Zalai Hírlap, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-02 / 101. szám

2 ZALAI HÍRLAP Nyílt nap A drogfogyasztás elleni küzdelem hatékonyabbá tétele érdekében az állami, önkormányzati és civil szervezetek munkájának összehangolását sürgette a kábítószerfogyasztásról rendezett szerdai parla­menti nyílt napon Gál Zol­tán házelnök. Látogatás Horn Gyula miniszter­­elnök ma kezdődő dániai útja során előre láthatólag a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok alakulásáról is szót ejt majd házigazdái­val. A kétoldalú kereske­delmi mérleg egyenlege javult, bár az év végén így is 58,5 millió dollár passzí­vumot mutatott. Jelölés Az Országgyűlés Szám­vevőszéki, valamint Költ­ségvetési és Pénzügyi Bi­zottságának szerdai együt­tes ülésén a két testület ellenszavazat nélkül támo­gatta Nyikos László jelölé­sét az Állami Számvevő­­szék elnöki posztjára. Diákparlament A jelen iskolája nem le­het más, mint a demokrá­cia iskolája. Ez a '90-es évek, a mai magyar okta­táspolitika legfőbb törek­vése — mutatott rá csütör­töki megnyitóbeszédében Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter az első Országos Diákparla­ment ülésén. Nem jelölteti Nem vállalja a szervezet elnöki posztjára való jelö­lést Simon Gábor, a Balol­dali Ifjúsági Társulás ve­zetője. Erről az érintett nyilatkozott tegnap, a tö­mörülés ma kezdődő or­szágos gyűléséről szólva. Brit választás A brit anyaországban zavartalanul telt el a brit parlamenti választások napjának első fele, amely 30 fokot közelítő nyári hő­ségben zajlott. A század eddigi legmelegebb vokso­lási napja az előrejelzések szerint rekordszámú sza­vazót csalt az urnákhoz. Az ellenzéki Munkáspárt ab­szolút esélyes a konzerva­tívokkal szemben. Ütközés Tizenhárman sérültek meg egy tegnapi debreceni balesetben, amikor is a megkülönböztető jelzéseit használó tűzoltóautó ösz­­szeütközött egy busszal. KRÓNIKA Sali Berisha albán elnök üdvözöl egy asszonyt, amint hivatalába indul május 1-jén. Berisha az elmúlt 4 hónapban most először jelent meg az utcán Tiranában. (MTI-fotó : Külföldi képszolgálat) Közös ünnep a Városligetben (Folytatás az 1. oldalról.) így a bankok után e rétegek is joggal számítanak konszolidá­ciójukra. Elfogytak a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok tartalékai, érvényesíteni kíván­ják követeléseiket. Sándor László felhívta a figyelmet, hogy ezeket a változásokat csak egységben, a szakszervezetek segítségével lehet kiharcolni, csak összefogással, egységben képesek érdekeik érvényesíté­sére. Ezt sokan felismerték már — vélte Sándor László. □ Az átalakulás rendkívül meg­viselte a társadalmat, sokan hoz­tak jelentős áldozatokat. Mára elérkeztünk odáig, hogy megin­dult a kiegyensúlyozott gazda­sági növekedés. Erre a nagyobb teljesítményre építve juttatni kell azoknak a rétegeknek, ame­lyek az átalakulás fő terheit vi­selték — jelentette ki Gál Zol­tán, az Országgyűlés elnöke. A szocialisták vezető politikusa Jánosi Györggyel, az MSZP alelnökével és Lendvai Ildikó­val, az MSZP budapesti elnöké­vel együtt vett részt az MSZP, a Baloldali Ifjúsági Társulás és az Ifjú Szocialisták Mozgalmának közös május elsejei fórumán a Városligetben, s válaszolt az egybegyűltek kérdéseire.