Zalai Hírlap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-11 / 109. szám

8 Vörös Ferenc: VÄRAKOZÄS Veres Péter „Történelmi jelenléte” 39 éves korában jelent meg első kötete. A balmazújváro­si parasztember úgy robban be az irodalom világába, ahogy kevesen, és úgy válik a népi mozgalom vezéralak­jává, mintha világéletében politikával foglalkozott volna, mintha mindig „népben-nem­­zetben” gondolkodott volna. Ezzel a kifejezéssel ő lepte meg még pályája elején a magyar szellemi életet, s attól kezdve megszoktuk, hogy mindig minden írásával egy nép egészének világszintre emeléséért küzdött. Pedig hát nagyon mélyről jött. Szerelemgyerekként 1897. január 6-án született Balmaz­újvároson. Küzdelmes gyer­meksors, és mégis a szülőföld haláláig tartó szeretete. A felszabaduláskor már orszá­gos hírű író, aki a magyar paraszti élet legrangosabb tu­dósítója. Regényei, elbeszélé­sei szinte csak ürügynek lát­szanak a paraszti világ apró­lékosan pontos és röntgen­kép mélységű rögzítésére. De szépirodalmi munkássága mellett szociológiai és politi­kai cikkei és tanulmányai — ekkor már tanulmánykötetei — ugyancsak ennek az isme­retvilágnak hű megszólalásai. A Történelmi jelenlét című kötet Veres Péter utolsó évei­nek, az életmű utolsó szaka­szának záróköve. Útirajzok, karcolatok, cikkek, jegyzetek, a Veres Péter-i gondolkodás beérett eredményeit tükröző kis írások — ez a kötet. Olyan jegyzetek összessége, melyek a közéletiség kényszerében születtek, egy olyan embernek a gondolatai, aki mindig a magyar közgondolkodás ütő­erén tartotta a kezét, és aki nem tudhatott nem szólni akár elégedetlenségét, akár egyetértését kellett kifejez­nie. Nagy szépirodalmi mű­vei, a Számadás, a Próbatétel, a Három nemzedék, amely végsősoron a Balogh család története címet kapja, meg novellái mind korszakjelző művek, de valahogy nem kapnak oly erős visszhangot, mint amit megérdemelnének. Váratlan halála előtt, 1970- ben írja magáról: „Azt már tudom, és szükségét érzem, hogy más is tudja, hogy én is tudom: embernek nyilván több vagyok, mint írónak, és ezen már lényegében nem változtathatok. Hát legalább a legfontosabb szellemi »termé­keimet” megpróbálom így ahogy van, nyersanyagként vagy »félgyártmányként «köz­readni.« — S még ezt is —: „csak annyit hadd jegyezhes­sek még ide, hogy nem sem­miért írok: a valósággal, az élettel és a történelemmel szeretnék mindennapi vi­szonyban lenni. Vagy még pontosabban: nem tudok a valósággal való mindennapi gondolati érintkezés nélkül élni." Ennek a szépséges kény­szernek jelentkezési formája Történelmi jelenlét, amely visszaemlékezéseket, ref­lexiókat, gondolatokat tartal­maz olyan „mindenhez kö­zöm van” alapállással, amely mai közösségi gondolkodá­sunk létrejöttének lényeges eleme. Ez a jelentősége, és ezért érdemes újraolvasni. Annak a szemléletnek a megtanulá­sáért, amellyel az író a kö­zösség, a nemzet és az embe­riség minden ügyét nézi. És annak a­z érzésnek újrafelfe­dezéséért, hogy mindezt hi­telesíti egy szellemi szuvere­nitás, az író kritikus önálló­sága. Az a tudat, amivel ez a mélyről jött ember „az igény és műveltség világszintjének követe volt köztünk.” Reflexióit sokan minősítet­ték kicsinylően az autodidak­­tizmus tiszta