Zalai Hírlap, 1993. október (49. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-01 / 229. szám

4 ZALAI HÍRLAP A taxaméter árulkodna Az APEH jóindulatú figyel­meztetése a taxisoknak szól: szereljék be a taxamétereket és hitelesítsék azokat, mert enélkül január elsejétől nem fuvarozhatnak. Néhány zalai taxisnál érdeklődtem a minap, mi a helyzet a nyugtaadásra is alkalmas készülékek beszer­zésével, beszerelésével. — Úgy tudom, hogy a mi tár­saságunk tagjai közül még senki sem rendelte meg. Decemberig nem is foglalkozom ezzel a té­mával. Nem előnyös beszerelni a készüléket, mert tárol minden adatot, és az ördög nem alszik, hátha ellenőrizne az adóható­ság. Majd januárra meglesz a készülékem — mondta a Gö­­csej-taxitól Sípos Ottó. — Gyakorlatilag sokat nem tudunk, nincs információnk ar­ról, hogy milyen készülék a jó. Még az sem ismert, hogy milyen autókkal lehet taxizni, s hogy milyen típusú kocsiba milyen taxamétert érdemes beszerelni. Ha majd lesz itt Zalaegerszegen is kellő választék, akkor szép sorban bejelentkezünk — így a Mozi-taxitól Szép Lajos. Viola József, a Zala-taxisok ügyvezetője sem boldog, hogy már megint költségekbe kell bo­nyolódniuk: — Nálunk még nincs olyan kocsi, amelyikben működne az új taxaméter. Az biztosnak lát­szik, hogy a 14 fős társaságból a szigorítások miatt — amelyek alapvetően anyagi természetűek — talán ha öten-hatan mara­dunk. Nehéz lesz kigazdálkodni a növekvő költségeket —mond­ta Viola József. A kanizsai Centrum—Turul Társaság képviseletében Pálfi Jenő azt felelte, hogy csak de­cemberben lesz taxaméter-sze­relés. Az Országos Mérésügyi Hi­vatal kanizsai mértékhitelesítő kirendeltségének vezetője, Hor­váth László kétségek között él. Még csak most, ezen a héten is­merkednek az új rendeletnek megfelelő taxaméter hitelesítési módszereivel. — Az elméletet ismerjük, ám a gyakorlati alkalmazás azért teljesen más dolog. Félő, hogy mivel eddig Zalából senki nem jelentkezett a beszerelt készülék hitelesítésére, év végén nagyon összegyűlik majd a munka. Saj­nos, tudomásom szerint Kani­zsán nincs is olyan szakember, aki beszerelné és programozná is a készülékeket, netán hitelesí­tésre előkészítené azokat. -áts A magyarországi Panem Kiadói Kft. a Guiness kiadó nyomán magyarul is megjelentette Geoffrey Regan Döntő csaták Szalamisztól a Golf-háborúig című történelmi kö­tetét. Az ötvenhárom csatát feldolgozó könyv segítségével izgalmas olvasmányt és játékot ajánlunk olvasóinknak. Ha elolvassák a csaták feldolgozásának itt megjelenő kivo­natát, — s egy kicsit több ismerettel is rendelkeznek az adott korról —, akkor minden bizonnyal tudnak válaszol­ni kérdéseinkre. Tíz-tíz rész után érdemes beküldeniük a helyes válaszo­kat tartalmazó levelezőlapot szerkesztőségünk címére. Ekkor ugyanis esélyük van arra, hogy a Panem Kiadói Kft. más, a játék jutalmazására rendelkezésünkre bocsátott egyéb kiadványaiból nyerjenek. 53 nap, 53 csata, 53 vá­lasz, s egy újabb értékes kötet a házikönyvtárban! Dönt­sön, és játsszon! A tudás már megéri. DÖNTŐ CSATÁK 5. A római csata Kr. e. 202 A Kr. e. III. században Róma és Karthágó között hosszan el­húzódó vetélkedés bontakozott ki a mediterrán térség feletti ura­lomért, amelyet Pürrhosz épei­­roszi király már Kr. e. 275-ben megjósolt. A Kr. e. 241-ben, ró­mai győzelemmel végződött el­ső pun háborúban Karthágó szá­mára elveszett Szicília és Szar­dínia. Hispániai hatalma azon­ban érintetlen maradt, és a nagy hadvezér, Hannibál, innen indí­totta el a második pun háborút, Kr. e. 218-ban. Hannibál több­ször bizonyította fölényét a ró­mai hadvezérekkel szemben. A hispániai római sereget a mindössze huszonnégy éves rendkívüli tehetségű