Zalai Hírlap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 206-230. szám)

1977-09-02 / 206. szám

TIITt. szeptember 2. Perceken múlik... A veszteségidők csökkentéséért a Vertess zalaegerszegi gyárában Igaz, csellengő embert ritkán látni a Vertesz zalaegerszegi gyárában, de az üzemben nem csupán ennek alapján mérik azt, hogy a napi nyolc óra minden perce a munkára fordítódik-e. Tavaly átfogó vizsgálatot tartottak, amelynek végső következtetése az volt, hogy ha órák nem is, de értékes percek mennek veszendőbe a műhelycsarnokokon belül, elsősorban a munkaszervezési hiányosságok számlájára írandóan. Bár az évzárás még kicsit odébb van, annyi már most is látszik, hogy 1976-hoz képest lényeges javulás következett be a munkaidő kihasználásában. Kilencvenöt szüzelék teljesítménybérben Szabó Zoltán, a gyár vezetője a javulást elsősorban annak tulajdonítja, hogy alaposan felmérték, mely munkaterületeket lehetne még teljesítménybéresíteni. Ma a műszaki ellenőrökön, a karbantartókon és az üzem három kőművesén kívül gyakorlatilag mindenki normarendszerben dolgozik. Még a gépírónők is, alapfizetésükön felül a gépelt oldalak szerint részesülnek juttatásban. Nemcsak a megyében, hanem országosan is az elsők között sikerült például megoldaniuk azt, hogy az üzemanyagmozgatói, a segéd- és betanított munkások is a munkateljesítményük alapján legyenek bérezve. Belső szóhasználatban súlyprémiumnak hívják azt az összeget, amit az anyagszállítók kapnak havi fizetésükön felül — ennek húsz százalékát érheti el maximálisan a jutalék — az egy hónapban szállított mennyiség szerint. forma karbantartás és gépesítés A tíz éve üzemelő gyárban fokozatosan tértek át mind több és több területen a teljesítménybérezésre. Javarészt ennek tulajdonítható az, hogy lényeges létszámváltozás nélkül az üzem évente átlagosan 15 százalékkal növelte termelését. Ma már egy munkás évente több mint 400 ezer forintnyi termelési érték előállítója. A gyárban rendszeresen elvégzik a normakarbantartásokat, de csak akkor változtatnak, ha a munkakörülmények is módosulnak. Most is éppen ez van soron, a kisgépesítési program keretében többféle, hasznos eszközzel gyarapodtak, japán, NSZK és amerikai gyártmányú kéziszerszámokat kaptak. A négyszáz voltos villamos berendezések gyártására specializálódott üzem egyre aktívabban kapcsolódik be a milliárdos nagyvállalat termelési programjába. Ma már Zalaegerszegen történik a gyártandó termékek programozása, a termelés műszaki, adminisztratív előkészítése. Az elkészült termékeket ugyancsak helyben meózzák, s egerszegi technológus tehet javaslatot a felhasználandó anyagok cseréjére is, amire sajnos egyre többször van szükség az anyaghiány miatt. Ugyancsak az állásidőket csökkenti az, hogy az utóbbi időben két saját teherkocsival bonyolíthatja le az egerszegi gyár az alapanyag és késztermék fuvarozását Miért csak egy műszakban ? Üzemük kezdettől fogva, s ma is egy műszakban dolgozik. Kézenfekvő lenne, hogy kétműszakossá változtassák a munkarendet. Ennek egyik legfőbb gátlója az, hogy jelenlegi helyüket kinőtték, a melegváltásos rendszer pedig a belső szakosodás és termékeik bonyolultsága mi nem oldható meg egyik napról a másikra. A cél mindenesetre ez, még akkor is, ha az egész nagyvállalaton belül az egy műszak az általános. A