Zalai Hírlap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-01 / 51. szám
2 Akikre szavazhatunk A nagykanizsai központú 2-es számú egyéni választókerület képviselőjelöltjei Kereszténydemokrata Néppárt: Dr. Balogh Ferenc a morális — A katasztrofális gazdasági helyzet, a vágtató infláció, az egyre szaporodó megélhetési gondok városunk és vonzáskörzetének lakosságát is egyre elviselhetetlenebbül sújtja. Teljes csőd, s társadalmunk anyagilag, erkölcsileg válságos állapotba jutott. A Kereszténydemokrata Néppárt programja alapján ezen gondok mielőbbi felszámolásáért harcol — foglalja össze célkitűzéseik lényegét dr. Balogh Ferenc jogtanácsos, a kanizsai 2-es számú választókerület KDNP-s képviselőjelöltje. 1926-ban Zalaszentjakabon született, földműves családban. 1944-ben érettségizett Nagykanizsán, a kereskedelmi középiskolában. Jogi diplomáját Budapesten, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezte. Az 1947. évi választásokon a jogelőd Demokrata Néppárt aktivistája. Az 56-os októberi események idején a Pénzügyminisztérium Forradalmi Bizottságának tagja. Ezt követően hat hétig vizsgálati fogságban tartják, s megtorlásképpen nem tud megfelelő módon elhelyezkedni. Több mint tíz alkalommal kényszerül munkahelyet változtatni. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia egyik intézetében jogtanácsos és szabadalmi ügyvivő. Nős, két fiúgyermeke, öt unokája van. — Egyéni programom leglényegesebb célkitűzése a valódi önkormányzat megvalósítása — folytatja. — Ez akkor lehet majd igazán életképes, ha megfelelő anyagi eszközök is rendelkezésre állnak. Éppen ezért mindenképpen szükséges az önkormányzati tulajdonban levő vállalatok számának, súlyának jelentős növelése. Azt is el kell mondanom, hogy a gazdasági jellegű gondoknál sokkal súlyosabbnak tartjuk az erkölcsi romlást. Így ellene vagyunk a művi vetélésnek, a házasságok felbomlása már szinte elviselhetetlen mértékű, rengeteg az alkoholista, s nem becsüljük az öregeket sem. Ha ezeken nem tudunk segíteni, nem képzelhető el, a gazdasági kibontakozás sem, az egyéni és közösségi érdek összhangjával közmegegyezés szülessen. A gazdaság megreformálásáról így vélekedik: — Kitalálni nem tudom azokat a módszereket, utakat, amelyek kivezethetnek bennünket a válságból. Ugyanakkor viszont választóim véleményének kikérésével igenis állást tudok foglalni a gazdasági kérdésekben is. Tartom magamat gróf Andrássy Gyula híres mondásához: „Semmi ostobaságot nem elkövetni!” Vállalkozók Pártja: Dr. Gáspár Ferenc — A Vállalkozók Pártja azt kívánja, hogy a század eleji 3 millió koldus országából a század végére 3 millió vállalkozó és 10 millió újra mosolyogni tudó ember országa legyen hazánk — idézi választási jelmondatukat dr. Gáspár Ferenc jogász-kiskereskedő, országgyűlési képviselőjelölt. 1941-ben született Pécsett, iparos családban. Iskoláit egészen az Állam- és Jogtudományi Egyetem befejezéséig ott végezte. 1963-ban Nagykanizsára nősült, s első munkahelye a városi tanács titkársága volt. Ezt követően hat évig a helyi áfésznél, majd 13 évig a Kiszöv jogi irodájánál jogtanácsosként dolgozott. 1985 óta magánkereskedő. Felesége és fia is kisiparos. Gazdasági elképzelései közül a következőket emeli ki: — Rendkívül fontosnak tartom az önkormányzatok vállalkozó szerepének növelését. Véleményem szerint mindennemű adónak hozzájuk kellene befolynia, s az államnak csupán azt kellene meghatároznia, hogy a teljes összegnek hány százalékát kell befizetni az államkasszába. Az önkormányzat így érdekelt lenne, hogy minél több vállalkozása legyen, mert ez egyúttal több bevételt is jelentene. S a területi adottságokat — például Nagykanizsa esetében a 7-es főút melletti elhelyezkedést — is sokkal jobban kellene