Zalai Hírlap, 1991. április (47. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-02 / 76. szám

2 Antall a NATO-ba látogat Brüsszel (MTI). Antall József miniszterelnök ősszel ismét a NATO-ba látogat a tervek szerint — közölte az MTI tudósítójával Granasztói György, hazánk brüsszeli nagykövete. A diplomata a közelmúltban a legmagasabb NATO-fórum, az Észak-atlanti Tanács vendége volt és erről nyújtott tájékozta­tást az MTI tudósítójának.­­ Idén ősszel a jelek szerint ismét sor kerül a miniszterelnök úr hivatalos látogatására és beszédére a NATO-ban, ugyanolyan formában, ahogy a közelmúltban Václav Havel látogatása zajlott le a szövetség székhelyén. Addig szeretnénk előrelépést elérni az érintkezésben — mondotta a nagykövet. Gorbacsov szerint az SZKP megújulhat Moszkva (MTI). Az oroszorszá­gi vezetés, s a hatalmára törő el­lenzék erőteljes bírálata jellemez­te a szovjet államfő szombati be­szédét, amelyet a hadsereg párt­­vezetőinek értekezletén mondott. Gorbacsov egyértelműen értésre adta: a szovjet fegyveres erők de­­politizálása a mai körülmények között elképzelhetetlen, ez a had­sereg széteséséhez vezetne. A szovjet elnök szerint a közel­múltban megtartott népszavazá­son az ország egyértelműen a Szovjetunió, az államszövetség megőrzése mellett foglalt állást, s ez lehetővé teszi, hogy a szövetsé­gi szerződés aláírásának kérdése­it mielőbb a gyakorlati megvalósí­tás útjára tereljék. (Gorbacsov nem kommentálta a balti államok bojkottját; időközben Grúziában is hatalmas többséggel az önálló­ság mellett tettek hitet—a két leg­nagyobb nemzetiséget leszámítva — a választópolgárok.) Részletesen taglalva a szovjet társadalomban és politikai életben továbbra is monopolhelyzetet be­töltő kommunista párt kilátásait, annak a véleményének adott han­got, hogy az SZKP-nak „nagy esé­lyei vannak nemcsak pozíciói meg­őrzésére, hanem vezető szerepé­nek megszilárdítására" is. Ehhez azonban az szükséges, hogy a párt napról napra bebizonyítsa: képes kedvezően befolyásolni a dolgok menetét, elősegíteni a társadalom stabilizációját. A pápa húsvéti üzenete (Folytatás az 1. oldalról.) ráciáért küzdő afrikai, ázsiai és la­tin-amerikai népeknek. „A Balti­tengertől a Földközi-tengerig és a világ más tájain” nem mindig lelt visszhangra a népek azon kíván­sága, hogy tiszteletben tartsák azonosságukat és jogaikat — mondta a pápa. (Az ukrán katoli­kusok feje épp szombaton tért vissza Ukrajnába, hogy újjáépít­se a sztálinizmus alatt betiltott, Gorbacsov alatt azonban ú­jjászü­letett egyházát.) Tudósítók megviseltnek látták a pápát, akinek alig volt ideje az alvásra, mert az amúgy is rövidebb éjszakán hajnalig tartó gyertyafé­nyes virrasztáson vett részt, majd délelőtt a Szent Péter téri szabad­téri misét kellett celebrálnia. ­— Zalai Hírlap— Főszerkesztő: Tarsoly József F­őszerkesztő-helyettes: Magyar Hajnalka A szerkesztőbizottság tagjai: Hujber Katalin, Kiss Ferenc, Kovács Ferenc,Török András, Völgyi Ferenc Tervezőszerkesztő: Császár Zoltán Rovatvezetők: Lukácsffy Dénes (közgazdaság, pártok), Mihovics József (belpolitika), Takáts Sándor (sport, információ). Kiadja: Journal Kiadói Kft. Felelős kiadó: Györffy István ügyvezető Pénzügyi-gazdasági vezető: Gye­rák András Reklámiroda vezető: Mázsa Ferenc Lap- és kiadványmenedzser: Jakab Vilmos Elektronikus szerkesztés: Műszaki vezető: Tantalics József Kiadó és szerkesztőség: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12-575. Fax: 12-581. Titkárság: 11-597, 12-194. Telex: 33-276. Fiókszerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. II. emelet. Telefon: fax: 11-150. Telex: 33-314 — 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 33. Telefon: 12-360. Telex: 35-308 — 8960 Lenti, Zrínyi u. 4. Telefon: 51-002. Hirdetésfelvétel: Reklámiroda Zalaegerszeg, Kossuth L. u 45-49. Telefon: 12-580. Fax: 12-581 — Nagykanizsa, Ady u. 1. II. emelet. Telefon: fax: 11-150, Ady u. 26. Telefon: 11-963. — 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 33. Telefon: 12-360. Nyomtatás: Zalai Nyomda. 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Telefon: 13-550. Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 195.-Ft negyedévre 585. -Ft, fél évre 1170.-Ft, egy évre 2340.-Ft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-0500. Index: 25­011. - JJournal&n . Zalai Hírlap Albániai választások: A Munkapárt győzött, Alia kibukott Tirana (MTI). A Demokrata Párt, a legfőbb albán ellenzéki erő első embere szerint a demokraták arattak győzelmet az ország leg­nagyobb településein és városai­ban, de nem állította, hogy orszá­gosan is megnyerték volna a vá­lasztásokat. Szali Berisha, aki hétfőn első­ként az MTI tudósítójának adott rövid interjút a párt tiranai köz­pontjában, kijelentette: Tiranában a Demokrata Párt teljes győzelmet tudhat magáénak, de előretört olyan fontos vidéki központokban is, mint Shkodra­­ Ramiz Alia pártvezető és államfő szülőváro­sa­i, valamint Durres, Elbasan, Korea és Vlora. Vlora volt az egyik színhelye Durres mellett az elmúlt hetek nagy világvisszhangot kivál­tó menekülési drámáinak. Beris­ha ugyanakkor kijelentette azt is, hogy értesülései szerint jelentős csalások történtek országszerte a szavazatok összeszámlálásánál, de arra a kérdésre, hogy a mani­pulációk megfordíthatják-e az eredményt, egyelőre nem tudott válaszolni. Berisha pártelnök kö­zölte: még nincsenek pontos in­formációi a végleges országos eredményeket illetően. Tiranában keringő értesülések szerint a Munkapárt ugyan abszo­lút többséget szerzett, amelynek aránya állítólag országosan a hat­van százalékot is elérheti, de a párt legfőbb vezetői, így Ramiz Alia, nem jutottak be a törvényhozás­ba. Alia, mint az előzetesen ismert­té vált, 36 százalékot kapott. Mindazonáltal ezeket az infor­mációkat az albán fővárosban dip­lomáciai források óvatosan keze­lik, mivel az adatokat egyetlen hi­teles forrásból sem lehet megerő­síteni s a tendenciák az újabb és újabb jegyzőkönyvek beérkeztével akár fordulhatnak is. Szerbek és horvátok véres erőpróbája (Folytatás az 1. oldalról.) A Horvátországi Egyesült Szer­­bek Belgrádban felszólították Franjo Tudjman elnököt, hogy azonnal vessen véget a szerbek körében elkövetett vérfürdőnek, s vonja ki a különleges alakulato­kat Plitvicéről. Hasonlóképp nyi­latkozott a szerb köztársasági kom­ány és több szerb ellenzéki párt is, bár Vuk Draskovics, a Megújhodási Mozgalom vezetője kijelentette, hogy egyelőre még nem mozgósítja híveit. A maribori Vecser című lap