­­l A vidék problémáinak meg­oldását nem lehet tovább odá­zni, a vidék megerősítését az eu­­ro-atlanti integráció is megkö­veteli — szögezte le Torgyán József Csongrádon tartott politi­kai nagygyűlésén. A Független Kisgazdapárt elnöke szerint a nép gyökerét megtestesítő vidék felemelése annak fejlesztésével, a mezőgazdaság és az élelmi­szeripar talpraállításával érhető el. Az országot sújtó általános válság megszüntetése érdeké­ben először is a gazdaságot kell növekedési pályára állítani, és megszüntetni a pocsékolást - mondta Torgyán József, rámu­tatva, hogy a költségvetésből el­képesztő összegek folynak el. □ A magyar állam súlyosan be­teg, korrupt, polgáraival szem­ben tisztességtelen, a parlamenti demokrácia mai rendszere pedig fejlődésünk gátjává vált. Olyan szisztémát kell tehát kialakítani, amelyben az emberek a mainál nagyobb részt vállalhatnak az ügyek intézésében. Erről Thü­r­­mer Gyula, a Munkáspárt elnöke beszélt csütörtökön a fővárosbeli Hősök terén, a­­szervezet május elsejei nagygyűlésén. (MTI) Bízzák rá a vállalkozókra! Petre Roman: inkább önálló magyar egyetemet Hamarosan a román Nemzet­­gyűlés és a Szenátus elé kerül a tanügyi törvény módosításának tervezete, amelynek elfogadása lehetőséget biztosít arra is, hogy magyar tannyelvű egyetem léte­süljön Romániában. A Babes Bolyai Egyetem kettészakítása azonban többet ártana, mint használna. Ezt Petre Roman, a román Szenátus elnöke jelentet­te ki szerdán, amikor az Ország­­gyűlés Külügyi Bizottságával találkozott. A Babes Bolyai Egyetem kapcsán elmondta: arra törek­szenek, hogy az egyetem veze­tésében a román és a magyar kö­zösség egyaránt megfelelően képviseltesse magát. Eörsi Má­tyás bizottsági elnök a magyar tannyelvű romániai egyetem létrehozásának lehetőségével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy Budapest az RMDSZ-nek, illetve a romániai magyarság­nak megfelelő megoldást támo­gatja. A román Szenátus elnöke — aki szerdán utazott el Budapest­ről — tárgyalásain szorgalmaz­ta, hogy létesítsenek szabadke­reskedelmi övezetet Bihar és Hajdú-Bihar határ menti me­gyék között. Úgy vélte, a kezde­ményezést a helyi vállalkozókra kellene bízni. (MTI) Tűzoltó-napi kitüntetések A tűzoltók napja alkalmából tartott belügyminisztériumi ün­nepségen Kuncze Gábor miniszter elismeréseket adott át. A szerda hajnalban, Zala me­gyében bekövetkezett, tűzoltó­sérüléssel is járó tűzesetre utal­va a belügyminiszter kijelentet­te: jogos, hogy a kormány veszélyesnek nyilvánítva mun­kájukat, biztosította a tűzoltó­kat. Kuncze kitért arra is, hogy a szolgálatot, amely idén 125 éves, érzékenyen érintette a rendszerváltás. A zuhanást két évvel ezelőtt sikerült megállítani, azonban olyan mélypontról kellett feljön­ni, amelyről gyors és radikális átalakulást egyszerre nem lehe­tett megvalósítani — hangsú­lyozta a miniszter. Jelentős ered­ménynek tartotta, hogy mára a hivatásos önkormányzati tűzol­tóságok valódi önkormányzati intézményekké váltak, illetve, hogy tavaly óta már törvény sza­bályozza a szolgálat működését. A tűzoltók napja alkalmából összesen 450 tűzoltó részesült elismerésben, közülük a „Bátor­ság Érdemjel” új tulajdonosa Molnár Sándor zalaegerszegi főtörzsőrmester, míg tűzoltósági tanácsosi címet Kránicz Dezső alezredes, keszthelyi tűzoltópa­rancsnok vehetett át. Göncz Árpád köztársasági el­nök — aki a szolgálat 125 éves fennállása alatt az első államfő­ként volt jelen tűzoltónapon — az általa adományozott öt kitün­tetést személyesen nyújtotta át. (MTI) Milan Kucan