kamatoztatni. Az állami vállalatok jövőjéről így vélekedik: — Nem szabad eladni az állami vállalatokat sem egészben, sem részben. Ha valamelyikükről bebizonyosodott, hogy a hagyományos módon nem lehet gazdaságosan működtetni, akkor hosszabb távra — például tizenöt évre — szerződéses üzemeltetésre kellene kiadni, így nem vesztenénk el a tulajdonjogot, ugyanakkor a privatizálással együttjáró előnyöket is élvezhetnénk. Bejönne a fejlett technika, az emberek megtanulnák a nyugati színvonalú munkavégzést, s kialakulna egy jól képzett magyar menedzserréteg is. Hazafias Választási Koalíció: Harkány László — Azért indulok független jelöltként a Hazafias Választási Koalíció színeiben a választásokon, mert így nem köt pártfegyelem, mindenkoron lelkiismeretem szavára hallgathatok — indokol Harkány László, a kanizsai Landler Gimnázium tanára. — És lehetőségem van arra is, hogy a nemzeti nagykoalíció érdekében tevékenykedhessem, mert úgy vélem, hogy a szűkebb pártérdekek helyett a közös érdekeket kellene előtérbe helyezni. Galambokon született, paraszti családból, 1932-ben. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd 1942-től a nagykanizsai piarista gimnáziumban tanult. 1950-ben érettségizett, ezt követően a szegedi egyetem bölcsészkarán tanári diplomátszerzett. Pedagógus pályáját a Landler Gimnáziumban kezdte. 1957-ben, a forradalmi eseményeket követő megtorlás során vizsgálati fogságba kerül, majd büntetésül a palini iskolába helyezik. Sokáig rendőri felügyelet alatt áll. 1960-ban kerül vissza volt iskolájába. 10 éven át szakfelügyelő, tanár, s párhuzamosan az olajipari kultúrház vezetője. Ma is a gimnázium tanára. Nős, felesége nyugdíjas pedagógus, két gyermeke van. Soha egyetlen pártnak sem volt a tagja. — Úgy vélem, hogy gyökeres váltásra van szükség hazánkban, de ezt európai módon kell végrehajtani — folytatja. — Őszintén mondom, én nem ebrudalnám ki az MSZMP egykori tagjait, csupán azért, mert piros tagkönyvük volt. Csak az bűnhődjön, aki tényleg rászolgált. Nagyon nagy szükség lenne arra, hogy Agrárszövetség: Dr. Kotnyek István — A ma már Nagykanizsához tartozó Miklós,fán, 1949. előtti nevén Somogyszentmiklóson születtem — mutatja be magát dr. Kotnyek István, az Agrárszövetség képviselőjelöltje. — Pécsett, a Tanárképző Főiskolán eltöltött éveket leszámítva, azóta is itt élek, s remélem, hogy továbbra is itt élhetek. Noha mezőgazdásznak indultam, pedagógus lettem. A kanizsakörnyéki tájtól elszakadni nem tudtam, de az igazság az, hogy nem is akartam. Pedagógusként a művelődésügy különböző szakterületein dolgoztam, voltam tanár, felügyelő, művelődési osztályvezető. Az utóbbi tíz évben a pedagógusok továbbképzésével foglalkoztam. Azért a mezőgazdasághoz sem lettem hűtlen, műveltem kertemet, szőlőmet, szerveztem a kertbarát köröket. Résztvevője vagyok a fajtabemutatóknak, borversenyeknek, terjesztője azoknak az ismereteknek, melyek központjában a természet és az ember közötti régi, meghitt viszony újraélesztése áll. Nős vagyok két gyermekem van. Az utóbbi időben sokan megkérdezték tőlem: miért az Agrárszövetség listáján indulok? Elsősorban azért, mert az Agrárszövetség nem párt, célja nem a hatalom megszerzése. Az elmúlt évek településpolitikája miatt elnyomott háttérbe szorított vidék — legyen az város, vagy falu —, egyenlőségéért, rehabilitásáért emelünk szót, s ezért nemzeti összefogást sürgetünk. Ezen túlmenően az Agrárszövetség biztosítja, hogy képviselőinek egyéni véleménye lehet, a választóik érdekeit képviselve, felelősségük és lelkiismeretük szerint foglalhatnak állást. Én személy szerint tenni szeretnék Nagykanizsáért és környékéért, mert úgy érzem, hogy e területet földrajzi helyzete, adottságai, sokkal többre tennék