egyértelműen Horvátország párt­ját fogja az események megítélé­sét illetően. Kifejti, hogy először a szerbek lőttek. A Vecser emlékez­tet Milosevics szerb elnök és Tudjman hétfői találkozójára, amelyen megállapodtak a hideg­­háborús állapotok rendezéséről. A lap megálllapítja: néhány nappal a kibékülés után a háború most valóban megkezdődött, a két ve­zető ma már csak annyit mond­hat, hogy íme, a harc most kezde­tét vette, s már semmiképp sem beszélhetnek a horvát-szerb vi­szony békés rendezéséről. A zágrábi Vecsernji Liszt kifej­ti: az utolsó akció, a plitvicei Nemzeti Park horvát vezetőinek erőszakos leváltása tovább szorí­totta Horvátország körül a hurkot, amely már eddig is nagyon szoros volt. A kniniek megpróbálták kipuhatolni, hogy meddig terjed Horvátország türelme, s megkísé­relték kiterjeszteni a „saját" terü­letüket erre a kifejezetten idegen­­forgalmi körzetre is, s így el akar­ták vágni Észak-Horvátországot Dalmáciától. A horvát hatalomnak nem volt más választása, szavak­ban már nem lett volna elég vá­laszt adni—hangoztatja a Vecser­­nji Liszt. Az USA nem kíván belekeveredni az iraki polgárháborúba Rijád/New York (AP/VWD). Az amerikai hadsereg két héten belül húszezer katonáját vonja ki Dél-Irakból — közölte meg nem nevezett amerikai katonai veze­tőkre hivatkozva a The New York Times hétfői száma. Amerikai tisztségviselők sze­rint az Egyesült Államok attól tart, hogy belekeveredik az iraki polgár­­háborúba, ami a veszteségek koc­kázata mellett az amerikai had­sereget a megszálló színében tün­tetné fel, nem beszélve a harcok elől menekülők tömegeinek gond­járól. Már most is menekültek ez­rei áramlanak az amerikaiak ál­tal ellenőrzött övezetbe élelmisze­rért és orvosi ellátásért folyamod­va. A haderőkivonás valószínűleg csökkenteni fogja a hatalma meg­tartásáért küzdő Szaddám Husze­­inre gyakorolt nyomást, bár az ak­­ciónak nem ez a célja — hangoz­tatták meg nem nevezett ameri­kai parancsnokok. Nicosia (Reuter/AFP). Szaa­­dun Hammadi iraki kormányfő, kinevezése utáni első nagyobb lé­legzetvételű beszédében szomba­ton azt ígérte, hogy kormánya po­litikai reformokat dolgoz ki, mi­után a Szaddám Huszein elnök el­leni lázadást leverte. Mint kifej­tet­te, a felkelés „kifulladóban van". Rijád/Washington (Reuter). Lezuhant szombaton az amerikai légierő egyik RF-40 Phantom tí­pusú harci repülőgépe a Perzsa (Arab)-öböl térsége fölött. A két pi­lótának sikerült katapultálnia. Az amerikai elnök nemzetbiz­tonsági tanácsadója a héten több napos látogatást tett titokban a Közel-Keleten. A Fehér Ház szerint Brent Scowcroft tábornok, elnöki ta­nácsadó keddtől péntekig „a Kö­zel-Keleten tárgyalt a térség prob­lémáiról, így többek között az ira­ki háború utáni rendezés kérdé­seiről”. Az elnöki szóvivő semmilyen részletet nem volt hajlandó közöl­ni, így azt sem, hogy mely orszá­gokban járt Scowcroft és kikkel tárgyalt. Egyes feltételezések szerint az iraki belső helyzet, mások szerint a libanoni túszok kiszabadítása le­hetett az elnöki tanácsadó meg­beszéléseinek központi témája. A PANNONGLAS Ipari Rt. Nagykanizsai Üveggyára titkárságvezetői munkakörbe felvételt hirdet. A munkakör betöltésének feltételei: — középiskolai végzettség, — gép- és gyorsíró szakképzettség,­­— alapfokú