nagyértékű, s jó szolgálatot tevő berendezéseiket átlagosan ma is másfél-két műszakban üzemeltetik, de ez tetemesen megnöveli a túlórák számát, ami egyáltalán nem kívánatos. A műszakbeosztás megváltoztatása persze nem Zalaegerszegen dől el, de több értékes, s eddig kihasználatlan perc munkával való kitöltése már igen. A helyi üzemben élnek is ezzel a lehetőséggel. Kéner Gábor Honnan vegyük a munkaerőt? A kérdésre a szakemberek egy része azt a választ adja: onnan, ahol van. Sok poszt akad ugyanis a gazdaságban, ahonnan elvehetők, felhasználhatók, elhívhatók, áthelyezhetők az emberek úgy, hogy az nem okoz fennakadást. A szakemberek szerint, hogy az ilyen munkahelyet tévedés nélkül, de lehetőleg teljes számban feltárjuk, valójában nem kell más, mint a megszokottól, a be- idegzettől eltérő módon körültekinteni minden vezetőnek a saját portáján, a gondjaira bízott gazdasági egységben. Elemzőbben, kritikusabban kellene szemügyre vennie az egyes munkafolyamatokat, az egyes emberek, vagy akár egész szakmák, gyárrészlegek napi feladatát, teendőit , funkcióit. Vegyünk szemügyre egy bisztrót. Ez a bolttípus eléggé általános módon szervezett az egész országban. Főként persze a nagyforgalmú, főutcákon, főtereken működőket érdemes szemügyre venni. Nos, a bisztrókban, csúcsforgalom esetén megszokott a kép, hogy az egy, legfeljebb két pénztár előtt hosszú sor kanyarog. Az italos, süteményes, a tejtermékes, a grillcsirkés stb. pultok mögött pedig álldogálnak az eladók, várva, hogy a pénztár előtt percenként egy-egy vevő odaérjen hozzájuk. Csak a pénztárosnak van dolga mindenkivel, utána már szétoszlik a vásárlók serege. Dolgoznak is az ilyen üzletekben a pénztárosok serényen. Ha e helyzetet valaki szóvá teszi, rögtön kész a válasz: nincs elég pénztáros. No, de vajon az ilyen rendszerű üzletekben kelt-e egyetlen egy is? Nem az lenne-e a célszerűbb, ha a pénztár helyett a pultoknál lehetne fizetnie az eladóknak. Azonnal. Uram bocsá’, hocinesze. Az eladók felnőtt emberek, ismerik a pénzt. Tudnak számolni. Elszámolni is a műszak után, hiszen vagy az árut, vagy a pénzt le kell tenniük az asztalra. Most is: vagy az árut, vagy a blokkot. Lehet, hogy itt vagy amott a pénztárosokról nem mondhatnak le. Például a nagy alapterületű, önkiszolgáló rendszerű áruházakban bizonyosan nem. Hiszen ott épp az adja a munkaerő-megtakarítás lehetőségét, hogy nincsenek eladók — csak pénztárosok. De, ahol a pultoknál eladók is vannak, ott ma már valószínűleg luxusnak tekinthető a külön pénztáros. Ott az a célszerű, ha a pultnál lehet fizetni. E gondolatmenet szerint viszont nincs is pénztároshiány, inkább felesleg van. Vagy nézzünk egy-két ipari példát. A legtöbb ágazatban a legtöbb gyár saját, nagy létszámú karbantartó gárdával rendelkezik: szerelők, különféle szakmunkások sokaságával. Számítások sora figyelmeztet arra, hogy a gyárak karbantartó részlegeiben foglalkoztatott létszám kihasználtsága jelentősen elmarad attól a szinttől, amit ezek az emberek a közvetlen termelésben foglalkoztatva nyújthatnának. Az itt dolgozó szakmunkások egyötödeegynegyede jobb szervezéssel és ösztönzéssel felszabadítható lenne. Sőt: sok külföldi példa bizonyítja, hogy a legtöbb helyen nincs is szükség gyárankénti karbantartó részlegekre. Sok országban, ágazatonként szakosodva, önálló