hadvezér, Publius Cornelius Scipio vezet­te. Scipio Kr. e. 203-ban soroza­tos győzelmeket aratott a kar­­thágói hadak felett Utica közelé­ben, így Karthágónak nem ma­radt más választása, mint hogy hazahívja legjobb hadvezérét, Hannibált. Az immár hetven éve tartó római—pun vetélkedés két legnagyobb hadvezére került így szembe egymással. Appia­­nos szerint mindketten pontosan tudták, mi forog kockán. Hanni­bál egyenesen kijelentette, hogy „a csata eldönti Karthágó és egész Afrika sorsát”. Scipio pe­dig így vélekedett: „ha legyőz­nek minket, egyetlen emberem sem találhat menedékre.” Hannibál seregének nagy szakértelmet igénylő irányításra volt szüksége, mivel részben ve­terán, részben tapasztalatlan harcosokból állt, ráadásul sok­féle nyelvet beszélő, különböző nemzetiségű katonák alkották. Hannibál azonban mindenki másnál nagyobb tapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogyan hozza ki a legtöbbet az ilyen ve­gyes összetételű seregből. Ele­fántjait az első sor előtt sorakoz­tatta fel, de nem várt túl sokat tő­lük; tudta, hogy ezek már nem az Itáliában valamikor nagy ré­mületet keltő, tapasztalt állatok. Legfeljebb azt remélte, hogy ta­lán megbontják a rómaiak had­rendjét. A csata kezdetén a rómaiak, akik már tudták, hogyan lehet megzavarni az elefántokat, po­koli zajt csaptak kürtjeikkel és trombitáikkal. Az állatok ide­­oda rohangálva szétzilálták Hannibál balszárnyi lovasságát, amelyre azonnal rázúdult Masi­­nissa, és egyetlen rohammal ki­szorította a csatatérről. A többi elefánt viszonylag kevés bajt okozva száguldott végig a római manipulusok által nyitott széles folyosókon. Ezután következett a gyalog­ság összecsapása, amelyben a két első sor karddal és dárdával rontott egymásnak. A rómaiak hamarosan visszaszorították a gallokat és a liguriaiakat, nemegyszer nehéz, domború pajzsaik erejével. Most jött el az ideje, hogy az afrikaiak előre­törjenek, és felvegyék a harcot a győzelmes római hastatusokkal. Egyórai kézitusa után Scipio hátrébb rendelte első sorát, majd meghosszabbította arc­vonalát: a második és harmadik vonalat felfejlesztette a szárnyakon, mindaddig, amíg mindkét olda­lon túlnyúlt az ellenség had­rendjén. A pun vezér szándékosan tar­totta távol kipróbált katonáit a csata korai szakaszának fárasztó összecsapásaitól, hogy a kellő pillanatban pihenten léphesse­nek színre. A római hastatusok már nem tarthatták magukat so­káig. Ekkor azonban bekövetke­zett az, amitől Hannibál a leg­jobban tartott: hirtelen megje­lentek a Laelius vezette római lovasok és hátba támadták a karthágói veteránokat. Ez volt a vég. Gyakorlatilag bekerítették Hannibál seregét. A csata ettől kezdve vérfürdővé fajult, amelyben körülbelül 20.000 karthágói katona lelte halálát. Amikor a vereség véglegessé vált, Hannibál elmenekült a csa­tatérről. A karthágói szenátus pedig nyomban feladta a várost Scipiónak, aki ezentúl az „Afri­­canus” jelzőt illesztette a nevé­hez. A 400 évvel korábban ala­pított Karthágónak és gyarmat­­birodalmának a története ezzel véget ért. Hannibál Zámánál vesztett. Sokféle Életrajz-tárlat Afrika felfedezéséről T­ávol Magyarországtól Különös dokumentumok­ból, emléktárgyakból nyílt ki­állítás a minap Keszthelyen, a Festetics Kastélymúzeumban. A tárlat, a tudománytörténet kimagasló alakja, Magyar László életútját, viszontagsá­gos körülmények közt folyta­tott afrikai kutató munkáját idézi, születése 175. évforduló­ja tiszteletére. Kivetettség, keserves ke­nyérkereset — ami később a tá­voli földrészre vezette—kísérte útját gyermekkora óta. Szegény szolgálóleány törvénytelen gyermekeként született, isko­laéveiben a kosztos-kvártélyos diák szomorú, család