német nyelvismerettel rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél, Nagykanizsa, Vár u. 12. •56757/2­* Értesítjük gázfogyasztóinkat, hogy 1991. április 3-án 13-17 óráig gázszünetet tartunk Zalaegerszegen. A gázszünet nem érinti a célvezetékkel ellátott ipari nagyfogyasztókat, a vasúttól keletre eső Berzsenyi úti, Balatoni úti fogyasztókat, a Zrínyi u. 75. számtól délre eső fogyasztókat, valamint Csácsbozsok, Zalabesenyő, Botfa, Andráshida, Kaszaháza városrészeket. KÖGÁZ Észak-zalai Üzemigazgatóság 4 . i - v­i­csesoyzH­ A stabilitás keletre is kisugárzik Wörner a NATO VSZ utáni szerepéről Brüsszel (MTI). Manfred Wör­ner, a NATO főtitkára interjút adott a Magyar Rádió tudósítójá­nak, Bernát Györgynek, a Világ­óra című műsor számára. A „Varsói Szerződés katonai szervezetének utolsó napján” a magyar tudósító mindenekelőtt aziránt érdeklődött: osztja-e az at­lanti tömb főtitkára azt a véle­ményt, hogy a Varsói Szerződés katonai-biztonságpolitikai váku­umot hagy maga után, és ez akár egyensúlyproblémákhoz is vezet­het? — Nem, ezt nem hiszem, —vá­laszolta Manfred Wörner. — Nem beszélnék vákuumról. Egy olyan szervezet bomlik fel, amelyet túl­haladottá tettek Közép- és Kelet- Európa eseményei, így az, hogy a Szovjetunió „elengedte” a korábbi csatlós-övezetet, aztán megtörtén­tek ezen országok demokratikus forradalmai, most pedig vonják ki a szovjet csapatokat. Én ezt olyan fejleménynek tartom, amely na­gyon is Európa biztonságának ér­deke. Olyan új összeurópai bizton­sági építménynek kell a VSZ he­lyébe lépnie, amelyet sok részből akarunk összeállítani, amelyben Európa valamennyi állama meg­találhatja a helyét — biztonság­­politikai értelemben — és amely magában foglalja a Szovjetuniót is. — Hogyan kíván a NATO most reagálni a megváltozott helyzetre — hangzott Bernát György követ­kező kérdése. — Mi mindig csak védelmi szö­vetség voltunk, amely a biztonsá­got, a békét és a szabadságot kí­vánta szavatolni. Ez nem változik. Kockázat marad azután is, hogy megszűnt a közvetlen fenyegetés, úgyhogy szövetségünk továbbra is létezni fog. A helyzetből természe­tesen le kell vonnunk a következ­tetéseket, mégpedig két irányben. Az egyik az, hogy tőlünk telhető­en felépítünk egy új biztonsági struktúrát. A másik az, hogy kialakítjuk kapcsolatainkat Közép- és Kelet- Európa valamennyi államával. És hozzá kell tennem, biztonságpoli­tikai szempontból kötelező erejű leszerelési megállapodásokat is kötünk, amelyek csökkentik a fe­nyegetés valószínűségét, s bizto­sabbá teszik Európa egyensúlyát, ellenőrizhetőbbé teszik a fegyve­res erőket. A Magyar Rádió tudósítója megjegyezte: " A mi szempon­tunkból, Kelet-Európa szempont­jából a Varsói Szerződés megszű­nése egyfelől örömteli fejlemény. Ugyanakkor azonban régiónkra a nemzetiségi konfliktusok és bi­zonytalanságok is rányomják bé­lyegüket. Európa egyetlen stabi­lizáló tényezője jelenleg a NATO, amely egyfelől közös politikai ér­tékek alapján létrejött szövetség, másfelől katonai hatalom. El tud­ja-e képzelni, főtitkár úr, hogy a közép-kelet-európai térség álla­mai a NATO közelében keressék önnön stabilitásukat? És egyálta­lán, felkészült-e a szervezet erre a lehetőségre? — hangzott a követ­kező kérdés. Wörner: — Közép- és