Zalai Hírlap, 2008. december (64. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-18 / 295. szám

4 • ZALAI HÍRLAP RÖVIDEN NYUGAT-PANNON EURÉGIÓ Eisenstadt Zala megye Nyílt nap a főiskolán Zalaegerszeg (hv) - A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmér­nöki Karának helyi kép­zési központja pénteken 10 órakor tartja nyílt napját a főiskola „F” épületének 3. emeletén. Az idősek az ifjúságért Zalaegerszeg (kgy) - A megyei idősügyi tanács tegnap tartotta idei utol­só ülését, aminek fő na­pirendi pontjában az idősek felelőssége az if­júságért című vitaindító korreferátumát ismer­tette Regényi Béla nyu­galmazott pedagógus. A téma olyan érdeklődést keltett, hogy a követke­ző fél év rendezvényein is foglalkozni kíván ve­le az idősügyi tanács. Összeül a város közgyűlése Zalaegerszeg (wa)­­ A Széchenyi téri díszte­remben ma 9 órától tart­ja soros ülését az önkor­mányzati közgyűlés. Az összejövetelen 66 napi­rendet tárgyalnak a kép­viselők, felülvizsgálva például a helyi környe­zetvédelmi programot. Nőttek a kiadások, nőnek a díjakTourinform évértékelés Főszerepben Zala megye idegenforgalmaHárom nap távol Zalaegerszeg, Nagykani­zsa (sza, ff)­­ A Zalaeger­szegi és Zala Megyei Tourinform és Marketing Iroda megalakulásának 10. évfordulójára emlé­kezett tegnap, míg a nagykanizsai marketing­­iroda évértékelőt tartott. Az egerszegi Tourinform­­iroda dolgozói a kerek évfor­dulót munkával ünnepelték még a nyáron, hiszen a kez­detben turisztikai információs pontként működő egység 1998. június 15-én nyílt meg. Pereszteginé Szabó Júlia iro­davezető a magyarországi kezdetekről is szót ejtett. Ki­derült: a legelső Tourinform­­iroda jóval a rendszerváltás előtt, 1982-ben alakult Buda­pesten, míg a megyei „kiren­deltségek” a 90-es években jelentek meg a hazai idegen­­forgalom térképén. A zala­egerszegi iroda kettő fővel kezdte tevékenységét, ám a feladatok bővülésével (töb­bek között 2005-től megyei feladatokat is ellátnak) a lét­szám négyre emelkedett. Az eltelt évtized munkáját dr. Gyimesi Endre polgármester értékelte, hangsúlyozva, hogy a város vezetése régóta ki­emelt területként gondozza az idegenforgalom ágazatát. A szavak mellett azért beszélje­nek a számok is: az egerszegi Tourinform-irodát felkeresők száma az eltelt idő alatt évi 5 ezerről 14 ezerre növekedett, a turisztikai szakemberek évente 14-15 idegenforgalmi vásáron jelennek meg Zala és a megyeszékhely kínálatával. A jövőképet felvázolva (szol­gáltatók még erőteljesebb be­vonása az idegenforgalom vérkeringésébe) Pereszteginé Szabó Júlia bejelentette, hogy a közelmúltban Egerszegen megalakult a Göcsej Szegek Turisztikai Egyesület. Nagykanizsán évértékelő sajtótájékoztatót tartott teg­nap a városban működő Tou­­rinform-iroda vezetője, Tu­­boly Kinga. Mint elmondta, sikeres esztendőt zárnak. A részletekbe bocsátkozva je­lezte: szép számmal fordultak hozzájuk helybeli lakosok és turisták információkért. Saját rendezvényeik is jól sike­rültek, ráadásul számos ese­mény megszervezésében vet­tek részt. (Folytatás az 1. oldalról) Az ilyen ügyeket soron kí­vül tárgyalja majd a bíróság. Kérdés, mennyire lesz ha­tásos az új szabályozás? Az eddigi ugyanis nem nagyon működött. Ennek okát dr. Palkó Tamás, az egerszegi bí­róság nyomozási bírája így magyarázta: - Nem volt gya­korlati jelentősége, mert akik kérhették alkalmazását, azok általában nem tudtak a lehető­ségről. Amióta 2006 nyarán bevezették a távoltartást, 10- 15 ügyünk volt - mondta. Ezt a sértett mellett egyéb­ként indítványozhatja tör­vényes képviselő, pótmagán­­vádló, ügyész is. Utóbbira megyénkben nem került sor, tudtuk meg a főügyészségtől. Távoltartás kényszerintéz­kedését egyébként akkor lehet kezdeményezni, ha az érintett személyek között annyira megromlik a kapcsolat, hogy be kell avatkozni. Általában családtagok, esetleg ismerő­sök közötti elfajult viszony esetén kerül erre sor. A bíró­ság ilyenkor meghatározott ideig megtiltja, hogy a kötele­zett bármi módon kapcsolatba kerüljön az adott személlyel.