példáinak. De az az író, aki egész életében az összefüggések feltárását gyakorolta, nem egyszerűen csak autodidakta, hanem az elsőgenerációs értelmiségi ál­landó napi önművelésének a példája, hiszen az életről va­ló szakadatlan hangosan gon­dolkodásban és egyre elmé­lyülő műveltségvilágában olyan gondolatokat vetít elénk, olyan tényeket rögzít, amelyek csak egy nagy mű­vész, felelős gondolkodó ta­pasztalatszerző és átadó szen­vedélyének termékei lehet­nek. Szalontay Mihály •A 40. évforduló alkalmából Olvassuk újra — együtt! cím­mel indult sorozatban a fel­­szabadulás után született leg­jelentősebb irodalmi művek­ből adunk szemelvényeket rö­vid elemző tanulmány kísére­tében. Szeretnénk ezzel új, szocialista irodalmunk ma­radandó értékeire irányítani a figyelmet, s egyúttal bemutatni — az irodalmi művek történe­tében — társadalmi fejlődésün­ket, szellemi életünk alakulá­sát a felszabadulástól napja­inkig. w­ or Emil. Azt hiszem, jól tapintom: engem itt elég sokan „narod­­nyik”-nak, sőt — ne köntör­­falazzunk —, nacionalistának tartanak. Vitairat helyett: megfigyelte, vagy legalább észrevette-e már valaki, hogy é­n az írásaimban és beszédeimben a haza, haza­­fiság, sőt még a hazaszeretet szót is igen ritkán használom? Nem a tagadás okán, nem, nem, hanem egyrészt eredendő ridegparaszti és írói ízlésből: ezeket a fogalmakat az én ifjúkoromban az ellenfeleink, az uralkodó osztályok csatló­sai, íródeákjai, hitetlen és ci­nikus újságírók és nagypipájú, kevésdohányú bankettpolitiku­sok, a „hazaffyak” kisajátítot­ták és az élősdiek hazug hang­­szerelésével, mielőttünk, sze­gény faluszéli magyarok előtt, lejáratták. Nem lett belőle se föld,­­se munka, se kenyér. Még csak „jog” se .­.! Más­részt — s ez még fontosabb — mint gondolkodásban és ízlés­ben kollektivista lélek, már kezdettől fogva mélyebbre tö­rekedtem: a haza mint föld­terület csak a néppel mint kö­zösséggel lesz országgá és nem­zetté. Hiszen a mi őseinknek „haza” volt már a Volga-menti Magna Hungária is, „Dentu- Mogeria” is, sőt ha csak rövid ideig, Etelköz is, haza lett a Duna—Tisza melléke is (de így van ez a világ többi népénél is), mi tartott hát meg bennün­ket, amikor egy-egy hazát el kellett hagyni? A nép, mint közösség, egy sajátos politikai, szellemi—lelki és „sors-kohé­zió”. Beleértve a mindenkori politikai hatalmi akaratot is: az Árpádét, Szent Istvánét, Kálmánét, IV. Béláét, Mátyá­sét és Bethlen Gáborét. Majd a Rákócziét és Kossuthét! Hisz volt úgy, hogy hazánk nem is­ volt, mert egyik részén a török, másik részén a német uralko­dott, de azért a magyarság mint közösség mégis megma­radt. Mint ahogy megmarad­tak sokszázados szolgaságban is a szomszédaink, csehek, szlovákok, románok, szerbek, bolgárok, görögök, albánok, így a nemzetfogalom is nem­csak történelmi, hanem szük­ségképpen közösségi realitás is. Az osztály nélküli szocialis­ta társadalomban is. Hogy a messze jövőben hogy s mint lesz, hogy a „megmaradás” és „átalakulás” örök (dialektikus) törvényei miként érvényesül­nek a népek életében, az ma­radjon nyílt kérdés: most „ez van”! A szocialista Közép­Európában egy Magyarország és egy magyar nemzet is van. És úgy kell róla gondolkoz­nunk, hogy legyen is ... Más­különben