Zalai Hírlap, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-02 / 1. szám
.Hát ez is megtörtént, túl vagyunk rajta, letudtuk... Elbúcsúztattuk az óévet országszerte, úgy ahogy illik pezsgővel, trombitaszóval vidámsággal, mulatsággal (itt Zalában némi hóeséssel is), és hasonló üdülettel köszöntöttük az újat... Ugye milyen furi? MA már '93-at írunk és ízlelgetjük ezt az új szóit, s ezt az új évet Silveszter éjjelén végre létrejött a máskor hiába regélt konszenzus; abban ugyanis egységes volt az orság, hogy a legkisebb helytől (helyiségtől) a legnagóbbig, a családi körtől, a házi bulitól az elegáns álló elegáns mulatságáig ünnepelt, szórakozott nép. S ha olykor kisebbnek is tűnt a mulatozási lendület? Ez is velejárt azzal, ami volt, azaz 1992-vel... hogy itt a megyében miként ünnepeltünk? Arról aúcsúzó óesztendő és az érkező új év éjszakáján kézült mozaikunk talán ad némi ízelítőt. Búcsú és érkezés Az utca kihalt, csendes. Hideg van, a hó szállingózik. Embereket alig látni, egy-két tizenéves lány, fiú ténfereg. A lakóházak tömbjein itt-ott világít a lámpa. De aki bálba ment, már nincs otthon... A benzinkútnál még autók állnak, kiszolgálásra várva... — Zalaegerszeg, december 31. 22 óra. A falvak is csendesek, nem veti szét a kocsmák falát a mulatozás. Fényt alig látni, de akad, ahol csupán két párnak húzza a harmonikás... — Valahol a megyében, ugyanakkor. A faluházban emberek, zene, fény. Az épület előtt rendőrautó. (Nocsak?) Semmi gond, csak benézett a járőröző körzetes. Kézfogás, jókívánságok. — Szilveszteri szolgálat van, ilyenkor az a dolgunk, hogy körbejárunk, hogy ha ne adj Isten valami lenne... — Gábor Attila törzszászlós és Barócsi Sándor törzsőrmester a „rendre vigyázva” búcsúzott 92-től. — Összejövünk minden éven és bátyus bált tartunk, ez hagyomány, most avattuk fel az átalakított kultúrházat. Sokan eljöttek, jó a hangulat jó az összetartás, kellemes... A kollektív szellem az nagyon jó ebben a faluban, kint a kerítést is társadalmi munkában csináltuk.... — Ódor Sándor polgármester lelkesen beszél az falujáról, még azt is elmondja a falu régi vágya, hogy 93-ban szennyvízcsatorna épüljön... — Bókaháza, valamivel éjfél előtt. Az egyik teremből diszkózene, míg a közvetlenül mellette lévő étteremből szalonzene szűrődik ki. Az előbbi a kultúrház, az utóbbi egy vendéglő... A kultúr előtt egy fiú már igen korán búcsút vett az óévtől és a józanságtól. Kabátjába burkolózva, magába roskadva ül... (Később beviszik, nem lehet kint hagyni, ahhoz hideg van.) — Ez egy baráti társaság, innen a faluból, összefogtunk, hogy tartunk egy közös diszkót, a kultúrháztól meg béreljük a termet—tudjuk meg Tóth Lászlótól, az egyik szervezőtől. — Nem zavarjátok a másik társaságot? —Nem hiszem, még nem jöttek át! Újra kint vagyunk az épület előtt. Petárda durran, egy ott parkoló kék Trabantból repül. Az egyik lakónak már nagyon (Folytatás a 3. oldalon.) Szilveszteri körkép Zalából ,, Kedves Barátaim, hát vége ennek az évnek " is. Bizonyára akad közöttünk, aki azzal zárja, hogy ez élete legsikeresebb, ha nem is legkönynyebb éve volt. De azt hiszem jóval többen, akik szemében 1992 a létért folytatott szakadatlan küzdelem, az elhalasztott álmok, a beteljesületlen vágyak, a sikeres vagy épp sikertelen újrakezdések esztendeje. Az ország egésze számára keservesen nehéz közbülső szakasz, a legutóbbi lépés egy félig sejtett jövőbe vezető úton. Kilométerkő, amelyet magunk mögött kell hagynunk, mert visszatérnünk nincs hová, s mert az utat, bármilyen rögös is, végig kell járnunk. Hisz helyettünk senki se fogja. És végső soron rajtunk múlik, hogy képesek leszünk végigjárni. Ma éjjel hát arra ürítsük