­­ Ezt az eljárási cselek­ményt csak gyanúsítottal szemben rendelhetik el. De előfordult, hogy ismeretlen tettes ellen indult az eljárás, amelyben hónapokig nem tör­tént rendőrségi kihallgatás. Hiába indítványozták tehát a távoltartást, nem volt kivel szemben elrendelni a kény­szerintézkedést - mondta. Erről egyébként a bíró ülést tartva dönt, amin minden érin­tettnek meg kell jelennie. Te-Akik kérhetnék, nem tudnak a lehetőségről hát, ha valaki hiányzik erről, akkor nincs mód dönteni, így az eljárás megszűnik. (Rend­őri elővezetés csak ügyészi indítvány esetén kérhető.) - Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy ez az intézke­dés nem érte el célját. Úgy ér­zem, a most bevezetendő vál­tozást követően sem fog job­ban működni a távoltartás - vélekedett dr. Palkó Tamás. Lenti (gyf)­­ Átlagosan 24 szá­zalékkal emelkednek a tele­pülési szilárd hulladékra vo­natkozó közszolgáltatási dí­jak a városban. Erről a tegnapi ülésén döntött a képviselő­­testület. Az áremelés oka: a város csatlakozott a Zalaispa programhoz, illetve beveze­tésre kerül a szelektív gyűjtés, ennek következtében pedig jelentősen növekednek a ki­adások. A téma tárgyalásakor dr. Pál Attila alpolgármester ugyanakkor arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy a lenti díjeme­lés mértéke alatta marad a többi városénak. KRÓNIKA Okmányiroda nyílik AVATÁSOK A könyvtár felújítását is megünnepelték tegnap Szabó Judit szabo.judit@zalaihirlap.hu Pacsa- Okmányirodát avattak tegnap Pacsán. Ezt megelőzően az ön­­kormányzati minisztéri­um szakállamtitkára átadta a közel tízmillió forintos beruházással fel­újított községi könyvtárat. Dr. Bujdosó Sándor szak­államtitkár Henczi Zoltánnal, Pacsa polgármesterével avat­ta fel a felújított könyvtárat, amelyet 9,5 millió forintból, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 70 százalé­kos támogatásával hoztak rendbe. A könyvtár százéves, Hat év alatt 4,5 milliárd forintos fejlesztés valósult meg a pacsai kistérségben egykor a Hangya Szövetke­zetnek otthont adó épülete tel­jes tetőcserén esett át és a homlokzatát is felújították, hőszigetelték, említette Hen­czi Zoltán. A 14 ezer kötetes könyvtár kül­ső rekonstrukciójának avatásán dr. Bujdosó Sándor kitért rá, hogy a közgyűjtemény nemcsak a pacsaiakat, hanem a nagyközség vonzáskörzetét is ki­szolgálja. A térségi feladatel­látás kapcsán elmondta, hogy a pacsai kistérség a legfiata­labb az országban, s bár a kis­térségi rendszerről megoszla­nak a vélemények, ő személy szerint hisz benne, mert eny­hítheti az önkormányzatokra nehezedő terheket és javíthat­ja a szolgáltatások színvona­lát. Avatóbeszéde zárásaként rámutatott, hogy a picsai kis­térség mennyit fejlődött hat év alatt, mint elmondta: több mint 4,5 milliárd forint értékű beruházás valósult meg a húsz településen 2,2 milliárd forint állami támogatással. Az ünnepség az okmány­A­pacsai körjegyzőség épületének földszintjén kialakított okmányiroda január ötödikén fogadja az első ügyfeleket. Jövő héten dől el, hogy kik in­tézik majd az ügyeket: a három munkatársat több mint hatvan jelentkező közül választják ki. Az ok­mányiroda a pacsai kis­térség húsz településé­nek lakóit szolgálja ki, mivel azonban országos hatáskörrel is ellát fel­adatokat, távolabbi váro­sokból, falvakból is felke­reshetik az állampolgá­rok. Az éves működési költsége hétmillió forint körül alakul. A központi költségvetés 4,5 millió forintot biztosít erre a célra, a kistérségi társulás egymillió forinttal járul hozzá a kiadásokhoz, a többi pénzt a pacsai ön­­kormányzat finanszíroz­za, illetve a bevételekből teremtik elő. Az iroda ügyfélfogadási rendjéről a közeljövőben születik döntés a körjegyzőségen. irodánál folytatódott, mely­nek kulcsát Csatári László, a Közigazgatási és Elektroni­kus Közszolgáltatások Köz­ponti Hivatalának főosztály­­vezetője adta át dr. Szabados Gyula pa­csai körjegyzőnek. A körjegyző kifejezte reményét, hogy az iroda szolgáltatásait nemcsak a kistérség lakói veszik igénybe, hanem eljönnek távo­labbról is, mert Pacsán bizto­san nem lesz zsúfoltság, nem kell várni az ügyintézésre. A januártól működő irodát Szi­tás