Kelet-Eu­­rópa valamennyi állama kijelen­tette, hogy nem törekszik NATO- tagságra. Nem érdekeltek abban, hogy alapvetően megváltoztassák Európa egyensúlyi helyzetét. Úgy­hogy belátható időn belül nem me­rül fel a NATO-tagság kérdése. Ugyanakkor megfogalmazódik a kétoldalú viszony elmélyítésének gondolata. Ezt mi elfogadtuk és most ki is akarjuk építeni. Az összeurópai felépítmény más ele­meivel, tehát az Európai Közössé­gekkel, a kelet-európai országok­nak a társulásával, a biztonsági és együttműködési struktúrával, a leszerelési megállapodásokkal, az Európa-tanácsbeli tagsággal együtt mindez megszilárdítja egész Európa stabilitását és hoz­zájárul a kelet-európai országok helyzetének megerősítéséhez. Arra a kérdésre végül, hogy ké­pes-e a NATO valamiféle felelős­séget vállalni Közép- és Kelet-Eu­­rópáért, Manfred Wörner főtitkár így válaszolt: " A NATO erre egy biztonsági rendszer egészében képes, egy új biztonsági formában. Puszta lété­vel hozzájárul, hogy ne alkalmaz­zanak katonai erőt. Hogy kétszer­­háromszor is meggondolja a dol­got, aki azon töri a fejét, hogy ka­tonai erőhöz folyamodik. Vagyis Közép- és Kelet-Európába is kisu­gárzik az a stabilitás, amit mi a saját tagállamainknak biztosí­tunk. Arab Liga: Jelképes tanácskozás Kairó (MTI). Az Arab Liga ta­nácsa szombaton Kairóban teljes létszámmal, mind a 21 tag rész­vételével megtartotta első rendes ülését az Öböl-háború után. A Li­ga alapítása óta 95. tanácsülés — amelyet az állandó képviselők szintjén rendeztek meg — az első alkalom volt, hogy Bagdad közvet­len érintkezésbe lépett az Irak-el­­lenes koalícióban részt vett arab államokkal. A tanácsülés előtt iraki ellen­zékiek mintegy százfős csoportja békés tüntetést tartott a Liga szék­helye előtt Hammudi jelenléte el­len tiltakozva. A nyitó ülés után rövid, zárt aj­tók mögötti tanácskozást tartot­tak az arab küldöttek, majd, amint arra számítani lehetett, azelőtt, hogy a napirendre tűzött érdemi kérdésekre tértek volna, nyitott­nak nyilvánították az ülésszakot, és elnapolták az ülést, ezzel beér­ve a szombati összejövetel alap­vetően szimbolikus jelentőségével. A Kanizsa Sörgyár Kft. értesíti Tisztelt Vásárlóit, hogy 1991. április 2-től megkezdi palackos italainak NAGYKERESKEDELMI ÁRON történő KÉSZPÉNZES értékesítését. KÍNÁLATUNK: Sörök, Fonyódi ásványvíz, Brilliant Cola CÍM: Nagykanizsa, Béke u. 111. NYITVA: hétfőtől—péntekig 7.30 — 15 óráig Várjuk kedves Vásárlóinkat! •56742/2­* Az ÉPFU Gép- és Járműjavító Kft. nyilvános árverésen értékesíti 1 db egyéves RAF 2203 típusú LATVIJA mikrobuszát. Árverés ideje: 1991. április 16. Helye: Tűrje, Ságvári u. 1. Érdeklődni: Tóth Győzőné, Tűrje 14-es telefon. o­­ *56907/1H* 1991. ÁPRILIS 2. Pacsai Szolgáltató Költségvetési Üzem felszámoló bizottsága árverésen értékesít 1 db BARKAS tehergépkocsit, 1 db BARKAS személygépkocsit (vegyeshasználatú), valamint faipari megmunkáló gépeket, kisgépeket, szerszámokat, eszközöket. Árverés: az üzem telephelyén 1991. április 6., 9 óra Érdeklődni: Pacsa, Csányi u. 65. •56802/2­* MÉZGA-BÁLA KFT. Importból származó bálás ruhák árusítása nagy választékban 1991. április 3-án 8-17 óráig a Goldmark Károly Művelődési Központban, Nagykanizsa, Fő tér 3. sz. alatt. •56719/1­"

Next