nyilatkozata Magy­arország valóban baráti ország, kész mindenben segí­teni Szlovéniát. Ezt Milan Kucan szlovén el­nök jelentette ki szerdán az MTI-nek adott nyilatkozatában, elutazása előtt szólva kétnapos magyarországi látogatásáról. Kucan szerint valójában a Szlo­véniát Magyarországgal össze­kötő autósztráda nyomvonalá­nak kialakítását illetően sincs vita, mivel inkább arról van szó, hogy a két országnak megvan­nak a saját érdekei, s ezek eltér­nek. Kompromisszumra kell tö­rekedni — mutatott rá. 1997. május 2., PÉNTEK Rendet teremteni Horn Gyula az ország helyzetéről Miskolcon Az egészségügy területén sú­lyos visszaélések történtek, s ezeket a legradikálisabb módon meg kell szüntetni, és rendet kell teremteni—mondta Horn Gyu­la kormányfő egy tegnapi miskolci politikai fórumon. A feketegazdaságban lopással, visszaélésekkel, spekulációval milliárdokat keresők ellen a leg­határozottabban fellépnek — ígérte. Ennek érdekében került sor a rendőri vezetés cseréjére. — Rendet és olyan közhangula­tot kell teremteni, hogy ne le­gyen érdemes tolvajnak lenni — jelentette ki Horn Gyula. Hamisak azok az állítások, hogy romlott a gazdaság helyze­te — szögezte le a pártelnök, s e kijelentését kisebb füttykoncert kísérte. Tényekkel, számokkal igyekezett meggyőzni a hallga­tóságot ennek ellenkezőjéről. A jövő évi választásokon az MSZP várható eredményeit, il­letve a szocialisták esetleges koalíciós partnerét firtató kér­désre a miniszterelnök úgy vála­szolt: korai tippelni, hogy mely pártok fognak kormányt alakíta­ni, a szocialista pártnak viszont nyitottnak kell lennnie minden párt iránt. (MTI) Pál lemondott mandátumáról Első alkalommal számoltak be munkájukról az Országgyűlés szerdai ülésén az ombudsmanok, elsőként Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Elmondta, hogy a hozzá és helyetteséhez érkezett panaszok túlnyomó többsége olyan hiva­talokat, intézményeket érint, amelyekkel leggyakrabban ta­lálkoznak az állampolgárok. Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biz­tosa szerint a kisebbségi önkor­mányzati finanszírozási rend­szer következetlen és pazarló. Majtényi László adatvédelmi biztos elmondta: az információs forradalmakat követő világban is cél, hogy az állampolgár ma­radjon „átláthatatlan”, s az álla­mi intézmények váljanak üveg­gé a polgár tekintete előtt. Az ülésen bejelentették: Pál László (MSZP), a Mal elnöke május 1-jei hatállyal lemondott képviselői mandátumáról. Összecsaptak a rendőrökkel Tiltakozások és megemlékezések világszerte Világszerte felvonulásokkal, nagygyűlésekkel emlékeztek meg csütörtökön a munka ünne­péről, Isztambulban, Szöulban és Zürichben a tüntetők össze­csaptak a rendőrséggel. A kievi parlament előtt az ukrán veze­tést bíráló tömeg előtt kommu­nista szónokok mondtak beszé­det. A szlovákiai május elsejei ünnepségek közül Kassán a kor­mány privatizációs politikáját bírálták. Tudjman köztársasági elnök a horvát fővárosban ren­dezett ünnepségen kijelentette: Horvátországban a szabadság mellett jobb életet kell biztosíta­ni az ország állampolgárainak. Csikk, patkány, konkurencia? (Folytatás az 1. oldalról.) — Eddig csak gyanítottuk, a meghallgatások után viszont biztos: bármi okozhatta a tüzet. A lángok a pult környékén csap­tak fel, így előfordulhat, hogy egy papírkosár gyulladt ki, melybe hamutartókat ürítettek. Miután az épület korábban ma­lom