreville-i tanácskozásán csütörtökön Kenya azzal vádolta Szomáliát, hogy az elmúlt napokban több ezer katonával meglepetésszerű támadást hajtott végre Kenya északkeleti területei ellen. WASHINGTON A Fehér Ház csütörtökön bejelentette, hogy Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár július 13-án hivatalos látogatásra Washingtonba érkezik. ADDISZ ABEBA Az etiópiai ideiglenes közigazgatósági tanács csütörtökön bejelentette, hogy szabadon bocsátanak újabb 75 bebörtönzöttet, akiket korábban ellenforradalmi cselekedetekért tartóztattak le. Az ország legfelsőbb szerve csupán június hónapban több, mint ezer embert részesített amnesztiában. VARSÓ Willy Brandt, a nyugatnémet SPD elnöke csütörtökön találkozóit és lilább megbeszélést folytatnál Edward Gierekkel, a KEMP KV első titkárával. GENF Csütörtökön Genfben újabb találkozót tartottak a hadászati támadófegyverek korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség vezetői. LONDON A Közös Piac idei második csúcsértekezlete különösebb eredmények nélkül ért véget Londonban. Callaghan angol miniszterelnök, a csúcstalálkozó elnöke záró sajtóértekezleten „igen hasznosnak” nevezte az eszmecserét.