Zalai Hírlap, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-02 / 153. szám

12.ZALAI HÍRLAP Lovasok műsora Budapest (mti)­­ Először mutatkozik be Magyar­­országon a Francia Nemzeti Lovasiskola, a Cadre Noir de Saumur októberben a Hungexpo Budapesti Vásárköz­pont új, G-pavilonjá­­ban. Október 18-án este nyolc órától és 19-én délután két órától láthat­ja a magyar közönség a saumuri Cadre Noir lo­vasiskola egyedülálló, mintegy kétórás pro­dukcióját, amelyben 32 ló szerepel. Bemutatko­zik még egy kiscsikó is, amelynek magyar vér csörgedezik az ereiben. A műsorban látható majd akadémikus lo­vaglás, földfeletti járás­mód és iskolaugrások. Mindezek lényegéről pontos információt kap a közönség az előadás során - mondta Jean- Michel Faure ezredes, a Cadre Noire vezető lo­vasa a szerdai sajtótájé­koztatón. A saumuri lovasisko­la 1815-ben alakult az­zal a céllal, hogy létre­jöjjön egy elit lovastes­tület. A fővárosi műsor előprogramjaként ma­gyaros bemutató látha­tó, amelyen fellép Kas­sai Lajos lovasíjász, a Mészáros gyerekek, lát­ható Dallos Zsófi pro­dukciója és egy látvá­nyos ugróshow. a csalás, mint tíz évvel ezelőtt Az emberek többsége elítélőleg nyilatkozott Budapest (mti) - A közvé­lemény-kutatásban részt­vevők kétharmada szerint mások becsapása sem­milyen esetben sem le­het elfogadható - derült ki a Gfk Csoport nemzet­közi piackutató cég csa­lásról készített nemzet­közi felméréséből. A 19 ország bevonásával készített felmérésben a kuta­tók azt vizsgálták, a tíz évvel ezelőttihez képest gyakoribb jelenség-e manapság a csalás az iskolában, a munkahelyen, az adófizetés, a sport, az üzleti élet és a párkapcsolatok terén. Arra is kíváncsiak voltak, hogy a megkérdezettek (mint­egy 20 ezer ember) hazájában súlyos probléma-e a csalás, mely európai országban a leg­jellemzőbb, milyen esetekben elfogadható, és ők maguk csaltak-e már valaha. Az eredmények tanúsága szerint minden második vá­laszadó úgy véli, hogy a csa­lás ma szélesebb körben elter­jedt, mint tíz évvel ezelőtt. A megkérdezettek fele gondolja azt, hogy az üzleti életben ma­napság lényegesen többen „kozmetikázzák” az adatokat. Tízből hét török, magyar és görög válaszadó látja úgy, hogy napjainkban az üzleti és adócsalás gyakoribb, és ha­sonlóan sokakat aggaszt az adóelkerülési hajlam erősö­dése. Ezzel szemben Hollan­diában 33 százalék, Oroszor­szágban és Bulgáriában a megkérdezettek 40 százaléka gondolja úgy, hogy nőtt az adócsalások aránya - áll a közleményben. Tízből hat ember szerint a sport és játék terén is megje­lent némi ügyeskedés. A hazai válaszadók fele (52 százalék) véli úgy, hogy e téren gyako­ribb a csalás, mint egy évti­zeddel ezelőtt. A kutatás szerint minde­nekelőtt a svédek vannak azon a véleményen, hogy minden eddiginél többen csalnak az iskolában és az egyetemen. A sport, az üzlet és a párkapcsolat terén sem ritka Magyarországon 43 százalék érzékelte az iskolai csalások mértékének növekedését, 37 százalékuk szerint viszont a csalás mértéke stagnál a tíz év­vel ezelőttihez képest. A megkérdezettek 60 szá­zaléka gondolja úgy, hogy szívügyekben legjobb straté­gia az őszinteség. Azonban ezt a felvetést már több mint 40 százalék nem veszi olyan komolyan, mint korábban. Különösen a törökök (76 szá­zalék) és a görögök (69 száza­lék) esetében legszembetű­nőbb ez a fejlemény. A ma­gyarok több mint fele találko­zik gyakrabban csalással e téren, mint tíz évvel ezelőtt, harmaduk szerint a párkap­csolatokban ma ugyanannyi­szor csalnak a felek, mint ko­rábban. Hirdetés 0 KM-ES SZALON AUTÓK most rendkívüli kedvezménnyel! Astra Enjoy 1.4 16V 5 ajtós 4 513 000 Ft helyett most csak 3 599 000 Ft Astra Cosmo 1.8 16V Sedan 5 503 000 Ft helyett most csak 4 399 000 Ft Astra TWINTOP 1.8 16V Zafira Enjoy 1.9CDTI 7 104 000 Ft helyett most csak 5 349 000 Ft 6 847 000 Ft helyett