miért építenénk ben­ne szocializmust? Újra és újra hallom és ol­vasom : a nemzeti államok csak a XIX. században, a francia forradalom után alakultak ki. A feudális Európára, úgy lát­szik, mintha ez valóban érvé­nyes volnra. Igen, de mit szól­junk a régi görögök nemzeti - közösségi érzéseiről, mit szól­junk­­Marathonról és Thermo­­pülairól? Hova tesszük Homé­roszt, és Aiszkhülosz, Szophok­­lész, Euripidész közösségi drá­máit és tragédiáit? És Rómát, a korait, az impériummá nö­vekedés előtt? Vagy az íreket, akik 1600 éve harcolnak azért, hogy a „zöld sziget” valóban az írek országa legyen? Mi ez? De gondolhatunk akár az­ ezer év előtti magyarokra is. Amikor idejöttek, a magyar­sági népi-nemzeti közösség volt, ha ugor­ tünk keveredés­ben is. Olvassuk el Kézai Si­mont, de akár Anonymust, ezek már nemcsak a nemzet krónikásai, hanem „apologé­­tái” is! Hogy hadakozik Kézai a német Orosius állítása ellen, mely szerint a magyarok a gót Alarik seregéből kivetett kó­bor tábori ringyóktól és fajta­lan gonosz lelkektől származ­tak volna! Sőt, Kézainál már ez a kifejezés is megvan: „Is­ten szava a magyar nép szava,­ hogy ezen és ezen a napon, ezen és ezen a helyen minden­ki fegyverben pontosan meg­jelenjék” stb., stb. A feudalizmus csak elhalvá­nyította és ahol lehetett, el­fojtotta a népi közösségek nemzeti összetartozás-érzését, mert keresztül-kasul dinaszti­kus és családi birtokokra szab­dalta Európát, de íme, mi­helyst a feudalizmus meggyen­gült, majd megbukott, Euró­pában s tovább az egész föl­dön, nemzeti­­államok kelet­keztek, és keletkeznek ma is.­ Miért? Persze, van erre válasz, de én itt most csak a kérdést te­szem fel. Az válaszoljon, aki­nek kétségei vannak! Disszertáció Kanizsa színháztörténetéről Tiszteletreméltó, ám nem­ különös, ha valaki elvégzi az egyetemet, esetleg le is dokto­rál. Az viszont ritkábban for­dul elő, hogy valaki 52 éves korában, őszülő halántékkal szerez doktorátust, mint nem­rég Dobó László, nagykanizsai tan­árt. Disszertációjának té­mája pedig külön érdekes­ség. .. — Az egyetemet tíz éve már gyakorló tanárként végeztem el — idézi fel a­ történteket. Írtam egy dolgozatot akkori­ban a Pesti Magyar Színház­ról, melynek elolvasása után a szemináriumot vezető tanárnő megjegyezte: „Ha egy lerágott csontról így tudott írni, akkor megpróbálkozhatna Nagyka­nizsa színháztörténetének fel­dolgozásával is. „Tetszett az ötlet, érdekelt a téma, meg­kezdtem hát a kutatást. Akkor még nem azzal a szándékkal, hogy ebből disszertáció lesz. Erre csak később biztatott Czenner Mihály, a Magyar Színházi Intézet igazgatója. Dobó László érdeklődési kö­rének mindig is a középpont­jában állt a színház. — Az anyaggyűjtést szemé­lyes beszélgetésekkel kezdtem — emlékezik nagy vállalkozá­sára. — Vagy 300 idős embert kerestem föl Kanizsán, s ők mind-mind nagy szeretettel és lelkesedéssel beszéltek színhá­zi emlékeikről. Aztán a fővá­rosbeli Széchenyi és Szabó Er­vin Könyvtárban, továbbá a Megyei Levéltárban és a helyi Thury György Múzeumban folytattam a munkát. A disszertáció 1781—1927 kö­zött foglalja össze a város színháztörténetét. Első epi­zódként egy magyar nyelvű pásztorjáték bemutatójáról számol be, utolsóként pedig az 1927-ben felépített, sátortetős szerkezetű moziszínház létre­jöttéről, amely voltaképpen a mai Béke-mozi épülete. .