volt, rettenetesen elszapo­rodtak ott a rágcsálók, így lehet, hogy átrágtak egy vezetéket, s rövidzárlat okozta a tüzet. De ugyanígy előfordulhat, hogy va­lakik az ablakon át éghető folya­dékot locsoltak be, majd meg­gyújtották, s így égett le az épü­let. A szakértői vizsgálat folyta­tódik. A szórakozóhely üzemeltető­je, Tall István, ajkai vállalkozó: — Elképzelésem sincs arról, vajon gyújtogatás áldozatai va­gyunk-e? Egy biztos: nem ta­pasztaltam személyem elleni tá­madást, konkurenciaharcot, bár azt tudom, hogy a korábbi bérlő a nemrég leégett vonyarci Ma­gyar Tenger diszkó tulajdonosa volt, s róla hallottam ezt-azt. Vajon azért történt-e ez, mert azok a valakik nem tudták, hogy közben a K-74-ben bérlőváltás történt? Ha tudnám, megmon­danám, de ilyen messziről elég nehezen tudok fogalmat alkotni az ilyen viszonyokról. Az oltás során négy tűzoltó sérült könnyebben, egy bajtár­suknak viszont több bordája el­tört, az ő sérülései súlyosak. — va — Május 6-tól: Ifabo Budapest '97 Szakembereknek, befektetőknek és szenvedélyes számítógépeseknek (Tudósítónktól) Mióta nincs a tiltó Cocom-lis­ta, amely megakadályozta, hogy a legkorszerűbb számítástechni­kai újdonságok Kelet-Európába is eljussanak, igazi csemegének számít az évente megrendezett Ifabo számítástechnikai, kom­munikáció-technikai és iroda­­szervezési szakvásár Budapes­ten. Az ECI Wien és a Hungexpo Rt. szervezésében idén május 6—10. között várják az érdeklő­dőket az Ifabóra, a Budapesti Vásárközpontban, ahol 35 ezer négyzetméteren 28 országból 456 kiállító és 611 cégképviselet kínálja újdonságait. A hat pavilonban öt termék­csoport mutatkozik be, amelyek közül természetesen a legna­gyobb teret a számítástechnika kapja. Ezenkívül az irodaszerve­zés, a telekommunikáció, a rep­ró- és másolástechnika, vala­mint — szintén újdonságként — a bank- és postatechnika eszkö­zei, módszerei láthatóak. Az Ifa­bo '97 központi gondolata idén az oktatás, s hangsúlyt kap az Európai Unióhoz való kapcsoló­dás témája. A kiállítás területé­nek központjában egy színpadon különféle látványos bemutatók­ra kerül sor, lesz Internet-bön­gészde, komputer és művészet címmel szintén bemutató, ho­logramokat állítanak ki, s a számítástechnikai kávézóban stílszerűen hódolnak a nem virtuális, hanem valóságos be­szélgetés örömének is a látoga­tók. Magyarország Budapesttől távoli pontjain is figyelemmel kísérhető az Ifabo, a körzeti rádi­ók ugyanis élő kapcsolással te­remtenek közvetlen összekötte­tést a vásárral. A szervezők szerint a buda­pesti szakkiállítás és -vásár Kö­­zép-Kelet-Európa legnagyobb ilyen jellegű akciójának számít, mert noha még a bécsivel nem vetekszik ugyan, ám erősen kö­zelít hozzá. zs.­m. Rajnavidékiek (Folytatás az 1. oldalról.) A német vendégeknek tegnap a Megyeházán Varga László, a megyei közgyűlés elnöke adott tájékoztatást Zaláról, részlete­sen szólva a turizmus lehetősé­geiről. Német kollégája, Bert­ram Fleck, Rhein Hunsrück-i járási elnök hasonlóképpen be­mutatta vidéküket, amely mint­egy 1000 négyzetkilométeres terület a Rajna folyó mentén, 170 — többnyire 500 lélekszá­múnál kisebb — településen élő, 103 ezer lakossal. A vendé­gek ma és holnap Zalával ismer­kednek, s egy újabb, szombat esti tárgyalás után vasárnap utaznak haza. Előreláthatólag egyelőre nem kötnek együttmű­ködési megállapodást, arra majd a későbbiekben kerülhet sor.

Next