képessé. Az Agrárszövetség politikai és gazdasági rendszerváltást akar, de szélsőségek nélkül, megfontoltan. Programunk alapja a felelősség, amit a saját sorsunkért és a jövőnkért vállalunk és amit másoktól is elvárunk. SÍK] A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt. Siklósi János — 1916-ban születtem Somogyszentmiklóson (ma Miklósfa), paraszt családban, negyedik gyermekként — ismerteti életútját Siklósi János, a nagykanizsai 2-es számú választókerület FKgP színeiben induló képviselőjelöltje. — Elemi iskoláimat szülőfalumban, a középiskolát Nagykanizsán végeztem. Ezt követően az Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztnél helyezkedtem el. Részt vettem a II. világháborúban. Feleségemmel együtt Budapesten élek. Két nős fiam és három unokám van. 1945-ben orosz fogságból hazatérve beléptem Nagykanizsán a Független Kisgazda Pártba. Hamarosan a párt helyi elnöke, 1947-ben pedig országgyűlési pótképviselője Két szavazólappal szavazunk külön az egyéni és külön a pártlistára Március 25-én két szavazólapot kapnak azok,akik az országgyűlési képviselőválasztás napján a szavazóurnákhoz járulnak. A szavazás helyét is ci-ki a számára korábban kiküldött kopogtatócédulán megtalálja. Az egyik szavazólap, amit kézhez kapunk, az az egyéni választókerületi jelöltek névsorát tartalmazza, abc-s rendbe szedve. Mint köztudott, képviselőjelölt az lett, aki megkapta a minimum 750 ajánlási szelvényt, sőt az egyéni választókerületi választási bizottság jelöltként nyilvántartásba vette. A kérdéses szavazólapon a jelölő párt, társadalmi szervezet nevét, illetve a független jelöltségre utaló jelzést is feltüntetik. Ezzel úgy szavazunk, hogy a jelölt neve mellett található üres négyzetbe keresztet írunk. Fontos, hogy mindenki csak egy jelöltre adja le voksát, ugyanis csak így lesz érvényes a szavazata. Érvénytelen a szavazat aláhúzás vagy áthúzás esetén is. A másik a területi listás szavazólap, amit ugyancsak kézhez kapunk. Ezen a megyében pártlistán induló képviselők neve szerepel. Pártlistát az a párt, illetve társadalmi szervezet állíthatott, amely a megye legalább két egyéni választókerületében jelöltet tudott állítani. Zalában ez 12 pártnak sikerült. A pártlistán egyébként már nem abc-sorrendben tüntetik fel a neveket, ezt a párt a saját belátása szerint állítja össze. Itt a sorrend a párt által kívánatosnak tartott, mandátumhoz jutási sorrendiséget jelenti. Érthető, hogy akit leginkább támogatnak, azt az első helyre teszik. Elképzelhető olyasmi is, hogy valaki az egyéni- és a pártlistán isszerepel. Amennyiben azonban az egyéni választókerületi szavazólapon kellő mandátumhoz jut — vagyis képviselőnek választják-, úgy a pártlistán után 1990. március 1., csütörtök lettem. 1948-ban szétvertek bennünket. 1956-ban részt vettem a párt újjáalakításában és ott voltam a város legszűkebb forradalmi vezetőségében is. 1948, majd 1956 után sok zaklatásban és mellőzésben volt részem. Mint író, már egész fiatalon megjelentem a legnagyobb fővárosi lapokban és folyóiratokban. Az egyik legnagyobb könyvkiadó vállalat 1941-ben egyik művemet is kiadta. 1948 után elnémítottak, s csak 25 év múlva tudtam néhány alkalommal megszólalni. Célkitűzéseit, pártjának programját így foglalja össze: — Szeretném megszüntetni a félelmet és a közönyt. Meg akarom állítani pusztulásunkat. Azt akarom, hogy Európa és a világ népei közt mi is megmaradjunk. Ennek érdekében mindenekelőtt össze kell fognunk. Helyre kell ál. Utánunk az egymás iránti bizalmat. Minden erőnkkel támogatnunk kell jelenünk és jövőnk alapját, a családot. Szabadságot, függetlenséget, félelem nélküli életet akarunk. Keresztény alapokon állünk. Nem egy osztály vagy réteg, hanem az egész nép pártja vagyunk. Az erőszakkal elrabolt földet, a jogtalanul elvett házakat az 1947-es tulajdonjog alapján vissza akarjuk adni jogos tulajdonosaiknak. Társadalmunk minden tagjának tisztességes munkabért és emberhez méltó életet akarunk. Szabad Demokraták Szövetsége: Solti Károly — Korábban vallott elveimet a Szabad Demokraták programjában láttam viszont, így egyáltalán nem véletlen, hogy beléptem a múlt év végén megalakult kanizsai SZDSZ- csoportba — indokolja hovatartozását Solti Károly, a 2-es számú egyéni választókerület képviselőjelöltje. 