karbantartó vállalatok végzik az effajta munkát. Jobb hatásfokkal és minőséggel a megrendelésre. Vagy gondoljunk arra, hogy a gyárak nagy része önálló szerszámkészítő műhellyel, üzemmel rendelkezik. A paplangyártól, a gyógyszergyárig drágán, korszerűtlenül „bütykölgetik” saját maguknak a szerszámokat. Ez azért alakult így, mert 20—25 évvel ezelőtt még valóban nehéz lett volna szakosodott szerszámgyárakat és jó hatásfokú szerszámellátást nyújtó kereskedelmet szervezni, megfelelő importlehetőségekkel. Ma már azonban ehhez minden feltétel, lényegében megvan. Ily módon pedig újabb 10—20 ezer szakmunkás kerülhetne át a termelő üzemrészekbe. Az itt említett szervezési intézkedésekhez nincs szükség központi rendelkezésekre. Az azonos profilú gyárak minden további nélkül máris létrehozhatnának közös karbantartó egységeket. Mindegyik gyárnak joga és lehetősége van szerszámellátását a mainál másképp alakítani. Az említett pénztáros ügy is, legfeljebb a Belkereskedelmi Minisztériumra tartozik, de ebben az egyes kereskedelmi vállalatok is sokat tehetnek — már akár holnap. Számos, az említett példákhoz hasonlót lehetne még említeni — és főként találni. Bizonyosra vehető, hogy nálunk a legtöbb helyen még korai valóságos munkaerőhiányról beszélni, sokkal inkább a munkaerőt pazarló gyakorlatról van szó. Gerencsér Pérenc ZALAI HÍRLAP Fejlesztik a tehenészeteket az állami gazdaságok Az állami gazdaságok kihasználják a szarvasmarhatartás, elsősorban a tejtermelés ösztönzésére tavaly és az idén hozott új központi intézkedéseket, amíg az ötödik ötéves tervben eredetileg 35 ezer tehén elhelyezésére irányoztak elő új épületeket, addig a jelenlegi összesítés szerint 39 000 tehenet lehet majd elhelyezni az új istállókban. A beruházási programok jól haladnak. 27 ezer tehén részben már új helyére került, illetve most épül számukra korszerű új létesítmény. Hozzávetőleg 13—14 ezer tehén népesíti már be az új tehenészeteket. (MTI) x \ A tsz 15 hektáros hagymájában peronoszpóra ellen védekeznek. A makói hagymát Parti Sándor kertészeti dolgozó Ditán M 15-ös vegyszerrel permetezi. (Kiss Ferenc felvétele) Gyorsan, jó minőségben Szorgos, szervezett munka a kanizsai határban Nem csupán képletesen, területileg is valóságos birodalom irányítója, felelőse Péterfai János, a kanizsai Alkotmány termelőszövetkezet növénytermesztési főágazatvezetője. Legszélső tábláik közt légvonalban is megvan a 40 kilométer. Közte a város, mely különösen ilyenkor, dologidőben, gyakran akadályozza a munkaszervezést, a gépek gyors átcsoportosítását. Hogy minél kevesebb gondot okozzon, már tervezéskor igyekszünk az egyes növényfajokat egy területre koncentrálni. Ehhez még több 80—100 hektáros táblára van szükség, de kialakításuk csak fokozatosan történhet meg. Így a munkaműveletek folyamatosan követhetik egymást és a gépek kevesebb időt töltenek a dűlő- és közutakon. Ma Fakos körzetében van a repce, valamint a búza és kukorica egy része, Kiskanizsa és Gyóta határában az árpa, a kanizsai mezőn a kukorica, Palin körül pedig a búza — mondja a gazdász. . Határszemlénk során Nagyfakos határában, a 81 hektáros F/2 tábla sarkában értük utol Siti Ferenc ágazatvezetőt. — Augusztus 16-án kezdtük a vetést. A terv 326 hektár, eddig kétszázzal végeztünk. Kényes munka. Sok múlik, időben kerül-e a mag