most csak 5 149 000 Ft Vectra Cosmo 1.9CDTI 5 ajtós 8 011 000 Ft helyett most csak 5 899 000 Ft Antara Enjoy 2.0CDTI 8 803 000 Ft helyett most csak 6 999 000 Ft Combo Tour klímával 1.3DTI 4 671 000 Ft helyett most csak 3 749 000 Ft Az ajánlatok a 2008. július 2-15. között megrendelt gépkocsikra a korlátozott készlet erejéig érvényesek. További részletetekről érdeklődjön autóházainkban. Átlagfogyasztás (kombinált): 4,6-9,4 l/100km, C02-kibocsátás (kombinált): 124-248 g/km Opel Kiss-Gerencsér Autóházak 8900 Zalaegerszeg, Hock J. u. 96. Tel.: 92/323-875 8800 Nagykanizsa, Récsei u. 1. Tel.: 93/518-940 8315 Gyenesdiás, Kereskedők útja 2. Tel.: 83/515-030 _________________________www.kiss-gerencser.hu___________________________ KÓRKÉP Két év dugókban KÖZLEKEDÉS Állandó útlezárások, terelések a fővárosban Barát József Budapest­ Az évtized két legnehezebb esztendejét ígérte a fővárosiaknak Demszky Gábor főpol­gármester azon a sajtótá­jékoztatón, amelyen bejelentette, milyen út­lezárások várnak a Buda­pesten közlekedőkre. A főpolgármester az in­formációhoz hozzátette: „Lehet vizionálni a köz­lekedés összeomlásáról, de ez nem fog bekö­­vetkezni.„Kérdés: mit te­kintünk összeomlásnak? Mi a helyzet most? Vajon összeomlott-e az au­tóközlekedés akkor, amikor két órába telik egy-egy, más­kor 20 perces út? Amikor több benzin fogy a dugókban, mint útközben? Összeomlott-e a közlekedés, ha büdös a leve­gő? A közlekedők feltétlenül válaszolnak majd - sok száz­ezren - az elkövetkező két év­ben. A polgármesteri bejelentés szerint a nyári hónapokban egyszerre lesz lezárva a budai alsó és felső rakpart, miköz­ben a pesti oldalon a Belgrád rakpart forgalmát is egyirá­­nyúsítják dél felé. Ennél hú­­zósabbnak már csak azok a hónapok ígérkeznek, amikor januártól májusig egyszerre lesz lezárva az autók elől a két dunai híd, a Margit és a Sza­badság híd. Még idén tatarozzák a kül­ső Váci utat, kétsávosra szű­kül a Rákóczi út az Astoriá­nál, áthelyezik a villamos­síneket a Kiskörúton, a Bartók Béla és a Fehérvári úton. Mindez azért fut így össze, mert 2010-ig az Európai Uniótól sokkal több pénzt re­mélhetünk, mint a következő évtizedben: most juthat 200- 200 milliárd forint a szenny­víztisztító és a 4-es metró épí­tésére, később ezt a pénzt már nem kaphatjuk meg. - Ne lamentáljunk, hanem örüljünk a várható előnyök­nek! - mondta Rosta Mari­ann, a Főváros Közlekedési Információs Központja, a Fővinform vezetője. Szerinte a tavalyelőtti év nehezebb volt annál, mint ami az elkö­vetkezendő időszakban vár ránk, hiszen 2006-ban 200 ki­lométeren, 11, sugárirányban a városba vezető főutat újítot­tak fel. Mire elkövetkezik a hidak lezárása, addigra - a nyár végén - átadják az M0-s hidat, amely elvezeti a forga­lom nagy részét, hiszen a káoszt mindig az átmenő for­galom okozza. Igaz, Rosta Mariann opti­mizmusának átvételétől kissé visszariasztott minket: a Főv­inform vezetője ugyanis nem tud arról, hogy a főváros ké­szített volna hatástanulmányt, mint ahogy azt is meglepve hallottuk tőle, hogy a városra irányuló 160 kamera közül egy sincs a Hungária körúton, így azt a legőrületesebb csúcsforgalom idején sem lát­ják sem ők, sem a BKV, sem a rendőrség diszpécserei.­­ A budai rakpartnak és számos, lezárás előtt álló út­vonalnak egyszerűen nincs épeszű alternatívája, így ért­hető, hogy a főváros miért nem javasol elkerülő útvona­lat - hallottuk Kocsis János városszociológustól. Az egyetemi adjunktus szerint az, ami most történik, a terv­­gazdálkodás idejének ötéves terveire hajaz: már az első években sem figyeltek oda az ütemezésre, majd rohammun­kában csapták össze a lema­radást. Igaz, azt Kocsis János sem vitatja, hogy a város ve­zetése már kényszerhelyzet­ben van: az uniós támogatá­sok roppant összeget hozhat­nak, azok a várható vesztesé­gek ellenére is a pozitív mezőbe