— Melyek a két dátum köz­ti érdekesebb állomások? — Deák Ferenc közreműkö­désével adták elő például Ka­nizsán 1817-ben Brühl A talált gyermek című művét. A szá­zad első felében itt járt és fel­lépett többek között Latabár­­Endrei, a Latab­ár-dinasztia megalapítója és Szuper Ká­roly, Petőfi alföldi színésztár­sa. ő hozta magával a kor ki­emelkedő művészét, Egressy Gábort. — Hol mutatták be a­ dara­bokat? — Három helyet találtak e célra Nagykanizsán: a mai Szabadság téren levő hajdani Aranyszarvas és Zöldfa ven­dégfogadót, valamint a „Pin­­térné magazinja" elnevezésű, erre a célra átalakított rak­tárhelyiséget. Aztán felépült az első fából készült nyári színház, 1880-tól pedig egyre gyakrabban foglalkoztak a vá­ros vezetői egy állandó kőszín­­ház létrehozásának gondolatá­val. Végre 1927-ben Sabján Gyula polgármester felépíttet­te Medgyaszay Istvánnal. — S itt vége is a dolgozat­nak. Miért? — Ez az esemény korszak­­határt jelentett a város kul­túrtörténetében, én is itt hagy­tam abba. Ez azonban nem je­lenti azt, hogy nem szándéko­zom folytatni a feldolgozást. P. É. •• Ünnepi hangverseny Nagykanizsán A nagykanizsai kórház fenn­állásának 100. évfordulóját ün­nepli. A gazdag megemlékező program és tudományos ta­nácskozás számos rendezvénye között foglal helyet a centená­rium tiszteletére rendezendő hangverseny, amelyre ma, május 11-én kerül sor a Heve­si Sándor Művelődési Köz­pontban. Az ünnepi hangverseny ven­dége lesz Kocsis Albert hege­dű- és Helmut Keller zongora­­művész, aki az NSZK-ból ér­kezett. Az est díszvendége Farkas Ferenc zeneszerző, aki­nek több művét előadják a koncerten. A jubileumi hangverseny el­ső felében Kocsis Albert és Helmut Keller közreműködésé­vel felcsendül Beethoven: F- dúr Tavaszi szonátája és Schu­bert: D-dúr szonatinája. A koncert második felében a he­lyi szimfonikusok és a két vendég közös műsorára kerül sor, amelyben Farkas Ferenc: Partita all ungaresca és a Hétfalusi boricza tánc című műve szerepel. Végül elhang­zik Bartók Béla: Román népi táncok című kompozíciója, va­lamint Kodály Zoltán Kállai kettőse. A műsora május 13—19-ig A színházban Május 13. hétfő, 19.30: Gálaest (Jótékony célú előadás a gyermekekért) Május 14. kedd, 20.00: Imádok férjhez menni Május 15. szerda, 20.00: A kertész kutyája A házi színpadon Május 14. kedd, 16.00: Baal A kamara színházban Május 18. szombat, 20.00: Jeruzsálem pusztulása (Bemutató előadás) Tájelőadások Május 13. hétfő, Nagykanizsa, 19.00: A szegény hekus esete a papagájjal Május 15. szerda Nagykanizsa, 19.00: A szegény hekus esete a papagájjal 1985. május 11., szombat Kulturális krónika Az Állami Könyvterjesztő Vállalat két éve indította út­jára Reprint-sorozatát, amely­ben keresett és népszerű könyvritkaságokat jelentet meg. Az ötven műre tervezett sorozat új da­rabjai között sze­repel Szabó József—Török Ist­ván: Tokaj-Hegyaljai album című reprez­entatív kiadványa, amely nemcsak a vidékkel, ha­nem az itt termő világhírű borral is közelebbről ismerteti meg az olvasót. A kötetet impozáns litográfiák egészítik ki. Május 14-én kerül sor az Országos Filharmónia hang­­versenyi bérletsorozatának