1948-ban született Nagykanizsán, ahol általános iskolai tanulmányai után elvégezte a Zsigmondy Vilmos Kőolajbányászati és Mélyfúróipari Technikumot. Ezt követően állami ösztöndíjjal a Prágai Kémiai Technológiai Egyetemre kerül, ahol 1973-ban vegyészmérnöki diplomát szerez. Majd 1986-ig a Nagykanizsai Sörgyárban dolgozik, és végigmássza a ranglétrát. A gyár 1979. évi válságát mint főmérnöki hatáskörű főosztályvezető éli meg. A felelősségrevonás során a „szilárd politikai háttérrel” rendelkező felettese és kollégái megúszták, őt viszont elmarasztalják és mellőzik. Ennek utóhatásaként 1986-ban a Zala Megyei Zöldért Vállalathoz megy. Jelenleg a zamárdi Páris Kisszövetkezetnél dolgozik főállásban, de egyúttal mellékfoglalkozásban az Alfa Ipari Vállalat megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató kanizsai üzemét vezeti. Nős, két gyermeke van. Sportszervezőként, vezetőként jelentős részt vállalt az autócross sportág helyi meghonosításában, majd később országos, sőt nemzetközi szervezésében. Többször kapott válogatott csapatvezetői megbízást is. Mint iparban dolgozó szakember, komoly figyelmet szentel a gazdasági kérdéseknek. — A privatizálás sikerétől nagyon sok függ — mondja. A magántulajdonnak mindenképpen alapvetővé kell válnia, mivel valamelyik tulajdonforma túlsúlyba kerülése meghatározza a gazdaság működésének hatékonyságát. S amit még szeretnék hangsúlyozni, nagyon fotósnak tartom a család szerepét a társadalomban, tehát mindent el kívánok követni, hogy az visszanyerje korábbi szerepét. Magyar Demokrata Fórum: Tarnóczky Attila Tarnóczky Attila, az MDF képviselőjelöltje annak a korosztálynak tagja, amely már megfelelő tapasztalatokkal rendelkezik, ugyanakkor még elegendő ideje van tenni az ország sorsának jobbrafordulásáért. 1945. június 11-én született Nagykanizsán, római katolikus iparos családból. Általános és középiskoláit is itt végezte. Érettségi után a székesfehérvári Felsőfokú Földmérési Technikumban tanult, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kémia-fizika szakán tanári diplomát szerzett. A kanizsai dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanáraként dolgozik 1971 óta. Emellett az iskola levelező tagozatát is irányítja. Nős, felesége szintén tanár. (Folytatás a 3. oldalon.) „ „ , , , Azok a U-vk. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐVÁLASZTÁS körút 1990. március 25. /étbe) A VÁLASZTÓI SZAVAZÓLAP LET HE KELL MEGYEBÍRNI! 43. számú egyéni választókerülete-^'^ .---------------. ____- | * jelöltek neve I A Jelölő pártok. Kufsdha Gkjhs Hír-^lCufsdha Gkjhs . társadalmi szervek neve, a fug-Kufsdha Gkjhs ^ □ Kufsdha Gkjhs^ Kufsdha Gkjhs □ Ki^sdha Gkjhs Kufsdha Gkjhs □ Kiírtba Gkjhs Kufsdha Gkjhs ’ Kufsdha Gkjhs Kufsdha Gkjh#k » □ Kufsdha Gkjhs Kufsdha □ Kufsdha Gkjhs Kufsdha Gkjhs □ Kufsdha Gkjhs Kufsdha Gkjhs □ Kufsdha Gkjhs Kufsdha Gkjhs □ Kufsdha Gkjhs A jelöltre szavazni a neve melletti D-ben elhelyezett ,, + ” jellel lehet. Szavazólap-minta, amelyen az egyéni választókerület jelöltjeit tüntetik fel ,a következők eggyel előrébb ahogy arról lapunkban is besrülnek a sorolásban. számoltunk — sorsolással dön-A pártlisták sorszámát ütötték el. Szavazni a területi