billentik az egyenle­get. Tény persze, hogy a fővá­rosi beruházásokon még nincs ott az unió pecsétje, tehát megjósolhatatlan, hogy mennyi pénz érkezik Brüsz­­szelből. „A gépkocsi bizonyos helyzetekben minden előnyét elveszíti a városi használat során” - ezt állapította meg Erhart Szilárd közgazdasági elemző a főváros közle­kedési dugóiról szóló ki­váló tanulmányában. Tőle megtudhatjuk, hogy presztízsokokból Kelet- és Közép-Euró­­pában a gépkocsik szá­mának gyarapodása az elmúlt évtizedekben sokkal dinamikusabb volt, mint a jövedelmek növekedése. Budapes­ten például az 1990-es évek közepétől 2005-ig ösz­­szesen hét százalékkal nőtt az autók száma, míg a város la­kossága 12 százalékkal csök­kent. Ma 600 ezer gépkocsi van a városban, így ezer la­kosra már 357 autó jut. Min­dennek következménye a for­galom tempójának rohamos csökkenése. A járművek átlagos sebes­sége a reggeli és az esti csúcs­­időszakban az 1996-os 35,5 km/óráról 2005-re 27,6 km/ órára csökkent. Pest belváro­sában, a Nagykörúton belül a sebesség csökkenése 38 szá­zalékos volt, az évtized dere­kára 16,3 km/órára esett visz­­sza. Vélhetően máris sokkal lassúbb a tempó, de a követ­kező két évben már biztos vá­gyódva gondolhatunk vissza a 16 km/órás időkre. Erhart Szi­lárd számításai szerint a se­besség óránkénti 1 kilométe­res csökkenése a városnak évente 10-15 milliárd forint­jába kerül, ha csak a benzin és a munkaidő kiesését szá­moljuk. Az elkövetkező időben te­hát egyre nagyobb árat fize­tünk majd az autózásért. Idő­ben és forintokban, közösség­ként és egyénenként is. Egyre többekben merülhet majd fel a kérdés: presztízs ide, plüss­­huzat oda, nincs-e több értel­me, nem lenne több értelme a közösségi közlekedést vá­lasztani? A kérdés csak az, hogy a BKV kínál-e majd józan mér­tékkel elfogadható, tolongás­mentes, megbízható és kultu­rált alternatívát? 2008. december 20-ától villamosközlekedés, 2009. májustól autóforgalom Budapest közforgalmú Duna-hídjai 41 Árpád híd © Erzsébet híd O lágymányosi híd 6 Margit híd ©­ Szabadság híd 6 Lánchíd 6 Petőfi híd A hidak felújítása rakpartok lezárásával jár. Grafikánkból kitűnik, hogy lesz idő­szak, amikor egyszerre zárják le az autók elől a Margit és a Szabadság hidat. Külön nehézséget jelent, hogy a budai rakpartnak és számos, lezárás előtt álló útvonalnak nincs más alternatívája Rosta Mariann, a Fő­vinform ve­zetője: „Ne lamentáljuk, hanem örüljünk a várható előnyöknek!" Ősszel, iskolakezdéskor sokasodhatnak a gondok Budapest (vzs) - A rakpar­tok lezárása Budapesten egyelőre nem okozott nagy fennakadásokat a közlekedésben, mivel egybeesett az iskolai szünidő kezdetével. Számottevő probléma elő­reláthatólag csak a nyári sza­badságolások befejeztével, augusztus 20-a után várhatók - tájékoztatott Záróka Gyula, a Fővinform munkatársa. Az M1-M7-es felől a leg­kedveltebb autós átkelési pontok Budapesten a Lágy­mányosi, a Petőfi és az Erzsé­bet híd, viszont a Szabadság híd előreláthatólag az év vé­géig le lesz zárva. A fenti út­vonalakon előre tervezett for­galomkorlátozások nem lesz­nek. Ez azt jelenti, hogy min­denki választhatja a megszokott útvonalát, viszont azzal számolni kell, hogy a rakpartok lezárása minden­képpen kihat a közlekedés alakulására. A jelenlegi helyzet szerint a tervezettnél korábban fog­ják átadni a Szentendre és az M3-as között közvetlen átjár­hatóságot teremtő Megyeri hidat, amely valamelyest javít a közlekedés eddigi helyze­tén. A szakember elmondta, hogy az idei rakparti lezárá­sok vélhetően nem okoznak közlekedési káoszt a főváros­ban, de mindig kalkulálni kell előre nem látható akadályok­kal. Zdroba Gyula azt ajánlja a Dunántúlról a fővárosba uta­zóknak, hogy mielőtt útra kel­nek, feltétlenül nézzék át a www.budapest.hu webolda­­lon a vonatkozó, éppen aktuá­lis információkat. 2008. JÚLIUS 3., CSÜTÖRTÖK

Next