József plébános áldotta meg, majd megtekintették az ünnepség résztvevői. Jövőre ebben a helyiségben is megújíttathatjuk személyi igazolványunkat vagy jogosítványunkat Humor a főiskolán Zalaegerszeg (hv)­­ Szerdán hét órakor főiskolai humorista est volt a Zalaegerszegi Felsőoktatási Központban. A két fellépő Fábry Sándor (képünkön), a tévéből is ismert showman és Lorán Barnabás, azaz Trabarna volt, aki autóhangok utánzásáról híres 2008. DECEMBER 18., CSÜTÖRTÖK Gazdasági válságban beépített türelmi idő Nagykanizsa (pa)­­ A dél­zalai városban tartotta tegnap kihelyezett ülését a Nyugat-dunántúli Re­gionális Fejlesztési Ta­nács. A testület többek közt javaslatokat fogal­mazott meg a gazdasági válság kezelésére. A Magyar Plakát Házban rendezett ülésen Marton Ist­ván polgármester elmondta, a helyszín megválasztása nem volt véletlen, az volt a cél, hogy a tanács tagjai is lássák a volt nyomda épületét, mely­nek felújítását már régóta ter­vezi a kanizsai önkormány­zat. A testület a válság kezelé­sére fogalmazott meg javasla­tokat a gazdasági szaktárca felé. Szerintük fontos lenne a a megítélt támogatásoknál az előleg fizetésének lehetővé tétele, a kiszámíthatatlan gaz­dasági környezet miatt nem teljesíthető kötelezettségek kezelésére türelmi idő beépí­tése a rendszerbe. A részletfi­zetési időt 36 hónapról 48 hó­napra javasolják meghosz­­szabbítani. Ezek mellett a munkahelyteremtéssel vagy -megtartással kapcsolatos tá­mogatások preferálását, kü­lönféle válságkezelő konst­rukciók megteremtését, s a gazdaságfejlesztéssel össze­függő pályázati keretek meg­emelését javasolta a tanács. Az INNOREG 2007-2008. felhívására beérkezett pályá­zatokról is tájékoztatást adott a tanács. Mint kiderült: az öt témakörben - ösztöndíj, spin off, innovációs központ, inno­vációs kampány és termék-, technológia-, szolgáltatás-in­nováció- 45 nyertes pályázat valamivel több mint egymilli­­árd forint értékben részesül támogatásban. A tanács ülését követő saj­tótájékoztatón Horváth Já­cint, a Nyugat-dunántúli Re­gionális Fejlesztési Ügynök­ség vezetője bejelentette: hol­nap egy újabb kiemelt projekt, jelesül a hévízi gyógyhely tu­risztikai fejlesztéséről szóló támogatási szerződés kerül aláírásra. Sörgyárépítőt keresnek Nagykanizsa (sza)­­ A több mint száz éven ke­resztül sikeresen műkö­dött, a város hírnevéhez hozzájáruló kanizsai sör­gyár újbóli létrehozásá­nak lehetőségéről tartott sajtótájékoztatót tegnap két fideszes önkormány­zati képviselő. Tóth Nándor és Karádi Fe­renc elmondta: a kanizsai sör hírnevére, hagyományaira és a városban még meglévő szakembergárdára alapozva jelentős nyereséggel működ­tethető vállalkozást lehetne létrehozni. Az önkormányzat ingyenesen biztosíthatná a beruházáshoz szükséges terü­letet, iparűzési- vagy építmé­nyadó-kedvezménnyel, ga­ranciavállalással. A két képviselő elmondta: ötletük teljesen friss, amögött egyelőre nincs konkrét befek­tetői érdeklődés. Mint fogal­maztak: alaposan meg kellene vizsgálni a lehetőségeket, mely számos munkahellyel gyarapíthatná Nagykanizsát. A napirenden a termálfürdő Zalaszentgrót (sj) - A vásárolt vállalkozó orvosok rezsidíj és piaci helypénzek mértéke- átalányát módosítja egyebek­ről, a termálfürdő, valamint a között csütörtök esti, 18 óra­létesítmény büféinek jövő évi kor kezdődő ülésén a kisváros működtetéséről tárgyal, s a képviselő-testülete. Az MME keresete Zalaegerszeg (va)­­ A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület felülvizsgá­lati eljárást kezdemé­nyez a Vas Megyei Bí­róságon az Országos Környezetvédelmi, Ter­mészetvédelmi és Víz­ügyi Felügyelőség ha­tározata ellen, melyet a fenékpusztai Balaton­part emlékezetes tavaszi mederkotrási vagy -tisz­títási ügyében hozott. A másodfokon eljáró ha­tóság megsemmisítette nyugat-dunántúli társ­szerve korábbi határo­zatát, melyben az a helyi horgászegyesületre ter­mészetvédelmi bírságot szabott ki - az MME- nél viszont úgy látják, az a döntés minden szempontból megalapo­zott volt. Az egyesület azt kéri: a bíróság sem­misítse meg a döntést és kötelezze a hatóságot új eljárásra.

Next