és otthon nélküli sorsa jutott neki. Immár fiatalemberré cseperedve vette nevére apja, aki tiszttartó volt a Festetics birtokon. A Magyar család azonban — nyilván örö­kösödési okok miatt—sohasem fogadta be. Körülményei folytán való­sággal kiüldöztetett az ország­ból. Huszonöt évesen, a fiumei Tengerészeti Akadémai elvég­zése után indult a nagyvilágba... Tárgyi emlékek, iratok idézik Magyar László honi sorsát, hité­nek, hazaszeretetének, alkotni vágyó akaratának későbbi gyü­mölcseit. Csupán jó szerencséje mentette meg 1845-ben, amikor az Argentin Flotta tisztjeként hadifogságba esett, s halálra ítélték. Szabadságát visszanyerve próbált tudományos munkához fogni, Dél-Amerika jelentős te­rületeinek — köztük az egykori Inka birodalom — tudományos feltárására dolgozott ki tervet. Az expedícióhoz a Magyar Tu­dós Társaságtól kért anyagi tá­mogatást, ám pénzt nem kapott, csupán erkölcsi elismerést a tu­domány iránti „buzgalmáért”. Az állástalan tengerésztiszt ekkor utazott Afrikába, s a kala­hári néger uralkodó, Trudodati Dalaber Almanzora flottájánál vállalat állást. A „Fekete Fel­ség” — ahogy kenyéradóját ne­vezi — visszaadta elvesztett fel­fedezői ambícióit. Expedíciót szervezett számára a Kongó alsó folyása mentén. Ez a kutatás volt a történe­lemben az első közös vállalko­zás fehér és fekete bőrű ember között Afrika tudományos fel­derítésére. Majd anyagi segítsé­get kapott egy belső-afrikai ex­pedícióhoz is. Ennek során is­merte meg Kajája Kajángula uralkodót, aki lányát feleségül adta hozzá. A gazdag bihei uralkodótól nászajándékként kapott 300 testőr-elefántvadász olyan terü­letekre is elvezette Magyar Lászlót, ahová addig — és soká­ig még utána — fehér ember nem tehette be a lábát, így készíthetett hiteles leírásokat a tudós társadalom előtt ismeret­len területek geográfiájáról, la­kóinak életéről, szokásairól. Különösen jelentősek a szökött rabszolgák szabad szállásain, a rejtőző népek falvaiban kiala­kult mikrotársadalmakról írt fel­jegyzései. Az adatok a közössé­gek fejlődésének ismeretlen korszakáról, helyszíneiről, mint Afrika „titkos történelméről” je­lentenek forrást. Első kötetének kéziratát 1857-ben portugál közreműkö­déssel küldhette haza. A Ma­gyar Tudományos Akadémia két évvel később kiadta a mun­kát, s tagjai sorába választotta szerzőt. A MTA elnökének írta egyik levelében: „Én mindig szent kö­telességemnek tartottam édes hazám javát és díszét és tőlem telhető minden módon előmoz­dítani.” Magyar Lászlónak, élete utolsó éveire megint csak a nél­külözés jutott. Királyi apósát meggyilkolták, felesége a trón visszaszerzésén fáradozott. Ma­gára maradva folytatta kutató munkáját. 1864 őszén bekövetkezett ha­lálának híre csak évekkel ké­sőbb jutott el Magyarországra. Diplomáciai úton nyert értesü­lések szerint, a nála maradt tu­dományos hagyatékot tűzvész pusztította el. Az emléktárlat október kö­zepéig látható a Kastélymú­zeumban, de az anyag része lesz egy később megrendezésre ke­rülő, immár állandó Afrika-kiál­­lításnak. H. Á. Kínzási módszerek a XIX. század Afrikájában. Részlet a kiállításról. Kérdés: Hannibál a rómaiakkal vívott római csatában afrikai elefán­tokat vetett be. Milyen sikert vagy kudarcot vallott ezzel, s ennek tulajdonképpen mi lehetett az oka? (A Döntő csaták című könyv megyénkben a következő könyvesboltokban kapható: Zalaegerszeg, Simon István Könyvesház, Áfész Könyvesbolt, — Nagykanizsa, Deák Könyvesház, Zrínyi Könyvesház, — Keszthely, Frida és Frida Könyvesbolt) (Ezúton kérünk elnézést egyre gyarapodó számú érdeklődő olvasóinktól, hogy technikai hiba következtében a csaták sorszámozása kétszer is ugyanaz volt.) 1993. október 1., PÉNTEK

Next