a földbe és hogyan vetik el. A legjobb gépeinket, embereinket ide irányítottuk. A táblán a gépek egymást kergetik. A szántást követő első gyűrűshengerezésen, tárcsázáson már túl vannak. Most az újabb gyűrűshengerezés és tárcsázás, majd legvégül még egy gyűrűshengerezés következik. Az UE—50-es nyergében Horváth György, az MTZ—50- ében Kis Miklós ül, mögöttük a gyűrűshenger a nagykönyvben előírt magágyról gondoskodik. A köztük nyargalászó IHC tárcsája porfelhőbe burkolódzik az igyekezettől. — Igyekeznünk kell — mondja a főágazatvezető —, mert jövő héten 30 hektár fűmagvetés következik, majd 54 hektár őszi takarmánykeverék és szeptember 10-én már a 274 hektár árpa lesz soron. Mindezt a 874 hektárnyi búzával együtt október végéig be kívánjuk fejezni. Mihelyt túl leszünk a silózáson, minden erőt erre a munkára koncentrálunk. Most még csak egy vetőgépünk dolgozik, de hamarosan a másik három is munkába lép. A magányos vető Mohácsi István, Rózsahegyi József farossal a háta mögött napi 20— 25 hektárt teljesít . Reggel héttől az esti sötétedésig megyünk, szinte ■ minden percet kihasználva. De meg is keressük a napi 180— 220 forintot! Az időveszteségek csökkenése érdekében meghibásodás esetén az ügyeletes szervizkocsi negyedóra alatt a helyszínen van. A napi kétszeri tankolás szintén a tábla szélén történik. Az IHC nyújtott műszakban, a már következő táblán szorgoskodó Rába—Steiger két műszakban falja a hektárokat. Az igyekezetre és felelősségérzetre jellemző Mohácsi István esete, aki egyszer meglátván a csírázó vetésben egy üresen maradt foltot, kézzel pótolta a gép hibáját. Sajnos, ma még kevés traktorosról keringenek ilyen legendák. Tízperces autózás után már Kiskanizsa határában ellenőrizzük a műtrágyaszórás minőségét. — Sok múlik azon, hogy milyen a szóráskép, mert a „hullámos” vetésnek szinte mindig a műtrágyaszórók az okozói — kapom a felvilágosítást. — Ezt a munkát augusztus 13-én kezdtük, s a meglevő készletek, valamint a folyamatos szállítás optimális körülményeket teremtett. A repcetáblákkal végeztünk, az árpából befejeztünk 200 hektárt, most a búza alá szórjuk. Sajnos tábláinkon sok villanyvezeték található, ezért a helikopteres műtrágyaszórásról egyenlőre le kellett tennünk, csak az Ifáinkra számíthatunk. — Egy tartályba nyolc hektárra való műtrágya fér — lép mellénk a felforrt hűtővíz miatt kényszerpihenőre kárhoztatott Sós László gépkocsivezető. — Naponta ötször— hatszor fordulunk, de ha közelebb vagyunk a majorhoz, ennél jóval többször. Nekem különösen ügyelnem kell az átfedésekre, mert most szólok először. A másik kocsi lerobbant, ezért kellett beugranom. A közeli Alsómajorban terebélyes, de még mindig magasodó szilázshegy fogad. Már a befedéshez szükséges napraforgót hordják a gépkocsik. — A másik két silót az ezres és a szabadhegyi telepen helyezzük el — mondja kísérőm. — Összesen 500 vagon szilázsra van szüksége az állattenyésztésnek. Ezt a 205 hektárnyi silókukorica és a júliusban vetett 30 hektár napraforgó megadja. A 180 vagon fűszenázs jó minőségben szintén a telepen van. A 100 vagonos szénaigényből csak 20 vagon hiányzik. Ezt 300 hektár rétről betakarítjuk, bár a szárazság következményeként, gyenge a második kaszálás. Két darab rotációs fűkaszánk, két rendfelszedő és egy rendsodró erre a munkára van beosztva. Ezt