újabb koncertjére Nagykani­zsán, a Hevesi Sándor Műve­lődési Központban este hét órakor. A Szombathelyi Szim­fonikus Zenekar hangverse­nyén vendégként lép fel Burk­­hardt Glaetzner oboaművész, aki az NDK-ból érkezett. A műsorban Mozart: C-dúr szim­fóniája és Weiner Leó: Magyar szvitje hangzik fel. Vezényel: Petró János. Hétfőn Keszthelyen a Heli­kon Kastélymúzeum tükörter­mében ad hangversenyt a Goldmark Károly Művelődési Központ „Baráti Kör” kama­­rakórusa az évi hagyományos koncert keretében. A zeneisko­lai növendékekből és pedagó­gusokból szerveződött népszerű együttes hangversenye este hét órakor kezdődik. ★ Megkezdték a hortobágyi pásztormúzeum rekonstrukció­ját. A tervek szerint az augusztusi hídivásárra nyitják meg újra a gazdag kiállítási anyaggal bővülő múzeumot. ★ Május 18-án délután fél ötkor és este hatkor Zalaegerszegen önálló műsorral lép fel a nép­táncutánpótlást nevelő Kis­­kondás gyermektánccsoport a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A műsort, ame­lyet itt bemutatnak, május vé­gén Lengyelországban is lát­hatja a közönség, ahol egy népművészeti fesztiválon kép­viselik majd Zala megyét. ★ „Gyermekjátékok régen­­ és ma” címmel rendez kiállítást a nagykanizsai Fabik Károly út­törőház. A tárlat anyagának összeállításában a gyerekek segítségére volt a Thury György múzeum gyűjteménye. Az érdekes, kultúrtörténeti ér­tékű kiállítás május 15-től egy hónapon át várja azokat, akik érdeklődnek a játéktárgyak története iránt. ★ Acélszobrászok számára szerveztek alkotótábort a Du­nai Vasműben. A kohászati kombinát és Dunaújváros he­tedik alkalommal ad otthont szerdától a tábornak, amely­nek résztvevői között idén elő­ször angol, bolgár és finn mű­vészeket is vendégül látnak. Az itt készült műveket Dunaújvá­ros lakói a tábort záró kiállí­táson láthatják. ★ A Kelet-Európában élő mű­vészek számára alapított Her­der-díjat az osztrák tudomá­nyos akadémián kedden adták át a szellemi élet kimagasló személyiségeinek. A díj ma­gyar kitüntetettje idén Perczel Károly építőművész. ★ Zalaegerszegen az Ady-film­­centrum egyes termében hét­főtől szerdáig újra látható a nagysikerű Házibuli című film. Csütörtöktől egy hét át szere­pel a műsoron a Túl nagy ri­zikó című amerikai kaland­film. A kettes terem tűzi mű­sorra Sylvester Stallone film­jét, az Edénkért a sikátorban-t. A filméit 13—15-ig láthatják az érdeklődők. A hármas terem­ben csütörtökön műsorra tűzik a nagy sikert aratott Fáraó cí­mű lengyel filmet. Nagykani­zsán 15-ig vetítik a Segítség, felszarvaztak! című olasz film­bohózatot. A hármas teremben kedden és szerdán pereg a Ját­szani kell címet viselő ma­gyar—amerikai koprodukció­ban készült alkotás, amely a filmkészítés belső titkairól be­szél, rendezője: Makk Károly. Keszthelyen hétfőn a Mégis kinek az élete? című amerikai filmet láthatják az érdeklődők, kedden és szerdán pedig a Sor­tűz egy fekete bivalyért című ma­gyar film pereg, amely Gion Nándor jugoszláviai magyar író regénye nyomán készült. Lentiben felújítják az 1983-as év nagy films­lágerét, amely Elvis Presley életét mutatja be. A filmet hétfőn és kedden vetítik. ★ ★ Egy jellegzetes kép a Segítség, felszarvaztak című szinkronizált olasz filmbohózatból.

Next