poharunkat, hogy megint csak sikerült megőriznünk értékeink javát, az emberségünket és önmagunkat, s ne firtassuk, hogy milyen áron. Arra, hogy győzzük az évet kitartással, türelemmel és ötletekkel. Hogy lassacskán, tetszik, nem tetszik, de megtanuljuk, csak együtt, egymással szót értve juthatunk egyről kettőre. Kormány és nép. Párt és párt. Munkaadó és munkavállaló. Család és család. Férfi és nő. Szomszéd és szomszéd. Mert ebben van az erőnk. Az ország ereje. És semmi másban. Tudjuk, megtanultuk: „Szívére veszi terhünk, gondunk. Vállára venni nem bolond"... Se Nyugattól, se Kelettől, senki emberfiától jó szónál, biztatásnál többet okkal nem várhatunk. Barátaim, parázslik körülöttünk a világ, át-át csap határainkon egy és más gonosz szél, de elmondhatjuk: a mi fedelünk alatt még mindig jutott és jut menedék a hadak űzte menekülőnek. S megtanultuk, hogy jó, ha az emberi élet, a szellemi érték védelmében kinek mije van—pénze, ereje, szakértelme—azt a másokéval összedobja. Hogy az egyérdekűek okosan teszik, ha összefognak közös és jogos érdekeik védelmére és érvényesítésére. Hogy az azonos gondokkal küszködő közösségek könnyítenek terhükön, ha hangot adnak a gondjaiknak, és egyeztetik a tennivalóikat. Ha a hívők nem mondanak le az együttes Istenközelség, a sorsverte kisközösségek az emberközelség melegéről. Mert ha fagyot lehet körülöttünk a világ, egymást kell melengetnünk. S helyet kell szorítanunk magunk között a gyöngébbnek, a meleget áhítónak. Aki, meglehet, épp a gyűlölet, a magány vagy a nyomorúság teléből kéredzkedik közénk. Barátaim, ma éjszakára mégis feledjük a gondjainkat: jó lelkiismerettel és nyugodt lélekkel ürítsük poharunkat a jövendőnkre. Akinek pezsgő jutott, pezsgővel, akinek csak bor, az borral, akinek az se, bizakodó szóval köszöntse az Újesztendőt. Ami könnyű biztos hogy nem lesz. De egymás számára könnyebbé tehetjük. Igyunk az asszonyaink egészségére, akik jövőre is háromszázhatvanötször vívják meg csatájukat a mindennapokkal, s a férjeinkére, akik az övéik és az ország betevőfalatjáról gondoskodnak. És igyunk a gyerekeinkére, a lányokéra és fiúkéra, pályásokéra és kamaszokéra, mert ők a mi jövőnk, mindannyiunké, s a világ rendje az, hogy legyen kinek átadnunk a terhet, amit ma mi hordunk a magunk vállán. És igyunk az apáinkéra-anyáinkéra, akiknek a terhét csak részben vettük át, mert maradt az ő vállukon több mint elegendő. S közben gondoljunk azokra is, akik az éjjel nem ünnepelnek, akik hazánk határát, az utcán az éjszaka békéjét őrzik, a határőrökre, a rendőrökre. A mentőkre. A tűzoltókra. A kórházakban a súlyos betegekre, s akik velük maradtak, az ügyeletesekre. A mozdonyvezetőkre. Meg mindazokra, akik épp minket szolgálnak ki, hogy vidáman várjuk a hajnalt. A ránk virradó Új esztendőt. S végezetül hadd köszöntsem Önöket én — minden magyart a határon innen és a határon túl, és valamennyi más anyanyelvű honfitársamat— József Attila öt sorával: ...„az ember él, kenyeret eszik és remél, várja, hogy elmúljon a tél, hogy egy padon a napba üljön és fölpiruljon még a vér”. Göncz Árpád újévi köszöntője 1. J j?* . H 200Sf ^^■■1 np 1993. január 2., SZOMBAT Zalai Hirlap számunkból Vízkereszt „Hármas csodával ékes napot ünnepelünk.” (4. oldal) Nem Petőfi „Mivel a lelet egyértelműen női csontváz, így a jellegek esetleges azonossága Petőfi jellegzetességeivel csak azt igazolhatná, hogy a költő nem férfi, hanem nő volt.” (5. oldal) Pelenkázott, főzött „A királyi palotába kétszer sikerült bejutnom az évek során: először keleteurópai zenészek adtak hangversenyt. ” (7. oldal) Kós-díj Kanizsára (9. oldal) Mai ..Csak egymással szót értve juthatunk egyről kettőre”