hétfőn kezdtük és napi 15 hektárt tudunk megcsinálni Győri András Utazó munkások SZOCIOLÓGIAI FELMÉRÉSEK, statisztikai kimutatások igazolják, hogy hazánkban minden ötödik dolgozó az ingázók táborába tartozik. Naponta milliónál több ember lép ki háza küszöbén, hogy friss, jó szagú hajnalban, vagy csípős zimankóban több-kevesebb ideig tartó utazással, gyaloglással eljusson munkahelyére. Kik azok, akik önként vállalják ezt az életmódot? Milyen a lakóhelyükről eljárók, a naponta ingázók helyzete? A kérdésre választ keresve Klein Ottó építésvezető társaságában utaztunk Hahótra, ahol a Délzalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat munkásaival beszélgettünk. — Három brigádunk ténykedik jelen pillanatban Hahóton, ahol november 7-re adjuk át a 11 millió forint értékű községi vízművet — újságolja út közben Klein Ottó. — A kőművesek a vastalanító és a hozzá tartozó szociális helyiségek építését végzik. Mások a házi bekötésekkel foglalatoskodnak, illetve a magaslati víztározónál az utolsó simításokat végzik. A községekből községekbe bejárók szállítását két mikrobusszal (Roburral), egy negyven személyes autóbusszal és egy UAZ-zal oldják meg. Ezek a járművek 12 ezer kilométert tesznek meg havonta. Hahót egyik mellékutcájában találjuk a leendő vastalanítót és kezelőépületet. Halász István kőműves brigádvezető helyettesként a betonkoszorúzást irányítja. — Korábban a gelsei tsz-ben traktoros voltam, s lakhelyemről, Homokkomáromból, motorkerékpárral jártam be a munkahelyemre. A téli, nyári motorozást megunva, 1975-ben kerültem a vízműhöz. A mostani bejárás sokkal kényelmesebb a korábbinál. A mikrobusz majdhogynem a házhoz jön, mégis egyetlen fillért sem kell fizetnem érte. Hogy nem volt ez mindig így a vízműnél, annak a nagybakónak! Szíjártó Zoltán segédmunkás a megmondhatója. Dolgozott ő már Úrkúton a betonútépítőknél, sőt még a tatabányai nyolcas aknában is. Munkásszállón lakott és csak havonta járhatott haza. Jobb körülmények vártak rá a mostani munkahelyén, ahova tíz évvel ezelőtt került. — ELEINTE MAGÁNHÁZAKBAN lakott a brigádunk. Zalakaroson, Galambokon, Dióskálon, Gáborjánházán, Pakod-Nándormajorban és Szentpéterúron. Külszolgálati díjat kaptunk, s csak az volt a baj, hogy csupán a hétvégeken láthattuk családtagjainkat. Hetvenkettő óta viszont naponta otthon lehetünk, akkor kaptuk ezt a kényelmes mikrobuszt. — Nagybakónak közel 40 kilométerre van Hahóttól. Nem hosszú a kétórás út oda—viszsza? — Nekem nem. Hajnalban elbóbiskoloma menetidőt. Visszafelé pedig mindig akad téma a társaságban. Szóba jönnek a tv-műsorok, s az utóbbi időben gyakori témánk a szőlőérés és az új borforgalmi adó. Nekem is van szőlőm az újudvari tv-adónál. Ott töltöm a szabadidőm legnagyobb részét. Nem vitás, az ingázók a helyben dolgozókhoz képest hátrányosabb helyzetben vannak. De ezeken a hátrányokon lehet és kell is enyhíteni Ezt teszik a Dél-zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalatnál is akkor, amikor gyorsítják az eljárást könnyítő közlekedést, saját járműparkot létesítenek. EZ A TÉNYEZŐ is hozzájárult ahhoz a kedvező tényhez, hogy a vállalatnál 1972 óta szinte teljesen megszűnt a fluktuáció. A továbbiakban is arra törekszenek, hogy az eljáráshoz kapcsolódó más hátrányokat is csökkentsék, esetleg megszüntessék. M. J.